Felhasználó hozzászólásai
Téma: AKIKTŐL BÚCSÚZUNK
Hozzáadva: 2015.06.24 06:21
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.06.23 10:49
Az Uber egyezkedni próbál a kormánnyal
2015. június 23., kedd, 07:15 Utolsó frissítés: 16 órája
A taxisok rémeként elhíresült Uber szerint nem veszik el a taxisok munkáját, sőt ha a törvényi szabályozás lehetővé teszi akár Magyarországon is bevezethetik a kizárólag taxisofőrök számára indított szolgáltatásukat. Ennek érdekében cég a minisztérium számára el is küldte azokat a pontokat, amelyeket szerintük mindenképpen érdemes lenne bevenni a várva-várt taxisrendeletbe, például bevezetnék a sofőrök interaktív értékelését.
Eddig nem voltak pontos információk arról, hány felhasználója van Budapesten a közösségi taxiszolgáltatást nyújtó Ubernek, de Fekete Zoltántól a cég itteni operatív tevékenységéért felelős vezetőjétől megtudtuk, hogy a magyarországi héthónapos működésük során eddig 40 ezren regisztráltak utasként rendszerükbe.
A taxisok körében nem nagy elismerésnek örvendő Uber és a hagyományos taxistársaságok között Fekete szerint nem a legális és a nem legális tevékenység szembenállásáról van szó, inkább az új technológiák és a hagyományos megoldások közti különbségekből fakad az ellentét. Fekete hangsúlyozta, hogy ők is szorgalmazzák a taxisrendelet megreformálását és ez ügyben tárgyalnak is a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, bár legutóbbi egyeztetésük hónapokkal ezelőtt volt, azóta nem kaptak választ megkereséseikre. Mindeközben egy nemzetközi adótanácsadó cégen keresztül folyamatos tárgyalásokat folytatnak az adóhatósággal is, és Fekete állítása szerint eddig még egyetlen sofőrjüket sem büntették meg, csak ellenőrizték őket és az ezzel kapcsolatos eljárások még folyamatban vannak.
A taxis rendelet megalkotásakor a cég által fontosnak tartott javaslatokat öt pontba gyűjtötték, amit el is küldtek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Ezek közül az első az autómegosztó szolgáltatások engedélyezése, amely a megfelelő szabályozás esetén szerintük teljes mértékben integrálható lenne Budapest közlekedési vérkeringésébe, adóbevételeket generálva az államkasszába.
A második a személyszállítási szolgáltatók piacának liberalizálása lenne, melynek megvalósulása esetén a cég elindítaná további szolgáltatásait is, például a kizárólag taxisofőröknek munkát biztosító – több országban már működő - Uber taxi szolgáltatását. „Egy ilyen irányú szabályozás elfogadása esetén az Uber 2000 ember számára kíván munkalehetőséget teremteni Budapesten 2016 végéig.” – állítja Fekete, bár az nem teljesen világos, hogy ezek mennyire teljes illetve részmunkaidős munkával egyenértékű elfoglaltságok lennének, de a jelenlegi tendenciából kiindulva inkább utóbbi.
Harmadik javaslati pontjuk az idejétmúlt piacra lépési korlátok eltávolítása: „Olyan elvárások mint például a városismereti teszt a valós idejű és a forgalmi helyzet alakulását is figyelembe vevő navigációs rendszerek korában okafogyottak és használatuk a személyszállítói vizsgaanyagban nem szolgál felhasználói érdeket, hanem a protekcionizmust erősíti.” – véli Fekete.
Továbbá fontosnak tartanák egy egyszerű és átlátható adózási modell megalkotását a sofőrök számára, amely érdekében a cég tárgyalásokat folytat az adóhatósággal, illetve szerepel a javaslatok között az is, hogy bevezetnék a sofőrök interaktív értékelését. „Több százezer budapesti Ube- utazás során a kölcsönös értékelés rendszerének használatával az okostelefonos alkalmazáson keresztül 98 százalékos felhasználói elégedettséget értük el. Az elektronikus visszajelzések szavatolják a beazonosítás és a számonkérhetőség lehetőségét.” – érvel Fekete, aki hozzáteszi, hogy az Uber fizetési rendszere is 100 százalékban átlátható, hiszen online történik, így minden tranzakció pontosan nyomon követhető.
Az kérdéses, hogy a taxisok mennyire szeretnének alacsonyabb díjért fuvarozni, de Fekete erre azt mondja, hogy azokban az országokban, ahol az uber taxi szolgáltatása elérhető, ott ezek más tarifával is működnek, mint az alapszolgáltatás. Megtudtuk azt is, hogy jelenleg is sofőrködnek az Ubernél taxisok, csak éppen nem sárga taxijukkal, hanem privát autójukkal.
Ezt onnan tudják, hogy minden sofőrrel van egy személyes találkozás, amikor megvizsgálják, hogy a jelentkező és autója megfelel-e szükséges kritériumoknak, és ekkor derült ki több esetben is, hogy taxisok is beálltak Uber-sofőrnek, méghozzá azért mert a hagyományos társaságoknál elég magas tagsági díjat kell fizetniük, plusz más egyéb díjakat is, ezért ki akarták próbálni, hogy boldogulnak az Ubernél, ahol ugyan nincs költsége a belépésnek, azonban kisebb tarifával tudnak dolgozni. Arról, hogy ők még mindig ubereznek-e, nincs információjuk.
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2015.06.22 20:25
Az ENSZ szerint Magyarország nem nyögi a menekülteket – térképek
2015. június 22., hétfő, 18:07 Utolsó frissítés: 1 órája
A világ migránsainak 85 százaléka Afrikában, illetve a Közel-Keleten él. Az európai országok közül az ENSZ térképe szerint Franciaország, Németország, illetve kisebb mértékben Nagy-Britannia részesül leginkább a menekültproblémából. Térségünkben Ausztria és Szerbia a legérintettebbek, Magyarország térképén egy apró pötty sem jelzi a sokat emlegetett migrációs nyomást.
A világ fő menekülő útvonalait bemutató térképgyűjteményt tett közzé a New York Times. A térképeket az ENSZ menekültügyi főbiztosa bocsátotta az amerikai lap rendelkezésére.
– 60 millióan menekültek el otthonukból üldöztetés és fegyveres konfliktusok elől. Ez az ENSZ által valaha mért legnagyobb szám. A menekülők közül 14 millióan tavaly keltek útra.
A térképeket nagy méretben itt tudja megtekinteni.
– Szíria lakosságának csaknem fele, 11,6 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát. Nagy részük az ország határain belül maradt, 3,9 millió ember jutott ki az országból 2014 végéig, közülük csaknem mindenki a Közel-Keleten maradt, töredékük jutott el Európába, illetve az Egyesült Államokba.
– A véres afrikai háborúk következményeként körülbelül 15 millió ember hagyta el otthonát Afrikában. Nagyon nagy többségük a kontinensen marad, ott keres menedéket.
– A világ migránsainak 85 százaléka Afrikában, illetve a Közel-Keleten él. Az európai országok közül az ENSZ térképe szerint Franciaország, Németország, illetve kisebb mértékben Nagy-Britannia részesül leginkább a menekültproblémából. Térségünkben Ausztria és Szerbia a legérintettebbek, Magyarország térképén egy apró pötty sem jelzi a sokat emlegetett migrációs nyomást.
– A menekültek óriási tömegével olyan országok kénytelenek leginkább szembenézni, mint Etiópia, amely 665 ezer migránst fogadott be 2014-ben. Ugyanabban az évben az Egyesült Államok és Franciaország együttesen 760 ezer menekültet fogadott.
Téma: F1 rajongóknak
Hozzáadva: 2015.06.22 06:29
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.06.22 06:17
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.06.21 19:18
Egyetlen határozott döntés kell hozzá, és a szabályok betartatása. Oszt jónapot.
Ha az eccerű megszorult magyar állampolgár tudja hogy szabálysértést követ el, amit 100%-os biztonsággal büntetés fog követni, esze ágában nem lesz kockáztatni.
Persze az Uber túléli ... de nem itt.
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.06.21 08:09
„Civilként biztosan ubereznének a NAV-osok” – Uber kontra többiek
A közösségi alapon működő taxiszolgáltatás össztűz alá került. Az uberesek szerint van helyük a piacon, az utasok igénylik őket. Az egyértelmű szabályok hiányára viszont mindenki panaszkodik, ám a kormány hónapok óta csak ígéri a rendeletet.
Az elmúlt hetekben offenzíva indult a közösségi taxiszolgáltatások, köztük a világ több mint 100 városa után Budapesten tavaly novemberben alacsony árakkal megjelenő Uber ellen. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter április végén közölte: „Megfizethető, biztonságos, tiszta és pontos taxihoz minden utasnak joga van. Ha viszont olyan szereplő tűnik fel, aki nem tartja be az alapvető személyi és tárgyi feltételeit a személyszállításnak, ezzel piaci előnyre tesz szert, ráadásul közterhet sem fizet, akkor lépni kell.”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lépett is: a revizorok májusban ellenőrizték az Uber-sofőrök szolgáltatását, és valamennyiüknél találtak szabálytalanságot. Bár a hatóság szerint üzletvitelszerűen taxiztak, egy sofőrnek sem volt adószáma, és számlát sem adtak. Márpedig erre szükség van. Az Uber-sofőrök adózásáról a NAV a Forbes blogjának ugyanis azt mondta: a tevékenység „áfaalanyiságot keletkeztető gazdasági tevékenység”, vagyis a sofőröknek adószámot kell kiváltaniuk, és a NAV-nál áfaalanyként be kell jelentkezniük. Főszabály szerint tehát áfafizetési kötelezettség terheli őket, és az utasok részére bizonylatot kell kiállítaniuk.
|
|
Fotó: VS.hu / Kummer János |
Akik részben ebből élnek
„Az sosem jó jel, ha a NAV célkeresztjébe kerülsz” – mondta a VS.hu-nak a kialakult helyzetről egy uberes sofőr. (A megkérdezett sofőrök egyike sem vállalta névvel a véleményét, mondván, a mostani érzékeny helyzetben nem szeretnének ebből problémát.) A NAV-ellenőrzésről nem árult el részleteket, de azt elmondta, hogy az uberesek szeretnék látni a pontos szabályokat, és akkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy „NAV-barátan” dolgozhassanak. A most talált hibákat is elrendezik, „csak most kaotikus volt a helyzet”.
A tiszta viszonyok hiányára nem csak ő panaszkodott. „Legyen átlátható szabályozás, amely megengedi az Ubert és társait, aztán versenyzünk majd a taxisokkal” – közölte egy másik sofőr, aki az idén vágott bele az uberezésbe, hogy egy kis mellékeshez jusson, és egyébként legálisan szeretne működni. Hallott arról, hogy vannak városok, ahol kiborították a városvezetőket az uberesek, sőt volt, ahol betiltották a céget, de szerinte ez nem megoldás. Egyébként pedig hiába a nagy ellenkezés, az Ubernek és a közösségi taxiszolgáltatásnak van létjogosultsága, legalábbis egy harmadik Uber-sofőr szerint: “ A piac, azaz a vásárló dönt. Ha jobbak vagyunk, mint a sima taxi, akkor miért ne lehetne nekünk is fuvarunk? Civilként a navosok is simán ubereznének, egyszerűen azért, mert olcsóbb.
Méghozzá egy városi fuvarnál nagyjából feleannyi, mint egy hagyományos taxizás. Az alapdíj 30 százalékkal alacsonyabb, a percdíj 60 százalékkal kisebb, a kilométerdíj pedig alig a fele a taxis tarifáénak.
És persze arra is van uberes válasz, ha valaki kontároknak hívja őket. A frissen felcsapott sofőrök szerint ugyanis a GPS korában már mindenki ismeri a várost, vezetni meg sokan tudnak, és a taxisok vezetési stílusát sem ellenőrzik nap mint nap. „De tudja mit? Jöjjenek a mentőautó- és tűzoltóautó-sofőrök uberesnek, ők majd megmutatják! Ők azért elég profik” – adott ötletet a társaság egyfajta jövőbeni validálására az egyik sofőr. Aki arról egyébként nem tud, hogy korábban mentősként vagy tűzoltóként dolgozó van-e a táborukban.
Akik utálják
Ahogy a világ számos országában, Magyarországon is kiborultak a
taxisok az Uber megjelenése miatt. Attól tartanak, hogy az alacsony áron
dolgozó uberesek elszipkázzák a piacukat.
– mondta egy taxis azután, hogy kedden délben az utcára vonult tüntetni. Ő szintén nem vállalta a nevét, mert: „Ott vannak a fejesek, a Metál Zoliék, majd ők beszélnek, én nem akarok magamnak bajt. Mindenesetre az Uber egy rémes dolog a számunkra.”
|
|
Fotó: VS.hu / Kummer János |
Kedden a taxisok az Alkotmány utcában demonstráltak az közösségi taxiszolgáltatások ellen, mert azok megjelenése jelentős bevételt vesz el tőlük úgy, hogy a feltételek nem egyenlőek
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke már jó pár számmal előállt. Szerinte az Uber több 100 millió forint bevételt vesz el a taxisoktól, és emellett több 100 millió forintos kiesést jelent az államkasszának is. Ő is azt szorgalmazza, hogy a kormány mielőbb rendezze a taxiszolgáltatás jogi hátterét. Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) főtitkára a keddi demonstráció után át is adott egy petíciót Fónagy Jánosnak a Parlament előtt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára megígérte ugyan, hogy több hónapi előkészítés és folyamatos egyeztetés után a kormány majd a szerdai ülésén megvitatja a taxisrendeletet, ám a jelek szerint ezt végül elsodorta a kerítésügy, arról kellett sürgősen kormánydöntést hozni.
A petícióban mindenesetre az OTSZ és a Fuvosz azt írta: a személyszállító vállalkozók és alkalmazottaik jövedelemtermelő és -megtartó képessége az elmúlt fél évben folyamatosan romlott. Az érdekképviseletek ezért azt kérik a kormánytól, hogy a jog teljes szigorával lépjen fel a jogosulatlanul személyt szállítók és őket megbízással ellátók ellen. Hozzáteszik: az ehhez szükséges hiányzó, korábban egyeztetett, előkészített jogszabályt a kormány hirdesse ki és léptesse életbe. Jelezték azt is, hogy készek a gyors egyeztetésre, ha szükséges, de a késedelem tovább rontja a megélhetési és vállalkozási körülményeiket.
Akik használják
Vannak persze, akik kifejezetten örülnek az új taxizási alternatívának. “ Pár hónapja használom, havonta egyszer-kétszer, de volt rá példa, hogy azért taxiztam, mivel nem volt elérhető autó
– mondta egy 30 éves lány, ám jelezte, hogy a reptérre menet nem bízná magát az Uberre, ahhoz azért nem tartja elég megbízhatónak a szolgáltatást.
András, a kétgyerekes, negyvenéves családapa azt mondta, a taxizás neki már nem kell. „Az Uber egyszerű, kényelmes. Nincs pénzezés, bankkártyával fizetek a rendszeren keresztül. Bár hallottam olyat, hogy az uberes sofőrök bunkók meg hülyék, én ilyet nem tapasztaltam. Mindegyik autó rendben volt, és a sofőrökkel sem volt probléma” – mesélte. Azt persze megérti, hogy a taxisok kiakadtak, mivel, ha valami olcsóbb és jobb, vagy legalább ugyanolyan, akkor nem kérdés, hogy melyiket választják az utasok. Az pedig némi garanciát jelent, hogy lehet értékelni a sofőröket, „ezért sem igazán megy a bunkóskodás”.
Olyan is akad, akit teljesen hidegen hagy, hogy milyen a kocsi, „csak vigyen el A-ból B-be”. És aki ezt a legolcsóbban adja, azé a fuvar. Egy VIII. kerületi, harmincéves férfi legalábbis így vélekedett, hozzátéve, hogy az ilyesmit betiltani nem lehet. „Ez olyan, mintha betiltaná valamelyik médiakonglomerátum a Facebookot vagy a Google-t. Nem tűnik reálisnak.”
Nyilván így gondolkozik az Ubert alapító Travis Kalanick is, akit mostanra nagyjából a világ összes taxisa utál. A csavaros észjárású, hiperracionális, ám a magánéletben sokak szerint elviselhetetlen vállalkozó cége immár az egyik legértékesebb start-up a világon, éppen pár hete gyűjtött be újabb dollármilliárdokat a további növekedéshez. Az eddigi számok tehát igazolják az üzleti modellt, amelynek kitalálásáról több verzió is kering.
Az egyik szerint 2009-ben Kalanick San Franciscóban hozta létre az Uber elődjét, amely tulajdonképpen egy autómegosztó szolgáltatás (car sharing) volt: a csatlakozók egymás rendelkezésére bocsáthatták autóikat, amiért még pénzt is kaptak. Egy másik verzió szerint Kalanick 2008-ban a LeWeb techkonferencián találkozott először Garrett Camppel és az Uber többé-kevésbé már kiforrott ötletével. Azonnal felkarolta a projektet, annál is inkább, mert a megelőző hónapokat gyakorlatilag csak utazással és befektetésre érdemes ötletek gyűjtésével töltötte számos országban.
Kalanick szerint a siker titka, hogy minél több sofőr és autó csatlakozzon az Uberhez, és egyre inkább lerövidüljön az utasok felvételével eltöltött idő. Minél többen használják a szolgáltatást, annál olcsóbb lesz, és annál gyorsabban terjed majd. Kérdés, hogy Magyarországon miként próbálják majd feltartóztatni.
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2015.06.18 09:26
Persze inkább neked... hogy el ne felejts gyűlölni valakit, mert akkor ráérsz gondolkodni ...
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2015.06.18 06:24
Senki nem azt mondja, hogy nem kell őrizni a határt.
A belföldi gyűlöletkeltéssel van baj. Plakátok magyarul ... ugye te se gondolod, hogy a menekülteknek szóltak! :-)
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.06.17 10:14
Ugye ezt nem gondolod komolyan?
Mi már láttunk szabályozásmentes taxit Budapesten. Nem kéne azt visszasírni.
Nem a taxisok szenvedtek tőle jobban, hanem az utasok.













