Felhasználó hozzászólásai
Téma: A taxi fáj?
Hozzáadva: 2016.07.28 21:20
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.28 20:51
Nagyon elszámolhatják magukat az Uber bukásán örvendező taxisok
Több régi taxis nem fél a kivonult Uber utódjától, mert az azonos tarifával szállítaná az utasokat. Elszámíthatják magukat.
Az Uber múlt vasárnapi voltaképpeni kivonulásával otthagyott piaci szegmensbe jó néhány hasonszőrű társaság nagy tempóban igyekszik benyomulni. Lehet hallani egyebek mellett magyarok által fejlesztett új applikációról, és persze az Uber ügyeletes konkurenséről, az észt hátterű Taxifyról is.
![]() |
| Ilyen ruhába bújva fognak fuvarozni a Taxify-sofőrök Budapesten is Taxify |
Utóbbi vállalkozás veszettül nyomja is a gázt. Lapunknak úgy nyilatkoztak, már javában folyik a sofőrök felvétele, s ha minden összeáll, akkor augusztus első felében el is indul szolgáltatásuk Budapesten. „A gond csak az velük, hogy azt adják majd az utazóközönségnek, amit a többi társaság, ráadásul pontosan annyiért” – mérlegelte lapunknak helyzetüket egy volt „hagyományos” taxis. A Taxify magyarországi leányánál világossá is tették: ők is a fővárosi taxisrendeletben meghatározott tarifát fogják alkalmazni – vagyis egy fityinggel sem lesznek olcsóbbak, mint a hagyományos taxik. De akkor miért is utazna inkább velük a budapesti felhasználó?
Ráadásul anonimitást kérő taxis beszélgetőtársunk azért is szkeptikus, mert ha nem lesz humán diszpécserszolgálatuk, akkor szerinte eleve kizárják magukat a lehetséges fuvarok döntő százalékából, miután az emberek jelentős része még most is a hagyományos rendelést részesíti előnyben. Érvként említette, hogy ez a kör nem szeretné regisztrálni bankkártyáját, számlaszáma adatait semmilyen felületen.
Mégis könnyen lehet, hogy ez a taxis téved, ugyanis vannak körülmények, amelyeket könnyen meglovagolhat a Taxify. Az Uber megjelenése és rövid működése éppen arra mutatott rá, ha vannak is korlátai a térnyerésnek, azok nem legyűrhetetlenek, az út pedig már ki van taposva. „Ha igazak az Uber által közölt számok, akkor 160 ezer felhasználójuk volt, erre már lehet alapozni” – fejtegette lapunknak egy másik, minősített taxitársaságnál dolgozó, több autóval is rendelkező, úgyszintén a neve elhallgatását kérő sofőr. Ez a szám éppen azt mutatja, hogy akár hetek alatt is képes megváltozni ezen a piacon a fogyasztói szokás.
És hogy mégis miért választaná az új szereplőt a fuvarra vágyó, ha első blikkre, az árat nézve ugyanazt kínálja az új jövevény, mint bármelyik másik konkurense? Hát mert „a fogyasztó szemében egyáltalán nem ugyanaz a kínált termék” – mondta utóbbi forrásunk. Méghozzá azért, mert az okostelefonon keresztül üzemelő vállalatok egy innovatívnak mondott lehetőséget és modellt kínálnak, ez pedig vonzó sokak szemében. A jól ismert fuvarszervezőkre viszont úgy tekintenek, mint akik csak követni képesek az új technológiát.
A taxipiac számos, nagy visszhangot kapott visszaélése – még ha jogtalanul is – most a „hagyományosnak” mondott vállalkozásokra és sofőrökre hullik vissza. Ezzel kezdeni kell valamit a fuvarszervezőknek – mondja beszélgetőtársunk –, mert ha ez a vélemény széles körben elterjed, akkor markánsan erodálhatja piacunkat. Amennyiben valaki a törvényi előírásokat valóban betartva – nem úgy, mint az Uber – beteszi a lábát a hazai piacra, annak akkor már ezen utóbbi körülmény miatt van keresnivalója.
Borzasztóan nehéz megújítani egy céget, és a régi, lassú, ódivatú megítélés alól kivonni a márkát. A taxipiac számos fuvarszervezőjére viszont éppen így tekint most a lehetséges utas. Különösen azért, mert nem versenyben, hanem lobbieszközökön keresztül sikerült legyűrni az Ubert. Éppen ezért az amerikai hátterű vállalkozás kivonulása kapcsán fórumokban többen előjöttek azzal, hogy már csak dacból sem fognak régi típusú taxikkal utazni – ez pedig máris a Taxify – vagy egy másik új belépő – malmára hajtja a vizet.
Az új, mobiltelefonos alkalmazásokon működő társaságokat viszont fiatalosként, divatosként, frankóként emlegetik sokan. Ha semmi más, csak ez a különbség megvan két vállalkozás között, amit ügyes marketinggel meg is lovagolnak, már akkor is sokan az utóbbit választják. Az Uber erre képes volt, s láthatóan erre a fuvarszervezők nagy részének nem volt válasza, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel – bár volt cég, amelyik kifejlesztett mobiltelefonos applikációt.
Felhasználók ezrei ráadásul az uberezés megismerése után ódzkodnak a jól ismert taxikba visszaülni. „A fejekben – tapasztalataim alapján – az van, hogy az amerikai társaság helyére bejövő újdonság éppen olyan vonzó, mint a szolgáltatását felfüggesztő elődje” – mesélte forrásunk. Éppen ezért nem mindegy, ki lesz az Uber romjain megjelenő első szereplő.
A sofőröknek is mást kínálnakA Taxify magyarországi leánycégének a taxisok felé is van egy vonzó ajánlata. Az ismert fuvarszervezők fix díjat kérnek egy-egy társasághoz csatlakozás esetében. Az új cégek jutalékos rendszerben dolgoznak, jellemzően a fuvardíj 20 százalékát vonják el. Egyik nyilatkozónk arról beszélt, hogy csak ezért több munkatársa is megkereste már a Taxifyt. Ő még kivár. „Meglátom mi lesz ebből, ha kedvező híreket hallok ezzel kapcsolatban, akkor utánajárok, érdemes lenne-e oda belépni.”
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.28 14:57
Az is érdekes lesz, amikor kiderül, hogy a taxaméter és a gps sosem fogja ugyanazt az összeget mutatni :-)
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.28 06:37
Én csak azon morfondérozok, hogy most a sok uberinnovatív, mosolygós autós partner, végeredményben kocsog taxis lesz? :-P
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.26 21:25
Téma: Végső visszaszámlálás! Átalakítják a TAXI fuvarozói jogszabályokat. ( MEGSZIVATNAK ) ORSZÁGOS TAXIRENDELET!
Hozzáadva: 2016.07.26 09:06
Mert kénytelen leszel rá odafigyelni, hogy ne folytass pazarló életmódot :-P
Téma: Hogy mik vannak...!?
Hozzáadva: 2016.07.25 21:06
Rémisztő videó: Szellem szállt be egy taxiba
Érdekes felvétel kezdett el vírusként terjedni az interneten, amin ismét egy szellemet lehet látni.
A videót Japánban rögzítette egy biztonsági kamera, amint egy férfi leint egy taxit. Majd az autó megérkezése után beszáll és egy különös árny száll mögötte, ami szintén vele együtt száll be a járműbe. A szellem nő volt és ránézésre egy köpenyt, illetve kapucnit viselt, de az biztos, hogy nem valódi emberről van szó.
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.25 20:59
Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2016.07.25 17:19
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2016.07.25 17:02
Innentől kezdve köcsögség taxisköcsögözni:-)
To'od, ha vendégségbe mész, nem köcsögözöd le a házigazdát, mert lehet hogy többet nem hív meg. ...... már, ha nem vágott rögtön pofán! :-)














