- Nem, és addig nem is nagyon kellett hogy elfogadja­nak, amíg mezítlábasként dolgoztam. De amikor rajta­ütésszerűén elkezdtem rádiózni, attól kezdve már jelen vol­tam,   hallhattak   a   csatornán,   és   fontos   volt,   hogyan kezelnek. És akkoriban divattá vált, hogy minden garázs saját URH-frekvenciáján akart működni egy URH bizott­ság. Azért csak akart, mert igazából nem működött, hiszen ezek olyan önjelölt vezetők voltak. Sose fogadom el, hogy
egy gépkocsivezetőt egy másik akarjon macerálni. És a szakma sem viseli, ha közülük valaki ellenőrizni, felelős­ségre vonni akarja.

 

- Mit tudott csinálni egy ilyen bizottság?

 

- A fegyelemre vigyázott éberen. Nehogy süssünk-főzzünk, mossunk a csatornán. Volt egy rádiózási szabályzat, ami messze volt a BM eredeti rádiózási szabályaitól. Annak a gyerekes, íróasztal melletti változata. Nem mikrofon mel­lett született, és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

 

 

- Hogyne. Megjelent a kódkijelző, ami egy azonosító jel. Olyanok voltak a rádiók, hogy a kód és az adó külön beren­dezés volt, egy vezetékrendszer kapcsolta őket össze. Ha megnyomtam a kezelőgombot, akkor úgy indult be az adó, hogy előbb a hívójelemet játszotta le a kódadón, ezt meg kellett várni, és csak utána volt vehető a szöveges adásom. A kódomat digitális jellé alakította egy szerkezet, és az lát­ható volt a központos számára. De azért ügyes a taxis, hogy mindennek az ellenszerét ő találja ki elsőnek, mindegy, hogy az elszámolási mód, URH-kódadó, vagy taxióra. Az URH-ra kitalálták a kétkezes megoldást, amivel úgy beszél­hettek, hogy a kódadó nem azonosította a hívó kollégát.
Az volt a trükkje, hogy a kódadónak bizonyos áram­erősségre volt szüksége. Ha a másik kezeddel abban a pillanatban önindítóztál, amikor a kezelőgombbal a kódadót beindítottad, akkor csak a töredékét tudta a hívójelednek leadni, vagy annyit sem, de az adód ment. Nem kellett hoz­zá más, csak jó ritmusérzék, amivel a kollégák többsége há­la istennek, rendelkezett. És elváltoztatott hangon minden­félét mondhatott, mert ottmaradt bekapcsolt adóval, de nem ment ki az azonosítója. Én soha nem titkoltam a han­gom. Egyrészt mert jellegzetes, másrészt hónapokig az egyetlen nő voltam a csatornán.
Hát ezt akarta ellenőrizni ez a társadalmi bizottság, ami­ben volt társadalmi ellenőr, csoportvezető, tehetségtelen ta­xis, mindenféle cezaromániás önjelölt. Közutálatnak örvendtek a gépészek között.   Egyszercsak szólt az egységvezetőm, nincs más ember, Kata, csak te, itt ez az URH-s autó, csináltasd meg a revízióját, és dolgozz vele. Ez lesz az állandó beosztásod ezután. Jó, csinálják a revíziót, majd jövök ki a kívül-belül csillogó autóval. Drót a tető­mön. És itt tudnod kell, hogy nálam egy emberi kapcsolat úgy kezdődik, hogy köszönök, bemutatkozók, kérdezek. Hát a sorompónál odajön egy ápolatlan, mit mondjak töb­bet? … inkább nem is... Löki, hogy hát a kolléganő, hogyan került URH-s autóba, kitől kapott engedélyt? Hu, ez sok volt. Mondom, vettem a Közértben. Erre ő, hogy ez nem vá­lasz. Mondom, mert nem is volt kérdés. Hogyhogy nem volt? Azért, mert ahhoz három dolog kell. Először is haza kell menni, bemutatkozni a tiszta ruhának, meleg víznek, szappannak, törülközőnek, fogkefének, borotvának, és ami­kor már szoros barátságba kerültek, akkor ide lehet jönni a kocsimhoz köszönni, bemutatkozni, és utána esetleg kér­dezni. Persze nem biztos, hogy válaszolok.
Igen ám, de ez a fazon úgy jött el a büféből, hogy most megszívatom a nőt. Jöttek utána a fiúk hallgatózni, és nagy röhögés, mert mindenre számítottak, csak erre nem. Ott volt előttem a sorompó lezárva, a kapus várt, mert én vol­tam a szimpi, de ez társadalmi ellenőr és URH bizottsági tag, az utasításait végre kellett hajtani. Hebegi a fazon, hogyhogy nem biztos, hogy válaszolni fog? Na, mondom, a pap is egyszer prédikál, jövőre ugyanitt elmondom. Akkor volt sláger a Jövőre veled ugyanitt. Ha lehet, még nagyobb röhögés fogadta. A kapus érezte, hogy itt gríz van, gyorsan felnyitotta a sorompót. Még hátraköszöntem a fiúknak, és tűz ki a kapun. Ment a fazon az egységvezetőhöz, ki ül ebben a rendszá­mú kocsiban? A Kata. Ki adott neki URH-engedélyt? Hát én. De én vagyok az URH bizottság vezetője. Hát kit érde­kel, adtam neki egy rádiós kocsit, és hogy rádiózni tudjon, adtam hozzá egy engedélyt. És tud uerházni? Majd megta­nul. Nem tudhatta, hogy abban a pillanatban dehogy akar­tam még rádiózni. Örültem, hogy egy revízión töltött éjsza­ka, meg egy fél nap után hazamegyek, megfürdök, és lefekszem kicsit aludni.
Az első rádiós leckén ugyan túl voltam, mert a revízión az egyik legnagyobb rádiós sráccal álltam szomszédos ak­nán. Átült hozzám, amíg bontották az első futóművét, és kérdezte, értesz-e a szerkentyűhöz. Nem, de majd belejö­vök. Na várjál. És levette az antennát, amíg csinálták az au­tómat, elmondott mindenféle technikai trükköt, kezeléstől a zsiványságokig. Mire vigyázzak, hogyan hívjak segítsé­get, mit csináljak, mit ne. Azt se tudtam kicsoda, a végén mondtam, áruld már el, mi a hívód, mert az enyémet azt tu­dom, de fogalmam sincs, hogyan érjelek el, mert nem isme­rem a számodat. Még arra is kiokosított, hogy álló motorral ne rádiózzak gyengülő akkumulátorral, mert elviszi azt a kis áramerősséget, amitől még el tudnék indulni. Hát ezen a szinten lehet megtanulni, mint amit egy éjszaka alatt meg­kaptam ettől az embertől. A többit úgyis a gyakorlatban ta­nulja meg az, akinek van rá készsége, meg igénye. Az már a taxis etikán és a szokásjogon alapul. íratlan szabályok, amit nem is lehet leírni, mert akinek nincs rá érzékenysége, azt úgysem lehet kötelezni a betartására. De sajnos ezt a faj­ta forgalmazást már egyre kevesebben űzzük.

 

- Mi az, ami a technikán kívül igazi rádióssá tesz vala­kit?

 

- Ott kezdődik, hogy kifelé csak akkor veszek fel címet, ha kintről nem jelentkezik rá kolléga. Tehát a pillanatnyi helyzetemhez képest a perem felé csak akkor jelentkezek, ha nincs olyan taxis, aki ezért a címért befelé indulhatna on­nan, ahol kint rekedt. Ezért meg kell várni, amikor először beolvassák, hátha rájelentkezik valaki kintről, és csak má­sodik feldobásra szólalok meg. Vagy ott van a keksz, ha már volt valami az órában, amikor címet vett fel. Ez vagy azért volt, mert megégett valahogy, és azt az óraállást el kel­lett adnia, vagy kollégát vitt haza az éjszakában, és betyár­becsület dolga, hogy ne fogadja el a kollégától a pénzt, adja el utasnak. Ezért ha valaki kollégával ment, akkor arra a környékre mondott címet nem vehetett fel más, csak ő. Mert tudtuk, hogy ez neki egy keksz.
Azt mondhatom, hogy a rádiózástól kezdve taxiztam. Mert más eltilinkózni drosztról-drosztra, meg olvasgatni, és szépen eltaxizgatni. Addig, ameddig nem rádióztam, csak taxizgattam. Az igazi taxis tapasztalat a rádiós kocsin keletkezett. Nekem a nappalban voltak állandó fuvarjaim a kis mezítlábas autómra. Azokat megcsinálgattam. Jó pénz volt, jó nyugdíjassal váltóztam, aki csak szombat-vasárnap és este ment ki.

 

- Az állandó fuvarjaidat minek köszönheted?

 

- Mindig tiszta, rendes volt az autóm. Én se voltam ápolatlan. így lett állandó utasom a Tolnay Klári. Nem volt ő egy nagy borravalós, tehát önmagában nem egy nagy fuvar, de nekem akkor is fuvart jelentett, ha állt az egész város.De volt állandó kézbesítős fuvarom is. Beindultak a kisszövetkezetek, szakcsoportok, de nem tarthattak autót, mert akkor volt a közületi gépjármű korlátozás. Volt olyan szakcsoportom, ahol a hivatalsegédet vittem fél kilenctől ti­zenegyig naponta. Mentem, ketyegtem, mentem, ketyeg­tem, és készpénzben fizetett a gazdaságis. Megérkeztünk a kis postával, a bevásárlással, meg WC-papírral, meg a fő­nök ebédjével. Ez annyira élesbe ment, hogy amikor beteg lett a szerencsétlen, engem küldtek egyedül. Megmondták hova kell mennem, és rátettek egy százast az órára. A het­venes évek közepén egy százassal hosszabb az már jó volt. Délig, egy óráig én többet dolgoztam, mint azok az éjszaká­sok, akik estétől reggelig kint voltak.

 

• TAXISKÖNYV
• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxisblokád