Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Újra élesedik a taxis-Uber vita

Kíváncsiak, mi történt ügyükben, így levelet írtak a taxisok a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Azt tudakolják, március 11-i tüntetésük óta hogyan halad az új, valamint régi rendeletek végrehajtása. Arra is felhívják a figyelmet a taxisok, hogy az Uber sofőrjei szerintük továbbra is kijátsszák a jogszabályokat. De újabb tüntetésről még nincs szó.

A taxisok először tavaly márciusban, majd idén januárban és március 11-én is tüntettek. Azért zárták le a fővárosi Deák tér környékét, mert szerintük az Uber sofőrjeire – akik lényegében szintén taxiszolgáltatást kínálnak – nem vonatkozik egy sor szigorú jogszabály, ami a taxisokra viszont igen. A taxisoknak például több százezer forintjukba kerül, míg egy személyautót taxinak vizsgáztatnak. Szigorúan ellenőrzi őket a NAV és a BKK, míg szerintük ugyanez nem igaz az uberesekre.

A tüntetésen Horacsek Róbert, a tiltakozó taxisok szóvivője akkor azt mondta a Faktornak: csak annyit kérnek, hogy az Uber sofőrjeire is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a taxisokra.

A március 11-i tüntetés ideje alatt a taxisok petíciót adtak át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A tüntetés előtt pár nappal adóhivatali vizsgálat is indult az Uberrel szemben – ennek még nincs eredménye.

EZT IS AJÁNLJUK:

A minisztérium akkori tájékoztatása szerint elkezdődött a jogszabályok szigorítása is, ám az eltelt idő alatt érdemi változást nem tapasztaltak a taxisok – mondta most a Faktornak Horacsek Róbert. Ezért most levélben érdeklődnek a minisztériumtól. Egyúttal ismét időpontot kértek a minisztériumtól, hogy tárgyalhassanak az illetékesekkel.

Az Uber sofőrjei ugyanis szerintük továbbra is kijátsszák a törvényeket.

Az uberesek közül sofőrjei közül ugyanis többen kértek és kaptak regisztrációs számot a közlekedési hatóságtól. Ezzel azonban klasszikus értelemben vett taxiszolgáltatást nem nyújthatnának, csak „személyszállítási szolgáltatást”.  Ehhez nem kell az autókat besárgítani sem. A jogszabály alapján a személyszállítási szolgáltatás keretében viszont kizárólag szerződéses partnereik telephelyeiről vihetnének utasokat. Ilyen szerződéseik azonban az ubereseknek nincsenek, vagy, ha bemutattak ilyet a hatóságnak, az hamis – legalábbis így gondolják a taxisok.

Az Uber egyébként épp a napokban jelentette be, hogy már nem csak Budapesten dolgoznak. Közleményük szerint „az utasok részéről lett volna igény, hogy Budapesten kívül is utazzanak Uberrel”, ezért az Uber most két árzónát alakított ki Budapest környékén. Ez a tény valóban joggal erősítheti a taxisok gyanúját, hogy az Uber sofőrjei kijátsszák a jogszabályokat.

A minisztériumtól a Faktor megkérdezte, mi a véleményük a taxisok újabb leveléről. Még nem kaptunk választ, amint reagálnak, közölni fogjuk.

A taxisokkal ezzel párhuzamosan egyeztetnek az online ellenőrzés biztosításáról. 2017. január 1-jéig szeretnék az új rendszert kialakítani - mondta a napokban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az egyik elképzelés szerint felesleges lenne az online pénztárgép, a taxitársaságokon keresztül kaphatna információt az adóhivatal.

Így húzta le az utast az Uber-sofőr

2016. március 29. 11:32 | forrás: TF-információ

Daniel Kaizen elaludt hazafelé a taxiban, és mikor felébredt, nem hitt a szemének, milyen útvonalon vitte őt a sofőr - áll a The Telegraph cikkében.

Ötször hosszabb lett az út

Az Uber sofőr 102,17 fontért (körülbelül 40600 forint) vitte el a részeg utast egy laza 20 mérföldes kerülővel Londonban, miközben Daniel a hátsó ülésen szunyókált.

Daniel a taxit Old Streethez rendelte, és Wood Greenig akart volna elmenni. Ez az útvonal mindössze 5 mérföld és 15 font lett volna.

A kerülő azonban ötször hosszabbra sikerült az eredeti útvonalnál, így a számla 100 fonttal megugrott. Azóta a cég már bocsánatot kért, és megígérte, hogy visszafizeti a pénzt.

Kihívója akadt az Ubernek

Lehet, hogy az Uber legnagyobb erőssége egyben a legnagyobb gyengesége is? Az Uber globális monstrummá nőtte ki magát sok ezer független vállalkozóval, sokan közülük azonban nincsenek megelégedve. Ezt kihasználva egy új utazásmegosztó startup, a Juno – ugyan még csak New Yorkban, és lopakodó üzemmódban – próbálja átcsábítani az Uber sofőrjeit – áll a Forbes cikkében.

Horacsek Róbert

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Budapest

dr. Fónagy János Államtitkár Úr részére

Tisztelt Államtitkár Úr!

Nyilvános levél!
Már 2015 márciusában, majd 2016. január és március hónapokban is jelezte a taxis társadalom, hogy jellemzően külföldi tulajdonban lévő vállalkozások a fővárosi és országos személyszállítás rendeleteinek kijátszásával a piac teljes körű kisajátitására törekednek. Három a magyar igazság, ezen túl vagyunk! A januárban elindult folyamat részeként ismételten személyes egyeztetésre kérünk lehetőséget, ennek megfelelően egy lehetőség szerint mielőbbi időpontot.
A következő pontokban várunk Önöktől részletes és kimerítő tájékoztatást.
• Az új, valamint régi rendeletek végrehajtásáról, azok terveiről, eredményeiről tájékoztatót szeretnénk megismerni. Úgy gondoljuk, mindehhez jogunk van.
• Az Uber sofőrök NT-számos legalizásáról szóló beszámolót is meg kívánjuk ismerni. Tudni szeretnénk, hogy az NKH milyen jogszabályok alapján adja ki az engedélyeket? Ezekkel hogyan folytathatnak zavartalanul "taxi szolgáltatást" a főváros területén?
• Itt jeleznénk, hogy az NT számok autókra kihelyezésével megszűnt az Uber sofőrök "láthatatlansága", ellenőrzéseik, könnyebbé váltak, illetve kellett volna válni. Ennek ellenére ezt nem tapasztaljuk. Mi az oka ennek a tétlenségnek vagy tehetetlenségnek?
Felhívjuk megtisztelő figyelmüket, hogy amennyiben továbbra sem történik a gyakorlatban semmi, annak a társadalom számára megfogalmazott, egyértelmű üzenete van. Ez az üzenet pedig pontosan az, hogy „ne tartsd be a törvényeket, a kormány úgyis szemet huny felette, rosszabbik esetben tehetetlen”. Ez pedig, véleményünk szerint, nem lehet jó üzenet senki számára!
Várjuk mielőbbi válaszát, és az időpontot az egyeztető tárgyalások folytatására, a változatlanul kaotikus és törvénysértő állapotok rendbetételére!

Üdvözlettel :

Budapest, 2016. március. 29.

Valaki megkérdezett valakit, aki ért hozzá, és máris rájött, hogy nem olyan egyszerű, mint elképzelték.
Mindig ez a negatív hozzáállás! :-P

Luxusautókkal az Uber ellen

By on 2016-03-24 Gazdagisztán


Miközben Európa nagyvárosaiban (így Budapesten is) a taxisok útlezárással és demonstrációkkal próbálják rábírni a kormányt, hogy segítsen nekik a közösségi személyszállító applikációkkal, például az Uberrel szemben, a mexikói Cancúnban más utat próbálnak járni.

A cancúni taxisok ugyanis rájöttek, hogy árban biztosan nem tudnak versenyre kelni az olcsóbb fuvarokat kínáló applikációkkal, így aztán a másik végéről próbálják megfogni a kérdést és a szolgáltatást fejlesztik.

Április elsején (és ez nem vicc) mutatkozik be a Quiero Taxi Exótico (azaz Egzotikus Taxit Szeretnék) nevet viselő app, melynek lényege, hogy az utasok kedvükre választhatnak a legmenőbb luxusautók közül, így lesznek a flottában Lamborghinik, Ferrarik, régi és új Mercedesek, és még sorolhatnánk.

„Kulcsfontosságú, hogy nyíltan versenybe szálljunk az országok fölötti Uberrel” – hangsúlyozta az applikációt kezelő taxis szakszervezet, az Andrés Quintana Roo Taxi Union.

A szervezet főtitkára mindehhez azt tette hozzá, hogy az állam kormányzata különleges engedéllyel segítette őket, így tudtak sportautókat hozzáadni a már létező flottához, „hogy saját terepén verjék meg az Ubert”.

„Éveken keresztül rosszul kezeltük a helyzetet, és az Uber a világ taxistársaságainál jobban végzi a dolgát. Nem lehet megakadályozni az embereket abban, hogy a jobb szolgáltatást válasszák, és ezt most az Uber nyújtja” – tette hozzá Eric Castillo.

Az árakról egyelőre még nem szól a fáma, nyilván nem lesz olcsó, ami már csak azért is érdekes, mert az Uber éppen a közelmúltban csökkentette tarifáit 14 mexikói nagyvárosban, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a piac alsó szegmensét is megcélozza.

Eddig a mexikói taxisok is a szokásos módon (útlezárásokkal, tüntetésekkel) reagáltak az Uber jelentette kihívásra, ám ezek egyetlen következménye az lett, hogy az alkalmazást egyetlen nap alatt 800 százalékkal többen töltötték le Mexikóvárosban.

Kíváncsian várjuk, hogy ez az újfajta megközelítés működni fog-e az egyik legmenőbb mexikói luxusüdülőhelyen és ha igen, milyen következményei lesznek az országban és világszerte.

Háát ugye volt egy hír, hogy szétdarabolják a Bkk-t.
Gondolom ez történik most.
És ez az osztozkodás ....
7. Tarlós István, Bagdy Gábor dr., Szeneczey Balázs dr. Városüzemeltetési Főosztály Javaslat a közútkezelői és közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatási közfeladatok a BKK Zrt., a Budapest Közút Zrt. és a FÖRI közötti megosztásának új szervezeti és funkcionális modellje kapcsán a jóváhagyásért felelős külső szervezetek által eszközölt módosítások, valamint a kapcsolódó szerződések elfogadására, és a szükséges döntések meghozatalára

 

5. számú melléklet

 

Számítási eljárás a Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Feladatok finanszírozása szempontjából az előzetes üzleti terv elkészítéséhez

A BKK a Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Feladatok ellátásához kapcsolódóan az alábbiak szerint megtervezi az anyagjellegű, a személyi jellegű ráfordításait, a BKK vagyonnyilvántartásában, illetve tulajdonában lévő eszközök értékcsökkentését és az egyéb ráfordításokat. Ezen kalkuláció alapján kerül meghatározásra a tervezett Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Forrásigény.

A tervezett Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Forrásigény kiszámítása akként történik, hogy a BKK-nál az ezen feladatokkal foglalkozó személyi állomány létszámterve alapján a személyi jellegű ráfordítások megtervezésre kerülnek, az összes költségen belül az ezekre jutó költségarány képezi az egyéb költségek (anyagjellegű költségek, értékcsökkenés, egyéb költségek és ráfordítások) felosztásának arányosítási alapját.

A tényköltségek és ráfordítás kimutatásánál a tervezéskor alkalmazott számítási móddal egyezően kell számolni az elszámolható Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Forrásigényt.

A BKK analitikus kimutatásait abban a szerkezetben vezeti, amely a fentebb leírt számítás alapadatainak és eredményeinek teljes alátámasztását biztosítja.

A Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Forrásigény számításánál azon elismert költségeket lehet figyelembe venni, amelyek az alábbi kritériumokat teljesítik:

  • a költségeknek a Taxiállomás Használatának Ellenőrzésével Kapcsolatos és Taxi Szolgáltatás és Szolgáltatást Közvetítő Szolgálat Ellenőrzési Feladatok ellátása érdekében kell felmerülniük;

  • a költségeknek a BKK-nál kell felmerülniük, és a számviteli nyilvántartásokban, egyéb nyilvántartásokban rögzítve kell lenniük;

  • a költségek elszámolásának a számviteli törvény, a BKK számviteli politikája – az ennek részeként definiált költségfelosztási szabályok – szerinti elszámolási szabályoknak kell megfelelniük.

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2016.03.24 12:45

Meztelenre vetkőzött a taxiban, majd megverte a sofőrt, mert nem akart szexet

24.hu Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy londoni bíróság egy 29 éves nőt, aki megvert egy taxist, és több százezer forintos kárt okozott autójában, mert a férfi nem akart lefeküdni vele – pedig még meztelenre is vetkőzött a hátsó ülésen. A brit sajtóban megjelent beszámolók szerint az eset, ami miatt rongálás és testi sértés vádjával a bíróság elé került, még január 17-én történt, amikor a brit főváros északi részéről London keleti részére taxizott.



Shareen Willock az út egy pontján elkezdett levetkőzni, mert azt hitte, hogy a taxis, Arshad Rasool le akar feküdni vele, majd amikor a férfi rávilágított arra, hogy téved, a nő tombolni kezdett. A beszámolók szerint először a taxi belsejét rongálta meg. Letépett egy karfát, majd tönkretette a taxis GPS-készülékét és az első ülésre mászva elkezdte verni a sodőrt, követelve, hogy álljanak meg.

Amikor pedig félrehúzódtak, kiszállt, letépte az autó ablaktörlőjét, és azzal kezdte ütni a férfit és az autót. A járműben nagyjából ezer fontos (400 ezer forint) kár keletkezett, a férfit pedig több könnyű sérülés borította és vért köpött a támadás után. Rasool  végül egy benzinkúthoz vitte a nőt, ahol rendőrt hívtak rá és letartóztatták.

Willock ügyvédje a bírósági tárgyaláson közölte: védence bűnösnek vallja magát az ellene felhozott vádakban, bár semmi sem emlékszik az esetből, mert erősen ittas volt. A nő végül 12 hét felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és 650 fontos (250 ezer forint) kártérítés megfizetésére kötelezték. Valamint 180 óra közmunkára.