Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Hallotaxi fejlesztés avagy hallotaxi 2.0

Hozzáadva: 2015.08.24 14:01

Bocs a technikai hibáért!

Megoldódott.

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2015.08.12 07:40

Már többször írtam róla.  Mi anno élőben láttuk.
Remélem hamarost felkerül a jútubra is és megoszthatjuk.

Az alma nem körte, az Uber nem taxi

2015. augusztus 10., hétfő 14:03

Több mint 50 ezer felhasználója és legalább ezer autós partnere van Magyarországon az Ubernek, de az augusztus elején hatályba lépett taxisrendelet miatt a legtöbben már temetni kezdték a közösségi autózás élményét nyújtó de egy hagyományos taxinál jóval olcsóbban igénybe vehető szolgáltatásokat. Az Uber viszont bejelentette, hogy tovább folytatja a működését, sőt, 2016-ra duplájára is bővülnének a magyar piacon. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeztek a kormány és a főváros vezetésével, hogy úgy tudjanak a piacon maradni, hogy közben a szabályozásoknak is megfeleljen az innovatív, a világ más országaiban már nagy népszerűségnek örvendő közösségi autózás - mi pedig megkérdeztük, pontosan hogy is tervezik ezt.

Az Uber magyarországi ügyvezető igazgatója, Fekete Zoltán a Díványnak elmondta, hogy szerintük is szükség van a városi közlekedés szabályozott fejlesztésére, ezért aktív együttműködő szerepre törekszenek a tárgyalásokon, miközben 2016 év végééig duplájára szeretnék bővíteni az autós partnerek számát, ezzel is kereseti lehetőséget biztosítva nekik. Fekete statisztikákat idéz, melyek szerint a túlnyomó többség keresetkiegészítésnek tekinti az Uber-sofőrséget. "Ma például egy olyan anyukával jöttem, aki heti két nap egészíti ki a jövedelmét, amíg a gyerekei a bölcsődében vannak. Elmondta, milyen sokáig keresett olyan munkát, ami ennyire rugalmas, és akkor sincs gond, ha a gyerek beteg, vagy hamarabb kell elhozni, ezért nagyon örül, hogy van ez a lehetőség." 

Kellenek a szabályok

"A szabályozás nem lehetetleníti el a működésünket. Kormánytagok és vezető poltikusok világossá tették, hogy nem az Uber ellehetetlenítéséért hozták ezt a rendeletet és nem is az innováció vagy az innovációs kezdeményezések élére álló cégek ellen szól a kormány rendelete" - mondta Fekete. A visszajelzések, visszacsatolások és a különböző hivatalok hozzáállása szerinte teljesen pozitív. Mint mondja, a közösségi autózás egy újszerű szolgáltatás, ahogy maga a sharing economy is, ami másfél éve még nem is volt jelen Magyarországon. "Az Uber 2014 novemberében jelent meg a piacon, 2015 augusztus elejére több mint 50 ezer aktív regisztrált felhasználója van csak Budapesten. Ez a szám megmutatja, mekkora létjogosultsága van az ilyesfajta szolgáltatásoknak és milyen népszerű ez a sharing economy" - vázolta fel az Uber robbanásszerű sikerét.

A sharing economy, vagyis közösségi gazdaság lényege maga a közösségi szellem és a megosztás, ennek csak egyik szelete az Uber, de hasonló elven működik az Airbnb is, ahol akár a lakását oszthatja meg az ember, vagy azok az oldalak, ahol megunt bútorait vagy ruháit adhatja el, de nemrég indultak a közösségi éttermek is és a Yummber. "Egy átfogó trendről van szó, ami a gazdaság több szegmensét is érinti, ezért szükség van egy innovatív és előremutató szabályozási rendszerre is, ahol elvárásokra és engedélyekre mindenképpen szükség van". 

Olyan szabályozás kell, ami életszerű

"Nem lehet összehasonlítani a körtét az almával" - kezdte Fekete arra vonatkozóan, hogy a mostani szabályozások szerint a közösségi autózásnak is ugyanolyan feltételekkel kellene zajlani, mint a taxitársaságok működésének. "Az Airbnb-n szobát kínálóktól sem lehet elvárni, hogy olyan minőségbiztosítási és egyéb szabályrendszereknek feleljenek meg, mint egy Four Seasons, vagy bármilyen másik szállodalánc. Nagyon fontos számunkra a biztonság, az átláthatóság mind az utasok felé, mind a sofőrök és a szabályozók felé, ezért azt szorgalmazzuk, hogy üljünk le és érdemi vitát folytassunk arról, hogy milyen engedélyekhez kell kötni egy ilyen szolgáltatást, miknek kell megfelelni, mit teszünk az utasok biztonságáért, mit teszünk az átlátható és felhasználóbarát adózásért, és egyáltalán, hogy mennyi mindennel tud hozzájárulni a közösségi autózás a főváros életéhez" - mondta arról, hogy milyen beszélgetéseket kell még lefolytatni.  

A tárgyalások már tavasszal elkezdődtek, a hivatalok és a NAV is részt vesz már az egyeztetésben, és az Ubernek kiforrott elképzelések vannak, hogy az egyes területeket, mint például a fogyasztóvédelem, az utasbiztonság, vagy az adózás, milyen szempontok alapján lehetne megvizsgálni ahhoz, hogy a hagyományos, konvencionális szabályozási keret az innovatív közösségi autózásra is használható legyen. "Komplex és bonyolult szabályozási kérdésről van szó, nem várható el, hogy egy éve még nem létező mozgalomra vagy kezdeményezésre a szabályozási rendszer azonnal tudjon reagálni. Nyolc-tíz érintett fél van, akivel ezeket az egyeztetéseket még le kell folytatni, ami időigényes, de elkerülhetetlen, hogy egy előremutató szabályozás jöjjön létre"  - magyarázta Fekete milyen folyamat áll még előttük.

Fotó: UBER

Rövid távon is legyen megoldás

"Tisztában vagyunk azzal, hogy rövid távon is megoldásokra, legalább átmeneti megoldásokra lesz szükség, miközben gőzerővel tárgyalunk. Mindenképpen meg akarunk felelni a szabályozásnak"- mondta az Uber magyarországi ügyvezetője, azonban hozzátette, hogy nem tartják azt életszerűnek, hogy az ezer civil autósuknak egyik napról a másikra be kelljen szereznie egy listányi engedélyt és taxissá váljanak, hiszen ők egy közösségi rendszer felhasználóiként akarnak működni, nem pedig taxisként.  "Itt civil emberek szabadidejükben, keresetkiegészítésképpen, unaloműzésből vagy éppen pótcselekvésként megosztják az autójukat, miközben nincs taxidroszt, sem leintés vagy diszpécserközpont. A felhasználók is azt kérik tőlünk, hogy már ne csak a szolgáltatás vagy a platform fejlesztését segítsük elő, hanem segítsünk abban, hogy jogilag is szabályozva legyen minden." 

Már most is szigorú szabályokat alkalmaz az Uber

Bár a törvényi szabályozásról még tárgyalnak, az Uber belső szabályzata már így is komoly követelményeket támaszt a csatlakozni kívánt autósok felé. A várakozások szerint 2016-ra megduplázódik az uberező autósok száma, akiknek prezentációkat és találkozókat tartanak, amikor csatlakozni szeretnének. "Tételesen elmondjuk nekik, hogyan működik a rendszer és az alkalmazás, megbizonyosodunk róla, hogy büntetlen előéletűek, hogy balesetmentes jogosítvánnyal rendelkeznek, jó műszaki állapotban van az autójuk. Ha ezeket hatósági dokumentumokkal bizonyítják, akkor elmagyarázzuk, hogy adóköteles jövedelemre tesznek szert, ezért beszéljenek könyvelővel és adótanácsadóval, hogy kitalálják, mi lenne számukra a legmegfelelőbb adózási forma" - vázolja Fekete Zoltán, milyen szabályok vannak náluk már most is érvényben. Ugyanakkor azt is hozzátette, gyakran kapnak olyan visszajelzést, hogy ez a fajta kereseti modell nagyon nehezen illeszthető be az adóbevallásba, mert nincs ehhez a tevékenységhez hasonló rubrika. Épp ezért is tárgyalnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, hogy egyszerűvé és átláthatóvá tegyék az adózást is. 

Az Uber tehát olyan szabályozási rendszeren dolgozik, amellyel a közösségi közlekedés megmaradhat, ehhez pedig az egyik legnagyobb mozgatórugó a  személyes motiváció. A magyarországi ügyvezető kérdésünkre, szokott-e szabadidejében ő is másokat szállítani, azt válaszolta: nem, mert nincs autója. 

Fotó: Adam Berry / Europress / Getty

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2015.08.07 16:10

Ha taxi, akkor Főtaxi

A taxizók többsége a minőségi szolgáltatást választja.

A Trend piackutató 2015 júliusában felmérést végzett a legalább havi kétszer taxiszolgáltatást igénybe vevő budapesti lakosok körében. A mintavétel célcsoportos volt, mely során az öt legnagyobb autóflottával rendelkező szolgáltató (6*6, Budapest, City, Főtaxi, Taxi 2000) 100-100 utasát kérdezték meg, egyenlő arányban. A kutatás fő célja a társaságok ismertsége, igénybevételi aránya és a velük való elégedettség felmérése volt.
Ha taxi, akkor Főtaxi

A taxitársaságok ismertsége:

Ha taxi, akkor Főtaxi

A legismertebb taxitársaság a Főtaxi, melyet a megkérdezettek 78%-a magától említett. Második helyen a 6x6 Taxi áll, őt pedig a Budapest és a City Taxi követi.

A 6x6 Taxi telefonszáma a legismertebb, a társaság ismerőinek több mint kétharmada tudta felidézni. Második helyen a Főtaxi végzett, 42%-os telefonszám ismertséggel.

A megkérdezettek közel háromnegyede utazott már Főtaxival. Ezzel a Főtaxi kimagaslóan vezet a többi társaság előtt.

A 6x6 Taxival 60% utazott, a City és a Budapest Taxival csak 46-47%.

 A taxitársaságok igénybevételi aránya

Ha taxi, akkor Főtaxi

Az elégedettséget 25 szempontból vizsgálták. A taxirendelet a szolgáltatások színvonalának növelésével kedvezett az utasoknak, hiszen mind az öt vizsgált társaság utasai körében magas a szolgáltatókkal való elégedettség. Közülük a Főtaxi teljesítménye kiemelkedő, hiszen a 25 vizsgált szempontból 20 esetben a legmagasabb értékelést kapta. Szignifikánsan magasabbra értékelték utasai a diszpécser udvariasságát, bemutatkozását, a telefonközpont elérhetőségét, a kiállási időről való tájékoztatást, az időben érkezést, a sofőrök helyismeretét, jól öltözöttségét, a csomagok bepakolását, a preferált útvonalra való rákérdezést, az autók belső tisztaságát, a klimatizált autókat, a taxióra jól láthatóságát és az autók kellemes illatát. Emellett pozitívumként emelhető még ki a 6x6 és a Budapest taxi esetében, hogy utasaik összességében szignifikánsan elégedettebbek a járművekkel. További szignifikáns fölény nem mutatkozott.

 A taxitársaságokkal való elégetettség

Ha taxi, akkor Főtaxi

Az utasok nagyon pozitívan nyilatkoztak szolgáltatókról. A 6x6 ügyfelei körében volt a legalacsonyabb (73%) az elégedettség. Ugyanez, a Budapest, City és a Taxi 2000 esetében valamivel magasabb, 80-81%.

A teljes mértékben elégedettek aránya a Főtaxi esetében a legmagasabb (88%).

Forrás: http://www.trendinternational.hu/wp-content/uploads/2015/08/Objektiv-felmeres-a-rendszeresen-taxival-utazok-koreben.pdf

A taxisokat és az Uber-sofőröket is megállíthatja a BKK

2015. augusztus 07., péntek, 13:14 Utolsó frissítés: 1 órája

Szerző:

A BKK taxiellenőrei folyamatos munkarendben, a nap 24 órájában, próbautazásokkal és nyílt ellenőrzésekkel vizsgálják, hogy a személyszállító és taxiszolgáltatók a rendeleti előírásokat betartják-e. Eljárás indítása esetén 600 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég sofőrjeit is ellenőrzik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) taxiellenőrei miután hatályba lépett az új taxirendelet, eljárás indítása esetén 600 ezer forintos bírság is kiszabható.

A BKK taxiellenőrei folyamatos munkarendben, a nap 24 órájában, próbautazásokkal és nyílt ellenőrzésekkel vizsgálják, hogy a személyszállító és taxiszolgáltatók a rendeleti előírásokat betartják-e. Az ellenőrzések során felvett jegyzőkönyvek alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) indíthat eljárást, melynek során 600 ezer forintos bírságot szabhat ki, illetve kitilthatja a forgalomból az engedély nélkül taxizó járművezető autóját – tájékoztatott a BKK.

Fotó:

A NKH kommunikációs osztálya is arról számolt be az MTI érdeklődésére küldött válaszában, hogy péntektől a taxis és a személygépkocsis személyszállító tevékenységet folytató járműveket is ellenőrzi, véletlenszerű megállítással. Ennek során megállíthatnak olyan járműveket is, amelyekről valószínűsíthető, hogy a jelzett tevékenységet végzik. 

A hatóság munkatársai elsősorban azt ellenőrzik, hogy az adott esetben személyszállítási tevékenység történik-e, vagy sem, valamint rendelkezik-e a jármű üzembentartója engedéllyel – olvasható a közlekedési hatóság válaszában

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2015.08.07 11:48

10 link, amit minden Google-felhasználónak ismernie kell

Milyen nyilvántartást vezet rólad a Google, és ezt hol írhatod felül? Hogyan mentheted le az összes rólad tárolt adatot? Hogy ellenőrizheted, feltörték-e a fiókod? Hasznos linkek a Google-fiókoddal kapcsolatban.

1. Gmail nélküli Google-fiók

A közhiedelemmel ellentétben akkor is lehet Google-fiókod, ha nem a Gmailen levelezel. Ehhez erre a speciális linkre kell klikkelned.

2. Nyilvántartanak - de felülírhatod

A Google mindenkiről létrehoz egy külön profilt a Google +-ban megadott adatai és az alapján, hogy milyen oldalakat látogat, illetve egyéb, az internetes tevékenysége során hagyott "jelek" alapján. Megpróbálják kitalálni, milyen nemű és korú a felhasználó, illetve hogy mi érdekli - hogy ezeknek megfelelően a leginkább személyre szabott reklámokkal bombázhassák. Ezen a linken megnézheted a rólad vezetett Google-adatlapot, és felül is írhatod - sőt, még a személyre szabott hirdetéseket is letilthatod.

3. Mindent vihetsz, ami a tiéd

Ha valamiért úgy döntesz, hogy le akarod tölteni, vagy át akarod vinni valahová az összes, a Google rendszerében tárolt adatodat, ez is lehetséges. Az összes névjegy, kapcsolat, kép, videó, levél stb. egyszerűen letölthető innen. Praktikus lehet ez a lehetőség akkor is, ha végleg kiszállsz a Google-univerzumból, és a teljes törlés előtt mentenéd az adataidat.

4. Jelezheted, ha megloptak

Tegyük fel, hogy feltöltesz egy szellemes szöveget a Google +-ra, vagy egy vicces videót a kedvenc cicádról a Youtube-ra, és néhány héttel (hónappal) később egy másik felhasználó neve alatt viszontlátod a saját tartalmad, ezen a linken kérheted az adott tartalom eltávolítását.

5. Hol voltál, hol nem voltál

Ha androidos okostelód van, majdnem biztos, hogy szorgalmasan küldi az adatokat a tartózkodási helyedről a Google szervereinek. Ezen a linken megnézheted, merre jártál, sőt, akár le is töltheted ezeket az adatokat.

6. Minden, amire valaha kerestél

A Google minden egyes keresést megjegyez, amit valaha is beírtál a keresőjébe, ezeket akár kronologikusan vissza is nézheted ezen a linken. Ugyanígy nyilvántartja azokat a hirdetéseket is, amelyekre kattintottál.

7. Figyelmeztet, ha elfelejtesz belépni

Ha 9 hónapon belül egyszer sem lépsz be a Google-fiókodba, a rendszer megszüntet(het)i azt. Ez főleg akkor lehet gond, ha több hozzáférésed van, és az egyiket ritkán használod. Ha képtelen vagy fejben tartani, hogy melyik mennyi ideje pihen, de szeretnéd, hogy semmiképpen ne töröljék egyiket sem, ezen a linken megkérheted a Google-t, hogy időben szóljon.

8. Lefüleli a betörőket

Az az érzésed, hogy más is használja a Google-fiókodat? Ha szeretnéd ellenőrizni, hogy valóban feltörték-e, elég erre a linkre kattintani. Itt láthatod azokat az IP-címeket, illetve eszközöket amelyekről beléptek a Google-fiókodba, ha lehetséges, a földrajzi hely megjelölésével, ahol használták azokat.

9. Ki és mi fér hozzá az adataidhoz?

Sok weblap és alkalmazás szeretne hozzáférni az adataidhoz, de biztosan csak azok teszik ezt, amelyeknek engedélyezted? Ide kattintva gyorsan ellenőrizheted.

10. Ha minden kötél szakad

Ez a link elsősorban a Google Apps felhasználói számára lehet fontos. Ha a Google-fiókot tényleg feltörték, ide kattintva lehetőséged van rá, hogy könnyedén visszaszerezd az irányítást.

Uber: rendszámukat kockáztatják a szabályszegők

KK
Forrás: Hír TV
2015. augusztus 06., csütörtök 17:19 Csak hivatásos sofőrök nyújthatnak taxiszolgáltatást az életbe lépő új rendelet szerint. Az Uber sofőrjei vagy kiváltják a szabályszerű engedélyeket, vagy autójuk rendszámát, illetve 600 ezer forintos bírságot kockáztatnak. A fuvarszervező multicég hazai ügyvezetője mégis azt ígéri, hogy változatlan feltételekkel lehet igénybe venni a szolgáltatást.

A Hír Televízió kétszer is tesztelte az Ubert, és mindkétszer olcsóbb volt a hagyományos taxinál. Az internetes fuvarszervező jutaléka a viteldíj 20 százaléka. „A saját autómmal megyek az Ubernél. Szükség van egy tíz évnél fiatalabb autóra, és akkor el lehet kezdeni. Bárki lehet sofőr, engedélyt a szolgáltatást közvetítő Uber nem kér. A saját szakmámban én se örülnék neki, ha egy kontár odajönne, aki semmit nem tett le az asztalra, nem tette le a vizsgát, nem tenne eleget ilyen-olyan követelményeknek, nem fizetne ennek-annak, és elvinné az orrom elől a fuvarokat” – fogalmazott korábban egy Uber-sofőr Látótér műsorunkban.

A fővárosban 2013 őszén lépett életbe az új taxirendelet. E szerint a kocsik egységes sárga színt kaptak, és több kényelmi szolgáltatás is kötelező lett, így például a bankkártyás fizetés és a légkondicionáló, továbbá fixálták a viteldíjakat is. A most életbe lépő új országos szabályozás a budapesti mintájára készült. Ennek alapján 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak tíz évnél fiatalabb, légkondicionált gépkocsival nyújtható, és a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásukról. A törvény bezárja az Uber és a Wundercar előtti kiskapukat is.

„A piacon az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha az utas kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, illetve szerveznek” – mondja Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

http://mno.hu/videok/131882Uber: rendszámukat kockáztatják a szabályszegők

A taxisok érdekvédelmi szervezetének elnöke elégedett az új szabályozással. Metál Zoltán emlékeztetett rá, hogy a rendelet végrehajtását a kormányhivatalok, a közlekedési hatóság és a megyei jogú városok közlekedésszervezői is ellenőrizhetik. „Nagyon komoly ellenőrzés várható a következő hetekben, erre készüljön fel mindenki. 20-30 ezer forintos esetleges bevétellel számolva számolja ki azt is az a sofőr, aki eddig uberes volt, hogy érdemes-e neki az autója rendszámát beáldoznia vagy 600 ezer forintot fizetni közigazgatási bírság alapján” – fogalmazott a taxisszövetség elnöke.

A rendelet szerint ezután a taxisokhoz hasonlóan az Uber sofőrjeinek is rendelkezniük kell minden engedéllyel, az autójukat sárgára kell fóliázniuk, és vonatkozik rájuk a fővárosi önkormányzat által meghatározott hatósági ár is, amely az Uber jelenlegi tarifájának csaknem a duplája. Az Uber egyelőre nem nyilatkozik, közleményében viszont azt ígérte: a taxirendelet életbe lépése után sem állnak le, a szolgáltatást pedig az ügyfelek egyelőre változatlan feltételekkel vehetik igénybe.

Megjelentek az új taxirendelethez kapcsolódó, igazgatási szolgáltatási díjak:

Az Uber folytatja működését Budapesten

MH/MTI – 2015.08.06. 20:48

A nemzeti fejlesztési miniszter az új taxirendelethez kapcsolódóan módosította a személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatások engedélyezési eljárásaihoz kapcsolódóan fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat, az erről szóló rendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

lead taxiA személyszállító szolgáltatáshoz használt személygépkocsi műszaki alkalmassági vizsgálatáért - ez magában foglalja az annak keretében elvégzett forgalomba helyezés előtti vagy időszakos vizsgálatot - az időszakos vizsgálat alapdíjaként meghatározott igazgatási szolgáltatási díj összegének másfélszeresét kell fizetni.

Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke a személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra vonatkozó engedély kiadása, cseréje, pótlása esetén 3400 forint. Az önálló diszpécserszolgálati tevékenység vállalkozás részére történő engedélyezésének díja 16 200 forint, míg az önálló diszpécserszolgálati tevékenység végzésére kiadott engedély kérelemre történő módosítása, cseréje, pótlása 1900 forintba kerül.

A rendelet augusztus 7-én lép hatályba, egyes pontjai - így az engedélyekkel és a diszpécserszolgáltatásokkal kapcsolatos díjak - azonban csak a kihirdetést követő 31. napon.

Július 7-én hirdették ki azt a kormányrendeletet, amely szerint személygépkocsival üzletszerűen, ellenérték fejében személyt csak személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatást folytató vállalkozás szállíthat, utas pedig kizárólag az előírt feltételeknek megfelelő vállalkozás által nyújtott szolgáltatást vehet igénybe. A rendelet a kihirdetést követő 31. napon lép életbe.

A kormányrendelet a személyszállító szolgáltatást két részre bontja. Egyik a személytaxi-szolgáltatás, amely taxiórával és sárga színű rendszámmal, valamint a foglaltságra utaló, úgynevezett szabad jelzővel végezhető. A másik a személygépkocsis személyszállító szolgáltatás, amely - egyéb szolgáltatás részeként - kiegészítő szolgáltatásként, vagy valamilyen fő szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódóan végezhető. Ez utóbbinál nem kell taxióra, sem sárga rendszámtábla, sem szabad jelző, viszont kötelező a regisztrációs matrica használata.     A taxiengedély csak meghatározott földrajzi területre, míg a személygépkocsis személyszállító szolgáltatás az ország egész területére szól.

A taxiengedélyben feltüntetett tevékenységi terület a következő lehet: a főváros területe; a megye egész területe; a megye területe, de az engedélyben megjelölt települések területének a kivételével; a megyei jogú város területe, vagy pedig meghatározott település - illetve települések - területe.

Amennyiben a cég engedélye az egész megyére szól, a társaság kérheti azt, hogy egyes járművei kisebb területen taxizzanak. Kivételesen több megyére is kérhető engedély.     A személyszállító szolgáltatás hatósági engedéllyel végezhető. Ez a tevékenységi engedély személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra szólhat. Az engedélyt – kérelemre – a vállalkozás székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság adja ki.

Az engedély-kérelemben igazolni kell a szakmai irányító személyes megbízhatóságát, továbbá a szakmai irányító szakmai alkalmasságát is. Ezek mellett a kérelmező vállalkozás meg kell hogy feleljen a helyi önkormányzati rendelet előírásainak is.

A rendelet felsorolja a vállalkozás szakmai irányítójával kapcsolatos követelményeket, valamint azt, hogy a cég pénzügyi teljesítőképessége mikor megfelelő. A szakmai irányító akkor nem megbízható, ha korábban taxis cég vezetőjeként, illetve egyéni vállalkozóként szakmai szabályokat sértett és ezért elmarasztalták. Szakmailag pedig akkor alkalmas, ha az utóbbi 10 évben legalább 5 évig szakmai irányítóként dolgozott taxis cégnél.

A pénzügyi teljesítőképességhez a cégnek harminc napnál nem régebben kiállított közokirattal kell igazolnia azt, hogy szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, valamint rendelkezik a meghatározott mértékű vagyoni biztosítékkal.     Mindkét kategóriában a kocsit személyszállításra kell vizsgáztatni, a vezető pedig megfelelő jogosítvánnyal, külön vizsgával rendelkező és 21 évnél idősebb személy lehet. Személygépkocsis személyszállítói szolgáltatást nyújtó gépkocsit vezetni csak személyszállító-vezetői igazolvánnyal - speciális jogosítvánnyal - lehet.     A munkát segítő diszpécser szolgálat is kétféle lehet, de ilyet működtetni nem kötelező. Az egyik a személyszállító vállalkozások által fenntartott diszpécser szolgálat, a másik pedig a szállítóktól független, úgynevezett önálló diszpécser szolgálat. Ez utóbbinak - a vele szerződött vállalkozások által használt autók számától függő - vagyoni biztosítékot kell letenni. Ennek a legkisebb összege 20 személygépkocsiig egymillió forint, de 200 személygépkocsi felett már 20 millió forint.     A rendelet kiemeli: az infokommunikációs eszközön keresztül megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra is a bemutatott szabályokat kell alkalmazni.

Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég szerdai közleménye szerint folytatja működését Budapesten az új taxirendelet életbe lépése után is.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/32370/Megjelentek_az_uj_taxirendelethez_kapcsolodo_igazgatasi_szolgaltatasi_dijak#sthash.l7QtP88b.dpuf

Hozzáadva: 2015.08.07 07:55

Úristeeen! A Windows 10 kémkedik!444!!

Profile photo of Cartman 6560 2015/08/05

Ilyen szenzációhajhász címekkel van tele az internet napok óta, úgyhogy mi sem hagyhatjuk szó nélkül a hisztériát. Sajnos a negatív hírek több olvasót vonzanak és ezt szokás szerint ki is használja a média, még akkor is ha ez egész sztori baromság.

Hiába írtunk korábban részletesen a Windows 10 adatvédelmi beállításairól mi is, ahelyett hogy végignéznék a beállításokat, sokan felülnek a bulvárhíreknek és gondolkodás nélkül osztják tovább a butaságokat a neten.

Kikotyogja a jelszavunkat!!!

A “botrány” azzal indult, hogy a Wifi-Sense megosztja a kapcsolatainkkal a WiFi jelszavainkat és hogy ez mekkora gáz. Arról viszont már kevés szó esett, hogy ez a funkció szabályozható és alapértelmezetten nincs is engedélyezve. Ráadásul ha engedélyezzük, sokkal biztonságosabban oszthatjuk meg a WiFi-nket a haverokkal, mert a jelszót nem kapják meg, csak titkosítva, amit így tovább sem tudnak adni.

Ellopja az adatainkat!!!

Biztos nehéz elhinni, de az adataink felhasználása a mi érdekünket is szolgálja. Például próbálj meg egy időjárás, vagy navigációs alkalmazást használni, anélkül, hogy megadnád hol tartózkodsz. Ha megnyitsz egy weboldalt, ami automatikusan felismeri, hogy Magyarországon vagy és a saját nyelveden jelenik meg, azt sem veszed zokon. Igaz, nálunk még nem elérhető, de a Cortana is csak hasznavehetetlen infókkal tud segíteni, ha nem tud rólad semmit. Tehát be kell látni, hogy az adataink megosztása, egy megbízható vállalattal, igenis hasznos.

A Microsoft pedig megbízható. Soha senki, sehol nem tudta még bizonyítani azokat az összeesküvés elméleteket, amik a neten terjednek, arról, hogyan kémkedik a vállalat – vajon miért? Az adatgyűjtésre a világon mindenhol, de legalábbis abban a modernnek nevezett felében, ahol a Microsoft tevékenykedik, szigorú törvényi szabályozások vonatkoznak, amiket a vállalat be is tart.

A 444.hu kimaxolta a hisztériázást
A 444.hu kimaxolta a hisztériázást

A hivatalos adatvédelmi nyilatkozat világosan leírja, hogy csak azt osztja meg bárkivel is vállalat, amibe beleegyezünk, kivéve ha valamilyen jogi eljárás során kötelezik erre, tehát ha nem vagy bűnöző, akkor nem kell aggódnod.

Részlet az adatvédelmi nyilatkozatból
Részlet az adatvédelmi nyilatkozatból

Az is érdekes, hogy amikor megnyitod a Facebook-ot, vagy simán csak egy keresést indítasz a Google-ben, akkor kb. ugyanennyi adatot megosztasz magadról. Ma már az összes weboldal tartalmaz valamilyen reklámot, vagy egyéb szolgáltatást, ami minden egyes látogatóról begyűjt, minden elérhető információt. Emiatt van, hogy ha ma a elolvasol egy telefontesztet az egyik oldalon, másnap ugyanannak a telefonnak a reklámját látod a mobilodon. Nincs ebben semmi új, így működik az internet. Aki nem akar ebben részt venni, húzza ki a kábelt ás ássa el a telefonját is jó mélyre, lehetőleg ólomdobozban – ahelyett, hogy hisztizne.

Siránkozás helyett ajánlott inkább átnézni és beállítgatni a Windows adatvédelmi beállításait, ahol szinte minden apróságra van egy kapcsoló:

Egy kicsit kémkedhettek, de ha a naptáramból kilesitek mikor megyek a nagyiékhoz, nagyon mérges leszek!!!!
Egy kicsit kémkedhettek, de ha a naptáramból kilesitek mikor megyek a nagyiékhoz, nagyon mérges leszek!!!!

Persze lesz, akinek úgyis hiába beszél bárki, ők biztosak benne, hogy a Microsoft-nak minden vágya az ő adataiban való turkálás és mivel a kereslet megteremti a kínálatot, máris megjelentek az első kémelhárító, anti-adatgyűjtő, buherátorprogramok, amiket érdekes módon mindenki akkora bizalommal fogad, mintha a saját anyukája írta volna. Várható, hogy pont ezek az alkalmazások fognak előbb-utóbb spyware-eket terjeszteni. Kíváncsiságból megnéztük a két legnépszerűbb ilyen programot, az egyiket még a ZDnet is bemutatta…

2015-08-05_02-05-48
Mindent beixeltem, a kilincsbe áramot vezettem, a hátsókertet meg aláaknázom holnap

A Disable Windows 10 Tracking nevű program, nyílt forrású és a GitHub-on találjátok meg, a másik pedig a DoNotSpy10, amit a MajorGeeks-ről tölthettek le, de használatukat nem javasoljuk, mert kiderült, hogy a DoNotSpy10 elbukott virustotal-on ahogy a társa is. Na, erről akkor ennyit.

Az igazság odaát van
Az igazság az, hogy a Windows 10 adatokat gyűjt, igen, ráadásul többet, mint az elődei, de ettől nem kell kiborulni. Az adataink jó kezekben vannak, ha nem bízunk ebben, letilthatjuk a hozzáférést, de szélmalomharc az adatgyűjtés ellen küzdeni, ráadásul magunkkal is kitolunk közben. Ha nem akarod, hogy a meztelen képeden röhögjenek vadidegenek, ne csinálj magadról olyan képet.
 
Az Uber harcol Budapestért

2015. 8. 5. 14:51|Vállalatok » Közlekedés Az Uber nem lesz taxis cég, és jelenlegihez hasonlóan működik csütürtöktől is, miközben az új trendhez alakuló szabályozás érdekében tárgyalásokat folytat a kormányzati szereplőkkel. Mik ezek?

Nem várható változás az Uber magyarországi tevékenységében holnaptól, vagyis azt követően sem, hogy hatályba lép a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló (taxi) kormányrendelet. Az Uber nem lesz taxis cég, az üzleti modell teljesen különbözik attól, nincs diszpécser szolgálat, az autókat nem lehet leinteni. Az Uber egyértelműen technológiai szolgáltatás. Az Uber épp olyan közösségi megosztáson működő szolgáltatás, mint például a  Vatera, vagyis a mobil applikáció révén civil szereplőket hoz össze a költségek megosztására –  magyarázta Fekete Zoltán, az Uber Hungary operatív igazgatója. A társaság  arra törekszik, hogy legális keretek között, a szabályokat betartva működjön, vagyis a szabályozást  nem hagyja figyelmen kívül, és ebben autós partnereiket is segítik – mondta Fekete. Az Uber egy előremutató szabályozás kialakítását tartaná fontosnak és egy megfelelési folyamatban gondolkodik, ahol a kormányzattal és az autóspartnerekkel közösen kívánja megtalálni a közösségi autózás megfelelő szabályozási feltételeit.

Az Uber tehát működni fog holnap és a későbbiekben is, a cég ugyanis  hosszú távon tervez Magyarországon, és most a legfontosabb cél, hogy még intenzívebben tárgyalnak a döntéshozókkal egy  megfelelő szabályozási környezet kialakításáról, amely figyelembe veszi a kialakulóban lévő sharing economy, a közösségi megosztáson alapuló gazdasági modell jellemzőit –emelte ki Fekete. Ennek érdekében a napokban több kormányzati szereplőnek és több hivatalnak eljuttatták a tárgyalásuk alapjául szolgáló javaslat csomagjukat. Ebben egyebek között az adózással, az engedélyekkel, a szabályozásokkal kapcsolatos elképzeléseiket fogalmazták meg. A megbeszélések eredményeként az Uber kész lenne támogatni autós partnereit, de ennek részleteit a megbeszélések jelenlegi fázisában nem kívánta kifejteni az igazgató. Arra a kérdésre, hogy ez a szükséges engedélyek megszerzése érdekében a sofőrök képzésébe is beszállna-e az Uber a támogatás keretében az igazgató azt felelte: az új szabályozás megszületéséig ezekről a részletekről nem kíván beszélni.

Az Uber már eddig is folytatott megbeszéléseket a gazdasági illetve a fejlesztési tárcával, és szinte folyamosak a diskurzusok az adóhatóság szereplőivel – mondta Fekete. Szerinte már az is komoly eredmény, hogy a fejlesztési tárca nyilatkozataiból kitűnik: a kormányzat elismeri, hogy egy új trendről van szó, és nem kívánja meggátolni az innovációt, a technológiára épülő újításokat,  és a tárcának nem az Uber ellehetetlenítése a célja.

Egyeztetések tehát eddig is voltak, de egy olyan iparágról van szó, ahol az új szolgáltatások bemutatása, és az azokkal kapcsolatos döntéshozatal viták tárgyát képezhetik, összetettségük miatt pedig sok szereplőt – kormányzat, adó- és egyéb hatóság – érinthetnek, ezért elhúzódhatnak. De a tárgyalások során az Uber továbbra is képviselni akarja autós partnereik álláspontját. Az társaság kilenc hónapja van Magyarországon és ez idő alatt a regisztrált felhasználóinak száma elérte az 50 ezret. Az ő válaszaik pedig arra „biztatják” az Ubert, hogy folytassák tevékenységüket. Az Uber őket, illetve „autós partnerei"t – akiknek száma ma már ezer, a jövő év végére pedig elérheti a kétezret – is képviseli a tárgyalásokon - hangsúlyozza a cég. A társaság ugyanis minél többeknek szeretne munkalehetőséget biztosítani. Így a kihasználatlanul álló járművet egy-egy időszakra „munkába véve” sokan juthatnak plusz jövedelemhez.  

Amikor a sofőrök csatlakoznak a „rendszerhez”, egy prezentáción kell részt venniük, s ezen tájékoztatják a jelentkezőket arról, hogy Magyarországon minden jövedelem adóköteles. Mindezzel együtt az Uber tisztában van azzal, hogy a jelenlegi jogszabályok nem egyértelműek a sofőrök adózásával kapcsolatban – például az adóíven nincs megfelelő rubrika erre. A tiszta helyzet érdekében szorgalmazza a cég a változtatást. Az Uber rendszerében minden tranzakciót rögzítenek, tehát a fekete vagy a szürke gazdaságnak nincs helye a cégnél – hangsúlyozta Fekete, aki fontosnak tartja, hogy a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatás – amelynek súlya egyre jelentősebb és ezáltal megkérdőjelezhetetlen – bekerüljön a személyszállítás szabályozásába. Ennek keretét, helyét az érintetteknek közösen kellene kialakítani – fogalmazott az igazgató. Szerző: Diószegi József