Szegény megfáradt, kiéhezett, szomjas Taxis ha már nem tudott mit kezdeni magával, gondolt egy merészet és belépett az ajtón, ahol a mai Taxis társadalom összes „nagyjai" beléptek és nagyon sokáig második otthonuk volt, hiszen itt volt minden, amit otthon soha nem kapott volna meg. A Törődést!
Ott hagytam abba, hogy belépett a tágasnak éppen nem mondható hosszúkás helyiségbe, amelynek a végében állt a büfépult s mögötte egy magas, szemüveges férfi aki udvariasan viszonozta a jó napotot, egy „szabómentes" jó napottal!
A Taxis szegény, mert még soha nem járt itt, azt hitte rosszul hall, de nem firtatta tovább a dolgot nehogy hülyének nézzék és szerényen, halkan rendelt a hosszú szemüvegestől egy dupla kávét. „Kávé nincs" volt a lakonikus válasz. - Hogy-hogy nincs? - kérdezte a Taxis, aki nem volt még elég fáradt és hajlandónak mutatkozott egy kis vitára!
Hiszen ott főzi azon a négykarú gépen!
„Ez nem kávé haver, ez lélek" mondta lecsúszott szemüvege mögül a hosszú.
A fiú kissé elhúzta a száját majd úgy tett, mintha értené a dolgot, pedig a frászt értette, nem is érthette, mert itt ebben a büfében egy bizonyos nap óta minden a feje tetejére állt. Azt, hogy miért azt szeretném elmesélni nektek egy folytatásos történetben amelyik remélem jó szórakozás lesz minden kikapcsolódni vágyó taxisnak...
A rosszindulatú pletykák terjesztői szerint az ott és abban a büfében dolgozó négy büfés-diszpécser (ki találta ki ezt a hülyeséget?) látta el minden földi jóval a Taxisokat és mint diszpécserek állítólag még fuvart is szolgáltak fel tálcán, szalvéta alatt -akár a Hiltonban a számlát -, vagy akár egy szalámis zsemlébe ágyazva és ezért eléggé el nem ítélhető módon csak Négy Rablónak hívták őket. Bár magam is tagja voltam ennek a nagyszerű csapatnak, nem bántott az elnevezés, mert azok akik ezt a nevet adták, mind mind törzsvendégek voltak, s közülük nem is egy jól megérdemelt súlyos börtönéveit tölti az ország különböző fegyintézeteiben. Nem politikai meggyőződésük miatt. Az a néhány év amit a büfében töltöttem elég volt arra, hogy meggyőzzön, az emberek jók: bízni kell bennük, hiszen pont olyanok, olyan butuskák amilyennek a valóságban hisszük Őket.
Talán először is bemutatnám a „bűntársaimat" akik közül a legszínesebb egyéniség a Somi volt, toronymagasan nőtt fölénk, méreteit tekintve is és kitűnő üzleti érzéke, enyhe gátlástalansága, amelynél fogva a tréfában sem ismert határt, megkérdőjelezte becsületes, igazi magyar nevét.
Nem akarom teljesen kiadni, így a neve maradjon a titkunk, nevezzük mondjuk Somhegyinek. De valóban üzleti érzékét, pénzszeretetét tekintve lehetne akár Schwarz is. (Bár a rossz nyelvek szerint az is volt.) Nem tudom, bár évekig együtt dolgoztunk és öltöző sem volt a büfében, mégse láttam soha, hogy van-e bőr a "képén". De szerintem nincs. Nagyszerű pártvezér lehetne, csak félő, hogy a sóherok pártja lenne az Övé, mert ahol Somi megjelent, ott üres lett a kassza. A mienk is az lett a végén.
Azt hiszem, az egyetlen vagyok a világon aki tudom, hogy mikor mond igazat, mikor lehet hinni neki. Soha! Volt egy szemüveg az orrán, amely nem a szomorúságtól lógott. Egy füstszínű szemüveg, hogy ne lássák a szemét, és ha megbántva érezte magát, fölötte kilesett, úgy pislogott, attól féltem kicsordulnak könnyei. De nekem csordult ki a röhögéstől, mert hülyeségeinek se szeri se száma nem volt. Többkötetes könyvtár megtelne velük. Véletlenül összekapcsolt telefonbetyárkodásaitól be kellett pisilni.
Egyszer egy szegény ember, a professzorát szerette volna felhívni és a véletlen a Somival hozta össze, Ő a professzor nevében telefonon felkészítette a kliensét a prosztata műtétre szakszerűen.
Uram, mondotta, miután ez a műtét rutin a praxisomban, de az Ön segítsége nélkül nehezebb dolgunk lesz egymással, kérem Önt, egy héttel a műtét előtt libazsírral kenegesse a végbelét napjában kétszer, valamint a lefekvés előtt a staniszliját káposztáslángos nagyságúvá terítse szét és kenje be fokhagymás krémmel. Mindannyian az asztal alatt voltunk a röhögéstől. Magam előtt láttam a beteget, amikor a libazsíros seggével és a kiterített istentelenül büdös zacsekjával felfeküdt a professzorja műtőasztalára.
De ez az eset diákcsíny volt ahhoz képes, amit a hiszékeny taxisokkal tett, miközben egy arcizma sem rándult.
Történetünk és büfénk névadója, szabó, a szomszédban bérelt egy üzlethelyiséget. Úri szabó volt, ellentétben meggyőződésével, mert munkásőr, tanácstag és nagyon gonosz volt.
Egyszer valamiért összevesztek Somival, amiből mi azt észleltük csupán, hogy az életünk átment permanens szabó-gyűlöletté.
Ezután a köszönés „szabó-mentes jó napot" lett. Komplexussá vált.
- A kóla „Bricsesz barna"
- A málna „szabó vére"
- A tonic „Singerkeserű"
- A narancs , Mekegi Sárga"
A „szabó lelkébe" a cukor spulni volt, ha anélkül kérte valaki, fércmentesen volt az igazi.
A szabó, akinek neve Kollári volt és ráadásul Attila is azt eredményezte, hogy ezek a nevek megszűntek létezni, ha valaki véletlenül így mutatkozott be neki, annak vége volt erkölcsileg és fizikailag is.
Ha egy taxis valamilyen alkatrészt keresett, olyan aki nem ismerte a helyi viszonyokat, azt rögtön átküldte a szabóhoz a szomszédba, mert mint Somi mondta, ez a kapcsolatai révén, a vasalódeszka alatt rejtegeti és tele van pont ilyen alkatrészekkel. De miután a Taxisokat nagyon szereti, biztos ad a kollégának belőle.
Egy darabig még hallottunk valami vad anyázást a szomszédból, de a kolléga nem jött vissza sem akkor, sem soha többé!
Egyszer egy kora hajnalban Somi keresett egy tetőrácsos kocsit és elküldte Székesfehérvárra a kollégát (na az is egy nagy barom volt), hogy a megadott címre várja a szabó, aki egy nemzetközi versenyen veszt, részt Singer versenyvarrógépével és már 2 Bobinnal vezet a Csepel Varrógépgyár versenyzője előtt, de sajnos elszakadt a gépszíj, és azt kell neki levinni és ha visszajött majd Kolláriné fizeti.
Ez a hülye levitte és reggel 6-kor becsengetett a Fehérvári Szabók Ipartestületébe, hogy meghozta a verseny szíjat.
A fiú azóta nem taxis, amit ez azután kapott az arra volt elég, hogy azóta a 12-es BKV busszal jár, és könnyes lesz a szeme ahányszor a Csepel varrógépszaküzlet előtt elzötyög, vajon ilyenkor mire gondolhat? Szegény!

Hogy ne vádoljatok személyi kultusz újraélesztésével, Somit egyelőre magára hagyom szabójával és bemutatom a következő Ászt. A „Szúnyog" nevét onnan kapta, hogy orra egy kicsit hosszabb volt az átlagosnál, s mint a névrokona, aki a vért szívja áldozatából, úgy szívta a sört. Nem szerette, pontosabbannem mindenhogyan, csak ha „szemből jött" ahogy Ő mondta. Tízesével hozatta a közértből, ennyire volt beállva délelőtt, aztán tízet délután, és este meg már nem számolta, de erre az időre már gyönyörű volt. Kis fotelkájában aludt édesdeden és röfögött. A hiénák, mert már akkor is voltak, lecsaptak. Ingyen volt a kávé, a szendvics, a Marlboró és a palacsinta. Na a palacsinta az egy külön szám volt. Nem tudom honnan, de Szúnyog szerzett egy palacsintasütőt. A világ fellelhető legkisebb palacsintasütőjét. Ami ebből kijött az maximum akkora volt, mintegy söralátét. Szúnyoggal kapcsolatban csak ilyen hasonlataim vannak. Szúnyog alá is rakta a sörösüvegei alá, úgy ahogy volt, lekvárostól-túróstól. Alárakta, mert szerette a rendet. Ha belakott állandóan söpört, de mindent, poharat, üveget, asztalt, széket, mindent. Nem volt olcsó játék és pechemre múban voltunk természetesen.
Szóval, ahogy látjátok, ez egy kockázatos vállalkozás volt. Nekem, mert mindig sóher voltam, Szúnyognak meg mindig elvették a jogsiját. Szúnyognak a sörön kívül volt még egy gyengéje, illetve most jut eszembe, kettő. Az első a kávé, amit főzött, én még ilyet az életben nem ittam, illetve csak egyszer, de soha többet. Nem tudom semmihez hasonlítani, de ha szóltam érte, felháborodva nézett rám „sörenyős" szemeivel és közölte velem: így szeretik a fiúk, azért jönnek be, hogy az Ő kávéjából igyanak. És tényleg itták. Hogyan vette rá Őket, nem tudom. Hogy hol lehetnek azóta szegények?
Bejárt egy-két csaj is a „Négy Rablóba". Hát az egyik az csúcs volt. A Ciccolina inas lehetne hozzá képest. Nem jut más név eszembe, nevezzük Csicsó-Lizának. Először is teljesen hülye volt szegény és állandóan siker, ezért is jött amikor a Szúnyog volt, jól megértették egymást. Liza imádta a taxisokat és mindenre képes volt értük.
Abban az időben a videózás nem volt hétköznapi dolog. Esténként elhúztuk a függönyöket és indult a műsor. Krimi, pornó váltotta egymást, a helyiség tömve volt, a füstöt vágni lehetett. Két film cserélése között Csicsó-Liza - mielőtt elment munkahelyére a Békébe és a többi jóhírű szórakozóhelyre - előadta magánszámát a nagyérdeműnek.
Hogy ez miket tudott!! Mint egy szöcske felugrott az asztalra és a Szúnyogtól kért néhány tízest, élire állította, fölé guggolt és megpörgette, mint a rulett kereket. És nem a kezével. Kitörő taps volt a jutalma meg az a néhány tízes amit eltüntetett.
Aztán elszívott néhány cigit. És nem a szájával, bár kicsit prüszkölt, mert a Marlboró erős volt neki és különben sem dohányzóit. Amilyen pechem volt, ez a Szúnyognak annyira tetszett, hogy a kasszában lévő összes tízest neki adta, meg 2 doboz Marlborót gázsi gyanánt. Ki akartam tiltani a Lizát az üzletből, mert féltem, hogy ez a muff később a 100-asokat fogja nyelni, mint kacsa a nokedlit.
Amikor senki nem látta én is próbálkoztam hasonló trükkel, de a fém tízes és az arany sehogy nem jött ki egymással. Megértitek törekvésemet, hiszen teljes csőd fenyegetett, mert a Szúnyog mindig ismételtette ezt a világszámot és már arra akarta rávenni a művésznőt, próbálja meg ugyanezt pipával vagy szivarral. De ahogy belegondolok, a cigi az jópofa volt!
Harmadik társunk a Kabos volt. Ez csupán egy becenév, nem hasonlított a másikra, csak egy picit. Piros volt a haja és én, aki már hajdanában szállítottam a másikat, állítom sehol nincs a mi Kabosunkhoz. Ez tudja, hogy mit csinál! Iszik. És hogy miért? Mert horgász! Erre hivatkozik. Azt mondja, Ő már annyi mindent kipróbált csalinak, kukorica, zizi stb. ez mind semmi, a halak csak a siker-horgászt veszik komolyan. Erre harapnak. Mindig elgondolkoztam a halak lelkivilágán, hogy engedhetik kifogni magukat egy piros szeszkredenctől. De Ő tényleg tud halat fogni. A múltkor is úgy fogta a hóna alatt ahogy araszolt a csarnokból kifelé. Nagyon fogta! De én ismerem a kedves feleségét, aranyos és Ő is horgászik. Nem, inni nem iszik, nem is tudna, ha akarna sem. Nem jutna neki. Kabos szerint viszont beszélni azt szeret. Ezért inkább Kabos horgászik és imádja a halakat, azok nem feleselnek, nem parancsolgatnak és a sört sem isszák el előle. Neki is volt egy gyengéje, a Rózsi, most jut eszembe az is vörös volt, egyetlen szexepilje hogy l foga volt, nem elöl. Szegényt a Policáj állandóan kitiltotta Pestről, de Ő mindig visszaszökött és nálunk bizonyos fokig védelmet és egy kávét, meg szendvicset kapott, ezért mosogatott, bevásárolt, takarított.
Kabos gondolt egyet és Rózsit kiküldte a patikába néhány gyógyszerért. Felírta neki, hogy mit hozzon és rendelt citrom-, vagy narancsízű Timidon zselét. (Fogamzásgátló) A patikus valószínű jó humorérzékű
volt és hashajtót, széntablettát adott neki. Rózsinak éppen randija volt a körzeti rendőrrel, Kabos rábeszélte, hogy egy kávéval adja be a rendőrnek, ettől igazán férfi lesz. (Szüksége is volt szegénynek rá, hacsak nem volt vak.) Bár fehér gumibotos rendőrt még úgysem láttam. Szóval a randevú botrányba fulladt, a rendőr szürke nadrágja átment khaki színűbe, arca zöldbe, szemei vérben forogtak, Rózsi pedig elveszítette szexepiljét, a rendőr véletlenül kiütötte, mind az egyet. Egyelőre ennyit a Kabosról.
És ki volt a negyedik?
Hát én! Elég ronda dolog lenne magamról mesélni, a jó nevelésem és szerénységem tiltja. Miért kell tőlem hallanotok milyen jó szakember vagyok, milyen gyarló dolog lenne mesélni, hogy ilyen meg olyan becsületes ember vagyok. No nem, ezt sosem éritek meg.
Sajnos a góréknak nem ez volt a véleményük. Pedig mi mind a négyen voltunk valakik, amíg fel nem függesztettek bennünket, majd kirúgtak. Akkor is lettünk valakik, állástalanok! És a négy rabló meséje itt véget is ért volna, a Szabó is megtérhetne békességben a versenygépéhez, mindannyiunk nadrágjából bevehetne egy darabot, ha hosszú lenne. Bennünk sincs már harag, csak a sok élmény, amit szépen sorban elmesélek nektek. Elmesélem és a Rablók közül a legbecsületesebb: én Ali Baba alias.

Demeter Mihály

tovább>

• FÓRUM - Misibácsi meséi

• Misibácsi meséi