Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Taxis kartell után kutat a GVH

Hozzáadva: 2008.02.29 07:41

[b][i]....Előzetes értesítés nélkül tartott helyszíni szemlét a GVH hét fővárosi taxitársaságnál és egy általuk létrehozott taxis érdekképviseleti szervezetnél - mondta az InfoRádióban a szervezet szóvivője. Mihálovits András közölte: a gyanú szerint a táraságok az érdekképviseleti szövetség mögé rejtőzve egyeztettek előzetesen a 2006 és 2008 között kiírt és kiírandó közbeszerzési pályázatok kapcsán arról, ki milyen összeggel pályázik, így ki nyerheti el azokat, sőt egyes társaságokat távol is tartottak a pályázatoktól. A cégek felosztották egymás között a piacot és valószínűleg árkartell is létrejött közöttük. Mihálovits András elmondta azt is: ha a gyanú igazolódik, a versenytörvény értelmében az egyes társaságokat legfeljebb az előző évi nettó árbevételének 10 százalékáig büntethetik. De mivel egyes vannak olyan cégek, amelyekről már korábban beigazolódott egy kartellgyanú, ezt súlyosbító körülményként veheti figyelembe a hatóság.[/b][/i] Hanganyag: Kaputa Júlia

Téma: MIt, miért, hogyan... és tényleg így?

Hozzáadva: 2008.02.28 17:17

Nem. Az MSZP megszavazta volna, de az SZDSZ kitolatott az utolsó pillanatban. A többiek meg sem akarták szavazni, hisz szocialista javaslat volt. De ha az SZDSZ-t nem "beszélik le" a dologról, akkor csont nélkül átment volna.

Téma: Taxis kartell után kutat a GVH

Hozzáadva: 2008.02.28 16:29

Ne bosszants, én nem a csogu vagyok!:-) Pontosan tudod, hogy pont ezeknél a pályázatoknál a cégek, nem győznek egymás alá ígérgetni:-( Nem véletlen, hogy netto 160.-/km körüli árak bírnak kijönni. Én lennék a legbüszkébb ezekre, ha meg tudnának végre egyezni, és azt be is tudnák tartani. Itt most az történt, hogy "valamelyik" vesztes, akinek savanyú a szőlő, még el is rohant árulkodni a nagytestvérhez! :-( Innen is gratulálunk neki! Sokat segített a szakmának!
De heti 4-5 -től, már eléggé:-( Én mindig azt szoktam mondogatni, hogy nem az üzemanyag a legnagyobb kínunk, de: A világon szinte mindenhol beálltak a taxitarifák, az 1Km = 1L benzin árára. Gondolom, nem véletlenül! Nemrég az egyik kereskedelmi rádió riportere, gondolom szenzációt szagolva megkérdezte tőlem, hogy mikor lépi át az üzemanyagár, a taxisok tűrésküszöbét? Mondtam neki, hogy olyan 200.- forintnál:-) Kérdezte, hogy akkor most mi lesz? Emeljük a tarifát? Megnyugtattam hogy semmi! Akkor már emeltünk. Most megint tűrünk! :-(

Téma: Taxis kartell után kutat a GVH

Hozzáadva: 2008.02.28 16:09

Van akinek semmi sem drága:-( Nagyon szeretném tudni ki volt az az "okos" akinek ez az ötlete támadt!

Téma: Vicceskedjünk!

Hozzáadva: 2008.02.28 15:40

Téma: MIt, miért, hogyan... és tényleg így?

Hozzáadva: 2008.02.28 13:46

Ki ne hagyjatok! :-)))

Téma: MIt, miért, hogyan... és tényleg így?

Hozzáadva: 2008.02.28 08:56

Nem te vagy itt a főbűnös. Rád csak a pofozógép szerepe jutott pechedre:-) Nem tudom ismered e azt a mondást, hogy: A lányomnak mondom, hogy a menyem is értse! Téged szeret a Ricsi, és reméli, hogy sértődés nélkül is meg tudja értetni rajtad keresztül mindenkivel a mondanivalóját.

Téma: MIt, miért, hogyan... és tényleg így?

Hozzáadva: 2008.02.28 08:18

Nem attus, nem jobbra hányt. Az értetlenekre hányt! Azokra, akik még mindig preztizskérdést csinálnak abból, hogy itt minden hozzászólásuk végére odapöttyintsenek egy egy politikai hitvallást!!! És mivel ez a jelenség itt a lapon ma a jobboldalra jellemző, hát őket figurázta ki. Majd, ha a jobboldal lesz a kormányzó erő, akkor a baloldaliakat kell ugyanilyen módszerekkel kordábatartani. Merthogy ne hidd, hogy abban a pillanatban nem ők lesznek többen. Itt divat ellenzékinek lenni:-))) És tényleg kérek mindenkit, hogy zárjuk le a témát. Végleg!

Téma: MIt, miért, hogyan... és tényleg így?

Hozzáadva: 2008.02.27 19:10

"Jaaa,..és most tomajerrel sem értek egyet...." Miben is? :-) Mert én csak azt szerettem volna elmondani, hogy a mi egymással szembeni érdektelenségünkért, legkevésbbé a nagypolitika a felelős. Mindig mindent le lehet vezetni a kormány tevékenységére természetesen, de ez csak kibújás a felelősség alól. Mindenki nézzen a tükörbe, és gondoljon bele mit tesz, ha tőle hárompercnyire kér valaki egy "kéksárgát", de közben feldobnak egy címet, ami tízzel jó!!! Kap egy hallotaxi matricát, aki nem a címre nyom!