Név cheater
Becenév cheater
Honlap cheater.hu
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Az lehet, de ha a Gazdasági Versenyhivatal - és itt most nem feltétlenül a magyar hivatalra utalok - tenné a dolgát, akkor pikk-pakk letörnék ennek a cégnek a szarvát és konszolidálódna a helyzet. El sem jutottunk volna eddig a pontig, már az elején elvérzett volna ez az ügy.

A vonatkozó cikkben sem a helyi GV fedte meg a céget - pedig neki ez a feladata, ezért hozták létre - hanem a hazugsággal szembesült sofőrök harcolták ki maguknak az igazukat. Ha ezt a céget elkezdenék tételesen elszámoltatni azokkal amiket magáról állít lehúzhatná rolót. Amilyen gyorsan végigsöpört a világon, épp olyan gyorsan tűnne is el.

Ehhez nem kéne más, csak az hogy a GV végezze a dolgát. Aminek gyakorlatilag semmi más dolga nincs csak ez. Ha ezt a feladatot nem végzik el akkor létjogosultságuk nincs.

Mennyi vidám hangvételű cikket olvastam az utóbbi egy évben arról,  hogy a taxisokat nemsokára lecserélik robotokra.

És akkor most a fagyi visszanyal..:  Munkába állt az első robotújságíró.

Az Egyesült Államokban is elszámoltatják a céget megtévesztő reklám miatt. És ha nem lehet hazudni, akkor már nem is tűnik olyan jó bulinak ez az üzlet, hisz a teljes marketing a félrevezetésre épül.

Egy liberális párt, a szakadár Karsai Katalin és a taxirendelet...  Kik ezek és mit akarnak tőlünk, hol itt nekik az üzlet? Ki fizeti őket? Kinek az érdeke az, hogy újra szabad áras legyen a taxi? Hogy világos legyen: biztosan nem a taxisoké.

Tehát akkor miért nyomul még mindig ez a kamu érdekvédő a mi nevünkben és mi ezt miért hagyjuk? Itt az ideje, hogy az igazi érdekvédőink bizonyítsanak és itt az ideje, hogy őket mi is elkezdjük támogatni.

Menjen Katalin Debrecenbe, vigye magával az összes bérautóját és taxizgassanak ott 130Ft/km díjért.

Húsz évbe került elintézni, hogy valamiféle rend és kiszámíthatóság legyen ebben a szakmában ezek meg itt jönnek, hogy legyen 130Ft/km és zsigulival is lehet újra nyomulni? Miért nem a Telenornak ad tanácsot Karsai Katalin és a liberális párt, hogy ezentúl legyen 50 fillér a percdíj? Pont ugyanennyi közük van hozzá.

Uber - lebénult utas perel


De kit is kell perelni? Ez itt a legérdekesebb kérdés.

Bár nem értem mi a gond, hisz a cég minden egyes utazása 3 millió dollárra van biztosítvaˇˇ. Csak ki kell venni a dobozból és átnyújtani.

Még gyakorlatilag el sem kezdődött a szép új világ már perelnek is. Lesz itt sok vita és kártérítés.

Falnak rohant egy tesla a garázsban.

Az uber hozzáállása ha baj van, annyi hogy fordítsuk előnyünkre, ehhez nem kell mást csak hazudni. A sztori igy néz ki valójában:


Trump: - Át kell beszélnünk a sarcot és a további feltételeket, ahhoz hogy talpon maradhassatok.

Kalanick - Cserébe mondhatjuk, hogy tanácsadó vagyok?

Trump: - Ennyi pénzért és információért? Mondhatod.

Dániában 6000 korona bírság jár az illegális sofőrködésért.


Azt nem értem mit bonyolítják ennyire ezt az ügyet. Minden országban van egy - szerencsére egyre gyengülő - erő ami bár elismeri, hogy az uber kőkemény üzlet, de azért vizsgálják a lehetőséget hogyan lehetne mégis belemosni a közösségi fuvarmegosztásba.

Már most elárulom nekik: sehogy. Az uber szimpla taxiszolgáltatás, ami a világon mindenhol engedélyköteles tevékenység.

Válaszomat igazolni is tudom, ugyanis ha az uber közösségi fuvarmegosztó, akkor a budapesti taxisok nem is taxisok, hanem a leginnovatívabb fickók a világon, hisz ők immáron 100 éve művelik a közösségi fuvarmegosztás műfaját. Ők már akkor halál pontosan ezt művelték mikor, nemhogy facebook, de még internet sem volt.


Ha ezt a megcáfolhatatlan tényt feldolgoztuk, akkor óhatatlanul felmerül mindenkiben a jogos kérdés:  hogy akkor mi a tökömnek kell mindenféle engedély a taxisoknak mióta világ a világ?

Meg jogosítvány..? Merjünk nagyok lenni, minek jogsi? Majd az uber - többségében fiatal - felhasználói eldöntik, hogy jól vezetek vagy sem. Ha rosszul akkor lepontoznak és kiesek a rendszerből. Ha meg jól akkor minek a jogsi? Miért ne kaphatnám én meg a lehetőséget csak azért mert nekem nincs jogsim? Az csak pénz kidobás. Egy felesleges tortúra a hivatalok útvesztőjében. Ennyivel olcsóbban jutnának fuvarhoz a felhasználók, gyakorlatilag közösségi érdek hogy ne legyen jogosítványom.


Vizsgálják a lehetőségeket....  nevetséges. Borítsa le a pics@ba míg nincs engedélye, ez a dolga. Ha lesz engedély akkor lehet versenyezni, addig nem.