Hozzászólások száma: 103
Oldalszám: 6
Témakörök > Droszt Híradó > Utasoknak- taxisoktól A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
MCCCXCII 2010.08.25. 10:05:34 / # 19310
Hello Dodi! Valójában „nem találok”. De nem azért, mert nincs benne, hanem azért, mert siralmas, ahogy mindenki zokog, hogy nem tud kijönni a keservesen megkeresett pénzéből. Aztán meg lelkesedik olyanokért, mint a nyomott transzferár. Alacsony, szinte már megalázó viteldíj. Ingyenes kiállás, és 10-15 vagy akár 20 perc várakozás a kedves utasra, hogy 300-600 méter távolságra elvihesse. Talán ezek ellen kellene háborogni. Többször írtam már, hogy ha semmi mást nem tennénk, csak, és hangsúlyozom, hogy csak a címre érkezéstől ketyegne az a taxióra, akkor napi nyolc fuvarral számolva 3 év alatt cirka 3-3,5 millió forint plusz bevétel lenne. Amivel akár már egy új autóba is bele lehetne vágni, vagy cserélni 3 évente. Nem is volna rossz. De nem, nekünk ez nem kell. Helyette inkább olcsóbban szállítunk, mert megesszük azt a szöveget, hogy sokkal jobb fillérekért dolgozni, mint forintokért állni. Csak tudod én úgy látom, hogy ha sokan vannak azokra a filléres fuvarokra, akkor már fillérből sem jut annyi. Azután még egy pici meglátás. (Lehet hogy nekem rossz a szemem, de én így látom.) A sok kályhás tutista, aki panaszkodik a 600-800 forintos fuvarra. Azután azt látja, hogy ezek a fuvarok átmentek a másik filléres céghez, akkor nem tud kivárni, hanem rohan a másik céghez. Az „elveszett” fuvarjai után. Persze ugyan azon a helyen tutizik továbbra is. Így a 600-800 forintos bevételéből rögtön csinál 400-600 forintot. Közben azzal kábítja magát, hogy jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Na látod, ebben van az igazi humor! Nem az én beírásomban. Ha meg valaki ezen megsértődik, hát sértődjön meg. A cégek egymás alá ígérgetése addig nem fog megszűnni, amíg találni olyan taxis madarat, aki jóval áron alul hajlandó fuvarozni. De sajnos mindig van, és lesz is. Tudom mindenki nehéz helyzetben van. Ezt a magam bőrén is tapasztalhatom. De talán a nehéz helyzetünk ellenére legyen már egy kis tartásunk, és ne alázkodjunk meg mindenki előtt. Mert a sok fülét, farkát behúzó taxissal azt tehetnek, amit csak akarnak. Néha dobnak közénk egy kis „koncot”, azután kívülről nézik, hogy hogyan marakodunk rajta. Ezért nem értem a felháborodásodat a „0” forintos feszültségoldó transzfer ár miatt. Sajnos ez a tendencia. A végén már eljutunk oda, ha a kedves utas minket választ, akkor kap egy ezer forintos vásárlási utalványt, amit persze a taxisnak kell majd állnia. Most azt mondod, hogy megint hülyeséget beszélek. Nem annyira, mert már vannak olyan hangok, hogy az alacsony repteres transzfer mellé a kedves utas fog kapni egy üdítőt ajándékba, ha őket választja. Lehet, hogy ez is olyan hülyeség, mint a „fabogrács”. De nem állunk messze a megvalósítástól. Ja, és amiért írtam. Mert összeget nem teszek semmire, de nem azért, mert tanácsoltad. Hanem azért, mert akinek ilyen a stílusa, és ilyeneket megenged magának másokkal szemben (nem velem, mert az nem érdekel), arra nem érdemes egy fillért sem tenni. Most pedig ne hidd azt, hogy megsértődtem. Az ember saját magáról festett egy nagyon találó képet. :-)))
nagyonkedves 2010.08.24. 19:10:49 / # 19309
avatar
köszi! :) akkor te egy szabad ember vagy :) (sejtettem a nickedből) már olvastam erről az "izéről" csak nem tudtam hogy így hívjátok én meg taxival megyek :)))
hiénakutya 2010.08.24. 18:46:02 / # 19308
Sajnálom, hogy nekem kell erre válaszolnom, mert a büdös életben nem volt még URH a kocsimban. :-) A "batyu" egy olyan berendezés, amely a kívánt pillanatban megnöveli a rádió teljesítményét, így a tulajdonosa egy esetleges címre történő jelentkezésnél előnyt élvez azokkal szemben, akik csupán az engedélyezett teljesítménnyel adnak. Lásd még Sándor György klasszikusát: "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én kerékpárral megyek!" :-)))
Nevem senki 2010.08.24. 18:19:42 / # 19307
avatar
Az írás egy nagyon nehezen érthető formája a kommunikációnak. Nem jönnek át a hangsúlyok, érzelmek. Legalább te ne értsd félre, aki ismered:-)
Nevem senki 2010.08.24. 18:17:07 / # 19306
avatar
Lacika! Végre valaki komolyan vett:-) De csak azért, mert nem ismer:-) További jó poénkodást, ne fogd vissza magad.
Dodi 2010.08.24. 00:44:22 / # 19305
avatar
Erre azért ne tegyél nagy összeget Laci,mert vesztenél! Amúgy a 23-as hsz-ben ha találsz humort..... (De lehet,hogy én is sajnálatra méltó vagyok.) :((
nagyonkedves 2010.08.23. 23:56:29 / # 19304
avatar
lassan már kezdem sejteni hogy mit jelentenek a kínai szavak de mondjátok meg lécci hogy mi az a batyus mert arra még nem jöttem rá

MCCCXCII 2010.08.23. 10:18:27 / # 19303
Tisztelt (hmm) „művészúr”, vagy 1142! Én téged nagyon sajnállak, mert olyan szegény vagy, hogy még humorérzéked sincs. (:-((( Üdv. Főtaxi URH-1392
művészúr 2010.08.22. 13:01:49 / # 19302
avatar
bizony, bizony... :)) Új szolgáltatási formát találtam ki...
törölt felh. 2010.08.22. 06:38:23 / # 19301
avatar
Csak ott kötelező, ahol be van szerelve, tehát minden taxiban!
nagyonkedves 2010.08.21. 23:01:16 / # 19300
avatar
bocsi művészúr de ezt nem bírom kihagyni annyira pihent vagyok ma a "fogrász" az az a szakember aki a kusza fogsorokat kifésüli? tényleg bocs :) engesztelésül küldök egy hozzászólást egy másik oldalról - ez meg a "hülye büdös lábú taxis"ról jutott eszembe: "A legtöbb utas a diszno szintjet sem eri el, altalaban 15-30 percet tölt el az autokban es gyakorlatilag teljesen mindegy neki miben van a soför, csak ne legyen budös es talaljon oda." na jól nézünk ki! micsoda csapat...
nagyonkedves 2010.08.21. 22:35:59 / # 19299
avatar
én inkább a bkv járművein szoktam félteni a szaros kis életemet de ott több okból is és nagyon egyébként hátul is kötelező bekapcsolni az övet?
fradika 2010.08.21. 18:31:22 / # 19298
Bocs! Két bordája tört el! Négy napig tartják bent! (fradi meccs van!)
fradika 2010.08.21. 18:29:59 / # 19297
Négy bordája tört el! Pár napig bent tartják!:(
Joe 2010.08.21. 18:18:40 / # 19296
avatar
Tudtok valamit a Dani állapotáról?
peti493 2010.08.21. 15:44:25 / # 19295
avatar
Vajon miért nem félti a sz...-os kis életét? Mert az enyémmel együtt, bizony az övé is a kezemben van! -hát igen, de erre senki nem gondol. Tegnap volt egy kollégának súlyos balesete, mind a 2 utasát a mentő vitte, az egyiket párnán!!! Gondolom beültek, befeküdtek hátra, ment a vihogás, a jópofi, és csatt. Talán ha rendesen ülnek, figyelnek az útra, esetleg be is vannak kötve, talán megúszták volna. és ha nincs utasbiztosítás akkor meg a taxis lesz a köcsög!!!
művészúr 2010.08.21. 13:52:04 / # 19294
avatar
Amúgy az elgondolkoztat: 1.Ha bevásárolsz - akárhol -,vagy "csak" fodrászhoz mész (nem beszélve a közműfizetésekről, ami aztán tényleg ellenőrizhetetlen ); maximum annyi bajod lehet, hogy vagy szar kaját veszel és elrontod a gyomrod, ne adj' Isten "megfosat" - de "kihevered". Ha meg a frizurádat "bass....ák el", legfeljebb - kis idővel, avagy nagyobbal - kinő majd úgyis! PEDIG KIFIZETTED - abban reményben, hogy "kosher". 2.De odamész a "hülye büdös lábú taxishoz és egyezkedsz. Az én időmben ('70 - 80) a GAVALLÉRSÁG volt a megszokott. Ma mi van? A "pénzes emberek" alkúdnak - meg kell mondjam: ÓCSKÁN... Csajszikának vajon megfogalmazódik - e, hogy amivel egész este szédítette a csóka: lóvé, lovetta, stb.;szóval: "miért akar ez akárhonnan "óranékűű", engeményesen menni ( általában 5 km...)? Én ma is szégyellném magam... Van a BKV - nak is romanticenyecse... De a lényeg: Megbízik a fográszban ( max. a haja bánja pár hétig...) Megbízik a pultosban (max.behány már az autónkba, de kiheveri...) DE AMIKOR AZT MONDJA, NEM MEGYÜNK MESSZIRE, CSAK IDE, VAGY ODA ÉS ABBÓL MENNYI AZ ENGEDMÉNY, meg ezek a szar dumák: Vajon miért nem félti a sz...-os kis életét? Mert az enyémmel együtt, bizony az övé is a kezemben van! Elvileg több, mint egy frizura, vagy egy - két ital... És még egy lényeges dolog: DRÁGA, KEDVES KOLLÉGÁIM, PRÓBÁLJUNK MÁR ÚGY VISELKEDNI, HOGY pl.egy akár milyen kűfődinek ne legyen oka megérdezni: "ARE YOU HUNGARIAN?" - me'sajna', ahonnan jönnek, ott a bevándorlók taxisok. CSAK...

művészúr 2010.08.21. 12:59:16 / # 19293
avatar
Nagy Okos! Olvasd el a szabályzatot!Ha felvetted a telefonos címet, akkor azzal a tarifával dolgozol, ami a megrendelőt megilleti. Remélem, Neked még 3 - as kártyát is villant a sz...rágóskodásodért! Amúgy, csak jelzem: ideje lenne, vagy leszállni a "magas lóról" és örülni a még normálisnak mondható tarifáknak ( sajna' van tapasztalatom az ellenkezőjéről...), vagy beállni a szotyikhoz...('me ott van cím is...) Húzzatok már el!!! DE TÉNYLEG!!! 1142
művészúr 2010.08.21. 12:45:15 / # 19291
avatar
Egyébként "garnitúrálok" a dr.1392 - es nappalos kollégának, hogy olyanokról beszél, mely dolgokhoz semmi köze... Még egyszer köszike, drága "jóindulatú" kollégám! Tudom, "a szomszéd tehene is dögöljön meg..." Jó "fővést" a napon!Hátha lesz jobb ötleted is! 1142. :(((((

művészúr 2010.08.21. 12:38:27 / # 19290
avatar
Boccs, de csak a rend kedvéért kérdezném: Hányat ( sorry...), mennyit "szox" "tolni"? ...nappal...?
Oldalszám: 6