Nyugatiban ezt azért elég jól megoldják a fiúk, akkor is, ha nem vagyok ott...sőt, ha ott vagyunk a 39-el akkor sem mindig van ránk szükség. Nem nyom, és már pattan is ki 2-3 kolléga és sajnálattal közlik a nemnyomóval, hogy sorvége...komolyan mondom, hogy sajnálattal, mert szint ebbe már mind belefutottunk...és átérezzük, hogy milyen is az:-))

Nem is dagadt szerintem sem:-) Férfiasan körvonalas:-)...mint mi is, nem Tomi?:-))

Látom "komoly" volt a hangulat:-)))

Fogj hozzá, mi itt (szvsz) tuti megjelentetjük, ha megtisztelsz ezzel minket!

Melyik az a cég, ahol ez nem így van?

Könyvet írsz? Vevő lennék egyre!

:-)) Tévedsz, abszolút nem feladatom áthidalni, hiszen nekem mind a két oldalra van bejárásom:-)))...mindig az egyénen múlik, hogy melyik "ajtón" megyek be:-) örülök hogy nem bántódtál meg, hiszen nem is ez volt a célom! Figyelj, te mondtad be 2 napja, miután nem nyomott a nyugati első és te felvetted a címet, hogy ha valaki megindult a nyugatiba az nyugodtam megállhat mivel tele van? Na, én megálltam:-)) Köszi, hoyg szóltál!!

Mit jelent ez nálad? Ott a pont, vagy itt a pont...itt a vége, vagy mi?:-) Bocsánat az offolásért, csak szeretném értelmezni Penge2 topiktárs pontjait:-))

Ó jaj. Itt kommunikációs szakadék van. 6ker, te egy értelmes „hétköznapi” ember vagy! Ezt azért előre szögezzük le, mielőtt bántásnak veszed az írásom. Viszont cbtaxis egy(?) szinttel feljebb van már ennél. Ő az elfogadásról, az alázatról (nem keverendő össze a megalázkodással!!!) beszél, és próbálja megértetni magát. Nem lesz könnyű dolga. Egyből levágtam ezt nála, amikor az egyik beszélgetésünk alkalmával így köszönt el: A véleményed tiszteletbe tartásával köszönök el. Mennyivel másabb is ez, mint azzal befejezni, hogy majd a Bogdánin lejátsszuk. Ez nem „mimóza lélekre” utal, hanem egy magasabb szintű gondolkodásmódot jelent. Az embertársainkkal való együttélés, de egyéb boldogulásunk feltétele is, hogy az alázatosság legyen az egyik fő erényünk. Nem arról a hozzáállásról beszélek, ami azt mondja: "Bocsánat, hogy megszülettem, ígérem többet nem fordul elő... Bocsánat, hogy élek, majd igyekszem nem elszívni előled a levegőt." Nem, ez egy hamis alázatoskodás, ami nem egyéb, mint a büszkeség álcázása. Amíg a büszkeség (EGO) többségben nyilvánul meg, addig tartalmatlan kapcsolatok tömkelege születik meg körülöttünk. Az alázat egy olyan tulajdonság, ami az élet minden területén nélkülözhetetlen ahhoz, hogy együtt tudjunk élni embertársainkkal. Hiszem, hogy rengeteg nehézségtől kímélhetnénk meg magunkat, ha alázatosak lennénk. Ez viszont nem annyira jellemző az emberi fajra. Mi inkább vagyunk dölyfösek, büszkék, mint alázatosak. A büszkeség és a dölyf az alázat ellentettje. Míg az alázat alacsony, szelíd és kedvesen engedelmes, addig a büszkeség magas, arrogáns és lázadó. A büszkeség két jellemző módon akadályozhatja meg a valósághoz való helyes viszonyulásunkat: Az egyik, hogy semmibe vesszük a valóság tényét. A dölyf nem engedi megláttatni azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a valóságot nem szabhatjuk át a vágyainknak és szükségeinknek, elképzeléseinknek megfelelően. Alázat nélkül nem tudjuk elfogadni, hogy mi lettünk a valóságba beleteremtve, és nem mi teremtettük a valóságot. A másik, hogy tagadjuk, vagy nem látjuk a valóságos énünket. Sokszor azt képzeljük, hogy csak ahhoz kell alázat, hogy el tudjuk fogadni, ha valami kedvezőtlen dolgot mondanak rólunk. Ez így igaz, viszont nagy alázatra van szükségünk ahhoz is, hogy el tudjunk fogadni olyan rólunk tett állításokat, amik annyira szépnek és jónak hangzanak, hogy szinte hihetetlen a számunkra. Alázat kell ahhoz, hogy természetes módon fogadjuk a dicsérő építő szavakat is. Rendszerint nem a valóság talaján áll, a magunkról kialakított véleményünk. Alázatosoknak kell lennünk másokkal szemben is. Egy több ezer éves bölcsesség azt írja, hogy alázattal különbnek tartsuk egymást magunknál. Ez azt mondja, hogy legyünk alacsonyak, a normális szint alatt levőek, az alatt, ahol a többiek vannak. A büszkeség, a kevélység nem csak a valósággal való viszonyunkat torzítja, de az emberi kapcsolatokat is rombolja. A büszkeség nem engedi, hogy a másik szemszögéből nézzük a dolgokat. A büszke ember el van telve magától, és úgy közelít meg mindent és mindenkit, hogy ÉN, ÉN, ÉN, és csak ezután jöhet bármi, vagy bárki. Sajnos ebben az elfajult kemény, kegyetlen világban - amiben kénytelenek vagyunk élni - nincs sok választásunk, ha jól akarjuk érezni magunkat, ha fontosnak akarjuk magunkat tudni. Ezt többnyire csak úgy tudjuk elérni, ha saját magunkat fölé magasztaljuk a másiknak. Akkor érzzük magunkat valakinek, ha saját magunkat különbnek tartjuk a másiknál. Bele vagyunk kényszerítve a kevélység szerepébe. Ez viszont örökös viszálykodást, egészségtelen versengést szül ember és ember között. A büszke szív elvárja a másik embertől, hogy alázatos legyen vele szemben, de ezt soha nem vonatkoztatná saját magára is. Ennek következtében, az emberi kapcsolatok kizsákmányolók és kizsákmányoltak viszonyává vált. A szomorú az egészben az, hogy amíg valaki az egyik kapcsolatban kizsákmányoló lehet, addig, egy másik kapcsolatban kizsákmányolttá válik. Így a kapcsolatainkon keresztül, teljesen kiszipolyozzuk egymást, aminek az a következménye, hogy a kapcsolatainknak többnyire csak vesztesei vannak. Büszkeségükben egymást alázzák meg az emberek. Ezzel szemben az alázatos ember, a másikat fontosabbnak tartja magánál. Ettől a kapcsolatok egy olyan szintérré válnak, ahol a másik fél szolgálásáról, a másiknak szerzett örömről és szelíd, kedves engedelmességről szól minden, aminek csak nyertesei lehetnek. Az alázat köténye nem csak azt a célt szolgálja, hogy megkülönbözteti azt, aki hordja, de meg is védi attól, hogy beszennyeződjön. Amíg a büszke ember saját büszkeségének megelégítése céljából gátlástalanul belemegy olyan helyzetekbe, ahol beszennyeződhet (erkölcsi értelemben), addig az alázatos ember elkerüli ezeket a helyzeteket azáltal, hogy ő a másik embert nézi, és őt akarja szolgálni. Az alázat köténye megvéd minket. A mi jól felfogott érdekünk az, hogy felvegyük az alázatot a tulajdonságaink sorába, felöltsük, mint a rabszolga a kötényét. Az alázat tágítja azt a világot, amiben élünk. A büszke embernek nagyon apró világa van, mert a büszkesége bezárta őt abba a szűk közegbe, amit úgy hívnak, hogy ego. Azáltal, hogy alázattal másokat fontosabbnak tartunk magunknál, kialakul egy olyan tulajdonságunk, hogy érdeklődéssel tudunk megközelíteni egy másik embert. Kinyílik a szemünk másokra, figyelünk rájuk, és ezért folyamatosan tágul az a kör, amiben élünk. Egyre több ismerőst és barátot szerezve, egyre nagyobb világot építhetünk magunknak. A mások iránti alázat teszi lehetővé számunkra, hogy magas szintű, minőségi kapcsolataink lehessenek. Az ember, társas lény, és mint ilyennek, kapcsolatokra van szüksége. A kapcsolatainak a minősége befolyásolja az élete minőségét is. Senki nem élhet egy gazdag, tartalmas életet, hogyha nincs, vagy ha üres, silány kapcsolatai vannak. Az alázat nem a gyenge, "kisemberek" tulajdonsága. Ellenkezőleg! Az emberiség kiemelkedő személyei kivétel nélkül alázatosak voltak és ez emelte ki őket a szürke átlagból. Az alázatos ember tudja, hogy nem ő áll a világ középpontjában, hogy nem tőle, általa, és őreá nézve van minden. Az alázatos ember ereje abban van, hogy tisztában van sajátmagával. Tudja, hogy kicsoda valójában, hogy honnan jött és, hová megy, hogy merre tart az élete, mi lesz vele a halála után. A kör itt zárul be, mert ezekhez az ismeretekhez csak a valósághoz, az igazsághoz, és a többi emberhez való alázaton keresztül lehet eljutni. Ebben az írásban segítségemre volt a megoldások elnevezésű lap, aminek gondolataival, értelmezéseivel messzemenőkig egyetértek! Viszont nem tartom a jelenlegi társadalom nagy részét éretnek arra, hogy az alázatot ilyen mértékben nyilvánosan kimutassuk. Alkalmazni lehet, de óvatosan, mindig annyira, amennyit a másik be is tud fogadni, mert ha nem így teszünk, hamar célt tévesztünk és „mimóza” lelkekké vállunk…és akkor már nem adunk, hanem elveszünk.

...tudod az én rádióm olyan, hogy menetközben nem verem le az újpesti tutiban állókat:-)))