Név Som Lajos
Becenév somlaja
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

"A kormány a rendelet elfogadásával megerősítette, hogy a tevékenységüket legálisan, a megfelelő engedélyek és jogosítványok birtokában végző taxisok pártján áll. Fónagy János elmondta: a kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, a rendelet azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxis tevékenységet végezni. "A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga" - fogalmazott. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni - fűzte hozzá.
A szolgáltatás szabályozása, ahogyan eddig is, továbbra is állami feladat, mert ez elsősorban a forgalombiztonsági, élet- és vagyonbiztonsági kérdés - emelte ki Fónagy János, hozzátéve, hogy a rendelet kidolgozása során az Uberrel is egyeztettek."


Ezzel csak annyi baj van, hogy a taxisok ezt nem vehetik igénybe. Nekünk csak taxiórával szabad fuvarozni, és az utas a taxióra által mutatott összeget köteles megfizetni. Tehát ez nem igazán szívünk joga, hanem törvényi előírás. Nem tudom, a Fónagy államtitkár tisztában van-e ezzel. Ha igen, akkor szándékosan ferdített, ha pedig nem, akkor szólni kéne neki, hogy nézze meg az idevonatkozó jogszabályokat.


Aztán nem is annyira az Uberrel, mint fuvarközvetítővel, mint alkalmazással van bajom. AZ "Uber sofőrökkel" van bajom, akik svarcban taxiznak. Őket tömegében soha nem tudják megfogni, mert az autón semmi, a tevékenységre utaló jelzés sincs. A NAV is megunja előbb-utóbb az Uberesek hajkurászását.


Az Uber ellen a cégek tudnának bíróság előtt föllépni. A jogellenes tevékenységre való buzdítás, illetve annak segítése miatt. De ebben azért ne nagyon reménykedjünk. Amíg a fuvarközvetítő cégek havi fixet kapnak és semmi köze nincs a nekik fizetett összegnek a fuvarszámhoz, addig nem mozdulnak meg.


Még egy érdekesség. A Budapesten szolgáltatni szándékozó okostelefonos cégeket a Főváros besorolta a fuvarközvetítők közé, annak minden vonzatával együtt. Vajon velük mi lesz most? Már ha a kormány nem akar "innovatív megoldásokat akadályozni". Ezek vajon mennyiben másak mint az Uber? Ők miért nem tevékenykedhetnek szabadon? Vagy ha nem, akkor a másik miért igen?  


Rengeteg kérdés van még, de írjanak mások is.

Igaz, hogy még nincs vége a dolognak, de azért elgondolkodtató, hogy minden tiltás ellenére még mindig dolgozik az Uber. Abszolút nem jogkövetők, ők akarják írni a törvényeket. Eddig bejött nekik Párizsban.
Hiába a szigorú törvények (éveket lehet ülni miatta, és a 300.000 eurós büntetés), mégis vállalják a kockázatot a sofőrök is.
Nem tudom, minek kellene még történnie, hogy befejezzék a tevékenységüket.

Téma: Plus Taxi

Hozzáadva: 2015.06.24 17:15

Nem  szervilis, hanem szerdilis. A defffiníció szerint

Téma: Plus Taxi

Hozzáadva: 2015.06.24 17:14

Tudod azért, mert a többiek is vérszemet kapnak. Teljesen jogos a kolléga kérése. Kérdés, hogy lesz-e foganatja.

Az ORIGO-n találtam. Az előzőben ezt akartam belinkelni, de nem sikerült. Valószínűleg egy taxis írta.



gabtel

A szabályozás teljesen egyértelmű. Személyszállítási törvény: „ § (1) Személygépkocsival közúti személyszállítási szolgáltatás személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként végezhető.” Utána lehet nézni.

Akár tetszik akár nem, több lehetőség nincs, mert a törvény ezeket ismeri, ezeket engedélyezi. Tehát az Uber sofőrök a törvény szerint vagy taxiznak, vagy személygépkocsis személyszállítást végeznek. Mivel egyik tevékenységre sincs engedélyük, törvényt sértenek. Következésképpen az Uber törvényellenes tevékenységre serkenti a sofőröket, és ebbéli tevékenységüket hathatósan támogatja, segíti. Márpedig a jog szerint aki ilyet tesz, maga is törvénytelenül jár el.

Az olcsó tarifáról meg annyit, hogy egy taxizásra alkalmas (NEM TAXI) autó üzemanyagköltsége egy kilométerre 30-40 Ft között van, ugyanennek az autónak az egyéb fenntartási költségei illetve az amortizációja 20-30 Ft/ km körül vannak. Ez összesen 50-70 Ft/km. Az Uber sofőrök tarifája 130 Ft/km. Mínusz a cég 20 %-os levonása, ami azt jelenti, hogy egy utassal megtett kilométerre a sofőrnek van 104 Ft bevétele. Jó esetben is 50 %-os kihasználtsággal lehet számolni (de inkább csak 30-40-nel), ami azt jelenti, hogy a jövedelem megszerzésének érdekében megtett összes kilométernek csak mintegy a felére számolható bevétel. Mentem ma összesen 100 kilométert az Uberezéssel, ebből utassal 50-et. Volt összesen 50x 104 Ft bev 5200 Ft bevételem, erre volt 100x50, vagy 100x70 Ft kiadásom, vagyis kerestem összesen, adózás előtt 200 Ft-ot, vagy buktam 1800 Ft-ot. Mindezt mondjuk 3-4 munkaóra alatt. Nem tudom, tiszta-e? Az utast, az Ubert különösebben nem érdekli, hogy én mennyit bukok az üzleten, vagy milyen keveset keresek. De amint látom, a sofőrt sem igazán, mert ő csak a benzinnel számol. Azt is rosszul. Az Ubernek hoztam tisztán 1300 Ft tiszta bevételt, az utast üzemanyag költségben elvittem ahová ment. Mindenki jól járt, csak én nem. Hát ettől tud olcsó lenni az Uber. Illetve nem is az Uber olcsó. (Az Uber drága. Azért 20 % a fuvardíjból nem egy olcsó mulatság a sofőrnek.) A sofőr az olcsó. Nem fér a fejembe, hogy hogyan tudják ezt csinálni? Nem számolnak. De számoljon mindenki olyan számokkal, amilyenekkel akar. Nem fog a sofőr jól kijönni a dologból. Nem a sofőr, illetve az Utas érdekeiért küzd ilyen elszántan az Uber. A saját nagyon jól fölfogott érdekében harcol. 40.000 megrendelőről beszélnek. Utazzon mindegyik megrendelőjük csak kétszer havonta összesen 10 kilométert, és hozzon az Ubernek a dolog logikája szerint 260 Ft-ot. Az 40.000x260=10.040.000 Ft. Na ez az üzlet. Nem a sofőr szánalmas erőlködése, amivel megkeres nulla forintot. Ezét a tízmillió forintért, illetve ennek a többszöröséért küzd az Uber. És higgyétek el, szerény voltam a számolásnál.

Ennyi pénzért lehet olyanokat mondani, hogy 2000 munkahelyet teremtek, meg védem a környezetet, meg mindenféle egyéb dolgot is ki lehet találni.

Még a törvénysértést is.


http://www.origo.hu/techbazis/20150624-uber-reagalt-reakcio-vadak-tevhitekre-magyar-munkahelyek-soforszolgalat-taxi.html?pl=5326519

Téma: Plus Taxi

Hozzáadva: 2015.06.23 11:09

Azt nem tudom, viszont biztos vagyok abban, hogy a többi is megy utána. Fejlesztés nélkül is.
Miért is tiltanák be? 
Ebben az értelemben ha valaki "nem haszonszerzési céllal dolgozik", az nem dolgozik. Az autózik, utazik, valamilyen saját célból történő helyváltoztatási céllal, és fölvesz valakit, aki ugyanoda, de legalább abba az irányba szándékozik menni. Ez lenne a megosztás. Akár költség, akár autó megosztás. 
Megosztom valakivel a kajámat. Lecsót főztem, tudom, hogy szereted, meghívlak, megosztom veled a lecsómat. Ha a barátom vagy, akkor nem kérek érte semmit. Egészségedre. De ha te rántott húst akarsz enni, akkor eszembe se jut meghívni. és normális esetben neked se jut eszedbe meghívatni magad. Vagy ha igen, kénytelen leszel beérni a lecsóval. Ha azonban rántott húst akarsz enni, és szeretnéd, hogy azt készítsek neked, akkor hozzál magaddal legalább húst. A többi belefér a barátságba. Egy ideig legalábbis. Ha viszont hirdetem magam, étlapot gründolok, mindenfélét főzök, sütök, és bárki jöhet kajálni az étlapon meghatározott árak megfizetése ellenében, akkor már alapos a gyanú, hogy éttermet üzemeltetek. 
Egy étterem, vagy kifőzde tulajdonosnak az első esetben eszébe sem jut reklamálni. A másodikban már valószínűleg föl fog jelenteni, és megkaszál mindenki, aki csak a környéken jár: a fogyasztóvédelem, a NAV-az ÁNTSZ, és biztosan van még két-három szervezet.
Nem is értem, hogy ezt miért engedik így, és miért kell vitatkozni ezen? Ráadásul óriási vita folyik.
Szerintem is ez lenne a jó és tisztességes megoldás, csak valamilyen rejtélyes (vagy nem is olyan rejtélyes) okból pont ezt nem akarják.