Felhasználó hozzászólásai
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2015.10.02 07:08
Razzia volt az Uber amszterdami központjában
Agresszív terjeszkedése miatt továbbra is támadják Európában a közösségi utazásmegosztó szolgáltatást.Az Uber amszterdami központját immár harmadik alkalommal kutatta át a holland államügyészség. Az intézkedésre az UberPop nevű szolgáltatást miatt került sor. A holland államügyészség szóvivője elmondta, hogy azzal gyanúsítják a céget, hogy az UberPop kapcsán sorozatosan megsérti a jelenleg hatályos előírásokat. A hivatal munkatársai a razzia során számos dokumentumot foglaltak le.
Hollandiában eddig Amszterdamban, Hágában, Rotterdamban és Utrechtben voltak UberPop-rendelések. Az államügyészség adatai alapján a sorozatos jogsértések miatt eddig 450 000 eurós pénzbüntetést szabtak ki a vállalatra. Az Uber visszautasította a vádakat. Az UberPop jogi státuszáról jelenleg is bírósági vita folyik és megvizsgálják a hatályos jogszabályt. A szolgáltatáshoz kapcsolódó vizsgálatok során a társaság együttműködik a holland hatóságokkal.
Eközben Londonban az eddiginél sokkal szigorúbb szabályokat vezetnének be, hogy a híres londoni taxikat megvédjék az Ubertől. Garrett Emmerson, a közlekedési hivatal munkatársa azt nyilatkozta, hogy a felmerülő javaslatokat online is megjelentetik. Az egyik javaslat szerint a sofőröknek hét napra előre lefoglalhatóknak kellene lenniük és kizárólag egyetlen munkaadónak dolgozhatnának.
A BBC azt írta, hogy a vezetőknek a jövőben egy új angol nyelvi tesztet kell elvégezniük, vezetékes telefonnal kell rendelkezniük és bizonyítaniuk kell, hogy képesek eligazodni a helyi térkép alapján.
Téma: Hol hibázott az IGO GPS-navigációs program?
Hozzáadva: 2015.10.02 07:05
Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2015.10.01 06:52
Háát nem egy patinás szám:-)
Mivel ezeket a számokat már régesrég nem lehet megvenni, hanem súlyos havidíjat kell értük fizetni, gyaníthatóan rég leadta aki rendelkezett vele.
Akár a Pásztor, akár a Horváth.
Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2015.10.01 06:20
Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2015.09.30 19:29
Van még kérdés? :-)
Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2015.09.30 16:38
Holnap még biztosan nem startol Pesten a villanyautós Green Taxi
A VS.hu megtudta, hogy a cég indulásáról és a részletekről valamikor a következő hetekben tartanak sajtótájékoztatót.
A Magyarországon elsőként kizárólag elektromos autókkal fuvarozó taxitársaság, a Green Lite Taxi Kft. nyilvánosan korábban sem határozott meg konkrét indulási dátumot, honlapján most is mindössze a hamarosan ígéret szerepel. Szeptember elején a hallotaxi.hu oldalon megjelent – munkavállalókat toborzó – hirdetményben is csak az állt, hogy októberben kezdi meg a szolgáltatást 65 Nissan Leaffel. Dolgozókat még mindig keres a cég, de ebben az álláshirdetésben sem említi, mikor kellene kezdeniük.
Viszont a honlapján elérhető információkból egyértelműen kiderül, mi szükséges még ahhoz, hogy utasokat szállíthasson. Még nincs ugyanis a „bejelentéshez kapcsolódó regisztrációs száma”, nincs döntés a „bejelentéshez kapcsolódó regisztráció időbeli hatályáról”, nem tudni, hány autóval üzemel majd, és nem tisztázott a „tevékenységi engedélyhez kapcsolódó felelősségbiztosítás mértéke” sem – mindezek intézése „folyamatban” van, olvasható a cég oldalán.
A napi.hu holnapi indulásról szóló cikkében zárójelben megemlíti, hogy a piacon az új cég mögött többen a korábbi reptéri vesztegetési ügybe keveredett Zóna Taxit, pontosabban annak tulajdonosát Veres Istvánt vélik felfedezni, de a Green Lite Taxi Kft. a VS.hu-nak küldött közleménye – kimondatlanul is – cáfolja ezt: „A Green Lite Taxi Kft. elnevezésű új taxi társaság 75 százalékos tulajdonosa az Externet Nyrt., 25 százalékos tulajdonosa Kovács Gergely az Externet Nyrt. vezetőségének tagja. A tulajdonos vállalat 7 éve a budapesti tőzsdén jegyzett cég, a tőzsde szigorú szabályainak megfelelő, átlátható, mindenki számára elérhető tulajdonosi szerkezettel, valamint rendezett, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező cég.“
A budapesti taxitársaságok között a fent említett 65 autóval a Green Taxi nem lenne a legnagyobbak közt, a napi.hu szerint a legjelentősebb flottája, több mint ezer autója a Főtaxinak van, utána jön a CityTaxi körülbelül nyolcszáz, majd 500-500 kocsival az RT5, a 6x6 és a TaxiPlus.
Téma: Hol hibázott az IGO GPS-navigációs program?
Hozzáadva: 2015.09.30 11:35
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2015.09.30 06:52
Téma: Hogy mik vannak...!?
Hozzáadva: 2015.09.30 06:41
Taxiból műalkotás – indiai designerek teljesen átalakították a kocsikat
A taxik Indiában is kötelezően sárgák. Kívülről. De a belsejük már szabadon dekorálható!Ezt a lehetőséget ragadta meg egy kezdeményezés, a Taxi Fabric
Mumbaiban, ahol több száz taxit dekoráltak ki helyi művészek. A kocsik
így egyszerű utasszállító eszközökből műalkotásokká váltak.
Ez, úgy
tűnik, mindkét fél számára hasznosnak bizonyul, hiszen a művészek teret
kaptak az alkotásra, a taxisok forgalma pedig nagy mértékben megnőtt.
Hiszen ki választana egy sima autót, mikor olyanban is utazhat, ami tele
van színes, vicces, nagyszerű rajzokkal? Egy ilyen taxiban repül az
idő, még a legnagyobb dugóban is.




Téma: Indul a Green Taxi, indul a jövő taxis vállalata!
Hozzáadva: 2015.09.30 06:32
Ennyi zagyvaságot összehordani?!? :-)













