Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: TAXIS BLOKÁD 1990. Október 25.

Hozzáadva: 2015.10.27 06:32

Most is csak rajtunk múlik.

Nem az Uber kezdte ki a taxisok piacát

2015. 10. 26. 05:00|Utolsó módosítás: 2015. 10. 26. 06:45|Vállalatok » Közlekedés Az elmúlt bő két év alatt hatszáz taxi tűnt el Budapestről, de a taxisszövetség elnöke szerint ez inkább a szabályozás következménye, és nem az Uber rovására írható, ráadásul egyre többen utaznak taxival.

Folytatódik a taxisok és az Uber közötti párviadal. A mobil applikációra épülő szolgáltatást nyújtó cég egyebek között arról számol be, hogy a tavaly novemberi indulás óta már ezer autóspartner és 55 ezer utas regisztrált az Uber platformján Budapesten, ám Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint nem emiatt csökkent a taxisok száma a fővárosban, tehát nem ezzel magyarázható, hogy az utóbbi időben nehezen lehet taxihoz jutni Budapesten. Metál szerint ennek hátterében inkább a fővárosi közútfejlesztések állnak, amelyek korlátozzák a taxisok közlekedését, forgalmát is. A fővárosi taxisok száma az elmúlt két évben, vagyis a fővárosi taxirendelet bevezetése óta hatszázzal csökkent, és így ma 4700 taxiengedély van forgalomban, ami még mindig meghaladja az optimális számot, az ugyanis 3800-4000 járművet indokolna.

Miközben többen arra számítottak, hogy a fix, kilométerenkénti 280 forintos tarifa bevezetésével kevesebben veszik majd igénybe a taxikat, ezzel szemben az tapasztalható, hogy a taxirendelet hatálybalépése óta növekedett a szolgáltatást igénybe vevők száma – emelte ki Metál, ez szerinte a kiszámíthatósággal, megbízhatósággal magyarázható. Ma már az sem ritka, hogy az utcán leintik az utasok a taxikat. Míg korábban egy járművet heti egy-két alkalommal „fogtak így”, mára ez napi két-háromra nőtt, és egyre több külföldi is él ezzel, ami Metál szerint a szolgáltatás iránti bizalom növekedésének a jele.

Érdekes folyamat, hogy az utóbbi időben körülbelül tíz százalékkal nőtt a taxiengedéllyel rendelkező „mezítlábas” taxisok száma, vagyis azok köre, akik egyetlen fuvarszervezőhöz sem tartoznak – körülbelül minden negyedik taxis szabadúszó. Döntésük hátterében az áll, hogy nem akarnak vagy nem tudnak havi 60 vagy akár 250 ezer forintot fizetni a fuvarszervezőnek, amely ennek fejében nem is garantál meghatározott utasszámot, „csak lehetőséget” biztosít és diszpécserszolgáltatást nyújt a taxisnak. A „mezítlábasok”, nem  csibészek, legális a tevékenységük, szemben az uberesekkel – mondta az elnök, Szerinte egyébként arra is van példa, hogy az Uber által kínált 130 forintos kilométerár a végén meghaladja a taxitarifát.

Az Ubernek is be kell állnia a sorba – mondta Metál –, vagyis legális körülmények között kell működnie. Márpedig jelenleg például a magyar adóhatóság sem fér hozzá az Uber szerveréhez – mondta az elnök, aki szerint az uberesek nem akarnak ellenőrzött helyzetbe kerülni. (Ezt az Uber vitatja, bár elismeri, hogy az adózásról hosszabb ideje egyeztetnek a kormányzattal.)

A NAV állásfoglalása szerint csak hitelesített taxaméterrel rendelkező autóval lehet személyszállító szolgáltatást végezni – ezt már Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding Kft. ügyvezetője mondta lapunknak, aki azt is hozzátette, hogy elfogadhatónak tartják azt a személyszállítási formát, amelynek során a települések között egy kocsiban utazók megosztják egymás között a benzinköltséget, azokkal azonban problémájuk van, akik városon belül valójában taxiszolgáltatást nyújtanak egy mobilos applikáció révén.

Szerző: Diószegi József

Hozzáadva: 2015.10.25 07:42

Téma: Taxis Aranybányák Budapesten

Hozzáadva: 2015.10.25 06:58

Khmmm...   a mozdonyvezető urak nem ereszkednének közénk még viccből se.

Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!

Hozzáadva: 2015.10.24 19:14

Te tudsz olyan taxist aki ilyen sokat dolgozna? :-)
Mert a 160 órás munkahónappal,  a legoptimálisabb esetben is 480 ezer jön ki! :P

Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!

Hozzáadva: 2015.10.24 13:14

....
Erre a harmadikra fog rájönni igen hamar, és fogja kiadni az autókat bérbe.... :-(

Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!

Hozzáadva: 2015.10.24 08:10

Ez így lenne korrekt.  De ha így lenne, akkor a cég amelyik üzemelteti a társaságot tönkremenne.
Matematikailag lehetetlen.

Szívesen kiszámolom neked:

Ma a Bp-i taxipiacon, óránként 2-3 ezer forint bruttó bevételt lehet reálisan termelni.
Ha az emberünk, napi 11 órát, és 25 napot dolgozik, (ami 275 óra, tehát majd a kétszerese a 160 órás hivatalos munkahónapnak) akkor 550-800 ezer között termel valahol. Ennek az Áfája azonnal becsengetendő az államkasszába: - 150-200 ezer.
A sofőr 250 ezres fizetése járulékostúl üti a 400 ezret!
Tehát, ha "csak" 550 -et csinált, akkor a cégnek egy kanyija nem marad önmaga fenntartására.

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2015.10.24 07:39

Nemtom.  Én a fészen találtam ... és szórakoztató.

Mondjuk igaznak nem igaz,  de tekintsük irodalmi alkotásnak:-)
Szerintem a drosztdíjemelés az egyetlen ami tuti biztos:-)