Amíg csak jár a taxióra

2006.11.02.

Mesél a pesti taxi
Először nem tudtam, mi ez az érzés. Aztán ahogy rakódtak egymásra a fejezetek, úgy lett egyre világosabb: a lelkiismeret-furdalás. Mert mindannyian találkozunk taxival. Az autóval és a pilótával. Gyakran szinte észre sem vesszük őket, annyira a város tartozékai.

Mint a sportban. A bíró a pálya tartozéka. És ha jól vezeti a mérkőzést, akkor láthatatlanná válik. Ha szereplővé, netán főszereplővé lép elő, akkor aztán kap a szidalmakból.
És itt a lelkifurdalás fő oka. Mert, ugye - sok egyéb mellett -, nem szól a könyv a láthatatlan taxisokról. Akik mentőért rohannak, akik a szülő kismamát Laudaként száguldva viszik a kórházba, akik az alkalomhoz illően mosolyognak az esküvői karaván útja alatt, szóval akik, annak rendje és módja szerint végzik a munkájukat.
Nem szól a könyv az ismert szenzációkról sem. Hiszen a taxisgyilkosságokról, a szomorú balesetekről részletesen beszámol a napi sajtó, a rádió, a televízió.
A célpont, a szemünk előtt eltakart, ám mégis a hétköznapokhoz tartozó események felkutatása volt. Hogy ebben egy kicsit sok a szenny, a mocsok? Ami nekünk az, az lényegében nem más, mint egy foglalkozás természetes velejárója, maga az élet, amelyből a taxis talán túlságosan is nagykanállal eszik. És nem ő határozza meg, hogy miből merít, amikor kanalaz. Ezt a levest mi magunk főzzük. Olyannyira, hogy mindannyian kénytelenek vagyunk benne úszni, legfeljebb nem mindig vesszük észre, hogy mi van az alján és mi van a felszínén. A taxis kivétel ez alól. Ő cikázik minden irányban, belekóstolva ebbe-abba, igyekezve a legjobb falatokat kikapni magának.
Ez így volt évtizedekkel ezelőtt is, és a jövőben sem lesz másként. Legfeljebb a „leves" változik.
Hogy ebben a könyvben időnként talán túl volt fűszerezve? Lehet. Ilyen a magyar konyha... Még akkor is, ha ezekben a mesékben olykor olyan' ízek találhatók, amelyekről eddig nem is tudtuk, hogy léteznek.
Nekünk újdonság, a pesti taxinak természetes. De azért a félreértések elkerülése végett szögezzük le: a „patkányok" élete sem csupán valutázásból, zsugázásból, pénzbehajtásból, stricik és kurvák fuvarozásából áll. Mint ahogy az oly sokszor felbukkanó hármas breaket sem mindig feleslegesen üvöltik a mikrofonba.
„Ébred a város." Nyugtázta Dezső bácsi annak idején, mire magam is egy kicsit felébredtem. Aztán jöttek a mesék, Surdától és társaitól. És csakhamar rájöttem arra, hogy amíg ők a pesti ember csaknem valamennyi kis rezdülését észlelik, addig mi alig tudunk róluk valamit. És jól tudom, hogy mindezen ez a kis kötet sem változtathat
Időnként azért talán érdemes szóra bírni, meséltetni a pilótákat. Tanulságos történetek ezek, amelyekben egy kicsit magunkra is ismerünk néha. Milyen jó lenne tudni, hogy miről mesél majd tíz, húsz, ötven esztendő múlva. Tudom, ez a „levestől" függ. Nem tudom, mennyire lesz Mázeres, tartalmas. Annyi azonban bizonyos, hogy ízig-vérig pesti lesz.
A kiállított számlán, ha láthatatlanul is ott vagyunk, Kelenföldtől Angyalföldig, Zuglótól Óbudáig.

Budapest, 1989. március
Lukáts György

 

 

 




E könyv előkerülése, újabb könyvespolci motyózásom eredménye. Én annak idején nagyon élveztem. Most újraolvasva furcsa érzés, hogy már akkor is úgy beszéltek a múltról, mint valami csodálatos soha vissza nem térő aranykorról, pedig még nem sejtették, mi minden vár ránk.
Számomra, a könyv születésének ideje volt az aranykor, hiszen én akkor voltam ifjú titán, a könyvben szereplők számára, viszont magam voltam a felhígulás, a tömegesen, már szinte akadálytalanul beözönlő ifjuság!
És hol volt még a rendszerváltás,  a munkanélküliek tömege....?