Hozzászólások száma: 10720
Ugrás a hírhez Oldalszám: 536
Témakörök > Hírek fórumai > Gyökeresen átalakítja a ferihegyi taxi szolgáltatások rendszerét a Budapest Airport A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
tomajer 2016.10.06. 21:21:30 / # 346144

Elkezdődött a régóta várt taxis per - rengeteg embert vertek át

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Zóna taxis vesztegetési ügy büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság a csütörtöki első tárgyalási napon kizárta a bizonyítékok közül a titkos információgyűjtés eredményét. MTI, 2016. október 6. csütörtök, 12:00

A Fővárosi Főügyészség öt ember ellen emelt vádat a Budapest Airport Zrt. 2006-os taxipályázatával összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a cég sérelmére 2006 és 2010 között elkövetett, összesen félmilliárd forintos kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint a ferihegyi repülőteret üzemeltető BA Zrt. 2006 tavaszán hirdette meg a repülőtéri taxiszolgáltatás pályázatát. A taxitársaság vezetője, V. István - a per harmadrendű vádlottja - a negyedrendű vádlotton, V. Balázson keresztül megállapodott Sz. Györggyel, a BA jogtanácsosával és R.-V. Krisztinával, a BA jogi igazgatójával abban, hogy 11 millió forintért a jogi igazgató és beosztottja segítik a taxitársaság vezetőjét, hogy megnyerje a pályázatot.

Ennek érdekében az elsőrendű vádlott jogtanácsos és a másodrendű vádlott jogi igazgató ellátták a negyedrendű vádlottat - aki R.-V. Krisztina élettársa volt korábban - belső információkkal, például a pályázat bírálati szempontjairól és a többi pályázat tartalmáról.

Ezeket a negyedrendű vádlott továbbította a taxitársaság vezetőjének, aki ezen ismeretek birtokában irreális vállalásokat tett pályázatában, például a korábbi fuvardíjnál 30 százalékkal alacsonyabb díjat ígért és műholdas navigációs rendszer kiépítését. Az ügyészség szerint a jogi igazgató és a jogtanácsos közreműködése miatt a taxitársaság vezetőjének nem kellett attól tartania, hogy ajánlata számon kérhető lesz.

A Zóna Taxi 2006 júniusában megnyerte a pályázatot, augusztusban pedig szerződést kötött vele a BA. Ezután a taxitársaság vezetője átadta a pénzt a harmadrendű vádlottnak, aki 11 millió forintot utalt át Sz. Györgynek, az átutalás közleményébe pedig azt írta, "tartásdíj". Nem sokkal később Sz. György 4,7 millió forintot utalt vissza a harmadrendű vádlottnak, és 5,6 milliót a másodrendű vádlottnak, az átutalások közleménye ugyancsak "tartásdíj" volt.

Az ügyészség szerint az első- és másodrendű vádlott a BA Zrt. érdekeivel szemben a Zóna taxi tulajdonosának téves jogi álláspontját támogatták, a harmadrendű vádlott ugyanis addig nem akart fizetni a BA Zrt.-nek, amíg az nem biztosítja a kizárólagosságot a szolgáltatásra, vagyis, amíg "taxishiénák" vannak a repülőtéren.

A jogi igazgató és a jogtanácsos az ügyészség szerint abban is közreműködött, hogy a BA végül a Zóna taxi számára kedvezően módosítsa a szolgáltatási szerződést, és a BA még le is mondjon a számára hátrányos szerződés megtámadásának jogáról.
Az ügyészség szerint ezért milliós vesztegetési pénzeket fogadtak el, valamint a jogtanácsos a taxis cég közreműködésével csaknem kétmillió forinttal olcsóbban jutott hozzá egy Volkswagen Passathoz.

A taxiscég emellett a valóságosnál kevesebb fuvarszámot jelentett be a BA Zrt.-nek, ezzel kevesebb szolgáltatási díjat is fizetett, így a vád szerint 2006 és 2010 között a cégnek 503 millió forintos kárt okozott. A per ötödrendű vádlottja a taxitársaság munkatársa volt, ő jelentette le a hamis fuvaradatokat a harmadrendű vádlott utasításának megfelelően.

A vád szerint az első- és másodrendű vádlott 2006-2007-ben összesen 268 millió forint kárt okozott a BA. Zrt.-nek.

Az ügyészség bűnsegédként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás valamint vesztegetés miatt emelt vádat.

A vádirat csütörtöki ismertetése után a bíróság végzést hozott, amiben a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredményét kizárta a büntetőeljárásból. A bíróság szóbeli indoklásában utalt arra, hogy akkor használható fel a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban, ha a felhasználni kívánt információ megszerzése után a titkos információgyűjtést végző haladéktalanul eleget tesz feljelentési kötelezettségének.

Erre azonban ebben az ügyben a bíróság szerint nem került sor: miközben a titkos információgyűjtésre 2007 áprilisáig került sor, a titkos információgyűjtést végző szerv csupán 2009 márciusában tett feljelentést.

A bíróság kiért arra is, nem az ügyészség hibája, hogy olyan bizonyítékokra építette a vádiratot, amit a bíróság most kizárt. A bíróság - tekintettel arra, hogy a bizonyítékok kizárása megváltoztathatja a vádlottak védekezését - elnapolta a tárgyalást.

A Fővárosi Főügyészség képviselője a bizonyítékok kizárásával kapcsolatban a tárgyaláson azt mondta, ez iskolapéldája annak, hogy a jogalkalmazói gyakorlat a titkos információgyűjtés vonatkozásában nem egyértelmű.

zónataxis 2015.05.06. 20:06:19 / # 339158
avatar

Az eszem megáll mi megy ebben az országban és engedélyezik. Az is igaz csak annak a szájába lehet beleszarni aki hagyja!

dr.Kotász 2015.05.05. 16:12:31 / # 339136

Ne csodálkozz azon,hogy egy civil büntet.

Nézd meg a fuvarkufárok etikásait.Simán kiszabják a napokat,vagy az annak megfelelő pénzbüntetést.Mégcsak jogi hátterük sincs.Számlát sem ad a legtöbbje.Berendelik az illetőt úgy,hogy meg sem mondják mi a bűne.Így próbáljon meg a taxis védekezni.Holott minden joga megilleti a védekezésre.

Persze amíg a balkáni birka tűr,addig miért is ne?

Fotó 2015.05.05. 14:06:11 / # 339135
avatar

Hatósági jögkörökkel ruházta fel magát a magáncég ! Valaki illetékes ha olvassa nézzenek rá erre a projektra , mindent meg lehet tenni ebben az országban? Igazoltat egy civil magánszemély és büntet? Bréking mi van itt! Röhej az egész mint az is hogy naponta 2x lehet ingyen bemenni utassal. A világon nincsen ilyen csak ebben a balkáni országban útban Európa felé ahová elméletileg sosem érkezünk meg! Felháborító!

duracell 2015.05.04. 21:26:55 / # 339127
avatar

Ez a legolcsóbb megoldás lesznek birkák akik ki is fizetik a 5 rugót.

Kérdések 2015.05.03. 15:46:19 / # 339110
avatar

Lehet hogy úgy kellene megcsinálni a rendszert hogy a felhasználó baszogatása nélkül is üzemeljen és nem kiírni különböző tornaórákat? Lehet hogy még egy pert is megérne mert ilyen a világon nincsen még egy, legalábbis Európában igaz még messze vagyunk tőle?


Kérdések 2015.05.03. 15:40:52 / # 339109
avatar
Fotó 2015.05.02. 15:09:45 / # 339083
avatar

Magyarul csakis a Főtaxi dolgozzon a reptérről ha valaki mint Pl vidéki taxis vagy bármilyen egyéb szolgáltató fizessen ! Fizess paraszt!, ide süllyedt Magyarország . Ez nem a "hiénákra" megy ki taxival annyiszor megy be ahányszor akar.

Tehát mindenki gyakorolja otthon hogy szabályosan 10 cm -re álljon mert 5 rugót szab ki....de kicsoda is milyen hatóság?

Azért van egy csomó dolog ami nem stimmel. Mi van ha nem fizeti ki a jogtalanul rátestált 5000Ft-t. Nem engedi ki? Személyi szabadság korlátozása történik? Röhej bazd meg úgy ahogy van! Sötét elmék irányítják még a repterez is olyanok mint akik az országot kapzsik gátlástalanok stb. Elképzelhető hogy visszaállítják a halálbüntetést és felakasztanak mert nem tudok szabályosan 10 cm re megállni a sorompónál? Ami ebben az országban megy az már szánalmas! Egész Európa rajtunk röhög.


2.8. Tilos a parkolókban különösen:
- a forgalmi rend szempontjából a KRESZ szabályainak megszegése;
- a parkoló normál üzemmenetének bármilyen akadályozása;
- a járművek leállítása a megjelölt parkolóhelyeken kívül;
- a parkoló üzemeltetéséhez szükséges eszközök nem rendeltetésszerű használata; például, de nem kizárólagosan:
- A járművel tilos a sorompó előtt oly módon megállni, hogy az automatikus rendszámfelismerő kamerák ne tudják leolvasni a rendszámot. A járművel a sorompószigettel párhuzamosan, a bejárat bal oldalán felfestett fehér vonaltól legfeljebb 10 cm-re kell megállni;
- díjfizetés nélkül történő kihajtás a parkolóból, vagy ennek megkísérlése;
- a parkolókban a Budapest Airport Zrt. által elhelyezett bármilyen berendezés, továbbá a parkoló járművek rongálása;
- jármű szerelése, mosása.
- Utasok felvétele a repülőtéri pultokon kívül végzett, bármilyen jellegű üzletszerzési tevékenység révén (utasok megszólítása, figyelmük felhívása személyszállítási szolgáltatás [taxi, minibusz, autóbérlés, stb.] felajánlása céljából);
- A parkolók használata a Repülőtérrendnek a repülőtér bármely területén elkövetett megszegése kapcsán.

tomajer 2015.04.10. 18:45:59 / Módosítva / # 338786

Büntetlenül vadásznak az agresszív hiénák Ferihegyen

Bár idén öt éve lesz, hogy a Főtaxi lett a Ferihegyi repülőtér hivatalos taxiszolgáltatója, a helyzet nem sokat javult: maradtak a vadkeleti állapotok. Változatlanul sorozatban húzzák le a főként külföldi utasokat a hiénák. A reptér-üzemeltető szerint nekik nincsenek jogi eszközeik a csalók ellen.

A reptéri terminálokon otthonosan mozog tucatnyi figura, akik „official taxi” feliratú mellényben, otthon fabrikált, fényképes, igazolványra hasonlító nyakbavalóval vadásszák le, méghozzá sikeresen a külföldi utasokat, akiknek esélyük sincs elérni a hivatalos Főtaxi-pultig, hiszen már a tranzit ajtajában lerohanják őket a meglehetősen erőszakosan fellépő „toborzók”. A fuvarszervező cégektől független taxisok, akiknek a „toborzók” dolgoznak, ezek után ki tudja, mennyit számláznak, vagy milyen kerülő utakon viszik el az utast.

Nem ritkák a 20-30 ezer forintos fuvardíjról szóló rémtörténetek sem.

Olyan is rendre előfordul, hogy a tarifát sokalló utast végül fizikai ráhatással győzik meg. Legutóbb egy olyan videó került fel az internetre, amelyen a kigyúrt „fuvarszervezők” két lépést követően, udvariasan már ki is vették egy gyermekével érkező hölgy kezéből a gurulós bőröndöt, az előzékenység oka azonban csak akkor vált világossá, amikor a nő közölte: nem akar taxit, ám a bőröndöt akkor is csak vonakodva adták vissza.

Az erőszakos jelenet mindenkit felháborított. Ráadásul ez nem is egyedi jelenség, nemrég a Budapest Airport külföldi vezérigazgatójával történt hasonló incidens, amikor a feleségével távozott a terminálból – mesélik a repülőtéren.

De vajon miért nem lép fel ez ellen senki? A kamu mellénnyel és nyakbavalóval nyilvánvalóan megtévesztik a gyanútlan utasokat, ráadásul megsértik a repülőtér hivatalos rendjét, amely előírja, hogy kereskedelmi és utazásszervezési tevékenységet csak a Budapest Airport engedélyével lehet végezni. – A Nemzeti Közlekedési Hatóság és a repülőtéri rendőrség által is jóváhagyott repülőtéri rend megsértésének semmi következménye nincs, mi nem szankcionálhatjuk – ad meglepő magyarázatot Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója. Hozzáteszi:

a repülőtéri rendőrség mindaddig nem tehet semmit, amíg konkrét bűncselekmény nem történik.

Kérdés persze, hogy ez a tevékenység nem minősül-e élből szabálytalannak?

A látszólag tipikusan magyar helyzetet árnyalja az egyik taxis szervezet képviselője, aki névvel és címmel nem vállalja véleményét, de elmondja: szerinte az üzemeltető üzletileg érdekelt a vadkeleti állapotok fenntartásában, elvégre a szerződött taxis cégre ma már semmi szükség. A szerződés ez év végén jár le. Igaz, ez busás bevételt hoz a repülőtérnek.

A rendelésre érkező taxisok ingyen veszik fel a fuvart, míg a Főtaxi sofőrjeinek ugyanezért ma már alapból ezer forintot jóval meghaladó jutalékot kell leadniuk a Budapest Airportnak, amelynek ebből éves szinten több százmillió forintos bevétele származik. Névtelen forrásunk szerint húsz-harminc utaskopasztó hiénánál több nem működik a reptéren, és az ilyeneket pár napos ellenőrzés során le lehetne buktatni. Elvégre a terminál sorompórendszere kapcsolatban van az engedéllyel rendelkező taxisok adatbázisával, tehát könnyen kiiktathatók lennének a renitensek.

Ferihegyről évtizedek óta nem tudják kiszorítani a hiénákat
Ferihegyről évtizedek óta nem tudják kiszorítani a hiénákat
Kurucz Árpád / Népszabadság

Hardy Mihály ezzel szemben legalább hatvan-nyolcvan ilyen taxisról beszélt, hozzátéve, hogy az egyes furcsa hatósági döntések sem könnyítik meg a dolgukat. Említi, hogy amikor a hiénák veszélyeire a terminálokon matricákkal figyelmeztették az utasokat, amelyeken az „óvakodjon a taxis cowboyoktól, utazzon a reptér hivatalos szállítójával” felirat volt olvasható, a Gazdasági Versenyhivatal megbüntette őket. A megoldás a reptéri illetékesek szerint az lenne, ha változnának a törvények, és lenne lehetőségük fellépni a kalózok ellen.

Bármelyik fél verziója áll közelebb az igazsághoz, tény: a hiénák garázdálkodása a repülőtéren sokat árt az éppen csak magára találó hazai turizmusnak, Budapest hírének a világban, s emiatt mihamarabb tisztázni kell: ki mit tehet, s kinek mit kell tenni annak érdekében, hogy megszüntessék az áldatlan állapotokat.

kertestaxi 2014.12.14. 13:13:22 / # 337119
avatar

Miért csipné? Amíg kifizeti a bérleti díjat a BA-nak, addig minden a legnagyobb rendben van.

Fotó 2014.12.13. 17:01:09 / # 337103
avatar

Érdekes ez nem csípi senkinek a szemét! Lehúzás vagy rablás nappal .......

Fotó 2014.12.13. 16:59:51 / # 337102
avatar

Ez egy pénzmosoda olyan mint a többi, kell egy ok mire költünk, de az utána  osztozkodunk. Érdemes lenne azért jobban utána járni mint hülyeségeket írni! Olyan ez mint a kormány hülyének nézik az embereket..... A cikk azért sem jó mert az utaslétszám nőt ,tehát nem a securytinak köszönhető. Csak a hülyéket lehet megvezetni.

IST 882 2014.12.12. 23:18:26 / # 337089
avatar

Gondolom, ismered a viccet, amikor a rajtakapott férj azt mondja a megcsalt feleségnek: Inkább a szemednek hiszel, mint nekem?

Inkább a szemednek hiszel ....?

a-kinti 2014.12.12. 23:09:49 / # 337087
avatar

A sikeres három hónapos próbaidőszakot követően,........ 


Akkor tegnap  biztos káprázott a szemem amikor táblázás közben, ugyan azokat az arcokat láttam mint sok éve vadászni az utasokra!

Biztos én vagyok a hülye

tomajer 2014.12.12. 17:05:56 / # 337085

Biztonsági őrők figyelmeztetik a Ferihegyre érkező utasokat


Új biztonsági szolgáltató a repülőtéren

 

Budapest, 2014. december 10. A Budapest Airport hosszú távú szerződés keretében veszi igénybe a terminálok közúti előterén a Hori-Zone Security szolgáltatását. A Hori-Zone szolgáltatása elősegíti, hogy a repülőtér magasabb szintű biztonságot nyújtson az utasoknak, és visszaszorítsa a közúti személyszállításban illegálisan tevékenykedő szereplőket.

 

A sikeres három hónapos próbaidőszakot követően, miután az illegális taxisok által felszámolt magasabb fuvardíj és arrogáns viselkedésük miatti utaspanaszok számának stabil csökkenését eredményezte, a Budapest Airport úgy döntött, hogy hosszú távú megállapodást köt a Hori-Zone Security-vel, a továbbiakban is biztosítva ezzel az utasok számára a biztonságosabb repülőtéri környezetet. A Hori-Zone hoszteszei és biztonsági őrei tájékoztatják az érkező utasokat a legális közúti személyszállítókról, közreműködnek a szerződéses taxi-szolgáltató pultjánál történő sorképzés irányításában, és figyelmeztetik az utasokat az illegális taxisok igénybevételének veszélyeire. 

 

A Repülőtér Rendje kimondja, hogy illegális üzleti tevékenység nem folytatható a repülőtér területén, és a szabályt megsértő bármely személy ellen a lehető legnagyobb szigorral kell fellépni, ellenük eljárást indítani. Ezen kívül, amikor az illegális tevékenységet folytatók be is csapják a turistákat, az rontja az egész ország megítélését. A szóban forgó tevékenységek a fővárosi taxi-rendeletben foglaltakat is megsértik. Míg a Budapest Airport egyedül nem tudja megakadályozni a nem kívánatos incidenseket, a biztonsági szolgáltató (Hori-Zone) fellépése sokkal jobb eredményeket hozhat, és lehetővé teheti, hogy a Budapestre érkező utasokat a jövőben ne érjék zavaró, kellemetlen élmények a repülőtéren. A Hori-Zone hosszú távú megbízása csak az első lépés a repülőtér akciótervében, amely az engedéllyel rendelkező repülőtéri szolgáltatók üzleti érdekeit sértő illegális üzleti tevékenységek visszaszorítását célozza a terminálokon, hogy azok a továbbiakban ne ronthassák az utazási élményt.

Kérdések 2014.08.28. 11:38:29 / # 335185
avatar

Lehet hogy nem csak ami a taxistákkal történik meg a parkolási történetekben ez is gusztustalan nem kicsit hanem nagyon?

Fotó 2014.08.28. 09:45:14 / # 335183
avatar

http://www.vezess.hu/magazin/lehuzas-ferihegyi-repteren/54508/

tomajer 2014.08.07. 19:05:06 / # 317953
Taxi hajtott egy rendőrautóba a reptéren Egy taxi és egy rendőrautó ütközött össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, értesült a Velvet. Helyszíni információink szerint háromnegyed 12 előtt nem sokkal az érkezési oldalról hajtott ki három utasával a sárga Skoda Octavia, majd eddig ismertlen okból nekihajtott egy rendőrautónak. Személyi sérülés feltehetően nem történt, mert a taxi három utasa az eset után a gépkocsi mellett, az útpadkán üldögélt. A helyszínen fokozott a rendőri jelenlét, a balesetet szenvedett járműveket több rendőrautó és teljes személyi állománya vette körbe az eset után.

Fotó 2014.08.05. 16:39:41 / # 317952
avatar
Ez sem a főtaxi gernyózása a parkolási mizériát stb nyüstöltem háttal ülnek itt a moziban egyesek. Reszkessetek Taxisok.....jön a gépesitett NAV! http://www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/motoros-adoellenor-buktatta-le-a-pecsi-taxist-566039/lp

Fotó 2014.08.05. 16:33:45 / # 317951
avatar
http://www.origo.hu/itthon/20140801-a-valasztas-utan-folytatodik-tarlos-es-vitezy-csataja.html Hajrá!

Oldalszám: 536