Felhasználó hozzászólásai
Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!
Hozzáadva: 2008.03.05 10:17
Információk Ákosról:
Most dumáltunk. Válla fáj – ami nem meglepő – és ami kicsit aggasztja, hogy zsibbad is. Orvos – akinek megmutathatná – jelenleg nincs bent, majd este. Este különben még egy kérdésre kap majd választ: Mi van a csuklójával.
Mint kiderült, lehetséges, hogy az sem egy helyen tört, épp ezért ma készítettek még egy röntgent róla. Az orvos kérésére történt mindez, mert valamit látott a doki az előző felvételen, csak azt nem tudja még mit. Amennyiben azt látott, amit sejt, akkor Ákos holnap sehova, mert vár rá még egy műtét…csuklóját is műteni kell. Na majd ez kiderül este.
Éjszaka nem tudott nagyon aludni, mert a kórteremben szobatársként volt mellette egy hajléktalan, aki eleddig szépen elvolt, csak most, hogy megtudta ma elszállítják hajléktalanszállóra, élénkült meg. Nagyon akart maradni és ezért kitalált sok mindent. Eredménye annyi lett, hogy a környezetében senki sem tudott aludni, őt viszont reggel elvitték.
Szóval Ákos így mulatja bent az időt.
Téma: Miniszoknyáért tüntettek
Hozzáadva: 2008.03.05 01:35
Nagyon helyes, csak azt az egészségtelen tangát minek veszik fel…?...:-)))
Téma: CITY-S CENTER
Hozzáadva: 2008.03.05 01:12
Nézegetem az emailfiókom...de semmi sincs benne...:-))
Téma: Miniszoknyáért tüntettek
Hozzáadva: 2008.03.05 01:00
Amennyiben valaki értesül arról, hogy nálunk is megakarják győzni a taxisokat a csajok, hogy joguk van miniszoknyában lenni, kérem feltétlen értesítsen engem!!!:-)
Jelige: meggyőzhető vagyok!
Téma: FFC /Fox Fan Club/
Hozzáadva: 2008.03.05 00:47
Fox, van rólad gyermekkorban készült fotó? Kíváncsiak lennénk egyre:-))
Téma: Juniort, rommá törték
Hozzáadva: 2008.03.05 00:29
Kedves freelancer!
Itt is azzal kezdeném, hogy köszönöm a reagálást és a kritikát. Igyekszem pár észrevételedre magyarázattal szolgálni – ami nem egyelő a magyarázkodással.
Elösszöris szeretném megemlíteni,hogy ha az egyik jó barátom balesetet szenvedett akkor szerintem nem az a legfontosabb dolgom,hogy odamegyek meginterjúvolni a balesetben résztvevő másik személyt!
Valóban nem ez volt a legfontosabb dolog. Nem is ezzel kezdtem. Ez már csak az egésznek egy töredéke. Az első és legfontosabb dolog, az életmentés, majd a vagyonmentés, ezzel egy időben a megfelelő szervek értesítése /mentő, rendőr, tűzoltó/ . Mivel ezek részben megtörténtek már megérkezésemkor, vagy nem is volt rá szükség, így ezek nem is voltak aktuális feladatok. Majd jön az a mozzanat, hogy a kollégát, illetve a baleset többi szereplőjét megnyugtatjuk. Esetleg – amennyiben erre szükség van -, ha „túl erős az ellenfél”, akkor a további értelmetlen konfliktust, sérülést megakadályozzuk, a kedélyeket a lehetőségekhez képest, lecsillapítsuk. Itt, ebben az esetben erre sem volt szükség.
Ezek után értesíteni a közvetlen barátokat, családtagokat, hogy ők további támaszt tudjanak biztosítani a balesetben résztvevőknek. Itt, ebben az esetben, már erre sem volt szükség.
Vagyis maradt az, hogy dokumentálom a történteket.
Hogy erre mi szükség van?
Na igen.
Párat megemlítenék, még akkor is, ha ez nem győzi meg önt.
1, Nem egy esetben a baleset után valamelyik résztvevő megkeres és kéri, hogy juttassam el részére a fényképeket, mert kell a biztosítónál, ügyvédnél stb…
2, Bár annyi Red Bull lenne a hűtőmben, ahány kollégától kaptam olyan visszajelzést, hogy a lapon olvasott baleset miatt ő lassított abban a kereszteződésben, jobban figyelt és így megúszott egy balesetet. Sajnos vannak olyan kereszteződések, ahol sűrűbben fordulnak elő balesetek és ha erről írunk, akkor ez tudat alatt rögzül és az ember szinte akaratlanul óvatosabb.
Ajánlanám becses figyelmedbe ezt a cikket: Kizuhantak az utasok
Ismét öntől idéznék:
Véleményem szerint rendkívül gusztustalan dolog egy ilyen állapotban lévő ember szavait megjegyezni és később ezek által nevetség tárgyává tenni az illetőt egy internetes közösségi oldalon.
Gyorsan elolvastam újra a cikket és azt kerestem, hogy hol, melyik mondatommal, esetleg szavammal tettem az ön által említett fiatalembert nevetség tárgyává. Nem találtam, így ha lenne olyan kedves, kérem ezt jelezze nekem. Arra tudok gondolni, hogy nekem nem is állt szándékomban őt nevetségessé tenni, de lehetséges van egy félreértelmezhető mondat a cikkben. Hogy mitől értelmezhető félre? Pont ezt írtam le előbb tyathnak:
Szeretném tudatosítani benned, hogy az írásnak megvannak azon hiányosságai, hogy ismeretlenül az ember néha nem tudja átvinni érzelmi töltését a másik emberre. Amennyiben valaki ismeretlenül, szakma idegenül olvas egy olyan cikket, ami valóban belső „használatra” készült és ez mellé még rendelkezik némi előítélettel, akkor előfordulhat, hogy teljesen félreértelmezik azt, amit a szerző szeretett volna írni.
Akkor folytatnám…ismét öntől idézek:
Ami pedig az ön szaktudását illeti,melyet természetesen nem vonok kétségbe,arról a csupán 1.6-os "Civik"-ről szeretném megkérdezni,hogy miért volt olyan fontos megemlíteni a lökettérfogatát!?!
Elsőként a „szaktudásomat” szeretném tisztába tenni.
Nekem olyan nincs. Sima lelkes amatőr vagyok, aki megteremtette magának azt a lehetőséget két barátjával, hogy az emberiség ellen elkövethessenek ilyen gazságokat, mint pl. egy szakma és az azt körülvevő események dokumentálása:-))
Még nagyon helyesen sem tudok írni /Civicről már nem is beszélve:-D), nemhogy szakmai tudásom legyen. Én kérek elnézést a szakmai tudástól, hogy velem egy napon lett megemlítve:-))
A másik, a lökettérfogat. Na legalább már ennek is tudom a pontos elnevezését:-))
Azért volt számomra lényeges ezt a momentumot megemlíteni, hogy akik értenek is valamennyit ehhez, azok tudják, tudhatják, hogy ha a srác, egy vad száguldozós /mármint a civil sofőr/ akkor ezzel az autóval, egy pillanat alatt végretudta volna hajtani azt a manővert, ami miatt végül is az ütközés bekövetkezett. Vagyis, ezzel a srácot szerettem volna védeni, mert a személyes beszélgetésünk alkalmával nem egy felelőtlen ember benyomását keltette bennem, hanem csak egy sima sofőr, aki benézett valamit. Ami azért egy nagy fokkal jobb, hiszen ez mindenkivel előfordulhat.
A következőkben a biztonsági övre tesz pár célzást, erre most nem térnék ki önnél újra, mivel tyathnál ezt megtettem, kérem olvassa el ott. Annyit még ahhoz az íráshoz. Sajnos, vagy talán pont szerencsére, több támadás ér minket, mint baleset.
Véleményem szerint nem kéne következtetésekbe bocsátkoznia,miszerint a CRX sofőre éppen mit csinált,merre nézett és mit nézett amikor bekövetkezett a baleset,hiszen ezt Ön nem tudhatja! De ha eldöntötte hogy azért mert ez az oldal a taxisok számára van fentartva,most mindenképpen elmondja mindenféle lúzernek azt aki neadj isten ütközik valamelyikükkel,és ebben örömét leli akkor csak nyugodtan folytassa.
Na nézzük mit is írtam én, amiért ezt kaptam a fejemre:-))
Azt, hogy civil barátunk mit nézett, hova figyelt, nem tudni, mivel nem is a taxi elé kanyarodott be, hanem egyenesen a bal első kerekébe belehajtott. Azt állította, hogy mikor ő az 1.6-os benzines autójával elkezdett kanyarodni, még sehol sem volt a taxi. Junior nem egy öreguras sofőr, de csodákra még ő sem képes. Valószínűbbnek hangzik az, hogy a Honda vezetője addig tekergette a nyakát, hogy rendőr nincs-e a környéken, amíg szépen beletornászta magát a Taxi4-es kollégánk autójába.
Akkor most az ön beírásából kiemelném az érdemi részt:
Véleményem szerint nem kéne következtetésekbe bocsátkoznia,miszerint a CRX sofőre éppen mit csinált,merre nézett és mit nézett amikor bekövetkezett a baleset,hiszen ezt Ön nem tudhatja!
1970-ben születtem. 3 évesen kaptam egy 3 kerekű biciklit és ezzel a járművel belevetettem magam a forgalomba. „Karrierem” itt kezdődött:-) Majd volt több bringám (itt nem a lányokat értem) és elkövetkezett a gépesítés korszaka, vettem egy motorbiciklit. 14 éves voltam. 19 éves koromban négykerekűre váltottam. Közel 15 éve taxizom.
Na most, én már életemben annyi szabálytalanságot követtem el és annyit láttam, hogy a következő dolgot nem következésekbe bocsátkozva állítom, hanem tudatosan mondom…írom.
Értelmes ember ( és a Honda sofőrre számomra annak tűnt) a következőt teszi egy-egy szabályszegés előtt.
1, Körbenéz, hogy nincs-e zsaruveszély
2, Meggyőződik arról, hogy kivitelezhető-e baleset nélkül az a szabálysértés, amit eltervezett.
Kedves freelancer, az lett volna inkorrekt a részemről, ha azt feltételezem a srácról, hogy biztos a Capellába sietett és az miatt nem figyelt eléggé, mert épp barátnője /BÉLA/ szexi csipkés tangájára gondolt.
Igen, ezzel valóban elkövetem a következtetés, és a nevetségessé tételt. De ilyet nem tettem.
Szóval nem állt szándékomban a srácot lehúzni, hiszen ezen az oldalon nem megrögzött gyalogosok vannak és mindenki tudja, hogy hibázni egy pillanat műve, és az, aki a cikket írja /ebben az esetben én/ szintén nem mentes a hibalehetőségtől. Így értelmetlen is lett volna ezt cselekednem.
Úgy érzem, hogy ön, a taxisok felé, egy bizonyos negatív előítéletekkel rendelkezik és ez miatt sikerült ilyen degradálóra a hozzászólása…amivel nincs is semmi baj, hiszen én sem tudnék sok jót írni pár szakma képviselőiről…:-)
Csak tudja azok után hogy Csogu nem tudja leírni rendesen egy gépjármű típusát,felmerül az emberben a kérdés,hogy mégis milyen alapon írogat Ő véleményeket ilyen témában!?!
Sok mindent nem tudok még ezen kívül:-)
Anno, amikor ezt az egészet elkezdtük, figyelemmel kísértük a „profikat”. Hamar rá kellett ébrednünk, hogy nekik kellene tőlünk tanulniuk:-)) Ez nem nagyképűség, sima tény. Ami nem minket dicsőít, hanem az újságírást, mint szakmát, dehonesztálja…az a szakma is felhígult, a taxisokéhoz hasonlóan.
Az elején még próbálkoztam azzal, hogy megkértem a kollégát, hogy ő maga írja le a történteket. Sajnos azóta a gépem újra kellett telepíteni és elveszett az email, amit küldtek, de ilyesmik érkeztek: (fejből idézek)
Szeva Csogu!
Na a következő történt. Megyek az Andrássyn, erre jön marhája jobbról. Nem látott az semmit, pedig négy szeme volt. Kiszálltam és azt hittem beleverek a buci fejébe. Kocsimnak annyi, a f@szom sem tudja mi lesz most velem.
Üdv
XY
Na, elolvastam, majd dobtam egy hátast. Ezt azért mégsem lehet lehozni. Ekkor megpróbáltam szalonképessé tenni a hírt, majd végül már nem is kértem ilyen saját megfogalmazást, hanem vettem magamnak az „alapot” és én próbálkozom megírni az eseményeket:-))
Önt idézem:
A kritikákat pedig el kell tűrni ha építő jellegű és nem csupán a szóban forgó személy lejáratására szolgál!
Az, aki engem le akar járatni, készüljön rá rendesen, mert nem lesz könnyű feladata. Én ezt már olyan szintre vittem, hogy a bányászok is felettem vannak több kilométerrel:-)))
Komolyra fordítva a szót. Mind a kettőjüknek köszönöm az észrevételeket. A következő balesetes cikknél figyelembe veszem, hogy ezt az oldalt egyre több civil is olvassa és egyértelműben kell fogalmazni, nem adva okot félreértésnek. Nem állítom, hogy ez majd elsőre sikerülni fog, de igyekszem mindent elkövetni.
Ismét ön következik:
A képekről pedig csak annyit,hogy ha a rendőr autóban ülő személy a CRX sofőre,akkor ajánlom figyelmükbe a KRESZ-en kívül amit olyan jól tudnak,a büntetőjogi törvénykönyvet is.
Köszönjük a figyelmeztetést, tisztában vagyunk az ehhez rendelkező passzussal. Én önnek ajánlom figyelmébe a közterületre vonatkozó részt:-))
Ön következik:
Kívánom Csogunak hogy ha esetleg,életében egyszer hibázna (nem szeretném) akkor ugrálja Őt körül valaki,aki minden szavát gondosan megjegyzi,majd később ezeket felhasználva,valahol mindenfélének elhordja Őt!
Sajnos ebben naponta van részem…és ehhez hibáznom sem kell. A feleségem mindig elhord mindennek, amiért felelőtlenül ígérgetek és nem mindig tudom teljesíteni az ígéreteimet:-)))
Téma: Egy igazi taxis blog
Hozzáadva: 2008.03.04 23:39
Majd azért erre reagálnék bővebben is, csak épp az ebben a topikban történt beírásokra reagálnék, azt pont benne vagyok egy hosszabb érvelésbe:-))
Téma: KEZDŐ
Hozzáadva: 2008.03.04 23:33
Ez igaz, szerintem te vagy az egyetlen taxis, aki nyáron is talál jégfoltot:-))
Téma: Egy igazi taxis blog
Hozzáadva: 2008.03.04 23:32
:-))
Aranyos sztori! Gratula a lányodhoz!
Téma: KEZDŐ
Hozzáadva: 2008.03.04 23:18
:-DDDD
Szerinted mit kellett volna tennem? Azt mondani, hogy ez olyan nehéz feladat, hogy egyedül nem is merem vállalni és hívok még pár prominens személyiséget a szakmából...csak elég nagy termet béreljen?:-))













