Rádiótaxi Nagygyűlés

2007.10.30.

Hol fog szólni az URH???
2007-10-29.-én, 18 órai kezdettel, Horváth Pál szervezésében, megrendezésre került a : Rádió Taxi Nagygyűlés, ahol is az érdeklődők választ kaphattak arra a kérdésre, hogy mi lesz a cégük sorsa 2007-11-15.-e után!!!

 

Résztvevők:

Horváth Pál (és ügyvédje)
Horváth Krisztián
Horváth Csaba (és ügyvédje)
39 db érdeklődő




Előszó:

Talán ezt a legnehezebb összefoglalni, mivel már itt több részletben eltérnek az állítások, így megpróbálok azokra a tényekre szorítkozni, amiben talán minden fél azonos nézeteket vall.

Mint az köztudott, a Rádió Taxi életében sokszor voltak anyagi nehézségek, aminek az oka Pali megfogalmazása szerint, rossz gazdasági döntések sorozata. Elismerte, és ezért a hibáiért bocsánatot is kért a taxisoktól.
Horváth Csaba segédletével sikerült ez év elején megnyerniük egy pályázatot, egész pontosan az MTV-t elhozni egy másik nagy budapesti cégtől. Mivel az egész projectnek a sikere azon múlt, hogy a taxisok által elvégzett fuvarok után kapott csekkek beváltásra kerülnek-e, vagy sem, így a Pali egy építkezési vállalkozóhoz - nevezetesen Szentgyörgyi Ferenchez fordulva  - ezt a tőkét előteremtette. 




Innentől kezdve a történet részleteiben nem mindig azonosan nyilatkozik a két (3?) fél, s mivel nekem nincs sem jogi végzettségem, sem ennyire mély belelátásom az ügy hátterébe, így nem bocsátkoznék részletekbe.
A lényeg, hogy most a Rádió Taxinál az elsőszámú ember Szentgyörgyi Ferenc, aki ügyvezető igazgatónak Horváth Csabát nevezte ki. Ez a helyzet mára odáig vezetett, hogy a Pali feltett szándéka megmenteni a cégét, és az ott dolgozó taxisokat. Természetesen a másik oldal ennek nem nagyon örül, és mindent elkövet annak érdekében, hogy ez ne jöhessen létre.



Itt ismét több vonalon kell a történetet felvezetnem:

Csaba szerint: A cég az elmúlt 8 hónapban olyan stabilizáción ment keresztül, ami őt és a befektetett munkáját igazolja.

Pali: Csaba olyan vehemenciával építi a céget, ami a többi budapesti taxistársaságnak nincs épp ínyére, és amennyiben ő (mármint Horváth Pál), nem veszi vissza a cég ügyvezetői irányítását, a többi cég mindent el fog követni, hogy 21 év után, a Rádió Taxiról már csak múlt időben lehessen beszélni.



Innentől kezdve kezd érdekes lenni a dolog. Ügyvédek csaptak össze, különböző megállapodásokra irányuló próbálkozások voltak, amik mind szépen sorban kudarcba fulladtak.

Csaba tovább szeretné vinni a Rádió Taxit, ami szerinte nagyon jó úton halad, Pali meg megmenteni, az egyre süllyedő cégét.


I. Felvonás (előzmények)


A fórum megszervezéséről Palitól kaptam az információt, és egyben meghívást, hogy legyek ott, majd tájékoztassam olvasóinkat az ott elhangzottakról. Természetesen bennem is felmerült a várható létszámmal kapcsolatos kérdés és hogy milyen hangulat uralkodhat most a cégnél, a taxisok körében, na és persze, hogy mi a véleményük erről az egészről.

A gyűlést megelőző este, miközben dolgozgattam, ha megláttam egy Rádiós kollégát,   megálltam mellette és megkérdeztem, hogy mi a véleménye. A fiúk nem kerteltek, nagyon markáns véleménnyel rendelkeznek.

I. Taxis: „Szégyen, hogy idáig fajulhatott a dolog, hogy egy apának a saját fiával kell szembemennie azért a cégért, amit ő épített fel.”

II. Taxis: „Miért akar a Pali, egy jól működő dolgot kettészelni? Egy jóból akar csinálni két rosszat?” (a rosszat én finomítottam: a szerk)

III. Taxis: „Volt erre 20 éve, hogy megmutassa, ő mit tud. Megmutatta, köszönjük, nem kérünk belőle”

IV. Taxis: „Engem nem érdekel, hogy nekik egymással milyen gondjuk van. Amennyiben ez a munka rovására megy, akkor továbbállok és kész.”

V. Taxis: „Béküljenek ki, senkinek sem jó ez a civakodás.”

Természetesen ezek csak egy-egy kiemelt mondatok a beszélgetéseinkből. Amiben ezek a taxisok azonos nézeteket vallottak, hogy most van munka, lehet dolgozni, tudtukkal (és ezt a Csaba is és a Pali is megerősítette) a központban mindenki időben megkapja a fizetését, minden ki van fizetve, vagyis az anyagi oldalát illetően, a legnagyobb rendben van minden.



II. Felvonás (A Nagygyűlés)



Olyan 17.45-re futottam be a megbeszélt helyszínre. Ekkor már páran jelen voltak (Pali, Krisztián, 203-as Jani stb…stb…) és izgatottan figyelték, jönnek-e a taxisok, vagy sem?!? Közben kisebb vihart kavart, hogy a Rádió Taxi csatornáján állítólag bemondták, hogy elmarad a gyűlés, és ne menjen senki.
Ezt a Pali azonnal URH-n megcáfolta, de nem tudni, hogy emiatt hányan nem érkeztek meg, akik egyébként jelen szeretek volna lenni. Röviddel 18 óra előtt Horváth Csaba is befutott az ügyvédjével. Nem irigyeltem a srácot, nem épp barátságos közegbe érkezett.

Bőven ki lett várva, az esetleges későn érkezőkre, de amikor már látszott, hogy többen nem fognak megérkezni, levonultunk a tárgyalóterembe, ahol is kezdetét vette a tájékoztató.

Horváth Pál pár mondatban összefoglalta a gyülekezet okát, tette mindezt igen visszafogottan, látszott rajta, hogy szeretné, ha a tisztelt jelenlévők meg is értenék az elhangzó dolgokat. Ezek után átadta a szót az ügyvédjének, aki pár mondat után – végignézve a hallgatóságon – megértette, hogy itt nem jogi nyelven kell beszélni, hanem egyszerű, számunkra is érthető módon, tárgyilagosnak lenni.

Hallgatóság: Figyeltek nagyon, de szegények annál a résznél, amikor az ügyvéd odaért, hogy : …az 1974-es 22-es paragrafus 4-es bekezdése alapján… látszott, hogy elvesztették a fonalat. Ezt a reakciót ismerte fel helyesen az ügyvéd, és kezdett el halandóknak is érthetően fogalmazni.

Folytatás:

Pali ügyvédjének beszéde után (elnézést, de kénytelen vagyok így fogalmazni, mert egyik tisztelt jogi képviselő neve sem maradt meg a fejemben), a Csabi ügyvédje kért szót, hogy szeretne reagálni az elhangzottakra.


Pali kijelentette, hogy ennek nem nagyon örül, mivel erről nem volt szó és ezt a találkozót ő szervezte. Az addig bágyadtan ülő hallgatóság felélénkült, és határozottan szükségét látták annak, hogy a másik fél is szót kaphasson.



Szót kapott!!!

Messze nem olyan rutinnal kezelte a taxisokat, mint az előző ügyvéd, ami persze nem azt jelenti, hogy nem érti a szakmáját, sőt, mivel szinte semmit sem lehetett érteni abból, amit mondott, így feltételezem, hogy igen csak toppon van a jogi dolgokban.


A következőképpen nézett ki a dolog.

Csaba ügyvédje cáfolta a Pali ügyvédjének a szavait, mire a Pali szépen sorban (dokumentumokkal) cáfolta a Csaba ügyvédjének szavait, miközben néha felpattant a Csaba és cáfolta a Pali szavait (és a dokumentumokat) , mire felpattant a Krisztián, és megcáfolt mindenkit.

Szegény, jó, tutikban megöregedett taxisok, meg csak kapkodták a paragrafusok, beadványok és határozatok hallatán a fejüket, egész addig, amíg az egyik fel nem állt, és a következőt kérdezte:

- Pali, hol fog 15.-e után szólni az URH?

- Természetesen nálam – válaszolta a Pali, amit a Csaba azonnal cáfolt, majd a két ügyvéd is nyilatkozott és természetesen a végén a Krisztián mindenkit megcáfolt.

Nagyon szórakoztató lett volna az egész, ha nem emberek sorsáról lett volna szó.
Úgy, mint magáról a Horváth családról és a taxisok, és annak családjairól.
Mivel viszont itt keményen ez volt a tét, így természetesen kissé elszabadultak az indulatok, ami csak azután rendeződött, hogy Csaba megköszönve a lehetőséget távozott a teremből.



Ezek után szó volt még arról, hogy kinek a joga a matricákat hordani és kinek nem. Hol, kinél szól majd 15.-e után a 7-777-777.
Milyen új telefonszámokat foglalt le a Pali, az új-régi cége indulásánál. Mire számíthatnak a taxisok, akik vele tartanak.
Ezek mind nagyon fontos dolgok, de azért nem idézném, mert 39 emberből 117 véleményt lehetett hallani, amiben viszont nagyon-nagy egyetértés volt az nem más, mint: Hogy hol, melyik cégnél lesz a munka?!?




Pali határozottan állítja, hogy 150-200 embernek már most elég munkát tud biztosítani, és ezt az egyik taxis kérésére, még akár írásba is adja.
Beszélt arról, hogy nála nem lesz etikai bizottság, csak egy úgynevezett vének tanácsa, amely testület mind-mind fedhetetlen múltú taxisokból állna, akik a munkájukat társadalmi munkában végzik majd.
Kijövet, sokan a telefonjuk után nyúltak és próbálták tájékoztatni távol maradt kollégáikat. Kint az utcán, tovább folyt az érvelés, találgatás, bár többen megjegyezték, hogy okosabbak nem lettek a hallottaktól, mert még most sem tudják, hogy: Hol fog szólni az URH!!???
Én ismét kérdezősködni kezdtem, hogy kinek mi a véleménye, szerintük hogy megy a cég??
Itt már azért találkoztam ellenvéleményekkel, akik szerint érezhetően tavaly ilyenkor jobb volt.



Mire visszaérkeztem a helyszínen maradt csapathoz, Krisztián vette át a főszerepet és meghallgatva őt, amikor épp nem indulatoktól vezérelve beszélt, egy értelmes embert ismertem meg benne, tele jó ötletekkel, olyan megközelítésből szemlélve a kialakult helyzetet, amivel az egybegyűltek (maradéka), mind egyetértett.
A kérdés már csak az, hogy lesz-e lehetősége ezeknek az ötleteknek a megvalósítására??!!!

22.30 magasságában köszöntünk el egymástól, majd én az autóba pattanva megcsörgettem Horváth Csabát, aki erre időközben megkért, mivel szeretett volna pár szót váltani velem.

Beszélgetésünkből a következőket emelném ki, természetesen az én megfogalmazásomban visszaadva, mivel bekábelezve hanganyag felvételre a csapatból csak tomajer van.

Szégyen számára, hogy idáig jutott el a kapcsolata édesapjával, és állítása szerint, életében nem volt még ilyen kellemetlen helyzetben, mint a mai este. Nagyon sajnálja az egészet, de kijelentette, hogy neki több száz taxis érdekét kell nézni, és a cégét, amely őt megbízta. Kérdéseimre mindvégig meggyőző válaszokat kaptam.
Ami nagyon élesen kivehető Csaba szavaiból, hogy Ő a mai kor ügyvezető igazgatója, aki egy határozott elv alapján fogott hozzá ennek a cégnek a vezetéséhez.



Arra a kérdésemre, hogy milyen reális esélyt lát arra nézve, hogy a többi budapesti taxis cég megpróbálja lemosni a Rádió Taxit a pályáról, a következőt válaszolta:

- Nem látok erre reális esélyt, mivel jelen pillanatban szinte az összes cég nehézségekkel küszködik, ez alól kivétel talán a City taxi. A többi cég azt sérelmezi, amit ők maguk is tettek apámmal szemben, pontosabban, hogy aláígérgetésekkel, jelentős visszapörgetésekkel megszereztek tőlünk cégeket. A Taxist nem érdekli, hogy én miként gazdálkodom ki, egy-egy megnyert pályázat anyagi vonzatát, őket csak az érdekli, hogy megtalálják a számításukat, és amennyire ez lehetséges, egy létbiztonságot nyújtó céghez fizessenek be.



Mi fog történni abban az esetben, ha 15.-én 150 taxis nem hajlandó befizetni nektek a tagdíjat?

- Erre sem látok reális esélyt! Miért, akkor hova fizetik be? Apám új cégébe? Jó, ma befizetik, és holnap? Hiszen egy folyamatos működtetéshez megfelelő háttér kell, és szeretném itt kiemelni a folyamatosságot, hiszen ez adja meg azt a biztonságot, mind a velünk szerződő cégeknek, mind a hozzánk fizető taxisoknak, ami a céget életben tartja. Nem látok erre esélyt, mivel a taxisoknak naponta kell megküzdeniük a bevételért, ők nem tudnak várni, ők nem tudnak üres fikciókból megélni. A taxis oda fizet be, ahol megtalálja a számítását!



Közel másfél órát beszélgettem Csabával és a végére bennem is az fogalmazódott meg, amit az egyik taxis kolléga mondott az utcán.

- Kár értük. A Pali vehemenciája, a Csaba rátermettsége és a Krisztián életrevalósága, így összegyúrva, egy piacvezető céget eredményezne.



III. Felvonás (Miért nem jöttél el???)

A Csabával folytatott telefonbeszélgetés után beindultam a városba. Érdekelt (aminek oka, magán a gyűlésen is felvetődött), hogy közel 400 taxisból miért csak 39 jött el? (mindenkit beleszámítva….az ügyvédeket is 44-en voltunk)

- Szia! Miért nem jöttél el a mai gyűlésre?
- Minek?
- Hogy-hogy minek? Téged nem érdekel, hogy mi lesz a cégeddel?
- Nekem nincs cégem. Én egyéni vállalkozó vagyok.
- A Rádió taxira gondoltam.
- Nézd, amíg van cím és megcsinálom a pénzem, addig itt vagyok, ha ez nem így lesz, akkor megyek másik céghez. Engem nem érdekel, hogy a Pali vezeti ezt a céget vagy valamelyik fia, egy a lényeg, tudjak dolgozni, hiszen ezért fizetek.


- Szia! Miért nem jöttél el a mai gyűlésre? – kérdeztem az egyik Rádiós kollégát, miközben a benzinkúton tankoltam és meghallotta, hogy miről folyik a beszélgetés köztem és Bbetyár között telefonban.
- Nézd, én semmiről sem tudok, ezért hallgatom annyira, hogy miről beszélsz.
- Mennyi ideje vagy Rádiós?
- 6 éve!
- Szoktad olvasni a hallotaxit?
- Igen, néha megnézem.
- Akkor reggel néz fel és ott mindenről informálódhatsz.



- Szia! Miért nem jöttél el a mai gyűlésre?
- Mert nem érdekelt!
- Nem érdekel, hogy mi fog itt történni?
- Miért, fog valami történni?
- Állítólag.
- Hagyd már, a Pali próbálkozik megint a mi hátunkon visszamászni. Nézd Csogu, a Pali a Csabára itt egy romokban heverő céget hagyott. Ő most felélesztette. Nem tudom, hogy, de nem is érdekel. Van munka azt kész! Ennyi és csókolom.


- Szia! Miért nem jöttél el a mai gyűlésre?
- Amit a Pali szervezett?
- Igen!
- Nem akartam, állítólag azt letiltják, aki a Palival szövetkezik. A Lajost is kirúgták. Nekem lízinget kell fizetnem, nem ugrálhatok.
- Van munka most?
- Nem annyi, meg mind csekkes.
- Akkor most jó neked így? Nem kellene valamit lépni?
- Én mit lépjek? Nem az én dolgom. Én itt kérlek csak egy fizető vendég vagyok. Most ezt felteszed az internetre?
- Igen!
- Azt is hogy én mondtam?
- Nem, azt nem!
- De tényleg ne, jó? Mert nem kell a balhé.
- Rendben, további jó remegést…akarom mondani munkát!!!

Utószó:

Idézet, az Indulunk című cikkből:

"Az érintettnek a reagálásra a lehetőség mindig adott."







TOVÁBBI KÉPEK ITT!!!