Név
Becenév janoutas
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Ez nagyon komoly! Nem hallott ilyenről, vagy nem fér bele a navigációs készülék? De, ha az lemerül, vagy elromlik, akkor haza sem fog találni az illető? Vagy csak óriási kerülő által? A város ismerete igen is fontos, nem csak az A-B pontok közötti legrövidebb távolság miatt, hanem főleg azért, hogy az ember ismerje a menekülőutakat is, amiken szükség esetén az utas időben el tud jutni a céljához! A taxit sokan csak azért használják, mert késésben vannak, és csak így tudnak időben eljutni a céljukig. És ha valaki a sofőr bénázása miatt lekési például a repülőjáratát, nem kizárt, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot! Ez akár nagyon sok pénzébe is kerülhet a bénázó sofőrnek!
Még lemaradt valami, de mellényomtam...
Az Uber, mobilalapú rendszerét könnyen ki lehet játszani,gps, mobiljel blokkolók, félúton leállítom, mert az uats meggondolta magát, rájött, hogy nincs a kátyáján több pénz, lemondta stb, és ezután telefon kikapcs, aksi kivesz, és megbeszéléses alapon megy tovább minden. Az ilyen eseteket nem lehet az értékelésekkel kiszűrni, mert az ebben résztvevők nem fogják egymást besározni. A valós, élő személyekkel végzett ellenőrzést nem lehet ezzel kiváltani! Lehet nem szándékosan előidézett műszaki hiba, internet kiesés, olyan terület, ahol nincs gps láthatóság, és ebből adódóan is problémák merülhetnek fel. Nem tudja lezárni a fuvart, az utas emiatt többet fog fizetni stb.
A taxiórát is ki lehet játszani (nem kapcsolom be), de ez sokkal biztonságosabb működésű, mint a különböző mobilok, és appok  használata!

Egyébként az egésznek, ha megvalósul az "Uber ötlete",annak  az lesz a vége, hogy mindenki rá fog jönni, hogy ha az utasoknak megadja a saját számát, és megígéri, hogy 10%-al olcsóbban viszi, mint az Uber(aki 20%-ot vesz letőle, és nyoma van a pénzeknek), de csak kp.-ban lehet fizetni (nincs nyoma), aminek következtében a feketén végzett szállítások száma jelentősen meg fog növekedni! A magyarember leleményes! A telekocsival korábban utazók közül is vannak olyanok, akik egymást már közvetlenűl hívják, ezáltal  a telekocsi cégek közvetítői díját meg tudják sprórolni, és a hatóságok számára is láthatatlanok maradnak!  A lebukás esélye gyakorlatilag nulla! Ez a taxinál, és az Ubernél is előfordulhat, vagy esetleg létezik is már! A legnagyobb vesztese pedig az állam lesz, és az ebből adódó hiányt, meg majd máshol fogják be hajtani az állampolgároktól! Az, hogy a taxisok csak ugyanolyan feltételekkel dolgozhatnak, az megfelelő garanciát jelenthet arra, hogy ne terjedhessen el a fekete fuvarosok száma, mert a taxisok ismerik a várost, és tapasztalataik alapján ki tudják szűrni, hogy kik dolgoznak feketén a városban! Nem életszerű, pl.ha pénteken éjjel egy autó rendszeresen vesz fel embereket, és visz el valahova, majd bizonyos időközönként újra megjelenik, és újra elvisz valakiket... A taxisok egymás közötti kommunikációja hatékony (rádió, stb.), ezáltal könnyen azonasítani lehet a feketefuvaros autókat.....  De, ha a taxit ellehetetlenítik, akkor ők is a feketézésre fognak rákényszerülni, és ezáltal a személyszállítás szabályai az utcán fognak eldőlni, és így az egész kicsúszik a hatóságok kezéből....  A kaotikus állpotokat, meg lesznek akik ki fogják használni, és ennek rajtuk kívül nem lesz más nyertese.... gyakorlatilag szabadárassá válik az egész (ami nem az olcsó árakról fog szólni!!!) Lásd 90-es évek.....



"A második a személyszállítási szolgáltatók piacának liberalizálása lenne, melynek megvalósulása esetén a cég elindítaná további szolgáltatásait is, például a kizárólag taxisofőröknek munkát biztosító – több országban már működő - Uber taxi szolgáltatását."

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi Uber "szolgáltatás" mellett, lenne egy drágább, hivatalosan is Taxinak nevezett szolgáltatás, magasabb áron! Vajon az utasok a drágább taxit fogják választani, a szintén tovább műkodő, jelenlegi "szolgáltatás" mellett?  A nem hivatásosok által működtetett (a jelenleg meglévő) szolgáltatásban résztvevő sofőrök, ha még adózni is fognak, akkor meg fogja érni nekik? Tehát akkor két Uber lesz, az egyik a hivatalos, ami betartja a taxira vonatkozó szabályokat, a másik meg kivételezett lesz? Az esélyegyenlőség meg az ablakban....? A Taxis nem azért sárgított, mert hülye, és  nem azért, hogy jöbban lássák a ködben, hanem mert a jogszábályokban előírták neki! Mindegyik alapdíj,  távolság, és idő alapján működik, a taxi is, meg az uber is....


„Olyan elvárások mint például a városismereti teszt a valós idejű és a forgalmi helyzet alakulását is figyelembe vevő navigációs rendszerek korában okafogyottak és használatuk a személyszállítói vizsgaanyagban nem szolgál felhasználói érdeket, hanem a protekcionizmust erősíti.”

Ha valaki nem ismeri az adott helyet, akkor folyamatosan a navigációs képernyőt hallgatja és figyeli, ezáltal megoszlik a figyelme, és ennek következtében akár fel is tarthatja a forgalmat, vagy veszélyes helyzetet is előidézhet!  (Hú, itt kell befordulnom,mert ha az utas lepontoz a kerülő miatt, abból nekem bajonm lesz, akár ki is rúghatnak....majd csak beenged valaki....) Ez egy magánautós részéről, aki nem ismeri a hekyet, mert először van ott, még talán elfogadható, de egy "hivatásos" személyszállítást végző személytől nem! És a PÁVII-t, szigorított műszakivizsgát, stb. sem véletlen találták ki! Fekete Úrnak is be kellene látnia, hogy ezek elsősorban az uatsok biztonsága miatt szükségesek, mert a vezetőnek az útra, és a forgalmi helyzetekre kell koncentrálnia, és itt a másodprcek törtrészein is múlhat hogy bekövetkezik-e egy baleset, vagy sem....

„Egy ilyen irányú szabályozás elfogadása esetén az Uber 2000 ember számára kíván munkalehetőséget teremteni Budapesten 2016 végéig.” – állítja Fekete, bár az nem teljesen világos, hogy ezek mennyire teljes illetve részmunkaidős munkával egyenértékű elfoglaltságok lennének, de a jelenlegi tendenciából kiindulva inkább utóbbi.

Korábban azt hallotuk, hogy sok a taxi Budapesten, és korlátozni kell a létszámot, ha még 2000 taxi megjelenik a városban, mert mindenki a rendelési csúcsidőkben fog dolgozni, akkor valószínűleg sokan tönkre fognak menni, és a munkanélküliek táborát fogják gyarapítani. 


"Megtudtuk azt is, hogy jelenleg is sofőrködnek az Ubernél taxisok, csak éppen nem sárga taxijukkal, hanem privát autójukkal."

"Itt az a kérdés, hogy vajon a privát autója is megfele-e, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, feltételezve azt, hogy minden más szabályt betart. A másik kérdés, hogy ezek után vajon megéri-e neki ez?"


Én atomerőművet szeretnék építeni, és költésmegosztási alapon adnám az embereknek féláron az áramot, van tuti világvégi ajánlatom, csak azt nem értem, hogy miért ragaszkodnak, annyira a biztonsági előírásokhoz! Ha esetleg kicsit szivárogna,az miért baj, ettől csak aktívak leszünk...rádioaktívak..... Csak nem az a baj, hogy akkor a rezsicsökkentésem miatt esetleg a többség rám szavazna, és nem másokra..... A vízre, gázra, csatornára, meg sok másra is lennének hasonló terveim...... A lényeg, hogy a segélyből élők is ki tudják fizetni, ha meg nem jön be, ígérem, hogy el fogok bújdosni szégyenemben, de legalább lesz miből......

Egyébként Fekete Úr személyében a legmegfelelőbb ember irányítja az Ubert Magyarországon!  Bár elképzelem, hogy felveszi a telefont.... Jó napot kívánok! Itt Fekete, Uber miben segíthetek..... De legalább így mindenki számára egyből  világos a dolog, főleg, ha a telefon színe fehér, mert akkor a szürke is összejön......




Egyébként szerintem a kártyás fizetés azért van az Ubernél, mert Amerikában általában kártyával fizetnek, és nem kp.-ben. Tény, hogy az uber sofőrt, nem fogja senki kirabolni, mert nyilván nincs náluk nagy összeg, de az már inkább előfordulhat, hogy valaki, főleg ha egy újabb drága típusú a készülék, egyszerűen kiugrik a piros lámpánál, és eltűnik a telefonnal. A telefon, és a bankkártya meg a profiknak nem jelent megoldhatatlan feladatot.... , számukra ez egyszerűen megoldható feladat, mert az emberek bulizás közben megfeledkeznek sokszor mindenről, és őrizetlenül hagyják a dolgaikat! Egy szórakozó helyen dolgozó szerint, nem ritka, hogy órákig nem néznek rá a széken hagyott kabátjukra, amiben az irataikat, telefonjaikat, meg a bankkártyájukat tartják. Volt olyan eset is, amikor az illető csak  másnap este érdeklődött, hogy nem találtak-e véletlenül egy kék kabátot! Szerencséje volt, a takarítónéni megtalálta és leadta!  A bankkártyáján kívül, egy értékesebb telefon, ahogy kell,  pin kóddal (a takarófedél alatt), valamint egy értékesebb karóra is a kabátban volt, szóval csak az adásvételi hiányzott... Nem izgatta különösebben a dolog, de azért korrekt volt, vett a taksi néninek egy doboz Raffaellót, meg a személyzetet is meghívta egy italra!  És még azt is hozzátette, hogy a személyim meg volt, a rendőr nem szólhatott be ezért, a lakcímkártyám segítségével, meg megmutatták a haza vezető utat.... gondolhatjuk milyen állapotban lehetett a figura....

Szia icelewy!
Ne haragudj, nem személyeskedésnek szánom, de megköszönném, ha megmondanád, hogy te hivatásos taxis vagy, és csak mellékállásban Uberezel, vagy csak Uberes?  Az ételmegosztáshoz szerintem az ÁNTSZ-nek is lesz  még egy-két szava! Igaz jelenleg egy patthelyzet alakult ki, és mindenkinek a Taxisoknak és az Ubernek, meg a többi megosztáson alapuló cégnek is az lenne a jó, ha végre meghoznák a döntést az illetékesek, és egyértelműen le lennének írva a feltételek! Ha ez a helyzet sokáig húzódik, akkor akár a párizsi Taxisok vs Uberesek harcot is élőben lehet majd Budapesten megtekinteni.... Szerintem ezt mindenképpen el kell kerülni......  Egyébként az Uber magyarországi vezetőjének az érvelése elés sok helyen megkérdőjelezhető! A hatóságoknál csak a fehér jó, a szürke és a fekete nem! (A szürkével gyakorlatila elismerte, hogy nincs minden rendben!!! Amerikában is elfogadta az Uber a kötelező sofőrképzésen való részvételt! Itt miért nincs? A adózási kötelezettség alól senki nem lehet kivétel! És az Uber úgy nem taxi, ahogy se Te, sem én nem írtunk soha semmit ide.....
Ezért lenne fontos, hogy a szabályzás tartalmazza azt, hogy minden olyan tevékenység, ami során közvetítő által jön létre az ügylet, akkor annak minden résztvevőjére ugyan azok a szabályok vonatkozzanak! A közös, költségmegosztás alapján megvalósuló utazások problémája is megoldódna, mert az nem életszerű, hogy egy közvetítő cég eleve veszteség termelése céljából közvetítsen. Ha mindenki csak megosztja a költségeit, akkor eleve nem lehet nyereséges, azaz ha a közvetítő is csak a költségeit oszthatja meg, eleve nem lehet nyereséges. Eleve az előre meghatározott utiköltség nem lehet fix. összeg, ha költség megosztásról beszélünk, mert az nem tudható előre, hogy az hány utas lesz, így azt sem tudja, hogy hány részre kell osztani. És akkor az előre nem kalkulálható dolgokkal, mint pl. útlezárás miatti kerülőút miatti többletköltségekről még nem is beszéltünk. Gyakorlatilag csak a magánemberek életszerű utazásai, amik általában nem  közvetítők által szoktak megvalósulni, lennének lehetségesek adók, és engedélyek nélkül. Hiába van NAV állásfoglalás, hogy az alkalmi, nem nyereség célú utazások megengedettek, ez nem teljesen megfelelő, mivel e szerint, a naponta az egy településről, a másik településen dolgozők közös utazásai már adó és teveékenységi engedélyekhez lennének kötve. Ezért kell a közvetítők által létrejött utazásoknál az előírt feltételek teljesítését megkövetelni, legyen az lovaskocsi, lóvasút, telekocsi, fiáker,hintó, vagy akármi más is. Ilyen módszerrel lehetne a szállásmegosztó, és egyéb okos ötleteket is megfelelően szabályozni. Egyik sincs korlátozva, mindenkinek azonos feltételeket kell teljesíteni!  Igen legyen Uber, Airbnb, telekocsi, vgy bármi más, az a lényeg, hogy mindenkinek ugyanazokat a szabályokat kell betartania! 
Ha csak alkalmilag, és nem haszonszerzés céljából végzi a tevéknységét, vagy üzletszerűen csinálja, de kivált adószámot, akkor az uber mintája alapján akár legális is lehet nem? Azzal ne foglakozz, hogy más törvényeket nem vesz figyelembe.... Kíváncsi lennék, hogy mit lépnének egy ilyen védekezésre az illetékesek........ Valószínűleg nem katedrát kapna a Közgázon, hanem azt a másikat, amit Attila is hallott onnan fentről.....anno....., hacsak nincs egy drága jó ügyvédje.....
Nagyon jó a példád! És teljesen jogos! Az, hogy ha én veszteségesen dolgozok, mert hülye vagyok, vagy rám jött a jótékonykodási roha,m, az nem jelenti azt, hogy ne kellene megfelenem bizonyos előírásoknak!  Egy fesztiválon sem osztogathatok szálanként cigit a büfémben, még akkor sem, ha azon nem keresek semmit, és csak a doboz árának szálanként 1/19-ed áráért árulom  megosztom, a közösséggel, aki nálam iszik, mert a törvény ezt szigorú feltételekhez köti, aminek én nem felelek meg....
Az a valós életben mindig is volt, van, és lesz is, olyan, hogy aki a barátaival megy közösen nyaralni, többen egy autóval mennek, és mindenki beszáll a költségekbe. De ezek általában nem közvetítő cégeken keresztül jönek létre, hanem ismrettségi alapon! Itt van a kutya elsáva.
Hiába elterjedt a telekocsi, és hiába használják ezt sokan, de itt egyértelműen egy meghatározott összegért viszik az utasokat, még akkor is, ha ebből nincs az autójában utazási lehetőséget biztosító félnek haszna! A BKV-nek sincs minden úton haszna,sőt sokszor veszteséges is volt, hiába BKV közösségi szolgáltató, mégis be kell tartania a törvényi előírásokat, és az előírt feltételeket!  A valós életben, amikor ismerősök közösen utaznak ott a költségek általában attól függ a hozzájárulás mértékem hogy hányan utaznak együtt! Ha ketten utaznak, akkor felesbe állják, ha négyen, akkor negyedelik a költségeket. És ez évtizedek óta így működik a magánemberek között! Ezért sem lehet a két dolgot egy kalap alá venni. Egyértelmű, hogy szabályozni kell a Telekocsit, de nagyon alaposan át gondolni, hogy ez milyen következményekkel jár a közösségi közlekedés többi szereplőjére. (VOLÁN társaságok, MÁV, stb.) Mert ezeket mindenki adójából támogatják. A telekocsi rendszerekben kb 500 000 regisztrált használó van, de ez nem jelenti azt, hogy ezt ennyien használják is rendszeresen. Azoknak az érdekeit is figyelembe kell venni, akik nem akarnak egy ismeretlen idegen mellé beszállni, mert nem bíznak meg benne! Ezek joggal érvelhetnek azzal, hogy emiatt ritkulhatnak a járatok, vagy akár meg is szűnhetnek, ezáltal nekik az utázás  további kényelmetlenségekkel, és esetleg plusz költségekkel fognam járni. (több átszállás, hosszabb menetidő, hosszabb útvonal, stb.) A döntéseknél ezeket a szempontokat sem ártana figyelembe venni, mert a telekocsit nem használók vannak jelentősen többen!