Kína betiltotta az Ubert és a hasonló alkalmazásokat

Azt is előírták, hogy az ilyen alkalmazásokat üzemeltető cégeknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy taxis engedély nélküli vezetők nem használják az applikációjukat.

Kínában nem a Uber, hanem a Didi Dache és a Kuaidi Dache nevű alkalmazások vezetik a piacot, utóbbinak az Alibaba internetes óriáscég a tulajdonosa. Ezeket viszont elsősorban taxis társaságok használják. Az Uber csak tavaly nyáron jelent meg a kínai piacon.

Az Uber annyit reagált a hírre, hogy tiszteletben tartják a döntést, és folytatják a folyamatban lévő tárgyalásokat a kínai kormánnyal. A betiltás egyébként nem példa nélküli, az Uberre és a hasonló appokra sok városban panaszkodnak a helyi taxisok, amiért szerintük az alkalmazást használók  tisztességtelen versenyelőnyhöz jutnak a hagyományos taxis cégekkel szemben azért, mert működésük nincsen hatóságilag szabályozva.

A betiltás előzménye, hogy Sanghajban decemberben őrizetbe vettek és megbírságoltak 12, a Didi Dachen keresztül szolgáltatást nyújtó sofőrt. (MTI)

Adáshibától az atomvillanásig

2015. március 19., csütörtök, 08:36 Utolsó frissítés: 1 órája

Szerző: Gomperz Tamás

Egy a tábor, egy az ész. A pánik teljesen indokolt. Pont ugyanúgy értenek mindenhez, mint a tévézéshez.

Fotó: hvg.hu

Eddig legalább kommunikációban erősek voltak, de újabban szétestek ott is. Azon a héten, amikor a főnököt spicliséggel vádolják, előállnak ezzel a legyél te is spicli ötlettel. Nincs nagy jelentősége, pusztán amiatt érdemes megemlíteni, mert egyedül a kommunikáció területén értek el eddig mérhető eredményeket, meglepő hát a fordulat.

Az nem meglepő, hogy az állami propagandaadó látványosan megbukott mindössze 24 óra alatt. Persze már a kitalálása pillanatában megbukott erkölcsileg, de most kizárólag a megvalósításra koncentráljunk, abban a megcsinálós, iparos, bolsevik trükkös értelemben. Jön-e hang, van-e kép, eltalálják-e a köztársasági elnök vezetéknevének mind a négy betűjét, hogy ne tegyük túl magasra a lécet. A megvalósítás szakmai minősége független attól, hogy morálisan helyes-e, ami megvalósul, éhező gyerekeknek küldött segélycsomagok elsikkasztását is meg lehet szervezni professzionálisan.

A kormány külpolitikája legalább olyan látványosan omlott össze, mint az ünnepi körkapcsolás a propagandaadón. Itt se a dolgok morális részét nézzük, a miniszterelnök megmondta, hogy olyanja a külpolitikának nincsen, csak érdek van, hatékonyság és számítás. Mérjük őt saját magával: annak alapján totális csőd, amit produkált. Haszon semmi, ellenben mi lettünk Putyin uniós macája. Amikor a futsalos külügyminiszter flegmán leoltja az amerikai külügyi államtitkárt, mert az orosz hírügynökség félrefordított szövegét veszi alapul, az pontosan olyan gikszer, mint az „Ádár János”. (Rosszabb.)

Bakiparádéból jutott máshova is, legfeljebb nem ment egyenes adásba. Államosított tankönyvellátás? Karácsonyra már majdnem minden gyerek hozzájutott a könyveihez. Útdíj bevezetése? Teljes szervezési káosz és monoton gépzaj. Gránitszilárdságú alaptörvény? Hatszor kellett módosítani. Ezek az esetek egyáltalán nem kivételesek, a felsorolás vég nélkül folytatható. Elég a profi focira gondolni, az egyetlen témára, ami tényleg érdekli (már a felcsúti sertéstelep hozamán túl). Ezt szereti, ehhez ért a leginkább, bele is szállt a felvirágoztatásába az összes futballokosságával. Eredmény öt év után? Állami pénzből állami foci, ami messzebbre került az angol bajnokságtól, mint a szétröhögött M1 a BBC-től.

Nem véletlenül. Most jön a rossz hír. Nevezzük azonosság-elméletnek. Nincs kétféle Fidesz, kétféle kormány, kétféle Orbán. Ezek az emberek egyen minőségűek és önazonosak. Jó lenne hinni abban, hogy vannak ugyan köztük az idióták, akik mindenféle számolás nélkül döntenek ágazatok sorsáról, vasárnapi zárva tartásról, atomerőműről, de mellettük azért ott vannak a komoly és felkészült emberek is, akik megakadályozzák, hogy ebből nagyobb baj legyen.

Jó lenne, de nem így alakult.

Pont ugyanazok, pont ugyanazon a színvonalon döntenek arról, hogy kevesebb gyerekek érettségizzen és több menjen inasnak, mint akik jó ötletnek tartották a napelemeket környezetvédelmi adóval sújtani. Nem mások döntenek az atomerőmű megvalósításának részleteiről sem, mint azok a Mekk Elekek, akik a saját kis tévécsatornájukat ilyen igényességgel hozták össze. Ez az azonosság-elmélet lényege. A Habony–Matolcsy–Parragh szabvány egyenszilárdságú. A fejétől bűzlik a NER. A pánik abszolút indokolt.

Erre mondhatja valaki, hogy az atomerőmű-építés az más, abba nem szólnak bele, meg olyat már korábban is sikerült egyet felhúzni, tehát nem lesz baj, de egyfelől körkapcsolásos tévéműsort 1983-ban még sikerült hiba nélkül levezetni, másfelől miért ne szólnának bele a részletekbe. Nem úgy, hogy akkor az a magfúziós izé most hova legyen bekötve, hanem hogy kinek a cége szállítsa a betont, kinek az unokaöccse vegye át az erőmű részéről, és kinek a megbízható komája ellenőrizze a minőséget. Az ilyen szokott úgy végződni, hogy a két adáshiba között véletlenül végre adásba kerülő riporter a boldogságtól, a szirénahangra ébredő ország a reaktortól sugárzik.

A különbség annyi, hogy a tévéjük fontos nekik, mert a hatalmuk megmentését remélik tőle. A harminc év múlva elkészülő atomerőművet még le is szarják.

Mindenkinek bármit lehet...  legfeljebb nem szabad!
Nekik sem szabad.  De leszarják.

Majd ha nálunk is így áll hozzá a hatóság: http://index.hu/tech/2015/03/19/razzia_az_uber_parizsi_irodajaban/

Köszi! :-)

Ha nem megy, akkor innen:

Netanjahu utoljára

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 17. számában
jelent meg.

Vasárnap több tízezres óriástüntetésen óvta attól népét Izrael miniszterelnöke, hogy hatalomra juttassák a „baloldalt”, valójában egy szoftközépbalos-centrista koalíciót. Reális esély mutatkozik arra ugyanis, hogy a Munkapárt másfél évtizeddel ezelőtti összeomlása után kormányfőt ad az eddig szélsebesen jobbra tolódó országnak. Ha mégis jönne a baloldal, akkor Netanjahu szerint feladná Jeruzsálemet az „arab pártok” választási szövetségének külső támogatásával.

Próbálják ugyan álcázni sötét céljaikat, de Netanjahu átlát a szitán: hiába tagadják, alig várják már, hogy elárulhassák végre a nemzet létérdekeit. Nem véletlen az sem, hogy – ismerős lesz! – külföldről pénzelt álcivilek akarják a nemzet utolsó reménységét, tehát őt megbuktatni, csak mert hisz a vallási és nemzeti hagyományok és az örök értékek erejében. Meg kell tőlük védeni a hazát közösen, összefogva. A saját, nem jobbra vagy szélsőjobbra szavazó honfitársaiktól és a politikai riválisoktól. A Netanjahutól is jobbra álló Naftali Bennett világossá tette ugyanitt, hogy a választás tétje az, zsidó maradhat-e Izrael.

Ebben a kampányban nem haboztak defetista balosként megbélyegezni a Moszad egykori, különösen bátor és önfeláldozó, egyébként ízig-vérig nacionalista vezetőjét sem, aki szerint éppenséggel Netanjahu az, aki – hatalmi önzés és alkalmatlanság okán – Izrael biztonságát veszélyezteti politikájával. Mindezt úgy, hogy az egyetlen, valóban markánsan baloldali párt némi szerencsével talán éppen becsúszhat az új Kneszetbe.

A miniszterelnök koncepciótlan, ugyanakkor agresszív külpolitikája egyre jobban elszigeteli Izraelt szövetségeseitől és egyre sérülékenyebbé teszi: jó példa erre a nemrégiben, minden külső és belső figyelmeztetés ellenére megtartott amerikai kongresszusi beszéde.

Mindeközben a szociális különbségek mind jobban és kilátástalanabbul szétszakítják az izraeli társadalmat, súlyos a szegénység, lecsúszik a középosztály, a megélhetés költségei az égbe szöktek. A 2011-es, százezres szociális tömegtüntetések óta semmi sem történt. Netanjahu egyébként a „túlhaladottá vált” jóléti államot lebontó „reformok” terén régi szaktekintélye ennek a hagyományaiban mélyen baloldali országnak.

A Netanjahu család „urizálását” felemlegető kritikákról és a független sajtóval folytatott hosszú hadakozástól eltekintve is jól látható, hogy mennyire igaza volt Orbán Viktornak, amikor a Likudot tíz éve a Fidesz „természetes ideológiai partnerének” nevezte. Ahogy Orbán, úgy Netanjahu sem képes kezelni országa egyetlen súlyos problémáját sem, és ezt mindketten ellenségképzéssel, riválisaik leárulózásával, félelem- és hisztériakeltéssel próbálják elfedni. Mindketten csapnivalóan rossz politikusok, viszont lenyűgözően ügyes és igen kevéssé gátlásos manipulátorok. És abban is hasonlítanak, hogy mindkettejükből kezd nagyon elege lenni honfitársaik többségének.

Netanjahu politikai jövője a tét a március 17-i előrehozott választáson. Sokan vakon hisznek ugyan a Likud párt vezérében, de talán ma már többen vannak, akik valódi választást, Netanjahu nélküli közéletet akarnak Izraelben. A választásokról itt olvashatnak részleteket.

Március 15: Áder nevét sem találta el az új köztévé

Március 14: „Szarnak a költőkre, de írni kell"

Március 12: Barátaink besúgók is voltak

Március 10: Simicska is pályázhat az NKA-nál

Március 5: Családi háló Angyalföld körül 

Március 4: A kultúra nyoma

Március 3: Kerényiék Madách évszázadát sem találták el

(A szerző összes cikkét itt érhetik el.)

Azóta nagyot fordult a világ:-(
olt nekünk egy vitézydávidunk, aki kiépített a bkk-n belül egy olyan diszpécserközpontot ahonnan minden buszba villamosba be lehet kukkantani...  megnézni túrja e az orrát a sofőr.

Nna ebből a játékból szívesen kimaradnánk, már csak azért is mert a szélessávú netet velünk fizettetnék ki hozzá! :-(

Köszi! :-)

Persze.  Írj egy emailt, arról a címről, amiről regisztráltál.

De biztibb, ha írsz nekem arról az emailcímről amiről regisztráltál, és megbeszéljük.