Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Egy laza hétfő délután?


Friss ropogós:-)

Játék a szavakkal

Népszava|2016. márc 7. 06:31

„Az Uber nem taxi, hanem egy internetes piactér” – nyilatkozta a cég magyarországi képviselője. 

Az Uber ellen tiltakozó taxisokat előszeretettel hasonlítják az egykori géprombolókhoz, akik kenyerüket féltve igyekeztek útját állni a munkájukat kiváltó gépek elterjedésének. Ezek jól hangzó, de hamis érvek.

Amit az Uber nyújt, a formát illetően valóban korunk gyermeke, de mit is csinálnak az Uber sofőrjei?
Ismeretlen embereket, rendelés alapján, személygépkocsival, díj ellenében elfuvaroznak egyik helyről a másikra. Vagyis a rendelés és a fizetés módját – amelyek valóban huszonegyedik századiak – leszámítva, bizony klasszikus taxis szolgáltatást nyújtanak
.

Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az eredeti elképzelések szerint rájuk nem vonatkoznának a taxisok számára előírt szigorú szabályok. Nem csoda, hogy a potenciális utasok körében az Uber nagy népszerűségre tett szert, hiszen a különbségekből adódó árakat valóban nehéz volt überelni. Ezen a helyzeten változtatott az új jogszabály, amely a taxisokéval azonos feltételeket írt elő az Uber sofőrjei számára. Ez érthetően nem tetszik az ubereseknek, akik arra hivatkoznak, hogy ezek az intézkedések korlátozzák a versenyt. Ebben igazuk is van, de nem beszélhetünk versenyről, ha annak egyik résztvevője csak megszabott feltételekkel és áron dolgozhat. Ha feloldják a taxisokra vonatkozó szigorú előírásokat – amelyeket nagyrészt éppen ők kértek –, akkor ugyan valódi versenyhelyzetet teremtenek, viszont fennáll a veszélye annak, hogy a piacot elárasztják az amatőrök. Addig viszont marad az érintett felek közötti verbális, sőt időnként tettlegességig fajuló háború és a játék a szavakkal.

dr. Kádár János

Jajj de jó, hogy eszünkbe juttattad! :-)

Szólni köll a tárgyalódelegációnak, hogy ezzel a lendülettel őket is vegyék elő.  A húszéves szuzukikról is lepotyoghat a rendszám :-)
Mi még nem láttunk, trendi uberutast közelről ...   te tudod mit szólnának hozzá, ha többet, netán kevesebbet kérsz, mint amit az app mond :-)
Merthogy csak annyit kérhetsz, se többet se kevesebbet mint amit a taxióra mutat!
Nem érti.  A taxizásnak magyarországon megvannak a szabályai.  Olyan, hogy Uberezés nincs.  Mert akkor én Pluszozok, a Citisek Cityznek, a Főtaxisok meg Főtaxiznak.  Ez nemjó ...   Főznek! :-)))

Téma: CITY-S CENTER

Hozzáadva: 2016.03.07 08:34


Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2016.03.07 07:45

És az ügyvéd mit tud csinálni? :-(
We Love Taxi
március 5., 23:47 ·

FRISS !!!
Ebben a pillanatban írják a BKK-sok a jegyzőkönyvet, az Opera droszton, egy újabb uberes kap csekket, de ezúttal a rendszáma marad, ami a rendőrség hozzáállásán múlik, azonban a NAV-tól, meg a BKK-tól is fog érkezni egy-egy drága csekk. 600.000 Ft-ról.

We Love Taxi fényképe.
We Love Taxi 2 új fényképet töltött fel.
Tegnap, 1:28 ·

Nem kellett sokat várni a következő kapásra sem, ezúttal a Jókai tér volt a végállomás. Emberünk kapasból leparkolt egy a mozgássérülteknek fenntartott helyre, amit kapásból 15.000 Ft-ra értékeltek, majd következett a többi. Próbált trükközni, mert az utazás végéig sem indította el az applikációt, ezzel próbálva kijátszani a tettenérés lehetőségét, azonban ez nem hátráltatta az utazás tényének bizonyítását, így járnak a további csekkek, BKK, NAV, stb...

We Love Taxi fényképe.We Love Taxi fényképe.
Álmodj királylány! :-P