Hozzászólások száma: 4293
Ugrás a hírhez Oldalszám: 215
Témakörök > Hírek fórumai > Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen, A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
tomajer 2014.09.08. 07:35:53 / # 335484
A németek már betiltották


Németországban egy nem jogerős bírósági döntés alapján, az összes tartományra vonatkozóan megtiltották az UberPop szolgáltatást, ami egy okostelefonos alkalmazás, ami összehozza az utazni vágyót és a sofőrt.

Fellebbezés mellett a szolgáltatás tovább folyik, pedig 250 000 euró vagy hat havi börtön jár annak, akit uberezésen kapnak. Az indoklásban az állt, hogy az Uber-sofőr tisztességtelen előnyhöz jut a taxissal szemben, mégpedig a biztosítások és engedélyek hiányában, valamint abban, hogy nem kötelező elvállalnia egy fuvart. Arne Hasse bírósági szóvivő szerint mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, aki személyszállítást végez pénzért Németország bármely tartományában.

Az Uber Black terméket - ez a szolgáltatás prémium része, amit sofőrös limuzinokkal biztosítanak – nem érinti a döntés. A németországi jogi szabályozás több vállalat esetében okozott már furcsa helyzeteket, például az Amazon és a Google is futott már bele kisebb-nagyobb adatvédelmi ügyekbe.

Londonban és New-Yorkban sem volt negatív visszhangoktól mentes az Uber fogadtatása, de e két utóbbi helyen most legálisan működik, bár vizsgálják, hogy valóban vonatkoznak-e rá a London Taxikra vonatkozó szabályok. Belgiumban minden egyes megkezdett Uber-fuvarért 10 000 eurós büntetést szabnak ki.

Ezek alapján érdekes, mi is az a szolgáltatás, amely egyszerű app segítségével működik, és ilyen indulatokat képes szítani világszerte.

Mi ez, valami drog?

Az UBER egy startup cég, ami a világ 45 országának száznál is több városában szolgáltat. A Sofőrök a saját autójukkal, a saját belátásuk szerinti idősávban vállalhatnak fuvarokat, mégpedig olyanokat, aamiket a rendszer rájuk oszt. Egy világméretű, automata, online diszpécserközpont. A cég piaci értéke 15 millió dollár, öt évvel ezelőtt indultak el a közösségi taxiként definiálható szolgáltatással. A legdinamikusabban fejlődő piacuk Németország volt, ezért fáj nekik különösen ez a döntés.

Mit tud ez az alkalmazás?

Azt tudja, hogy a legközelebbi szabad sofőrt odaküldi, aki elvisz a célhoz, ebben hasonlít a taxira. Viszont az autóban nincs fizetés, ebben eltér a hagyományos taxitól. Jogviszony az az utas és az Uber, valamint a sofőr és az Uber között van, tehát itt mindenki az Uber felhasználója, csak máshogy. Értékelitek egymást az alkalmazás segítségével, ha a fuvar megvalósult. Mindketten kihátrálhattok a dologból, ha a másik nem szimpatikus.

Az Uber pedig leveszi a kártyádról a viteldíjat, amit a GPS-adatok alapján kalkulált ki. És a 80 százalékát továbbutalja a sofőrnek.

Hogyan utazhatok?

Itthon jelen pillanatban sehogy.

Máshol le kell tölteni az alkalmazást, regisztrálni, megadni a kártyaadatokat, és megrendelni az autót.

Mi van, ha nem egy Passattal vagy egy Priussal akarok megérkezni, hanem villantanék Egy S-Klasséval, A8-cal, vagy 7-essel?

Ilyet is tudnak, csak kicsit drágábban. Hozzávetőlegesen ez kerül annyiba, mintha sima taxival mennél, amit eddig megszoktál. Ez az Uber Black, ez működhet tovább.

Akkor ez most taxi?

Nem. Ez inkább a kereslet és a kínálat összehozása, kábé, mintha a Facebookon kiírnád, hogy megy-e valaki az északi partra péntek délután? Itt mindig megy, igaz, nem ingyen. De akkor, amikor te szeretnéd. Ennek a szervezett, és jól működő eszköze ez az alkalmazás.

world taxi fares

Akkor mi vele a bajuk? Elsősorban a taxisok érvelnek azzal, hogy nem biztosított a szolgáltatás színvonala, bárki lehet Uber-sofőr, olcsóbb, mint a taxi, nem kell hozzá taxis licenc, ami néhol elképesztően drága, elveszi a piacukat, és nincs rendesen szabályozva. Nem ellenőrzött sem a sofőrök felkészültsége, sem az autóké.

Erre mit mond az Uber?

Hogy ők vezetői gyakorlattal és erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezőkkel szerződnek le, a GPS a legegyszerűbb okostelefonon is a célhoz navigál, nem kell fejből tudni az összes utcát. Persze, hogy nem kell licenc, mikor ismerősök szállítják egymást, és közöttük nincs is készpénzmozgás (épp ezért kirabolni se érdemes az Uber-sofőrt), és ha az értékelések rosszak, szerződést bontanak az adott vezetővel, vagy nem szolgáltatnak az utasnak. Az autók műszaki alkalmasságát pedig a mindenhol működő műszaki állomások ellenőrzik.

Akkor mire jó?

Régiónként másra. Vannak olyan települések, ahol nincs taxiszolgáltatás, de volna rá igény, gondoljunk csak egy pár százas falura. Aztán vannak olyan nagyvárosok, ahol egyszerűen kevés a taxi, ezért a szolgáltatás rugalmatlan és drága. Budapesten ezzel ellentétes a helyzet, itt a lokális maximumra kalibrálták a szolgáltatók számát, épp ezért nem is biztos, hogy lesz igény az Uberre.

Ez valami olyasmi, mint a fapados légitársaság?

Durva hasonlattal élve, inkább a termelői piachoz hasonlít. Ingadozó minőség, de ha megtalálod a neked megfelelőt, évekig megoldja a problémádat, akár olcsóbban, mint a hipermarket.

Egyáltalán olcsóbb a taxinál?

Nem feltétlenül. Készítettem két árkalkulációt: Berlin belvárosából a Templehofra. Uberrel és taxival is 25 euró. A Heathrow reptérről London Citybe London Taxival 45-85 Font között mozog, a forgalomtól függően. Uberrel viszont 37 font egy normál kocsival, és 75 a S-Klasséval. Itt olcsóbb. Viszont az Uber aszerint változtatja az árakat, hogy mekkora a kereslet, így a csúcsidőben több sofőrt biztat munkára, ami végül is jó a felhasználónak, mert időben kap kocsit.

Akkor értem már, mi a bajuk a taxisoknak ezzel.

Igen, a taxis szakma a jelenlegi formájában egy kihalófélben lévő szakma. Erre apparátust, szabályzást, saját tulajdonú, millió szabálynak kötelezően megfeleltetett (tengelytáv, csomagtartóméret) autókat tartani egyre inkább túlszabályzott és felesleges dolognak tűnik, ezért az érintettek mindent megtesznek, hogy a lehető legtovább maradhasson a közösségi személyszállító szolgáltatás egész bolygónkra érvényes vezető megoldása a taxi. Ne feledjük, a szigorú szabályozás motivációja a csaló kóklerek, a törvényen kívüli hiénák kiszűrése volt.

Mi lehetne jobb ösztönző, mint a közösség véleménye, ami számtalan iparágban működik már, például a booking.com a szállásokról, a spritmonitor.de az autók fogyasztásáról, az ebay, vagy akár a Népítélet.hu, ami a Totalcar közösségi autóértékelő szolgáltatása.

Maga a folyamat ahhoz hasonlít, ami a kottanyomtatók és a hanglemezgyártók között volt a húszas években, vagy ami ma zajlik a nagy zenei kiadók, a zenekarok és az I-Tunes-Google Play-Amazon között. Egy változó üzleti modellhez, megváltozott szokásokhoz alkalmazkodni nehezen akaró felek harcát látjuk, akik saját magukra görbítik a valóságot, mert amíg lehet, ebből szeretnének megélni. Ez érthető bizonyos szempontból hozzáállás, még ha korlátozza is a versenyt.

És kinek van igaza?

Itt nincs igazság, majd a piac eldönti, melyik megoldás lesz a befutó, vagy hol, melyiknek lesz nagyobb létjogosultsága, ezáltal nagyobb részesedése a piacból. Ma is nyomtatnak kottát, készül hanglemez is, meg CD, de a zenék többségét már letöltik. Valahogy így fog alakulni ez is.

És sofőrként meg lehet élni ebből?

Meg. Nem is olyan rosszul, bár olvasni az interneten olyat, hogy többre számítanak. A Business Insider cikkében eléggé vegyes a kép. Amerikában 35 és 90 ezer dollár közötti adózás előtti bevétellel lehet számolni, ez nem tűnik rossz pénznek, ebből jön le az Uber 20%-a, az autó fenntartása, az üzemanyag, parkolás egy egyéb díjak. Meg a betegbiztosítás, tehát ezt tényleg érdemes az itthoni bruttó szintjén értelmezni. A Londoni Belsőség-találkozón beszéltünk egy Uber-sofőrrel, ő teljes egészében ebből tartja fent magát az albérletében. Sőt, most egy pár éves E-Klasséra gyűjt.

Ez akkor jó, vagy rossz?

Mint mindennek, ennek is vannak jó és rossz oldalai. Emberek jutnak munkához Uber-sofőrként, ez jó. Ezek az emberek adóznak, fogyasztanak, és nem kérnek segélyt, ami szintén jó. A taxisoknak árban reagálniuk kell majd, ha a törvényi eszközeik elfogytak (vagy inkább lobbierejük), így akár olcsóbb is lehet a taxizás, ami szintén jó. Dehogy az olcsóbb fuvardíj végül a vezetőt, a fuvarszervezőt vagy az államot rövidíti-e meg, az országonként eltérő lehet. De az alacsonyabb áron taxizás sokaknak nem fogja megérni, ők munkájukat vesztik majd. És akkor elmehetnek az Uberhez sofőrnek.


tomajer 2014.09.04. 12:34:15 / # 335411

 Élet az informatika fellegvárában  

Uber - taxizás a 21. században


A közelmúltban két esemény is arra vezérelt, hogy írjak egy kicsit az Uberről és kifejtsem, hogy a céggel kapcsolatos több negatív hír ellenére miért jelenti ez a módszer a taxizás jövőjét, illetve ad kiváló útmutatást a különböző szolgáltatást nyújtó iparágak megfelelő működtetéséhez.

Az otthon töltött két hetem alatt az egyik barátommal beszélgetve szóba került az Uber és kíváncsi volt rá, hogy használtam-e már bármire is és milyen felhasználói élményt nyújt a program. Röviden összefoglalva: normális esetben már eszembe se jutna hívni egy rendes taxit, ha el szeretnék jutni A-ból B-be és valamilyen oknál fogva nem vezethetek vagy valaki nem tud eldobni engem (tömegközlekedés szinte egyáltalán nincs errefelé). Ilyenkor szimplán megnyitom az alkalmazást, az felismeri a pozíciómat, hívok egy Ubert, és néhány percen belül meg is érkezik a kocsi. Ezt végig követni tudom a telefonomon és értesítéseket is kapok közben, ha közeledik vagy megérkezett az Uberem. Miután megérkezünk és a sofőr megállítja az órát, én egyből értékelhetem az utat és látom, hogy mennyibe került a fuvarom, a legvégén pedig néhány pillanaton belül emailben megkapom a számlát és az élet megy tovább zökkenőmentesen. Letisztult, egyszerű felhasználói élmény és minden működik, ahogy kell - ezzel a hozzáállással ért el már például az Apple is nagy sikereket.

A második élményem a Budapest és San Francisco közötti tizenöt órás út végén a reptérről történő hazajutás. A csomagjainkat felszedve gondoltuk, hogy hívunk egy Ubert, hogy hazajussunk, ami eddig soha nem okozott problémát a reptér környékén, most azonban sajnos csak a legdrágább kategória állt rendelkezésre, így úgy döntöttünk, hogy maradunk a rendes taxinál. Innentől viszont csak negatív élményben volt részünk, amíg ki nem szálltunk:

Először is, a sofőr a szó legszorosabb értelmében bedobálta a bőröndjeinket a csomagtartójába egyáltalán nem kímélve azokat, majd közölte velünk, hogy másfélszeres tarifát kell felszámolnia, mert Mountain View messze van a reptértől (kb. 40 km). Kettő perc után bekapcsolta a rádiót és végig indiai zenét hallgatott meglehetősen hangosan, ami mellé néha fennhangon énekelt is (szerencsére nem ezt, de valami hasonlót kell elképzelni). Amikor végre megérkeztünk, kiderült, hogy a taxióra nem a másfélszeres tarifán pörgött, hanem ő szimplán megszorozza másféllel a telefonján a taxiórán levő összeget és a különbséget borravalóként hozzáírja a számlánkhoz. Amikor kérdőre vontuk, hogy ezt így hogyan gondolta, akkor azt mondta, hogy ő az elején megmondta, hogy ez így van (az még rendben, hogy másfélszeres tarifa, de honnan tudjuk, hogy melyik az igazi másfélszeres?) - mi inkább kértünk egy másolatot a számláról és ráhagytuk, hogy minél hamarabb (meg/el)szabaduljunk tőle.

Ha Ubert használtunk volna, akkor ez a történet valószínűleg soha nem született volna meg, mivel az Uber előre közli, ha valamilyen oknál fogva (pl. kiugró igény miatt) drágább lesz a tarifa. Mielőtt megrendelnénk a fuvarunk, ezt el kell fogadnunk - amiben segítségünkre van egy nagyjábóli becslés a várható összegről -, illetve az első perctől kezdve benne van a felár az árban, amit a telefonunkon követhetünk. Emellett az Ubernél értékelhetjük a sofőröket, ezért mindenki arra törkeszik, hogy minél jobb szolgáltatást nyújtson, ami csak akkor működik, ha valaki tényleg élvezi a taxizást. Akik nem élvezetből csinálják, azok valószínűleg hamar kihullanak, ugyanis ha bizonyos szint alá süllyednek, akkor nem vállalhatnak többé fuvarokat (ami felvet néhány érdekes kérdést, különösen, ha a határ tényleg 4,5 körül mozog az 5-ös skálán - erről érdemes ezt a cikket elolvasni). A mi taxisunkra nézve ez azt jelenti, hogy valószínűleg az első fuvarja után kihullott volna a rotációból, mert kötve hiszem, hogy csak minket tisztelt meg ezzel az élménnyel.

Sajnos a mi esetünkben azonban nem volt semmilyen módja, hogy visszajelzést szolgáltassunk a taxitársaság részére, akik csak annyit láttak valószínűleg ebből a fuvarból, hogy az egyik alkalmazottjuk egy 50%-os borravalót kapott és valószínűleg úgy gondolják, hogy kiválóan értékelik az utasok ezt a sofőrt és minden a legnagyobb rendben van. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a fuvarunk így két és félszer (!) annyiba került, mint amennyit átlagosan az Uber esetében fizetnénk, tehát nem csak rossz volt, hanem még drága is.

Egy kicsit áttérve a többi szektorra: hasonló elven működik az Airbnb is, ahol az apartmanjaikat adják ki turistáknak emberek. Itt is értékelhetjük a különböző szolgáltatásokat, aminek az az eredménye, hogy tényleg az fog ezzel foglalkozni, akit ez érdekel és szereti csinálni. Természetesen jogosak azok a kérdések, hogy a cél szentesíti-e az eszközt (pl. az Airbnb adózás szempontjából nem éppen a legtisztább megoldás, ha jól tudom), azonban ilyen kezdeményezések és ekkora változtatások nélkül nincs fejlődés. Idővel viszont ki lehet, illetve ki kell alakítani a megfelelő megoldást, hogy ez a módszer és az egész rendszer működőképes legyen. Majd természetesen eljön az idő, amikor idejemúlt lesz ez a módszer is és jönni fog valami más, ami kizökkenti ezeket a cégeket és minden újra a feje tetejére áll. De ez igaz az élet minden területére, viszont úgy tűnik, hogy most a szolgáltatások kerültek előtérbe és várják hatalmas lehetőségekkel az újítani vágyókat - és miért ne érné meg, ha az Airbnb 10, az Uber pedig 18 milliárd dollárra van értékelve? Lehet, hogy az Uber gonosz és elnyomja a taxisokat, de a tapasztalataim alapján ráfér a szektorra egy hatalmas ébresztő, ami kizökkent és a helyes út felé terel mindenkit és az Uber ezt nagyon jól csinálja.

U.i.: Egy kis érdekesség: először a cégünk jóvoltából használtam Ubert, amikor az interjúm után az egyik HR-es mutatta, hogy milyen jó és egyszerű alkalmazás és így juttattak el Mountain View-ból San Francisco-ba tavaly ősszel.

tomajer 2014.09.03. 19:50:16 / # 335398
A dinamikus árazás a jövő üzleti fogása


A hullámzó árak alkalmazása a világhírű Uber „taxialkalmazás" legeredetibb húzása. Egyszerre optimalizálja a piacon a szolgáltatás volumenét és alakítja az igényeknek megfelelően a kínálatot, azaz az elérhető taxik számát - érvel a cég mellett Surowiecki az MIT Technology Review magazin őszi számában.


Az alapítása óta eltelt 4 évben támadások sorát kellett kiállnia az Ubernek, mely közben világhódító útjára indult. A kritikák egy része érthető módon a városvezetések és a versenytársak felől érkeznek, ám felhasználóik is ki vannak akadva a cégre szokatlannak mondott árazásáért („surge pricing"): a kereslet növekedésekor az árak emelkednek a rendszerben, ezért sokan profitéhséggel és a vásárlók kizsákmányolásával vádolják őket.

Valójában egyáltalán nem egyedi az általuk használt árazási technika alapja, melyet a szakirodalom árdiszkriminációnak nevez - elég például a mozikra gondolni, ahol olcsóbban vehetünk jegyet egyes matiné előadásokra, mint az esti filmekre. Az elmúlt évtizedekben a hozamgazdálkodás a légitársaságok, hotelek, autókölcsönzők üzleti modelljeinek részévé vált, a technológiai fejlődés pedig hihetetlenül komplex feladattá emelte azt, lévén elérhetővé vált adatok millióinak elemzése.

Tehát a technika önmagában nem újdonság, az Uber esetében mégis éles ellenállást váltott ki, ami részben annak is köszönhető, hogy kezdetben a cég árazása nem volt tökéletesen átlátható. Másik fő oka (amint azt Daniel Kahneman, Jack Knetsch és Richard Thaler híres, 1986-ban megjelent tanulmányukban bemutatták), hogy a közvélemény méltánytalannak tartja az áremelést hiányos készletek esetén.

A helyzet iróniája azonban, hogy a cég a gazdaságilag lehető legérzékenyebb megoldást használja. Ennek alátámasztására Surowiecki elsőként is megkülönbözteti a valóban profithajhász cégektől az Ubert, esetében ugyanis nem igaz, hogy limitált kapacitással dolgozna, mint például a repülőjáratok, ahol fix az ülések száma.

Túlkereslet esetén a cég algoritmusa olyan árat ad, aminél kiegyenlítődik a kereslet és a kínálat - ez a cég legegyedibb megoldása. Mindez pedig alakítja az elérhető autók számát is, ugyanis a magasabb viteldíjak mellett több autós fogja felajánlani a rendszeren keresztül szabad székeit egy-egy fuvarra. A kereslettel tehát nem csupán az ár emelkedik, de a kínálat is bővül. Az igény növekedésével a rendszer tehát „kitermeli" az azt kielégítő „készletet" is, azaz a közjót mozdítja elő.
James Surowiecki a New Yorker pénzügyi rovatának munkatársa, korábban a Wall Street Journal, és a Slate hasábjain publikálta cikkeit.

tomajer 2014.09.03. 11:19:04 / # 335370
Betiltották az Uber működését Németországban


Az önkéntes taxisokra építő vállalkozás képviselője szerint az övék a jövő, és ezt illene Európa egyik legfejlettebb gazdaságában is észrevenni. A nyomásnak pedig nem engednek – közölte a szóvivő.

A frankfurti tartományi bíróság elfogadta Taxi Deutschland német taxistársaság kifogásait, és ideiglenesen megtiltotta az USA-ból indult globális cég, az Uber működését Németországban, arra hivatkozva, hogy megítélésük szerint a vállalkozás önkéntes sofőrjei nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel és biztosítással, így, amíg a teljes eljárás le nem zajlik és nem tisztázzák pontosan az Uber tevékenységének körülményeit, addig nem kínálhatják szolgáltatásukat – írta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Az Uber képviselői a határozat után közölték, hogy megtámadják a határozatot, és nem fogják leállítani a szolgáltatást, vagyis Münchenben, Berlinben, Hamburgban, Frankfurtban és Düsseldorfban továbbra is futnak majd a kocsik.

Hasonló tiltó határozatokat már máshol is hoztak a vállalkozás ellen – pl. Hamburgban és Berlinben –, ám ez az első eset, hogy a teljes szövetségi államra kiterjesztette ennek hatályát a bíróság. (Hamburgban egyébként a múlt héten a perből az Uber jött ki győztesen – ha csak ideiglenesen is, mivel a tiltást formai hibák miatt visszavonták, ám az indoklásban a bíróság kifejtette, hogy a cég „valószínűleg” törvénytelenül működik, ám ezt egy másik eljárásban kell tisztázni.)

A taxisok egyébként súlyos szankciókat szeretnének elérni: minden illegális fuvar után 250 ezer eurós büntetést, illetve az Uber irányítóinak bíróság elé állítását.

Az Uber egyik fontos érve a perekben, hogy sajátos üzleti modelljük miatt nekik a sofőrök nem alkalmazottjaik, így felelősségre sem vonhatóak miattuk.

Harc mindenfelé

Mint korábban az IT café is megírta, a 2009-ben alapított Uber egy okostelefonos alkalmazáson keresztül nyújt személyszállítási szolgáltatást. A hihetetlen sebességgel növekvő és gazdagodó cég jelenleg 36 ország közel 130 nagyvárosában van jelen, a 2 évvel ezelőtti 75-höz képest most már több mint 1000 alkalmazottat foglalkoztat, bevételét félévente megduplázza, értékét pedig több mint 18 milliárd dollárra (4000 milliárd forint) becsülik, ezzel az Uber a világ egyik legnagyobb startupja.

A szolgáltatás lelke egy, a Google térképével integrált alkalmazás, melyen keresztül a felhasználó egy gombnyomással hívhat egy autót, de egyebeket is tud: az igénybevevő látja a közelben tartózkodó Uber-kocsikat, nyomon követheti ezek mozgását, információkat kap a sofőrök egyes adatairól, illetve a szolgáltatásban kiérdemelt minősítéséről. Az értünk küldött taxis telefonon vagy szöveges üzenetben értesít minket arról, hogy elindult a térképen megadott találkozási pontra. És van egy nagy előnye: az utasnak a célba érkezéskor nem kell fizetnie, ez átutalással történik, a megtett út és eltelt idő alapján levonják az adott összeget a számláról: a bevételen az Uber és a sofőr 20/80 arányban osztoznak.

Az Uber és a hasonló vállalkozások megjelenését gyakorlatilag minden országban hatalmas felháborodás fogadta a taxisok részéről, gyakran a fizikai atrocitásokig elmenve. Helyzetük jelen pillanatban felemás: egyre nagyobb a rájuk nehezedő nyomás, ám ennek keményen ellenállnak, az ügyfelek többsége pedig kedveli őket. Épp emiatt már belső törések is vannak az új piacon, az ilyen cégek öldöklő küzdelmet folytatnak az utasokért.

hiénakutya 2014.09.02. 17:55:41 / # 335350

A szimpatikus nyelvtanárt az eszéért nem fogják elrabolni, annyi szent. Mindjárt adott használati utasítást is a majdani ellenőröknek, hogy milyen hibákat ne kövessenek el...

:-D

Komáromi meg nem kíván nyilatkozni. De mit is mondhatna azon kívül, hogy semmi közük ehhez a tevékenységhez?

:-D

Tök jó cikk.

De nem lehetett túl drága.

tomajer 2014.09.02. 16:20:03 / # 335348

Menő, olcsó, de illegális - kipróbáltuk a zugtaxizást


Uber, Wundercar, BlaBla – a közösségi személyszállításnak egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja, legalábbis Budapesten. Bár a közösségi taxizás a tesztünk alapján 40-50 százalékkal olcsóbb, egyelőre nagyon nehézkesen működik, és a jelenlegi szabályok szerint teljesen illegális.


Kis kék képernyőn villog egy fehér autó – fuvart rendelünk a mobilunkon a hetedik kerületbe, hogy elvigyen Óbudára. Még előző este letöltöttük a berlini WunderCar nevű cég applikációját, beregisztráltuk a PayPal fiókunkat, majd másnap reggel 9 óra előtt pár perccel megnyomtuk a „Fuvarrendelés” gombot, és vártunk. Sajnos nem történt semmi, a rendszer azt írta ki, hogy nincs elérhető sofőr a közelben. Ma reggel, délután és este ugyanez ismétlődött, ám végül a harmadik napon, kb. a huszadik próbálkozásra sikerült egy fuvart elcsípnünk.

  Magyarországon tilos  

A közösségi személyszállításnak nevezett üzleti modell felforgatta az amerikai és a nyugat-európai nagyvárosokat. A mobilalkalmazásra épülő rendszerek közvetlenül összehozzák a sofőrt az utasával, azaz kikapcsolják a taxiscégeket a fuvarrendelésből. Így ezek a cégek – Uber, Wundercar, BlaBla – jóval olcsóbban tudnak utasokat szállítani, mint a taxistársaságok. Európa nagyvárosaiban a taxisok sztrájkba kezdtek, attól tartva, hogy elveszítik a munkájukat. Egyes városokban – például Brüsszelben, legutóbb Frankfurtban – a bíróságok a taxiscégeknek adtak igazat, és első fokon betiltották ezeket a mobilalkalmazásokat. Magyarországon illegális a zugtaxizás, egy sofőr csak akkor fuvarozhat, ha rendelkezik személyszállítási engedéllyel, mint egyéni vállalkozó. Ha valakit rajtakapnak, a büntetés több százezer forint is lehet, az utast ugyanakkor nem lehet büntetni ilyesmiért.

Kölcsönös bizalomra épül

A közeledő sofőr mozgását egy térképen követhettük nyomon. Érdekes volt látni, ahogy felénk tart a fotójával és nicknevével ellátott autó. Egy fekete Volkswagen Polo érkezett, benne egy szimpatikus fiatalemberrel. Mint elmondta, nyelvtanárként, illetve pultosként dolgozik, a taxizással mellékállásban foglalkozik, ha éppen ráér. Két hónapja űzi az ipart, heti átlagban 10-20 ezer forintot keres így, ami extra pénznek neki nem rossz. A pénz egy virtuális bankszámlájára érkezik, a fuvardíj 80 százaléka az övé, 20 százalék a Wundercarnál marad. Azt mondja, hogy az utasai többségében hozzá hasonló fiatalok, akiknek nagyon tetszik ez az új modell, mert menőnek és olcsónak találják. Eddig még nem volt rossz tapasztalata, sőt, mindenki megkérdezte tőle, hogyan adhatnak neki borravalót, és a maximális 5 csillaggal is értékelték őt a profilján, csakúgy, mint ő az utasait. Szerinte a személyre szabott, közösségi értékelés a rendszer erőssége, ami a kölcsönös bizalmon és nem a jogszabályokon alapul.

Még gyerekcipőben járnak

A fiatalember tisztában van vele, hogy amit csinál az illegális. Bár hallott róla, hogy a hazai taxistársaságok vagy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) emberei is regisztráltak az oldalon, különösebben nem izgatja magát emiatt. Ha felmerül benne a gyanú, hogy egy leendő utasa „ellenőr" – például kevés adatot ad meg magáról, nincs profilképe vagy álnevet használ – akkor egyszerűen nem veszi fel a címet. Azt mondja, nyár végén sajnos leültek a rendelések, múlt héten csak kettő fuvarja volt, ezen a héten egy se, pedig már péntek van. Szerinte ez az egész még nagyon gyerekcipőben jár Európában, de hosszú távon biztos benne, hogy a közösségi taxiscégeket semmilyen állami szabályozás sem tudja majd megállítani. Úgy véli, ez olyan, mint a határokon átnyúló elektronikus kereskedelem vagy a szálláskiadás külföldieknek (Airbnb, Booking), amit ugyanúgy nem tudott megakadályozni egyik állam sem.

A taxisok szerint a feketegazdaságot erősítik

Budapesten a közösségi személyszállítók közül jelenleg csak a fenti Wundercar szolgáltatása működik, nagyjából idén március óta. Ők komolyan hirdetnek a Facebookon, arra biztatva, hogy legyünk mi is sofőrök. Bár az Uber is megjelent és magyar munkatársakat is toboroz, a szolgáltatásuk még nem elérhető. Megkerestük az amerikai Ubert, hogy szeretnénk beszélni a Magyarországért felelős vezetőjükkel, de nem is reagáltak a levelünkre. A BlaBla nevű francia cég tudomásunk szerint a közeljövőben nem is kíván Magyarországra jönni.

  A BKK szerint  

A témával kapcsolatban feltettük kérdéseinket Komáromi Endrének, a BKK illetékes divízióvezetőjének, aki nem kívánt nyilatkozni lapunknak. A kommunikációs osztályon keresztül mindössze annyit üzent, hogy az összes kérdésünkre választ ad az új fővárosi taxisrendelet, ami tavaly szeptembertől hatályos. Illetve, azt írta, hogy ha esetleg mégis tömegesen elterjedne ez a fajta szolgáltatás Budapesten, akkor majd kialakítják az ezzel kapcsolatos álláspontjukat.


Horváth Csaba, a Budapest Taxi igazgatója azt mondta a Hír24-nek, hogy az összes közösségi személyszállító vállalkozás illegálisan működik Magyarországon, mivel tudomása szerint ezeknek nincs fuvarközvetítői engedélyük. „Aki ezen a piacon fuvarozni akar, annak szigorú személyi és tárgyi feltételeknek kell megfelelnie. Ha ezek a nemzetközi vállalkozások teljesítenék ezeket, semmi kifogásom sem lenne ellenük" – mondta. Így azonban a feketegazdaságot erősítik, hiszen az autóikban nincs a NAV által bevizsgált taxaméter, nem adnak számlát, emellett nincs utazásbiztosítási rendszerük, és az autók minőségét sem garantálják. Horváth hozzáteszi, hogy olyan híreket is lehetett hallani, hogy a cégek sofőrjei utasokat támadtak meg Európában.

Nagy biznisszé nőhet

A mi sofőrünknél ilyesmi szóba sem jön. Végig biztonságosan és udvariasan vezet, ránk is figyel, nem csak a forgalomra. Ha valamit csinál – zenét rak be, ablakot enged le vagy fel – előtte mindig engedélyt kér. Mint megtudjuk, kocsija nyolcéves, átlagos műszaki állapotban van, ő a második tulajdonosa. Az autó légkondival felszerelt, belül tiszta és minden a helyén van. A Margit hídon keresztül, délelőtt húsz perc alatt érünk Óbudára, a hetedik kerületi Lövölde tér környékéről. És most jön a lényeg: mindössze 1200 forintot fizetünk borravalóval együtt PayPalon keresztül! Ugyanez valamelyik taxistársasággal 2060 forintba került volna. Vidáman elköszönünk egymástól, majd gyorsan értékeljük egymást a mobilon – nem kérdés, hogy mindketten öt csillagot adunk a másiknak.

Minket abszolút meggyőzött a modell, amely költséghatékony és a bizalomra épül. A szolgáltatás semmivel sem gyengébb színvonalú, mint egy taxiscégé, sőt, egyszeri utunk alapján messze meghaladta azt. Ugyanakkor a fuvarfelvétel nagyon bizonytalanul működik, mintha még nem lenne elég sofőr. Véleményünk szerint Budapesten, akárcsak Európában, egyelőre még nagyon messze van az a fajta áttörés, ami az USA-ban a liberalizált piac sajátosságai miatt néhány év alatt biztosan bekövetkezik.


tomajer 2014.09.01. 14:25:19 / # 335331

A baráti kör.   Végeredményben nem kis szám:-)

alelölülő 2014.09.01. 13:34:46 / # 335330

Hasítanak rendesen, egy hónap alatt 72-ről 78-ra emelkedett fészbúkjukon a lájk.

tomajer 2014.09.01. 11:03:32 / # 335329

Hááá  várják meg amíg én úgy gondolom:-)))

alelölülő 2014.09.01. 10:50:58 / Módosítva / # 335328

Augusztus 5-én ők próbálkoztak ebben a topikban, de törölted őket az ingyenreklám miatt.


tomajer 2014.09.01. 08:40:11 / Módosítva / # 335313

Megállj, gaz amerika! :-)))

 

Magyar taximegosztó alkalmazás mutatkozott be Amerikában

 

Egy mérnökpáros indította el a Cabsolutely-t, amellyel taxit rendelhetünk és oszthatunk meg másokkal – egyelőre az USA-ban.

 

Az induló vállalkozások bemutatkozására a Tennessee állambeli Memphisben megrendezett Demo Day elnevezésű startup expón mutatkozott be egy magyar kezdeményezés is.

Réti Virág és Simon András hozták létre a Cabsolutely-t, amely egy egyedülálló taxirendelő és -megosztó mobilalkalmazás. Az applikáció a professzionális taxitársaságokat tömöríti, és néhány gombnyomással a hozzánk legközelebb eső taxi indul értünk a regisztrált társaságok autói közül. A rendeléskor azt is megnézhetjük, milyen autó és sofőr fog elvinni úti célunkba.

A költségek csökkentése és a várakozási idő rövidítése érdekében az applikáció lehetővé teszi, hogy ugyanazon az útvonalon másokkal is megosszuk az autót. Az út végén pedig mind a sofőrt, mind az útitársunkat értékelhetjük. A fizetés is pofonegyszerű ezzel a módszerrel: csak regisztrálnunk kell bankkártyánk adatait, és az alkalmazáson belül kifizethetjük a végösszeget.

A Cabsolutely már a partnerei között tudhatja a Yellow Cab és a Checker Cab taxitársaságokat, hogy a Mephisben működő sofőrjeikkel sikeresen fejlesszék tovább az alkalmazást.

A mobilalkalmazás természetesen Memphisen kívül is terjeszkedni fog ezután.

 



tomajer 2014.09.01. 08:29:29 / Módosítva / # 335312

 

Riportjaink // Magyarország az Uber következő állomása 

 

36 ország 130 városában indult már útjára az Uber - személyszállítási szolgáltatás. Egy applikáció segítségével - a taxi társaságot kihagyva- közvetlenül az a sofőr hívható, aki a megrendelőhöz legközelebb van. Bárki fuvarozhat, aki regisztrált, nem csak hivatásos sofőrök. Európa-szerte tiltakoznak a rendszer ellen a szakértők szerint azonban Magyarországon nincs mitől tartaniuk a taxisoknak.  - See more at: http://www.echotv.hu/riportjaink-magyarorszag-az-uber-kovetkezo-allomasa#sthash.y8k7lzDS.dpuf

Piftabá 2014.08.27. 09:54:11 / # 335139

Persze,hogy megcsinálja,miért ne csinálná meg???Ha ez egy újabb nyírható felületet ad a birkákon,ki kell használni!!!

Hajrá!!! TORZSÁIG!!!

Aranyospalabácsi 2014.08.26. 23:35:45 / # 335132
avatar

Ha eszt a pásztor mekcsinyájja akkor egy igazi nagy paraszt, aki még a saját nyáját is szájba szarja.

tomajer 2014.08.25. 13:13:19 / Módosítva / # 335098

Jahh!  Aszt még nem tudjuk.  Majd lesz egy sajtótájékoztató, ahol kiderül.....

baupexim1 2014.08.25. 13:00:53 / # 335097
avatar

ezzel mi a gond?

Vin 2014.08.25. 12:37:22 / # 335094
avatar

Ez komoly?

tomajer 2014.08.25. 09:38:50 / # 335086

Azért ez érdekes, hogy senkinek nem keltette fel az érdeklődését?!?



tomajer 2014.08.22. 16:28:14 / # 335059

Ha megtudod a sajtótájékoztató időpontját szólj, mert gyaníthatóan engem nem fognak meghívni:-)

tomajer 2014.08.22. 16:27:03 / # 335058

Melyikre gondolsz? :-)))





Oldalszám: 215