Név cheater
Becenév cheater
Honlap cheater.hu
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Nem kételkedem, hogy ez a jövő, én azt állítom, hogy még az unokád is bőven leélhet taxisként egy kerek életet, anélkül, hogy ettől tartania kellene.

A hiba a te és hasonló elméleteket képviselőknél ott van, hogy összemossátok és egyezőként értékelitek az AI metró vezetőt, a repülőgép robot pilótáját, a teherhajók AI 'kapitányát, sőt még az önvezető családi autó és az önvezető taxi között is oly mértékű eltérés van, melyeket nem lehet egy lapon emlegetni. Ezek fejlesztés terén teljesen más dimenziót képviselnek. 


A taxi egy szolgáltatás pénzért. Ahol minden kivétel nélkül a szolgáltatást nyújtó felelőssége. Ezt a felelősséget, ennek még egy részét sem tudja másra átruházni. Aki pedig ezért fizet az a pénzéért mindent elvár, teljes joggal. Biztonságos legyen, tiszta legyen, hosszú a sor, nem sorolom tovább.


A taxi az nem a család autója, ahol Apa megmondja a gyerekeknek, hogy itt tilos fagyizni. Amit egy taxiban megtehet azt garantáltan meg fogja tenni, és nagyon sok olyat is amit nem. Ezt még ma is megteszi, úgy hogy te ott ülsz mellette és rászólsz, hogy ezt fejezze be. Konkrétan elő kell venni időnként a fegyelmező eszközt, hogy végre megértse annak amit művel az annak itt a zárt utastérben nincs helye.


Minél több felmerülő kérdésre gondolod azt, hogy megadtad a választ, annál több újabb kérdést nyitsz meg. Ha nem csukom be az ajtót ketyeg a számlám. Meddig? Ezen kell majd morfondírozzak elalvás előtt, hogy becsuktam a taxi ajtaját vagy sem..?  Reggelre pedig kapok egy 1,5M forintos számlát, mert egész éjjel ketyegett a taxióra + még valaki a nyitott taxi utasterét mókából leamortizálta?


A kis bérelhető dodzsemek nem adtak választ semmire, csak újabb és újabb kérdésekkel szembesültek. Valaha így indultak neki, mára már rájöttek, hogy megközelítőleg sem olyan jól szocializált a társadalmunk, mint ahogyan ők ezt a szolgáltatás elindításakor képzelték. Nem mellesleg ők sem a saját pénzüket égetik ezeknél a projekteknél, ha ez saját pénzből menne az első nap lehúzhattak volna a rolót. 


Jelenleg ott tartanak, hogy felhasználási feltételek között szerepel, mielőtt beülhetnél az autóba azt fotózd körbe, kívül és belül, hogy nem sérült és nincs lehányva a kárpit, majd ezeket a képeket töltsd is fel a felhőbe. 


Egyrészt képzeld magad elé a jelenetet, végre leitatod a csajt a bulinegyedben, tuszkolnád be a taxiba, de van egy ilyen project amit még előtte meg kell ugranod. Majd biztos ez lesz a legfontosabb dolgom.


Másrészt ezentúl nekem lesz egy ilyen munkaköröm, hogy az XY gigavállalat autóinak higiéniai és műszaki állapotát ellenőrizzem?  Hát ez nem az én dolgom, ez az adott cég dolga. Én ezért a szolgáltatásért fizetek, miért végezném el én ezt helyettük?


Ha kis stiklik nem lesznek akkor jelöld meg nekem az a helyet a Károly körúton ahova rendelhetek majd taxit. És ez még csak a beszállás az autóba. 

Megelőlegezem neked, ha a taxidrosztot szeretnéd megjelölni ne tedd, az csak két férőhelyes.


Ha nem tud felmenni a hegyre és onnan le sem tud jönni, akkor az nem taxiszolgáltatás. A taxit mindenki A-ból B-be szolgáltatásként jellemzi, én inkább három B-vel határoznám meg.  

Bárhonnan, Bárhová, Bármikor. 


Ha az önjáró autó csak a Rákóczi úton csak lépésben, csak nyáron és csak világosban tud közlekedni akkor az nem taxi, az a 7-es busz.

De szálka, a hatósági ár 2013 született, Tarlós regnálása idején... de hát ezt te épp úgy tudod mint mi itt mindannyian.  Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy biztosan tudod e a demagóg szó jelentését. 

De belátom, igazad van, legyen Ő: 


Az a szerencséd, hogy te vagy admin, különben most úgy lepontoználak.. csak nem merlek mert admin vagy + itt nincs is pontozás.

Ilyen promo nyomi videókkal fárasztod az agyadat?


Senki nem fog senki feneke alá tolni egy 100ezer eurós autót, hogy utána 33 forintért kivihesse a reptérre. Az utastéren belüli és kívüli károkozásra nincs semmiféle megoldásuk, sem az autó gazdaságos takarítására, még csak elképzelésük sincs hogyan kellene ezt megoldani. 
Ha nem csukom be az ajtót tönkremegy a waymo? Ki fogja becsukni az ajtót, a járokelők? Vagy egy motor? Mennyibe kerül egy ilyen motor? És ha a waymo motorja csípi be a feleségem szoknyáját és rántja magával az asszonyt mennyit fizet neki a waymo?


Sejtelmed sincs hányszor nyúltak a vezetésbe a 1,5 órás promo videó alatt szoftveresen, mikor az autó már rég hibázott volna. Néz már rá arra koreai nyomira, integetne az út szélén fel sem venném, ennek hiszel? Csak égeti más pénzét - míg megteheti.


Hogy dönti el egy AI autó, hogy fel tud e menni télen a Jablonka úton? De ami ennél is izgalmasabb kérdés, hogy dönti el előre, hogy onnan majd biztonságosan le is tud jönni? Ez még magának az embernek is gondot okoz.


Ez nem egy sakkjátszma kőbe vésett szabályokkal amire lehet szoftvert fejleszteni. A közúti forgalom variációi végtelenek, erre nem lehet szoftvert fejleszteni.Hogy, miképp és főleg ki fog apró kis stikliket programozni a szoftverbe? Nincs olyan taxi utazás ahol az utas kényelme érdekében - vagy egyáltalán azért hogy létrejöhessen az utazás - ne hágna át valami kresz szabály. Kifogja ezt beleprogramozni? Milyen mértékig? Ő tartja majd ezért a hátát egy személyben? Mert a waymo biztosan nem.


Majd ha csak és kizárólag önjáró autók lesznek a közutakon akkor tűnik el a taxis, hol van az még, ezt még unokáink sem fogják látni.

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2023.01.22 18:05

Ha így tettek volna az igenis hatékony lenne. Itt inkább arról van szó, hogy bár megegyeztek egymással nem tartották be. Vagy hogy egy feltörekvő kis cég így próbál utasokat szerezni. Esetleg egy másik cég mely valaha erre rábólintott, de a piaci versenyben szép lassan alulmaradt már ezt a megállapodást nem tartja be. Természetesen ezt nem fogja nagy dobra verni.


És akkor még ott van nehezítésnek a mobilszámok nagy arányú tulajdonos cseréje, amit ebben az ügyben valóban nehéz mindkét fél szempontjából megfelelően kezelni.


De az is biztos, hogy valami elegáns megoldásnak illene lennie, egy cég nem csak a taxisait szívatja az ilyen megrendelők állományban tartásával, hanem saját magát is, mikor ömlés van nem tud ezek miatt autót küldeni a komoly megrendelőknek. Ezen pedig jóval többet veszít, mint ha állományban tartana olyan megrendelőt aki néha fizet, néha nem.
Jól látom, hogy megszületett a 65ezredik javaslat nélküli hozzászólásod..? 
Van hozzávetőlegesen három lehetőség, narancssárgák nem, jöjjenek a lilák. Parancsolj. 
Rajtuk kívül már csak egy marad szálka. 
Nem, már a kiindulási pontod is helytelen. A szálkával nem az a baj, hogy liberális nézeteket vall, ez az ő privát szférája. A szálkával az a baj, hogy minősíti a jelenlegit és nem mond alternatívát. Mondja meg, hogy ki. Ki az akihez szerinte tegyük a voksunk?

Hadd toljam már 2 év múlva az orra alá. Én is akarok egy ilyen pozicíót a vitákban, csak nekiesek a nagy okos szerepében tetszelegve, na látod szálka, ezeket te akartad, most tessék, ez lett belőle. És akkor már rögtön én vagyok az okos. Merthogy én megmondtam. 

De mit mond meg a szálka? SEMMIT. Semmiféle utat nem mutat, hogy merre menjünk. Ehhez ész kell? Milyen kockázatot vállal Ő? SEMMIT. 
Ő mindig az okos szerepében fog tetszelegni, kockázatot nem vállal. Neki a legfontosabb szerep itt, a világ  - és saját maga előtt - hogy ő okosnak tarthassa magát. Neki ez a fontos, még a taxinál is fontosabb. Amit én elég mókásnak találok egy taxis fórumon. Csak kritikát fogalmaz meg, javaslat nélkül. 

Reggel rántson gatyát, menjen oda a 444, telex, index, stb fórumokra ha már azokat olvassa és álljon bele a vitákba --->  értünk. 
Ettől ő még lehet liberális, mert a taxi vs uber kérdésben az ott jelenlévőkkel nem ért egyet. 
Tomajer megtette például. A megszokott biztonságos környezetében beleállt mindenki ellen a taxiért vitázni. Végigolvastam. A legegyszerűbb lett volna csendben maradnia és még most is ugyanúgy szeretnék mint megszólalása előtt.

Nem mellesleg szálka hibájába te is beleestél. Leírod itt a horrorsztorikat a narancssárgákról, majd legvégén finoman hozzáteszed, hogy azért a Gyurcsány is egy nyomi. Ok, de ki legyen helyettük???? Felnőtt emberek nem értik ezt as kérdést? 
Olyan nincs, hogy nem megyünk semerre. 

Egyébként pedig teljesen mindegy, hiába hozol ide nekem bivalyb@sznádról egy narancssárga alpolgármestert akiről kiderült, hogy kecskékkel hál, ettől én még nem fogok máshova szavazni. Egész egyszerűen azért, mert az alapvető célokkal egyetértek. 
Taxisként az uber szarvának letörésével pedig nagyon. 

A telex csak ubert éltet és a taxit szidja. Ha végre lehozhatnának egy pozitív hírt a taxiról akkor is átcserélik a sofőrt uber driverre. Ha pedig egy uberdriver csinál valami gonoszságot az náluk rögtön taxisofőrként jelenik meg. 
Ezt nem lehet taxis szemmel nézni? Ha taxis vagyok és liberális akkor ezt el kell fogadnom? Miért kéne?

A Telex konkrétan már a Netflix píár cégévé avanzsálódott, naponta közlik a Netflix minden sorozatáról és filmjéről hogy ez mennyire isteni. Bezzeg ha az Ákos filmjéről kell írni  ( tomajernek: Magunk maradtunk ) akkor annak 3 oldalt szentelnek, hogy ez mekkora egy pénzkidobás és a narancssárgák pénztemetője. 

Ennek mely része a liberalizmus?  Főképp annak fényében, hogy a telex főoldalán az az üzenet fogad mindenkit, hogy a független magyar sajtó, adakozz ha akarod továbbra is, ez a mi közös ügyünk, stb; stb; stb.
Úgy látom van baj rendesen.


Ezt egész pontosan így gondolom én is:-)


Két nappal ezelőttig míg le nem írtam a történetet még azt sem tudtad ki az a Wéber Kata, de annyira fontos neked az itt játszott szerep, hogy fél napod rászánod a wiikipédiás kutakodásra. Plusz úgy másolod ide ezeket mintha a default tudásod lenne. 

Nem lenne jobb döntés ezt az energiát a 444 komment szekciójában kamatoztatnod az ubert éltető cikkek alatt?  Azt is csináljam én? Lassan már azzal sem lepnél meg, ha ott is ellenem vitáznál. 


Egyre markánsabb véleményem rólad az, hogy te azt sem tudod hány megyéből áll Magyarország. De most kérlek válaszként nehogy beírd, elhiszem, hogy megtalálod a wikipédián.
Feleslegesen vonod vissza, minden amit leírtam tény. 


Az ikea kamu reklámját mely végisöpört mind a hagyományos médiában, mind a világhálón nem én alkottam, hanem az ikea. Az óceánt sem én szennyezem, hanem a coca-cola az agyonolcsósított termékével. 
Ahogy a fegyvereket sem én adom magánemberek kezébe, hanem a fegyvergyártók. 
Eladja a fegyvert és mellékel hozzá egy gondolatvilágot, mely arról szól, hogy vedd meg de ne használd. Csak tedd be a fiókba. És ezzel be van védve a segge. De ha valaki mégis elkezdené pedzegetni a témát akkor pedig előkerül a pénz. 

Ahogy az uber is talpon van már 10 éve ezzel az egyszerű mondattal: nekünk semmi közünk semmihez, mi csak digitális felületet nyújtunk, minden továbbitól elzárkozunk. 
Nem. Ő zsebeli be ebből a hasznot, az ő felelőssége. 
Ha valaki ezekről a cégekről ezt másképp gondolja, ha valaki együttérző ezekkel a 'szegény' cégekkel az alkalmatlan arra, hogy bármiféle döntnöki szerepet töltsön be és a véleménye súlytalan. 

Hogy mennyi idő míg ezeket a cégeket sarokba és keretek közé szorítják és mennyi idő míg az általuk megfektettet döntnökök kikerülnek a vezető poziciókból azt sajnos nem tudom. De ezt nagy mértékben elősegítené, ha az olyan közösségek tagjai mint pl. a 444 nem ferdén fajsúlyozná a híreket, hanem a - állítása szerinti - saját értékrendje alapján.  
Mert ha következetes lenne, akkor akárhogy forgatja az uber témát nem mondhat rá mást, csak azt, hogy ez egy sz@r egy nagyon szép színes dobozba becsomagolva.

Szálka véleménye is súlytalan, hogy ez nyilvánvaló legyen semmi mást nem kell tenni, csak Mudruczó Kornél nevét kicserélni a történetben Orbán Viktorra. 

Teljesen megváltozna a hozzáállás, ugyanerről a sztoriról egy egész másik ember véleményét olvasnád. Semmiféle megértés, érzékenyítési kisérlet nem lenne jelen. Hogy már 6 éve felesége, meghogy nem is 500 forgatókönyv volt beadva csak 130, meg, hogy a Scorsese is ott volt egyszer, stb.  Ilyen érzékenyítés szóba sem kerülne. 

Nem mellesleg pedig 20021-es filmről beszélünk, sejtelmem sincs mitől lényeges, hogy hány éve bújnak egy ágyba. Ha nem olyan rég, akkor tök rendben van vagy mi??
kihangsúlyoztad, hogy az Uber-loverek biztos ellenzékiek 

Nem tettem ilyet, nem az ellenzéki mivoltukat támadtam, az állításuk szerinti saját világképük és értékrendjüket 'követeltem/követelem' rajtuk, melyet nem teljesítenek. 
Az ellenzékiség el sem hangzott a számból, ezt már te képzelted hozzá,ezek már a te gondolataid a te fejedben ezért lehet kijelenteni, hogy te politizálsz.  

Nekem pedig itt az uber topicban azért van gondom a politika címkével, mert én nem azt akarom elérni, hogy minden 444 olvasó OV-ra szavazzon, hanem azt, hogy az a közösség mely magára toleráns, befogadó és az esélyegyenlőség harcosént tekint akkor az én elvárásom feléjük az, hogy ezt teljesítsék is. 

Akkor tűnjön fel ott a topicokban a cikkekben a 100-ból minimum 3 hang mely rámutat, hogy figyeljetek, ez az uber egy hülyeség, egy átverés. De nincs ilyen. Célírányos multiimádat van. Amit a gigamulti kiböfög twittere azt aznap változtatás és megkérdőjelezés nélkül leközlik mint tényeket. 


Mudruczó Kornél filmrendező, számtalan díjjal a zsebében. Dijjait mind olyan témájú filmekért zsebelte be mely az esélyegyenlőség mellett és a kirekesztés ellen hirdetett harcot. A filmjeit nem elemzem, pedig az is megérne egy misét hidd el nekem. A lényeg, hogy a magyar tolerancia és befogadás zászlóshajója, ha szóba kerül a szabadság gondolata akkor az ő neve ott garantáltan előkerül mint a legjobb példa. 

Na most, ez a zászlóshajó kinek a forgatókönyvét tartja megfilmesítésre érdemesnek a nagy tömegből? A saját felesége moziját. Annak a nőnek a moziját, aki minden este bebújik mellé az ágyba. Micsoda véletlen. Becsülettel átolvasott 500 másik forgatókönyvet, de épp a felesége könyve a legjobb. Hát ezt a mázlit, már-már mesébe illő történet. 

Csak azért írtam le ezt neked a coca-colás és az ikeás példák után, hogy teljes mértékben megértsd, én itt Mudruczkót nem az ellenzékisége miatt támadom. Ha ő az elnyomás és kirekesztés harcosa szerepében tetszeleg a médiában, akkor nekem ne a feleségét részesítse előnyben, hanem azt, aki erre valóban érdemes. 
Vagy ne tetszelegjen ebben a szerepben. Vagy ez vagy az, mindkettő egyszerre nem megy.