BUDA Kft. Fuvarszervező Iroda ETIKAI SZABÁLYZATA

2005.12.17.

Szabályok
Másodiknak érkezett meg hozzánk a Buda, és Tele 5 taxinál dolgozó kollégáink mindennapi munkáját szabályzó fuvarszervező irodai etikai kódex. Munkvégzésünk szabályait, oldalunk, Szabályok című dossziéjába gyüjtjük. A dossziék megtalálhatok a felső menüsorban.

TARTALOMJEGYZÉK

l.sz. kiegészítés: A hibapont-rendszer






I. Az Etikai Bizottság feladata, felépítése, működése

Az Etikai Bizottság (továbbiakban EB) feladata az utazóközönség által a Buda Kft-től elvárt magas színvonalú szolgáltatáshoz szükséges rend és fegyelem biztosítása, a mindennapi munkavégzés folyamatos ellenőrzése, a szabályok betartása, betartatása továbbá a kollégák munkájának segítése.
Az EB feladatai, közé tartozik még az új belépők kiválasztása, képzése, vizsgáztatása és felvétele, munkájuk, beilleszkedésük figyelemmel kísérése.
Az EB felépítése
Az EB tagjait, majd az EB tagjai közül az EB elnökét a Vezetőség választja.
Elnök: egy személyben irányítja az EB működését, felelősséggel tartozik az EB tagok tevékenységéért.
EB tagjai: az EB elnökének irányításával a Szabályzatban foglaltak szerint önállóan végzik tevékenységüket.
Időmérők: tevékenységükkel az EB munkáját segítik. Kiválasztásuk során fő szempont, hogy emberileg és szakmailag egyaránt jó példát mutassanak. Hatáskörük nem érheti el az EB tagjainak hatáskörét.
Az EB heti rendszerességgel tartja zárt üléseit.

II. Jogok, kötelezettségek

1. Az EB tagjainak jogai, kötelezettségei:

A;) Az EB tagjainak joga van munkájuk során észrevételeikkel segíteni a diszpécsert a gördülékeny és szabályos címkiadásban.
B;) Az EB tagjainak joga van a Buda ill. Tele5 taxinál dolgozó gépkocsivezetők szolgáltatásával kapcsolatos teljes körű ellenőrzésre. A jog kiterjed a gépkocsivezető alkoholos befolyásoltságának megállapítására is (alkoholszonda használata)!
C;) Az EB tagjainak joga van a szabályok ellen vétőket figyelmeztetni, URH-n keresztül letiltani, vagy indokolt esetben a kollégát az EB zárt ülésére berendelni, és addig tiltásba helyezni, (súlyos esetekben)
Amennyiben a fegyelmi tárgyalásra behívott kolléga nem jelenik meg az EB ülésén, úgy automatikusan tiltásba kerül az ügy megtárgyalásáig. Ez a letiltás nem tartozik bele a későbbiekben esetleg kiszabandó büntetésbe. A fenti alól kivétel az igazolt távollét.
Fegyelmi tárgyalásra jogtalanul behívott kolléga panasza esetén a behívót felelősségre kell vonni! Nem minősül jogtalan behívásnak az, ha a behívott kollégát az EB felmenti, de az ügy szabályos kezeléséhez a jelenléte elengedhetetlenül szükséges volt.
D;) Az EB-nek joga van a vállalkozó felé a Buda Kft. Szolgáltatásának korlátozására ill., javaslatot tehet a Vezetőségnek, a vállalkozónak nyújtott szolgáltatás megszüntetése (kizárás)
E;) Az EB-nek joga van a Buda Kft-vel szerződésben álló kollégákkal szemben szankciót alkalmazni.
F;) Az EB tagjai kötelesek a tudomásukra jutott szabálytalanságokkal kapcsolatban haladéktalanul intézkedni.
G;) Az EB tagjainak kötelessége szóbeli, vagy írásbeli bejelentés alapján vizsgálatot kezdeményezni, s az EB Szabályzatnak megfelelő döntést hozni.
H;) Az EB elnöke köteles a fegyelmi tárgyalásról jegyzőkönyvet készíteni.
I;) Az EB elnöke köteles az EB által foganatosított szankciókról személyre lebontott nyilvántartást vezetni.
J;) A beérkező panasszal kapcsolatban az EB köteles szóban vagy írásban válaszolni a panaszt tevő megrendelőnek, amennyiben a megrendelő ezt igényli.
K;) Útvonalbemérés esetén útvonal bemérési jegyzőkönyv készítése kötelező!
L;) Az EB tagjainak és az időmérőknek kötelessége a fegyelem fenntartása mellett a kollégáknak a napi munkavégzésükhöz szükséges minden segítséget megadni.
M;) Az EB elnöke köteles a Vezetőség felé az EB által elvégzett munkáról havonta beszámolót készíteni.
N;) Az EB-nek tevékenységéről nyilvántartási kötelezettsége van.

2. Időmérők feladatai, hatásköre:
A;) A címre érkezés ellenőrzése, ahol késés esetén az időmérő a szabályzatnak megfelelően tiltást kezdeményezhet.
B;) Matricák ellenőrzése, hiány vagy szabálytalan elhelyezés esetén bemutatásig tilthat.
C;) Rádió plombák ellenőrzése, hiány, vagy sérült plomba esetén bemutatásig tilthat.
D;) A gépkocsik esztétikai állapotának és tisztaságának ellenőrzése, szükség esetén mosatni küldhet, és bemutatásig letilthat.
E;) Gépkocsivezetők öltözködésének ellenőrzése, szükség esetén a szabályzatnak megfelelően intézkedhet.
F;) A taxizáshoz szükséges iratok ellenőrzése. Azok hiánya esetén bemutatásig tiltásba helyezhet.

3. A Buda Kft-vel szerződésben álló vállalkozó kollégák kötelezettségei, jogai:
A;) Minden kolléga köteles az Etikai Szabályzatot ismerni, és maradéktalanul betartani, napi munkáját a legmagasabb színvonalon végezni.
B;) Mindenki köteles a munkavégzés során a lehető legfrissebb tájékoztató-tájékozódó anyagokat használni. (Budapest, Pest Megye térkép, Utcajegyzék, általánosok stb.) Régi, elavult térképhasználatból eredő mulasztás a kollégát terheli! (Hanyag fuvarkezelés)
C;) A kollégák kötelesek a feltáró vizsgálatban aktívan részt venni. Az együttműködés megtagadása súlyos vétségnek minősül!
D;) Minden kolléga köteles a Buda Kft. nyilvántartásában szereplő adataiban történt változást 15 napon belül a Buda Kft. felé jelezni. Elmulasztása első esetben 4 nap megváltható letiltást eredményez. Ismétlődés esetén súlyos vétségként kezelendő!
E;) Szerződésbontás után, a kizárt kolléga legkorábban l év elteltével kérheti felvételét a Vezetőségtől. Esetleges másodszori kizárás nem évül el, a kolléga többé nem vehető vissza!
D;)A kollégáknak jogában áll az EB határozata ellen a Vezetőséghez panasszal fordulni.






III. A mindennapi munkavégzés általános szabályai

1. Felségjelek, reklám anyag, kötelező tartozékok
A taxi üzemmódban közlekedő gépkocsinak és vezetőjének meg kell felelnie a Buda Kft. előírásainak. (Taxi üzemmódnak minősül a szabadjelzővel történő közlekedés)
A Buda/Tele5 taxisok kötelesek taxi üzemmódban közlekedő gépkocsijukon a Buda/Tele5 taxi felségjeleit és reklám anyagait az alábbiak szerint viselni:
- Szabadjelző: csak Buda/Tele5 szabadjelző használható, melyet a gépkocsi tetején középen, vagy a tető bal első negyedében kell elhelyezni.
- Matrica: két első ajtó közepén.
- Tükör csík: mindkét visszapillantó tükörházon.
- Azonosító szám: hátsó csomagtartó jobb oldala, kombinál a hátsó szélvédő jobb alsó sarka alatti rész.
- Telefon csík: hátsó szélvédőn felül, középen.
Buda/Tele5 taxi ártáblák használata kötelező.
A reklámanyagok elhelyezéséről a Vezetőség esetenként határoz, és erről tájékoztatja a Kollégákat. Ezek bármelyikének hiányában, vagy szabálytalan elhelyezése esetén fuvar nem vállalható, illetve az EB letiltást kezdeményezhet.
Kivétel: megrendelő kérésére vidéki, vagy esküvői fuvarok esetén, illetve fényezés után külön írásos engedéllyel, melynek időtartamát az EB határozza meg. (maximum 14 nap)
A reklám matricákat ragasztással kell rögzíteni, ettől eltérni, a kolléga írásbeli kérelmére, az etikások javaslata alapján az EB-t felügyelő igazgató engedélyével lehet. Az engedélyt évente meg kell újítani és a befizető kártyán az igazgató aláírásával, hitelesíteni.
A gépkocsiban az alábbi tartozékoknak kell fellelhetőnek lennie:
Céges számlatömb, taxiórához tartalék papírtekercs, váltópénz, aktuális térkép, táblázáshoz szükséges kellékek, bélyegző.

2. A gépkocsi és vezetőjének megjelenése
A Buda Kft. kiemelt figyelmet fordít a gépkocsi megjelenésére, külső- belső tisztaságára.
Amennyiben valakinek a taxi gépkocsiján bármilyen sérülés keletkezik, úgy azt köteles haladéktalanul az EB valamely tagja felé jelezni (időmérőnek is be lehet mutatni a gépkocsit, aki ideiglenes engedélyt adhat). Az EB tagja, a szemrevételezés után jogosult eldönteni, hogy a helyszínen jegyzőkönyvben rögzített sérülés kijavításáig a kolléga kategóriájában maradva dolgozhat-e, vagy kategóriamódosítás, esetleg a taxi tevékenység felfüggesztése szükséges.
A kisebb sérülések - melyek mellett saját, vagy alacsonyabb kategóriában munkavégzés lehetséges - kijavíttatására és javítás utáni bemutatására adható határidő, maximum l hónap lehet. A bejelentési kötelezettség elmulasztása (sérült autóval történő munkavégzés), vagy a javítás utáni bemutatásra adott határidő be nem tartása azonnali teljes letiltást von maga után. A taxi gépkocsivezetőre az ápoltság legyen jellemző. A személyes higiénia elhanyagolása miatti utaspanaszokat az EB kivizsgálja és fokozott tekintettel az esetleges ismétlődésekre, egyedileg, dönt. A gépkocsivezető öltözete legyen gondozott, a közízlésnek, az évszaknak és az időjárásnak megfelelő.
A lábbeli elől-hátul zárt, vagy pántos cipő. Zokni viselése minden évszakban kötelező!

A Buda/Tele5 taxinál az „A" kategóriába sorolt autók vezetőinek viselete: hölgy gépkocsivezetők szövetszoknya (nadrág)-blúz, vagy kosztüm, férfiak szövetnadrág, ing, nyakkendő, télen zakó. Különleges fuvarfeladatok esetén az alkalomhoz (pl. temetés esetén sötét öltöny) és a megrendelő kívánságához kell, hogy alkalmazkodjék az öltözet.
Szakadt, piszkos, elhanyagolt ruházatban taxizni TILOS!
Semmilyen időjárási körülmények között nem megengedett: sapka, kucsma, ujjatlan póló, rövidnadrág, jogging, zokni nélkül viselt szandál, papucs és a mezítlábas vezetés.
Női vezetőknél hangsúlyt kell fektetni a diszkrét, félreértésre okot nem adó öltözetre.
Amennyiben a gépkocsi tisztasága nem felel meg a Buda Kft-nél elvárt követelményeknek, úgy a hiányosságot észlelő etikás, ül. időmérő a kollégát a gépkocsi lemosatásáig tiltásba helyezheti. A kolléga ilyen esetben csak a kocsi tisztítása után vállalhat fuvart. A tisztítást követően az autót etikásnak, vagy időmérőnek be kell mutatni, aki a tiltást feloldhatja.
Azoknak a kollégáknak, akik gépkocsijának külső, vagy belső tisztasága rendszeresen hagy kívánnivalót maga után (6 hónapon belül 3. eset), az EB előtt kell számot adniuk hanyagságukról. A taxi gépkocsivezető feleljen meg a jogszabályi feltételeknek, rendelkezzen a taxizáshoz szükséges okmányokkal. Ezek bármelyikének hiánya, pótlásig történő letiltást von maga után. A taxi gépkocsivezető kipihenten kezdje munkáját, nem állhat alkohol, vezetési képességre befolyást gyakorló gyógyszer, kábítószer hatása alatt, ezek fogyasztása munkavégzés közben tilos. Alkoholos befolyásoltság és kábítószer hatása alatt történő munkavégzés (fuvarvállalás, fuvarteljesítés) bizonyított esete szerződésbontást von maga után.





3. URH forgalmazás, éterfegyelem
A forgalmazó (címkiadó) csatornákon adást kezdeményezni csak a diszpécser engedélyével szabad. Engedély nélküli beszédkezdeményezés 2 órás letiltást von magával.
Jelentkezés: két kóddal történik, a diszpécser, amennyiben a forgalmazás üteme engedi, szót ad a jelentkező kollégának. Valamennyi kollégával szembeni elvárás, hogy az összes üzemelő URH csatornán kultúráltan, választékosán, és a lehetőségekhez mérten röviden, lényegre törően forgalmazzon. Ettől eltérő esetben a diszpécser, vagy etikás a kollégát figyelmeztetheti, ismétlődés, vagy súlyosabb éterfegyelem-sértés esetén 2-24 óra nem megváltható letiltással sújthatja.(súlyosabb esetek etikára történő berendelést vonnak maguk után).
Forgalmazó csatornán a két kóddal történő jelentkezés elhagyásával a következő esetekben szabad adást kezdeményezni: reklama, rendelés, segítségkérés, hármas break. Reklama esetén lehetőség van a korábban kapott címet vállalt időn belül visszaadni, amely 24 órás megváltható letiltást von maga után.
Ha a kolléga már minden rendelkezésére álló lehetőséget kimerített, s az utas felkutatása mégis eredménytelen maradt, úgy a diszpécser segítségét lehet kérni a kapott cím és név pontos visszaolvasása után. Ez az eljárás követendő abban az esetben is, ha a már elért címet a kolléga - parkolóhely hiányában (körözés), vagy annak keresése céljából - el kívánja hagyni. A diszpécsert az első kör megkezdése előtt kell tájékoztatni arról, hogy a cím közelében nem lehetséges az utasra várakozni.
Utcáról történő rendelés esetén törekedni kell a pontos cím meghatározására, lehetőség szerint a megrendelő azonosítását megkönnyítő információ adására. A kollégák által utcáról leadott rendelést minden esetben a diszpécser dobja fel! Lehetőség szerint az ilyen rendeléseknél az érkező autót meg kell várni.

Segítségkérés szóval adást indítani az élet- illetve vagyonvédelmi szempontból indokolt, sürgős segítséget igénylő esetekben (súlyos közúti baleset, tűzeset, bűncselekmény észlelése, taxi gépkocsivezető, vagy az utas rosszulléte) szabad. Ilyen adás kezdeményezése után a diszpécser utasításainak betartása közös érdek, és mindenki számára kötelező.
Az olyan segítségkéréseket, amelyekhez nem kell a diszpécser közvetlen segítsége a kollégák lehetőleg mobiltelefonon, rendezzék le a forgalmazás zavartalanságának biztosítása érdekében. Ingyen hívható segélyvonalak: mentők-104; tüzoltók-105; rendőrség-107.
Hármas break (a taxis ellen intézett támadás) esetén is minden addig folytatott forgalmazást fel kell függeszteni, s a frekvencia használatát a diszpécser, valamint a segítségre szoruló kolléga rendelkezésére kell bocsátani.
Indokolatlan hármas break bemondása könnyű vétségnek, hármas break elhangzása utáni forgalmazás akadályozása súlyos vétségnek minősül.
Azok a kollégák, akik az URH forgalmazással kapcsolatos szabályok terén felkészültségben hiányosságról tesznek tanúbizonyságot, az EB által oktatásban részesülnek.
Az éppen szabad (nem forgalmazó) csatorna használatakor is
elvárás, hogy mindenki igyekezzék mondandójának választékos, kulturált és lehetőség szerint rövid, lényegretörő megfogalmazására. A Buda Kft. közösségében dolgozó kollégák kapcsolatát jellemezze az egymás munkájának segítésére irányuló törekvés, s ez nyilvánuljon meg az URH csatornákon elhangzó közleményekben is. Ennek szellemében minden beszélgetés között mindig elsőbbséget kell, hogy kapjon a forgalmazó csatornáról a diszpécser által átirányított munkával, segítségkéréssel, vagy hármas breakkel kapcsolatos beszélgetés.
TILOS az összes csatornán a megrendelővel, utassal, a fuvarral, csekkes fizetési móddal, kedvezményes tarifával, vagy a fuvardíj összegével kapcsolatos megjegyzést tenni!
Továbbá szigorúan tilos bármely URH csatornán a jó ízlésbe ütköző kifejezést használni, valakit a származásával, vallásával, bőrszínével kapcsolatosan gúnyolni.
Tilos a kollégákra nézve leértékelőén nyilatkozni, durván lenézően kioktatni.
Tilos a diszpécser, vagy más kolléga adása közben, ok nélkül, szándékosan adást kezdeményezni.
A forgalmazás során a gépkocsivezető köteles figyelembe venni, hogy adását más gépkocsikban ülő utasok is hallhatják, ezért szigorúan tilos minden olyan adás, mely a Buda Kft. üzleti érdekeit sérti, vagy külső megítélését veszélyezteti. Az éterfegyelmi vétségek súlyosságát figyelembe véve a diszpécser, vagy az EB tagja dönthet az azonnali letiltás alkalmazásáról és mértékéről, vagy az EB ülésén történő kivizsgálás és szankcionálás szükségességéről.
Az éterfegyelem témakörében - függetlenül a vétség könnyű, vagy súlyos voltától - kiszabott büntetés NEM MEGVÁLTHATÓ!!!






4. Címfelvétel URH rádión keresztül
4. a. Azonnali rendelések kiadása, felvétele:
A Buda/Tele5 taxihoz beérkező rendelések kiadása a kollégáknak az URH rádión keresztül történik.
Az adott cím első beolvasása (feldobása) után az jelentkezhet, aki vállalja, hogy 3 percen belül a címre érkezik. 3 percen belüli feldobásra jelentkező hiányában a diszpécser folytatja a keresést 5, 10, 15 (Buda), illetve 5, 8, 12, 15 (Tele5) perccel. A címfelvétel úgy történik, hogy a cím feldobása után a fuvart vállalni szándékozó kolléga l másodpercen belül (maximum) 3 adásindítással jelentkezhet.
Aki „túlnyomja" magát, azt a számítógép 2 órára letiltja. Aki szabálytalanul jelentkezik a címre (l másodpercen belül 3-nal többet nyom,) az adott címet csak akkor kaphatja meg, ha 15 percen belül nincs más jelentkező, (letiltottként nyomhat) Több autós rendelés esetén az előbbiek szerint kell eljárni. A címet kapó kolléga a pontos cím elhangzása után l adásindítással (visszaigazolás) nyugtázza a vételt.
A címfelvételt követően a kollégának a kapott címet és nevet rögzítenie kell. Az ennek elmaradásából következő címvisszakérdezésért 2 óra nem megváltható letiltás jár, ez alól kivétel az olyan eset, amikor a cím kiadásakor a kolléga jelzi, hogy később visszakérdez.
A címre érkezésre rendelkezésre álló idő a visszaigazolástól indul. A felvett címeket a közlekedési szabályok betartásával kell megközelíteni, ellenkező esetben „etikátlan címfelvétel"-ért az EB letiltást alkalmaz.
A Budapesttel közvetlenül határos településekre érkezett megrendelés címének feldobása minden esetben a következő módon történik:
Kívánság - időkorláttal a tábla -céltelepülés neve és a pontos cím
(pl.: A kategóriával, nem dohányzó - hárommal a tábla -Budaörs, Patkó u. 3.). A pontos cím megadásának ebben az esetben a kivezető útvonal megválasztásánál van szerepe.
A Budapesttel közvetlenül nem határos településekre érkezett rendelések esetében a címfeldobás a következő módon történik:
Kívánság - megközelítési útvonal - időkorlát - céltelepülés neve
(pl.: tetőráccsal, Nagytarcsán vagy Pécelen keresztül, 3 perccel a tábla, Isaszeg). A megközelítési útvonalat majd az Etikai Szabályzat 2. sz. mellékleteként kiadásra kerülő Időmérési táblázatból kell kikeresni!
Vidéki cím felvétele esetén, a cím felvételét követően a kollégának minden esetben meg kell határoznia, és a diszpécsert tájékoztatnia kell, melyik mérési pont felől közelíti meg a címet. A Budapesttel határos vidéki cím felvétele esetén, ha a kolléga a céltelepülésen tartózkodik 20 percen belül, egyébként az időmérési pont, vállalt idővel történt „érintése" után 20 percen belül a címre kell érkeznie. Fenti időintervallumokon belül címre érkezést akadályozó körülményről a diszpécsert tájékoztatni kell! Ennek elmulasztása esetén az EB a kollégával szemben címről késés miatt eljárást kezdeményezhet, és az összes körülmény figyelembe vételével egyedileg dönt.
A Budapesttel közvetlenül határos településeket és az időmérési pontok felsorolását valamint az egyéb vidéki címek felvételének rendjét a Szabályzat 2. sz. melléklete szabályozza.
4. b. Időszűkítéses cím kiadása, felvétele:
Abban az esetben, ha adott időintervallumon belül több kolléga jelentkezik egy címre, és a cím kiadása a diszpécser megítélése szerint hagyományos módon nem, vagy csak jelentős időráfordítás árán lenne lehetséges, úgy a diszpécser joga (harmadik eredménytelen feldobás után pedig kötelessége) az időszűkítéses módszert alkalmazni.
Ilyenkor a hagyományos 3, 5, 10, stb. (Buda), illetve 3, 5, 8, stb. (Tele5) perces időintervallum helyett a diszpécser által meghatározott időn belül kell a fuvart vállaló kollégának a címre érkeznie. Az időszűkítéssel feldobott címre szabálytalanul jelentkező kolléga az adott címet csak akkor kaphatja meg, ha 15 percen belül nincs más jelentkező.
4. c. Előrendelések kiadása, felvétele:
Az előrendelésre jelentkezés szabályai megegyeznek az azonnali rendelések felvételekor alkalmazottakkal.
Aki szabálytalanul jelentkezik a címre és a diszpécser, vagy a számítógép letiltja, csak abban az esetben kaphatja meg a fuvart, ha az előrendelés idejére más kolléga nem jelentkezik.
4. d. Sorban állás szabályai, sorból kiadott címek felvétele:
A Buda ill. Tele5 Taxinál kialakított sorok taxiállomásszerűen üzemelnek. A sorban állókra fuvarozási kényszer érvényes. A fuvar-kényszer alól kivétel: ügyintézés (a későbbiekben felsorolt feltételekkel, ételszállítás, állatszállítás, dohányzó- illetve nem dohányzó autó keresése, gépkocsi indítás ill. -vontatás, megrendelő autójának vezetése, -őrzése, másnapi, vagy későbbi fuvardíj kifizetés, kivétel, ha az utólagos fizetés a központban történik. A drosztokra letiltott kolléga nem állhat be! A reptér sorba csomagtér tartályos gázüzemű autó nem állhat be! A sor első három helyén kötelező a kocsiban tartózkodni, és a diszpécser szólítására jelentkezni. Amennyiben a sor első a központ hívására saját hibájából harmadik szólításra sem jelentkezik, úgy 24 óra megváltható letiltást kell alkalmazni. Harmadszori szólításra jelentkezni szóban is lehetséges. Etikás, vagy több kolléga egybehangzó állítása szerint, amennyiben a szólítás pillanatában nem volt vehető a központ adása, vagy ha a szólított kolléga jelentkezett ugyan, de az ő adását nem vette a központ, akkor a kolléga mentesül a letiltástól.
A sor elsőként címet felvevő kolléga a visszaigazolás megtörténte után köteles haladéktalanul a címre elindulni, és azt a lehető legrövidebb időn belül elérni. Kivétel, ha valaki sor elsőként
• Olyan címet kapott, amelyre nem kell a sorból elindulnia
• Előrendelést, esetleg táblázást kapott, s a várakozás, illetve a tábla elkészítése a kapott címen előreláthatóan nehézkesen lenne megoldható.
Ilyen esetekben azonban a már nem sor első (elkelt) kolléga szabadjelzőjének lekapcsolásával, gépkocsijának mozgásával, vagy egyéb, a sorban mögötte állók számára érthető módon jelezni köteles, hogy ő már nem számít sor elsőnek. Ennek elmulasztása a többi, sorban álló kollégát megtévesztheti. Ezért az ilyen magatartást az EB első esetben hanyag fuvarkezelés kategóriájában könnyű vétségként, ismétlődés esetén pedig kollégákkal szembeni etikátlan magatartás tárgykörében köteles elbírálni. A reptér sorból címet felvevő és azt elhagyó kolléga köteles tájékoztatni a diszpécsert, mennyi autó maradt a sorban.
A reptéren, vagy más helyszíneken (többnyire pályaudvarokon) előrendelést kapó kolléga a várt utas közlekedési eszközének 10 percen túli késését köteles a diszpécsernek jelezni. Ezt követően a diszpécser - esetlegesen az előrendelés idejének módosítására vonatkozó - utasításainak betartása kötelező. Az ilyen esetekben a kollégának joga van megvárni az utas érkezésének új idejét, de az órát csak a módosított időben indíthatja el.
Fentiek elmulasztása útján megvalósult túlkövetelés miatti utaspanasz esetén az EB jelen Szabályzat IV. fejezetében, az óraindítás szabályainak megsértése címszó alatt leírtak szerint jár el. A drosztról kiadott címen való megégés esetén, amennyiben az utas, vagy képviselője „megégési díjat" fizet, a kolléga köteles azt elfogadni és a sor elejére nem állhat vissza!
A sor elsőként címet kapó kollégával szemben elvárás, hogy a címre maximum 10 percen belül érkezzen meg. Amennyiben ebben bármilyen körülmény akadályozza, úgy azt köteles a diszpécsernek a visszaigazolástól számított 10 percen belül jelezni, hogy intézkedni lehessen másik gépkocsi küldéséről.
Amennyiben valamely kolléga saját hibájául felróható hanyagsága következtében késik a sorból felvett címről, úgy a címről késés esetén alkalmazandó szabályok szerint kell eljárni. Amikor a diszpécser ügyintézéses fuvar lebonyolítására keres autót valamely sorban, akkor a sor első kollégára fuvarkényszer vonatkozik abban az esetben, ha rajta kívül sem a sorban, sem pedig az adott címre 5 percen belül nincs jelentkező. Ilyen esetben a fuvarmegtagadás 24 órás megváltható letiltással jár és a sorból ki kell állni.
Továbbá ügyintézéssel kapcsolatos fuvarkényszer vonatkozik akár sorból, akár nem sorból kapott olyan fuvar esetén is, amikor a címet felvevő kolléga számára (bármilyen okból) csak a megrendelővel történő kapcsolat felvételkor derül ki, hogy ügyintézésről van szó. Ilyen esetben a fuvar megtagadása a megrendelővel szembeni etikátlan magatartásnak minősül. Az eset körülményeitől függően minősítése lehet könnyű, vagy súlyos vétség. Szankciója: NEM VÁLTHATÓ MEG.
A taxiállomást nem szabad elzárni, az egymás után érkező taxisoknak - a férőhelytől függő számban - lehetőséget kell biztosítani a beállásra.
Az utasokat a várakozó taxi gépkocsik sorrendjében kell elszállítani, kivéve, ha az utas nem a sorrendben az első, hanem a sorban hátrább álló taxit választja. Ebben az esetben az ott várakozó többi taxi vezetőjének nem szabad erről a választásról rosszalló véleményt nyilvánítania.
A taxiállomáson lezárt állapotban, nem fuvarszerzés, vagy teljesítés céljából, illetve nem fuvarkész állapotban taxi gépkocsi nem tartózkodhat.
Tilos a fuvarok között válogatni azok útvonal hossza, vagy más szempontok alapján.
A taxi gépkocsivezető által kezdeményezett utas társítás nem megengedett. A taxiállomás rendjének megsértése könnyű vétség.






5. Címre érkezés szabályai, mérési pontok fogalma, kapcsolatfelvétel
A felvett címre, vagy mérési pontra a gépkocsivezetőnek az általa vállalt időn belül „fuvarkész állapotban "kell megérkeznie, illetve - a cím előtti parkolási lehetőség hiányában - a cím előtt el kell haladnia. Ezt követően, miután taxi gépkocsijával a közlekedés biztonságának veszélyeztetése nélkül le tudott parkolni, azonnal meg kell kezdenie az utas keresését. A megrendelő felkutatását lehetetlenné tévő körülmény hiányában az utas keresésének elmulasztása könnyű vétségnek minősül, ismétlődés esetén az elbírálás szigorodik. A diszpécserközpont által kiközvetített fuvart felvevő kollégát a visszaigazolás időpontjától kezdődően - alapos és elfogadható indok hiányában, illetve a fuvarmegtagadás jogszerű eseteit kivéve, szerződéskötési kötelezettség terheli (fuvarkényszer). Ennek értelmében a diszpécser engedélye nélkül a felvett címet elhagyni nem szabad. Engedély nélküli címelhagyás EB behívót von maga után!
Etikátlan címfelvételnek minősül, ha a kolléga súlyos közlekedési szabálysértés elkövetésével tudja csak betartani az általa vállalt címre érkezési határidőt.
Mérési pont: a később felsorolt kivételektől eltekintve a mérési pont az a hely, amit a diszpécser az adott cím kiadásakor a címfeldobás alkalmával megjelölt (kerület, utcanév, házszám). Abban az esetben, amikor a diszpécser által kiadott cím alatti épületcsoport egy - kapuval, vagy sorompóval ellátott - bejárattal rendelkezik, úgy ez a bejárat (sorompó) tekintendő a mérési pontnak. Pl.: Csillebérci tábor, Árnyas úti lakópark, Margitsziget, Hotel Duna Bárdi.
Amennyiben az adott objektum több bejárattal rendelkezik, úgy a
Címfeldobáskor a diszpécser által meghatározott, ennek hiányában
a cím felvétele után, a visszaigazolás alkalmával a címet felvevő
kolléga által megjelölt bejárat tekintendő a mérési pontnak.
PL: Hajógyári sziget, Csepel Vas- és Fémművek. Szállodáknál, illetve egyéb, vendéglátó-ipari helyiségeknél, bevásárlóközpontoknál - ha a diszpécser másként nem határozza meg - a főbejárat tekintendő a mérési pontnak.
Fuvarkész állapot: a taxi gépkocsi és vezetője akkor tekinthető „fuvarkész állapotban" lévőnek, ha a gépkocsi külső-belső tisztasága, megfelel a Buda Kft-nél elvárt követelményeknek, a gépkocsivezető öltözete megfelel a taxi gépkocsi kategóriájában előírtaknak, és a kolléga taxiórája SZABAD jelzést mutat.

6. Óraindítás szabályai
Azonnali rendelés esetén az utassal történő kapcsolatfelvétel után 5 perc elteltével indítható a taxaméter.
Amennyiben a kapcsolatfelvétel nem lehetséges, úgy a címre érkezést követő 5 perc elteltével, de legkorábban a címfelvételtől számított 10. perc után indítható a taxióra.
Amennyiben az utas kifejezett kérése, hogy a taxis ne csengessen, úgy kell tekinteni, mintha a címre érkezés pillanatában fel tudta volna venni a kapcsolatot a kolléga az utassal. Előrendelés esetén az előrendelés idejekor kell a taxiórát indítani, kivétel, ha az utas által a taxi igénybevétele a kolléga címre érkezését követően, már az előrendelés ideje előtt megkezdődik (utas beszáll, és az utazás megkezdődik).
Ügyintézés alkalmával a címre érkezést követően, a gépkocsi le-parkolása után kell a taxiórát indítani. Az ügyintézés akkor fejeződik be, amikor a kolléga a feladat végeztével visszaért az autójához, a taxiórát ekkor kell megállítani. Az olyan ügyintézéseknél, ahol a kolléga pénzt hitelez, az ügyintézésért felszámítható díj 500 Ft.
Ügyintézés normál menetétől eltérő esetben (különleges terjedelmű, különleges méretű küldemény) előzetes megegyezés alapján külön díj számítható fel.
A taxiórának mindig a pontos időt kell mutatnia. Maximális eltérés +/- 5 perc lehet, kivéve az egyes taxaméter típusoknál a tavaszi, őszi idő átálláskor meglévő l órás különbséget. Tekintettel arra, hogy a taxaméter által mutatott idő, előrendeléseknél vitás esetben fontos adat lehet, a taxaméter ilyen jellegű pontatlanságából eredő károkat, a taxiórát üzemeltető kollégának kell viselnie. Ugyanakkor, mivel a taxaméter idejének pontatlansága akár visszaélésekre is alkalmat adhat, az 5 percnél nagyobb eltérést az EB a súlyos vétségek körében szankcionálja.






7. Tarifák használata:
Az aktuális tarifák használatát a Tarifaalkalmazási tájékoztató tartalmazza, mely az Szabályzat 1. sz. melléklete.

8. Megrendelővel, utassal szembeni magatartás
A megrendelővel, illetve az utassal szembeni viselkedésünket az általános elvárásokon túl, fokozott udvariasság és választékosság kell, hogy jellemezze!
A taxi gépkocsivezetőnek az utassal szemben feltétlenül udvarias és segítőkész magatartást kell tanúsítania, különösen a beteg, mozgáskorlátozott, idős, vagy kisgyermekkel utazó személyek esetén.
A taxi gépkocsivezető köteles az utasnak segítséget nyújtani a be-és kiszállásnál. Amennyiben a címre érkezést követően a körülmények megengedik, lehetőség szerint várja az utast a gépkocsi mellett, hogy számára a beszállást a gépkocsi ajtajának kinyitásával megkönnyítse.
Az utas poggyászának szállítása:
Az utas - a gépkocsi terhelhetőségének határáig külön díj felszámítása nélkül - kézipoggyászt vihet magával.

A poggyász-szállítás megtagadható:
• Olyan tárgy esetében, melynek szállítását jogszabály, vagy hatóság tiltja.
• Tömegénél, vagy méreténél fogva alkalmatlannak minősül,
• Lőfegyver, vagy bármely más, támadásra és sérülés okozására alkalmas eszköz esetében (kivéve az erre engedéllyel rendelkezőket),
• Ha a poggyász a gépkocsit beszennyezheti, vagy megrongálhatja.
A taxi gépkocsivezető köteles az utas csomagjait a csomagtartóba elhelyezni.
A taxi szolgáltatás fuvardíja a csomagok gépkocsi mellől a csomagtérbe történő bepakolását, illetve a fuvar végeztével a csomagtérből a taxi mellé történő kirakodását foglalja magában. A taxi gépkocsivezető ezen túl terjedő segítségének igénybe vétele az utas részéről minden esetben külön megállapodás alapján történhet.
A megrendelő (utas) ilyen irányú kérésére a taxi gépkocsivezető kétféleképpen reagálhat:
• Ha az utas - a poggyász távolabbi célpontra történő eljuttatására vonatkozó - kérését közös megegyezés tárgyát képező anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó teljesíteni, úgy a megegyezés feltétlenül a plusz feladat végrehajtása előtt kell, hogy létrejöjjön.
• Amennyiben a taxi szolgáltatáson túlmenő feladatot nem kívánja végrehajtani, úgy a felkérést udvariasan, a megrendelő által is elfogadható indokra hivatkozva igyekezzen visszautasítani, és próbáljon meg olyan kollégát keresni az URH-n, aki esetleg az adott feltételekkel a feladatot elvégzi.
Amennyiben az utas nem kézipoggyász szállítása céljából szándékozik tetőcsomagtartós, vagy kombi taxit igénybe venni, úgy a gépkocsivezető felelőssége eldönteni, hogy az adott fuvart vállalja-e, vagy sem.






Fontos tudni, hogy a taxi szolgáltatás nem terjed ki a megrendelő kézipoggyásznak nem minősülő tárgyainak (kisbútor, szőnyeg, falikép, tükör, hangszerek, stb.) szállítására. Ezért az ilyen célú igénybevétel teljesítése esetén, a fuvardíjon felüli anyagi ellenszolgáltatás tárgyában előzetes megállapodás szükséges. A taxi utasterébe bevitt kézipoggyász őrzése az utas kötelessége. A gépkocsi utasterében nem szabad elhelyezni olyan csomagot, tárgyat, mely a gépkocsi belsejét megrongálhatja, beszennyezheti, vagy a gépkocsivezető bármely irányban való kilátását zavarja, illetve elhelyezése egyéb okból balesetveszélyes.
A gépkocsi utasterében el nem helyezhető tárgyakat a gépkocsi csomagtartójában kell elhelyezni. A csomagtérbe történő rakodás, valamint a rakomány elhelyezésével és rögzítésével kapcsolatos KRESZ szabályok betartása a gépkocsivezető felelőssége. A taxi gépkocsi tetején poggyászt csak abban az esetben szabad szállítani, ha a gépkocsira tetőcsomagtartó van felszerelve. A taxi gépkocsivezető az átvett csomagokat úgy köteles elhelyezni, rögzíteni, hogy azok a gépkocsiból(ról) ki (le) ne essenek, illetve ne szenvedjenek sérülést. A KRESZ szabályainak betartása ilyenkor is a gépkocsivezető felelőssége.
A csomagok rögzítése és kibontása során fokozott óvatossággal kell eljárni, ügyelve arra, hogy ne következhessen be személyi sérülés.
Segítség nélkül női gépkocsivezető 20 kg-nál, férfi gépkocsivezető 40 kg-nál nagyobb súlyú tárgyak be- és kirakodására nem kötelezhető.
A fuvar végeztével a taxi gépkocsivezető köteles az utasnak lehetőséget biztosítani arra, hogy a gépkocsi csomagtartójába történő bepillantással csomagjainak hiánytalanságáról meggyőződhessen. A poggyász szállításának szabályaival kapcsolatos vétségek lehetnek könnyű vétségek. Az ebből származó károkért a gépkocsivezető felel.
A gépkocsivezető részéről a hangnemet maximális udvariasság jellemezze a köszönés, megszólítás, társalgás terén.

TILOS bárminemű nemtetszés nyilvánítás a fuvar minőségével, kedvezményes tarifával, csekkes fizetés móddal kapcsolatban! E témakörben érkező utas panasz esetén az EB utassal szembeni etikátlan magatartás miatt, köteles a kollégát elmarasztalni. Amennyiben az utas valamilyen kedvezményt kíván igénybe venni, és erre a Buda ill. Tele5 taxinál érvényben lévő szabályok szerint nem jogosult (diszpécser nem mondta, utas nem mutatja), úgy a gépkocsivezető részéről az erre vonatkozó figyelem felhívás, tájékoztatás legyen határozott, de udvarias és tárgyilagos. Az utassal beszélgetést kezdeményezni, erőltetni nem illendő! A kialakult társalgásban a gépkocsivezető a megfelelő hangnemben, bizalmaskodás és tolakodás nélkül, az utas hangulatához alkalmazkodva vehet részt, amennyiben az a vezetésben nem zavarja. Műsorszóró rádiót, magnót csak az utas előzetes beleegyezésével szabad működtetni.
Az URH rádión az utas által hallhatóan csak szolgálati közlemények adhatók. Az utas személyére, illetve úti céljára vonatkozó közleményeket - kivéve a várható, vagy a bekövetkezett támadást - leadni tilos.
A taxi gépkocsivezető az utas kívánságára sem köteles az URH rádiót kikapcsolni, annak lehalkítása a gépkocsivezető által hallható mértékig azonban kötelező.
Rádiótelefonon hívást kezdeményezni az utas jelenlétében csak nagyon fontos esetben szabad. A bejövő hívás fogadása után a beszélgetést a lehető legrövidebb időn belül be kell fejezni. A taxi gépkocsivezető dohányzása esetén, köteles előzetesen az utas engedélyét kérni.
Tilos rágyújtani gyermekkel utazó, vagy beteg utas jelenlétében. Amennyiben a taxi gépkocsivezető nem szeretné, hogy az utas dohányozzon, az erre utaló udvarias felkérést elhelyezheti az utas által látható helyeken.
A Buda/Tele5 taxi állománya „dohányzó-nemdohányzó" besorolást kapott, a besorolástól eltérni csak akkor lehet, ha a diszpécser nem talál mást és az igénytől való eltérést a megrendelővel egyeztette.

Az utastól beszállás után, de még a fuvar megkezdése előtt meg kell kérdezni az úti célt. Ennek ismeretében és a forgalmi viszonyok függvényében a legrövidebb, illetve a viteldíj-kímélés szempontjából legcélszerűbb útvonalat kell választani, majd ismertetni kell az utassal a gépkocsivezető által optimálisnak tartott útvonalat. A forgalmi dugókra és egyéb, az útvonal megválasztása szempontjából lényeges akadályokra az utas figyelmét minden esetben fel kell hívni. Közel egyenértékű választható útvonalak esetén az utas döntését kell kérni. Ezt követően az utas által elfogadott, vagy kért útvonalon kell a fuvart lebonyolítani.
Ezzel ellentétes bármely esetben, téves útvonalválasztás valósulhat meg.
A taxi gépkocsivezető nem köteles a fuvart teljesíteni olyan útvonalon, melyet veszélyesnek tart, vagy a gépkocsi állagát veszélyezteti.
Amennyiben az utas továbbszállítása az eredetileg megállapított útvonaltól eltérően csak kerülő úton lehetséges és az utas ilyen körülmények között is igényli a fuvar teljesítését, úgy a kerülőút miatt felmerülő többletköltséget megfizetni köteles. A nem fizető, vagy garázda utasokkal szemben tartózkodni kell a jogos önvédelmet meghaladó reagálásoktól. Az önbíráskodás semmilyen körülmények között nem indokolt.
A taxi gépkocsivezető vezetési stílusát jellemezze a KRESZ szabályok maradéktalan betartása, a defenzív vezetési elv. A forgalomban való részvétele ne keltsen félelmet az utasban. Legyen határozott, de mellőzze a durvaságot és az erőszakot. A Buda ill. Tele5 taxi felségjeleit viselő gépkocsi a forgalomban a Buda Kft-t képviseli, ezért különösen fontos, hogy a taxi gépkocsivezető kerülje a közlekedés többi résztvevőjével a konfliktushelyzet kialakítását. Az ilyen jellegű bejelentések esetén az EB-nek első esetben nyilvántartási kötelezettsége van, ismétlődés esetén a szankciók a figyelmeztetéstől fokozatosan szigorodnak.






9. A fuvardíj kifizetése, számlaadás
A fuvar akkor tekinthető befejezettnek, ha az utast a taxi gépkocsivezető az utas által megjelölt helyre szállította, az utas a csomagjait hiánytalanul átvette, és a fuvardíjat kiegyenlítette. A fuvardíj kiegyenlítése történhet:
• Készpénzben,
• A Buda ill. Tele5 taxinál rendszeresített Utazási utalvánnyal (ennek bármilyen névértékű példánya készpénzt helyettesít!),
• Hitelkártyával az ennek elfogadására alkalmas taxi gépkocsikban,
• „elismervény taxi fuvardíjról" nyomtatvány (un. Taxi csekk) kitöltésével.
• Utólagos kifizetéssel a Buda Kft. pénztárában, vagy meghatározott térítés ellenében a megrendelőnél.
• Az esetleges utaspanaszok korrekt kivizsgálása érdekében ^-^ ajánlott a taxióra által kiadott és az utasok által hátrahagyott nyugtákat 30 napig megőrizni.
A készpénzben, az Utazási utalvánnyal, illetve a hitelkártyával történő fizetés esetén a taxi gépkocsivezető köteles az utas kérésére a fuvardíj összegéről készpénzfizetési számlát adni. Ez alól kivétel, amennyiben az Utazási utalványon a Buda Kft. bélyegzője szerepel. Ebben az esetben az utas számlát nem kaphat, azt pénztárban kell leadni az utalvánnyal együtt és a „vevő neve" rovatba a Buda Kft-t kell feltüntetni!
A Buda Kft. által kiközvetített fuvarok teljesítése során, számla kibocsátása esetén kizárólag a Buda Kft-nél rendszeresített, sorszám szerint nyilvántartott, hárompéldányos számlatömb használható!
A számla hiánytalan, helyes adatokkal történő kitöltése a taxi gépkocsivezető felelőssége. A szabálytalanul, illetőleg hiányosan, olvashatatlanul kitöltött számla miatti reklamáció esetén az EB a számlát kibocsátó taxissal szemben szabálytalan számlaadás vétsége miatt eljárást kezdeményez.
Az Utazási utalványt a Buda Kft. pénztárában történő beváltása előtt minden gépkocsivezető köteles lepecsételni és aláírni. Az „elismervénnyel" (taxi csekkel) történő fizetés esetén az utas kérésére a taxi gépkocsivezető köteles az elismervényt kitölteni. Ebben az esetben célszerű az utast az „elismervény" kitöltése után udvariasan megkérni arra, hogy aláírásával igazolja a fuvardíj összegét.
Az „elismervény" a Buda Kft. pénztárában a gépkocsivezető által kitöltött, és lebélyegzett készpénzfizetési számla leadásával egyidejűleg váltható be. Az „elismervény" hátoldalát minden esetben alá kell írni, és le kell bélyegezni! A számla „vevő neve" rovatába az „elismervényt" kiállító cég adatait kell beírni!
Nagyobb címletű készpénz bankjegyek felváltása a taxis feladata. Olyan esetben, amikor megfelelő mennyiségű váltópénz hiányában ez problémát jelent, a gépkocsivezetővel szembeni elvárás az, hogy a helyzetet megfelelő módon kezelve, az utasnak lehetőleg a legkevesebb kellemetlenséget okozva oldja meg a problémát. Ilyen esetben - miközben a taxis minden igyekezetével azon fáradozik, hogy a helyzetet megfelelő módon kezelje - lehetőség van az utas figyelmét udvariasan felhívni arra, hogy a jövőben a rendelés telefonon történő leadásakor, vagy még a fuvar megkezdése előtt szíveskedjék jelezni, ha nagyobb címletű bankjeggyel óhajt fizetni. Az ilyen témájú figyelemfelhívás soha nem lehet kioktató, nyegle stílusban megfogalmazott. Ellenkező esetben - amennyiben panasz érkezik - utassal szembeni etikátlan magatartás miatt az EB eljárást kezdeményez a kollégával szemben.

10. Talált tárgy kezelésének szabályai
Amennyiben a gépkocsivezető az utas távozása után a taxi gépkocsiban valamilyen tárgyat, vagy értéket talál, úgy azonnal értesítenie kell a diszpécserközpontot.
A taxi gépkocsivezető a kocsijában felejtett tárgy megtalálásának pillanatában a talált tárgy felelős őrzőjévé válik, a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján. A csomagtartóban maradt tárgya (ka) t a gépkocsivezető köteles az utasnak külön költség felszámítása nélkül haladéktalanul visszajuttatni. Az utas által az utastérben felejtett tárgya (ka) t a gépkocsivezető a felmerülő költségekkel kapcsolatos előzetes megegyezést követően szolgáltatja vissza.
Nagyobb értékű talált tárgy visszaszolgáltatása alkalmával célszerű tanúk jelenlétéhez ragaszkodni, vagy az utassal írásban rögzíteni a tárgy visszajuttatásának tényét.

11. Kollégákkal szembeni magatartás
A Buda ül. Tele5 Taxinál dolgozó kollégáknak a többi taxi gépkocsivezetővel szemben együttműködő, segítőkész és udvarias magatartást kell tanúsítania. Feltétlenül szükséges, hogy a taxi gépkocsivezető a vélt, vagy valódi sérelem esetén is tartózkodjon a durva szóváltástól, esetleges tettlegességtől. Az EB és az időmérők ellenőrzési tevékenységének akadályozása legsúlyosabb vétségnek minősül.
Egyik taxi gépkocsivezető a másik taxi gépkocsivezetőt nem korlátozhatja munkavégzésében, taxiállomásról nem küldheti el.
Szigorúan tilos:
• Taxiállomást kisajátítani, nem rendeltetés szerint használni,
• Agresszivitással, erőszakkal fellépni másik taxi gépkocsivezetővel szemben,

• Az utasok jelenlétében történő vita, rendreutasítás, kioktató hangnem használata,
• Tisztességtelenül alacsony árajánlatot tenni a másik vállalkozó kárára.
Fentieken kívül még tilos minden olyan megnyilvánulás, vagy cselekedet, mely a többi kolléga sérelmére, kárára történik.






IV. Az EB szankcionálási rendje, a különböző vétségek minősítései és ezek szankciói

Jelen Szabályzat az elkövetett vétségeket fajsúlyuk szerint 3 kategóriába sorolja:

Könnyű vétségek Súlyos vétségek Legsúlyosabb vétségek

- figyelmeztetéstől 7 nap letiltásig
- 8 naptól 30 nap letiltásig
- 30 napon túli letiltástól a szerződésbontásig.


A címekkel kapcsolatos letiltásokból egybefüggő 96 óra megváltható a maradék nem megváltható. A két órás letiltás nem megváltható. Megválthatóság esetén a kiszabott büntetési tétel egy ősz-szegben fizetendő. A befizetés határideje: két pénztári nap. Késésnél az egy hetet meghaladó tiltás esetén a kollégát EB ülésre be kell rendelni, a tiltás addig felfüggesztésre kerül. A diszpécser által kezdeményezett letiltás esetén a diszpécser kérdésére (fizeted, vagy ülöd, vagy EB ülésre befáradsz?) a letiltott kolléga köteles választ adni. A letiltás megváltásával kapcsolatos szándék nyilatkozat később nem módosítható. Amennyiben valaki a letiltás megváltása mellett döntött, és a büntetést a jelen szabályzatban meghatározott határidőig nem fizeti be a Buda Kft. pénztárába, tiltásba kerül mindaddig, amíg a letiltást be nem fizeti.
Az etikai vétség nem megváltható!
A szankciókkal kapcsolatos felfüggesztések bármilyen variációja (a büntetés egy részének, vagy teljes egészének felfüggesztése) lehetséges.
Amennyiben az EB a büntetés egy részének, vagy teljes egészének felfüggesztéséről rendelkezett, úgy azt EB határozatban rögzíteni kell, hogy a felfüggesztett szankció milyen esetben lép életbe, és milyen időszakra vonatkozik.

Jelen Szabályzat a mindennapi munkavégzés során a kollégák által elkövethető hibákat és a különböző vétségek szankcióit az alábbi témakörökben tárgyalja:
1. A taxi gépkocsi és a taxi gépkocsivezető megjelenése
2. URH forgalmazás, éterfegyelem
3. Megrendelővel, illetve utassal szembeni magatartás
4. Kollégákkal szembeni magatartás


1. A taxi gépkocsi és a taxi gépkocsivezető megjelenése
Az EB Szabályzat III. l. és 2. pontjában leírt szabályok megsértése esetén az EB által alkalmazott szankció a szóbeli figyelmeztetéstől a gépkocsi, vagy a taxi gépkocsivezető öltözetének a bemutatásig szóló letiltásáig terjedhet.
A taxi gépkocsi, vagy a taxi gépkocsivezető megjelenésével kapcsolatos hiányosságok sorozatos ismétlődése esetén a Buda Kft. megítélésének veszélyeztetése, kiemelt kategóriás fuvarra nem megfelelő öltözetben történő jelentkezés általi jogosulatlan fuvarszerzés esetén kollégákkal szembeni etikátlan magatartás miatt az EB a vétkes kollégával szemben eljárást kezdeményez. Könnyű vétség.
2. URH forgalmazás, éterfegyelem
Jelen Szabályzat III. 3. pontjában leírt szabályok megsértése esetén az éterfegyelmi vétség súlyosságát figyelembe véve a diszpécser, az EB tagja, vagy a Vezetőség tagja a kollégát figyelmeztetheti, illetve dönthet az azonnali letiltás alkalmazásáról és mértékéről, vagy az EB ülésén történő kivizsgálás és szankcionálás szükségességéről.
A diszpécser, etikás kolléga, vagy a Vezetőségi tag által az URH csatornán kezdeményezett azonnali letiltás 2 órától l hétig terjedhet. Könnyű vagy súlyos vétség.

Az éterfegyelem témakörében - függetlenül a vétség könnyű, vagy súlyos voltától - kiszabott büntetés NEM MEGVÁLTHATÓ!!!
Az ebben a témakörben alkalmazott szankció kiegészülhet az EB által meghatározott frekvenciák használatának korlátozásával.
3. Megrendelővel, illetve utassal szembeni magatartás
A) etikátlan magatartás
b) szabálytalan poggyászkezelés
c) túlkövetelés
- óraindítás szabályainak megsértéséből adódó
- szabálytalan tarifa alkalmazásából adódó
- téves útvonalválasztásból adódó
- téves árajánlat miatti
- fuvaron kívüli tevékenységgel kapcsolatos
- taxaméter műszaki hibájából adódó
- szándékos
d) szabálytalan számlaadás, hibás, ül. hiányos számla kibocsátás
e) fuvarhalmozás
f) utas tévesztés
g) címtévesztés
h) engedély nélküli címelhagyás
i) hanyag fuvarkezelés
j) talált tárgy kezelés szabályainak megsértése
a) Megrendelővel, illetve utassal szembeni etikátlan magatartás
Jelen Szabályzat III. pontjában leírt viselkedési, magatartási normáktól való eltérés miatti utas panaszokat az EB kivizsgálja és minden esetben az összes körülmény figyelembe vételével egyedileg dönt.
A megrendelővel, illetve utassal szembeni etikátlan magatartás miatti szankció semmilyen esetben nem váltható meg.






b) Szabálytalan poggyászkezelés
Az utas poggyászának, illetve az ügyintézés alkalmával a gépkocsivezetőre bízott küldemény szabálytalan be- vagy kipakolásából, vagy a gépkocsivezető hibájául felróható hanyagságból bekövetkező káreseményekért a gépkocsivezető a felelős. Az e témakörbe tartozó vétségek: könnyű vétségek.
c) Túlkövetelés
- Az óraindítás szabályainak megsértéséből adódó túlkövetelés esetén, első esetben a kártérítési kötelezettség mellett 7 nap nem megváltható letiltást kell alkalmazni. 2 éven belüli ismétlődés esetén, súlyos vétségként kerül elbírálásra, és a letiltás nem váltható meg.
- A szabálytalan tarifa alkalmazásából adódó túlkövetelés alatt azt értjük, amikor a taxi gépkocsivezető — figyelmetlensége miatt - nem a megfelelő tarifát alkalmazva teljesít fuvart. Első esetben a kártérítési kötelezettség mellett 7 nap nem megváltható letiltás alkalmazandó, 2 éven belüli ismétlődés esetén súlyos vétségként kerül elbírálásra, és a letiltás nem váltható meg, 3 éven belüli harmadik esetben a szankció szerződésbontás.
- Téves útvonalválasztás nem szándékos cselekmény! Az ilyen úton megvalósuló túlkövetelés 30%-os mértékig könnyű, a fölött súlyos vétség. Büntetési tétele ennek megfelelően kerül meghatározásra, és a kártérítési kötelezettség megállapítása mellett minden esetben helyismereti oktatással egészül ki. Téves útvonal választás miatti utaspanasz kivizsgálása során, az EB az eljárás alá vont kollégát a Buda Kft-nél rendszeresített helyismereti tesztlap kitöltésére kötelezheti, ennek eredményétől függően - szakmai továbbképzés keretén belül - további intézkedések foganatosíthatók. (Pl. heti rendszerességgel megtartott helyismereti oktatás, amelyen a részvétel kötelezővé tehető).

Téves árajánlat: a fuvardíj előzetes megbecslése során előforduló, és a fuvar teljesítése után kiderülő túlkövetelés a megbecsült és előre kifizetett és a tényleges fuvardíj közötti különbség mértékétől függően lehet könnyű, vagy súlyos vétség. A gépkocsivezető 30%-os eltérés esetén már köteles kezdeményezni a különbözet visszafizetését. Ez esetben az EB nem alkalmaz szankciót.
Fuvaron kívüli tevékenység díjával kapcsolatos megegyezésnek minden esetben a taxi fuvarhoz nem tartozó szolgáltatás megkezdése előtt kell létrejönnie. Megegyezés hiányában a plusz szolgáltatás elvégzése után, a taxi gépkocsivezető a fuvardíjon kívüli követeléssel nem állhat elő. Ellenkező esetben a kolléga magatartása súlyos vétségként kerül elbírálásra. Műszaki hibából adódó túlkövetelés: a viteldíjjelző készülék fuvar közbeni meghibásodása esetén, a fuvardíjjal kapcsolatban az utassal szóbeli megegyezést kell kezdeményezni, és a pontos útvonal feltüntetése mellett számlát kell adni. Amennyiben a fizetendő összeg miatt vita alakul ki, akkor mindenképpen az utas javára kell dönteni, illetve az utas által felajánlott összeget kell elfogadni. A fuvar befejezése után további munkavégzés nem megengedett. A kolléga köteles a taxiórát haladéktalanul megjavíttatni, és a javítási számlát az EB-nek bemutatni. Fentiektől eltérő magatartás esetén az EB egyedileg dönt az alkalmazandó szankcióról.
Szándékos túlkövetelésről abban az esetben beszélünk, amikor a szabálytalan, magasabb díjszabás alkalmazása nem a taxi gépkocsivezető figyelmetlensége, hanem szándékos, az utas megkárosítására törekvő, rosszhiszemű magatartása (pl. a viteldíjjelző készülék szabályos működésének - utólag beépített külső eszközzel elért - befolyásolása) következtében valósul meg. Szándékos túlkövetelés bizonyított esetében a szankció szerződésbontás.

d) Szabálytalan számlaadás, hibás illetve hiányos számla kibocsátás
Jelen Szabályzat III. 9. pontjában leírtak megsértése esetén az EB a számlaadással kapcsolatos szabályok megsértőivel szemben eljárást kezdeményez, és a vétkes kollégáról az okozott kár mértékétől függően dönt.
e) Fuvarhalmozás
Fuvarhalmozásnak tekintjük, és a megrendelővel, illetve utassal szembeni etikátlan magatartásnak minősítjük a taxi gépkocsivezető által kezdeményezett utas társítást, valamint azt az esetet, amikor valamely kolléga ügyintézéses fuvar közben más fuvart is elvállal. Kivétel: a diszpécser engedélyével összekapcsolt fuvarfeladatok teljesítése. Első esetben könnyű vétség, ismétlődés esetén súlyos vétség.
f) Utas tévesztés
A diszpécserközponttól kapott címre érkezést követően az utazni kívánó utas jelentkezésekor a taxi gépkocsivezető a kapott név alapján köteles azonosítani az utast. Ennek megtörténte után kezdhető meg a fuvar. Abban az esetben, amikor a rendelés recepción, vendéglátók esetében a felszolgálón keresztül érkezett, úgy a címet felvevő kolléga köteles a recepción, illetve a vendéglátóhely személyzeténél jelentkezni, és az utast (vendéget) keresni. Ha a kolléga taxijába beszállni kívánó utas a kapott névtől eltérő néven jelentkezik, úgy a fuvar a diszpécserrel történő egyeztetés után, a diszpécser engedélyével kezdhető meg.
Fentiek elmulasztása esetén utas tévesztés valósulhat meg, melynek
büntetési tétele azonnali rendelésnél 3 nap megváltható letiltás.
Előrendelésnél történt utas tévesztés esetén az ügy a kolléga távollétében is tárgyalható. Büntetése 6 nap, melyből 4 nap megváltható letiltás. Hat hónapon belüli ismétlődésnél a letiltás nem váltható meg.

Egy hónapon belüli harmadik utas tévesztés esetén a konkrét vétségért járó letiltás mellett az EB hanyag fuvarkezelés miatt is eljárást kezdeményez a kollégával szemben.





g) Címtévesztés
Címtévesztésnek nevezzük, amikor a kolléga a diszpécsertől kapott cím, vagy mérési pont helyett máshová érkezik, illetve - abban a hitben, hogy helyes címre érkezett - máshol várja az utast.
Azonnali rendelésnél, ha a címtévesztés ténye a kolléga által vállalt időintervallumon belül derül ki, és a kolléga vállalja, hogy az eredetileg vállalt időintervallumon belül korrigálja hibáját, cím visszakérdezés miatt 2 órás letiltást kap, emellett teljesítheti a fuvart.
Ha a címtévesztésre a kolléga által vállalt idő letelte után derül fény, úgy az alábbiak szerint kell eljárni:
- a diszpécser a kollégától a címet visszaveszi,
- a címtévesztésért járó büntetési tétel 3 nap megváltható letiltás
Előrendelés azonnali rendelésként történő felvétele utáni címtévesztés esetén, amennyiben az előrendelés ideje előtt derül fény a címtévesztésre, úgy az azonnali rendelésen történő címtévesztésre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.
Abban az esetben, ha az előrendelés idejének lejárta után derül fény a címtévesztésre, az EB az utas tévesztés előrendelésnél vétség elbírálásának szempontjai alapján hozza meg döntését. Egy hónapon belüli harmadik címtévesztés esetén a konkrét vétségért járó letiltás mellett, az EB hanyag fuvarkezelés miatt is eljárást kezdeményez a kollégával szemben.
Sorból kapott címmel kapcsolatos „reklama" alkalmával, vagy a diszpécser keresésére válaszolva helytelen cím visszaolvasása -függetlenül a visszaigazolástól eltelt időtől - címtévesztésnek minősül. Sorból kapott előrendelésnél címtévesztés esetén, ha a kolléga az előrendelés idejét nem sértve korrigálni tudja hibáját, úgy a szankció 2 óra letiltás és a fuvart teljesítheti. Ha a korrekció csak az előrendelés idejét sértve eszközölhető, akkor a címtévesztés előrendelésnél szabályai alkalmazandók.
h) Engedély nélküli címelhagyás
A diszpécser engedélye nélküli cím elhagyás fuvarmegtagadásnak minősül, szankcióját az EB az összes körülmény figyelembe vételével határozza meg.
i) Hanyag fuvarkezelés
Nem kellő körültekintéssel történő fuvarfelvétel, illetve fuvarteljesítés. Ide soroljuk a könnyű vétségek sorozatos ismétlődését (harminc napon "belül három eset l hét nem megváltható letiltást von magával).
j) Talált tárgy kezelés szabályainak megsértése
A taxi gépkocsiban felejtett tárgyak kezelésére vonatkozó szabályok megsértése az első esetben könnyű vétség, ismétlődés esetén az elbírálás szigorodik.

4. Kollégákkal szembeni magatartás
Az e témakörbe tartozó vétségek a következők lehetnek:
a) késés
b) sorban állás szabályainak megsértése
c) fuvar kisajátítás (fuvar lenyúlás)
d) etikátlan magatartás
e) diszpécser félrevezetése
f) fuvarlopás
g) tettlegesség
h) URH berendezésekkel kapcsolatos vétségek
i) etikátlan címfelvétel






a) Késés
Ha valamely kolléga a diszpécser által meghatározott címet, vagy mérési pontot az általa vállalt időn belül nem éri el, és a címre vagy mérési pontra az általa vállalt idő letelte után érkezik, vagy ha a címet az általa vállalt idő letelte után adja vissza, késés miatt az e) pontban - a késés különbözőképpen minősített eseteiben -meghatározott szankciókat kell alkalmazni.
Vidéki cím, vagy vidékre (külföldre) irányuló fuvar felvétele után, a diszpécser által meghatározott mérőpont vállalt időn túli elérése, vagy időn túli címvisszaadás esetén a késés miatti letiltás NEM VÁLTHATÓ MEG.
A késés elkerülése érdekében a címvisszaadást olyan forgalmazás szituációban kell kezdeményezni, hogy a kolléga „REKLAMA' beszólása a diszpécserközpont hangrögzítő berendezésén - utólagos visszahallgatás esetén - tisztán érthető legyen. Ha a cím visszaadása érdekében kezdeményezett „REKLAMA" - az utólagos visszahallgatás alkalmával - a vállalt idő letelte előtt nem hallható, és a kolléga a címről elkésik, vagy a vállalt idő letelte után adja vissza a címet, úgy késés vétsége miatt a kollégával szemben szankciót kell alkalmazni.
• azonnali rendelésnél az egy percen belüli késés 2 nap letilt eredményez. Minden további perc késés újabb l-l nap letiltással jár.
• időszűkítéses címről és előrendelésről késés esetén az azon rendelésekről történő késés esetén alkalmazott szankció duplája jár.

A címre érkezések ellenőrzésekor a mérést végzőnek a címen kell várnia az ellenőrzött kollégát, vagy egyszerre kell érkezniük. Az időmérőknek - ha késés miatt letiltást kezdeményeznek - minden esetben be kell mutatniuk a stoppert (Kivéve: Pest megye tábla ill., ha az utas már kint áll). Az EB tagjainak lehetősége van, látótávolságon belül, tiltást alkalmazni, stopper bemutatása nélkül.
b) Sorban állás szabályainak megsértése
A jelen Szabályzat III. 4. d. pontjában leírt vétségektől eltérő esetekben az EB az összes körülmény figyelembe vételével egyedileg dönt.
c) Fuvar kisajátítás (fuvar lenyúlás) 1. Csekkes fuvar kisajátítás
Minden olyan rendelésre, melynek fuvardíjának kifizetése a Központon keresztül történik, csak a diszpécserközpont által küldhető autó.
Csekkes fuvar VÉLETLENSZERŰ utcáról történő teljesítésekor (pl. leintés, sorban történő beszállás) a kolléga a fuvar végeztével, illetve a fuvar teljesítésének napján 24 óráig köteles a diszpécsernek a csekk sorszámát bediktálni. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, vagy ha az EB bizonyítja, hogy a fuvar teljesítése a kolléga és az utas megegyezése (előzetes megbeszélése) alapján történt, úgy fuvar kisajátítás vétsége miatt kell a kollégával szemben eljárást kezdeményezni.
Kivéve: ha a cég a kolléga közreműködése útján lett a Buda Kft. szerződéses partnere, és ez a tény a szerződésben rögzítve van.
Amennyiben szándékos ár aláígérés történik a fuvar megszerzése érdekében, úgy azt is fuvarlenyúlásnak kell minősíteni. SZANKCIÓ: SZERZŐDÉSBONTÁS!






2. Nem csekkes fuvar kisajátítás
Minden olyan rendelést, amely rendszeresen a Buda ül. a Tele5 taxi központján keresztül kerül kiadásra Buda Kft-s fuvarnak kell tekinteni. Amennyiben ilyen cím eltűnik a rendelői állományból, és azt az eltűnése után bizonyítottan kolléga viszi, illetve diszponál felette, fuvarlenyúlásnak kell tekinteni.
Bizonyítottnak kell tekintem azokat az eseteket, amikor a rendszeres megrendelés nem érkezik be a központba, de abban az időpontban a címen kolléga jelenik meg és viszi a megrendelőt személyes megbeszélésük alapján. SZANKCIÓ: SZERZŐDÉSBONTÁS
d) Kollégákkal szembeni etikátlan magatartás
Jelen Szabályzat III.. 11. pontjában leírtak megsértése esetén az EB az esetek súlyosságát kivizsgálja, és az összes körülmény figyelembe vételével, egyedileg dönt. Büntetési tétele minden esetben NEM MEGVÁLTHATÓ.
e) Diszpécser félrevezetése
Amennyiben valaki az URH forgalmazás során a diszpécsert bármilyen okból szándékosan félrevezeti, vagy megtéveszti, illetve a diszpécser kérdésére válaszolva valótlanságot állít, úgy etikátlan magatartás témakörében súlyos vétséget követ el. Az eset kivizsgálása során az EB súlyosbító körülménykém veszi figyelembe, ha a diszpécser félrevezetése az adott kollega, vagy más taxis által elkövetett vétség elkendőzésére irányul. Szankciója minden esetben NEM MEGVÁLTHATÓ letiltás!

f) Fuvarlopás
Fuvarlopásnak nevezzük az alábbi eseteket:
• amikor valamely kolléga a Központ által a másnak kiadott rendelést bizonyíthatóan, szándékosan elviszi,
• világító szabadjelzővel szabályosan közlekedő másik Buda ill. Tele5 taxist megelőzve utast vesz fel, vagy ilyen módon a Buda Kft. által üzemeltetett sorban a megelőzött kolléga elé kerül és sor elsőként címet vesz fel, illetve a sorban beülő utast elviszi.
• több autós rendelés esetén hosszabb fuvar, vagy egyéb módon megvalósuló, a másik, illetve többi kolléga kárára váló anyagi haszonszerzés (pl. „betolás") reményében megvalósított szándékos utas csere történik.
A bizonyított, szándékos fuvarlopás szerződésbontást von maga után.
g) Tettlegesség
A munkavégzés közben elkövetett tettlegesség a legsúlyosabb vétségek közé tartozik.
h) URH berendezésekkel kapcsolatos szabályok, a különböző vétségek szankciói
A Buda Kft-nél a Frekvencia Gazdálkodási Intézet engedélye alapján, a Vezetőség által meghatározott típusú, gyári számmal ellátott URH készülékek üzemeltethetők.
Megengedett legnagyobb teljesítmény: 10 watt.
A megengedett legnagyobb teljesítmény felett az EB a következő
szankciókat alkalmazza:

• 10-15 watt között: letiltás a javítás (beállítás) utáni bemutatásig. Ismétlődés esetén súlyos vétségként kerül elbírálásra.
• 15 - 20 watt között: súlyos vétségek közé sorolandó, ismétlődés esetén szerződésbontás.
• 20 watt felett: szerződésbontás.
Az antennakábelnek 50 ohmosnak és folyamatosnak kell lennie az URH készüléktől az antenna csonkig. Ettől eltérő eset súlyos vétség, ismétlődés esetén szerződésbontás.
Egy autón több bekábelezett URH antenna csonk nem lehet!
Az EB, vagy a mérést végző személy kérésére az antenna kábelt láthatóvá kell tenni.
SWR érték maximum 1, 5 lehet, ettől eltérően első esetben tiltás beállításig, ismétlődés esetén súlyos vétség.
A taxi gépkocsiban a következő egységek lehetnek:
• l db adó-vevő URH készülék
• l db mikrofon
• l db kódkiíró
• l db térerő mérő
• l db külső adásindító gomb
• l db címrögzítő egység
• l db elektronikus stopper
• l db külső hangszóró






URH berendezésekkel kapcsolatos szabálytalanságok és ezek szankciói:
URH készüléknél
- kód nélküli adásindítás tilos — szerződésbontás
- elektronikus kódsorozat-lövő (trom) tilos — szerződésbontás
- a rádió teljesítménye a kódfutási idő alatt sem lépheti túl a megengedett legnagyobb teljesítményt — szerződésbontás
- szimplex üzemmód tilos — szerződésbontás
- az adó-vevő készülékben egy kódadó lehet. Azonos kóddal szerelt két kódadós rádió használata tilos — szerződésbontás
- pótgombbal, illetve külső adásindító, gombbal ellátott készüléknél az egyik adásindító gomb nyomva tartása mellett a másik gombbal adás nem indítható — szerződésbontás
- URH készülék dobozának lezártnak kell lennie, rajta furatokat elhelyezni tilos — szerződésbontás
- Bármilyen átalakítás, mely a Hírközlési Felügyelet előírásainak nem felel meg, valamint a Rádió engedélyes - a Buda Kft. - engedélye nélkül történik és a gyári kialakítástól eltér, ezért tilos — szerződésbontás. Mindenki saját maga felelős azért, hogy a készüléke a fenti előírásoknak megfeleljen. Ez minden a Buda Kft-nél engedélyezett típusra vonatkozik. Valamint ez vonatkozik a készülék kiegészítő berendezéseire is! Például mikrofonban, térerőmérőben, póthangszóróban, címrögzítőben, vevőegységben elhelyezett, ezek funkciójától eltérő megoldás.
- Tápkábeleknek folyamatosnak kell lenniük (kivétel a biztosíték) — tiltás bemutatásig
- Rádió ellenőrzés során az intézkedő EB tagok utasításainak pontos betartása kötelező! Ellenkező esetben a szankció szerződésbontás

Hangrögzítő egység (címfelvevő) nem rendeltetésszerű használata súlyos vétségnek minősül.
Minden kolléga maga felelős azért, hogy URH készüléke és annak kiegészítő berendezései a fenti előírásoknak megfeleljenek. Az URH készülékekben csak a Buda vagy Tele5 Taxi számára engedélyezett frekvenciák lehetnek, ettől eltérni csak a Vezetőség írásos engedélyével lehet.
Bármilyen átalakítás, mely a Hírközlési Felügyelet előírásainak nem felel meg, valamint a Vezetőség engedélye nélkül történik, szerződésbontást von maga után.

i) Taxióra
A taxiórának szakszerviz által leplombáltnak kell lennie. A nyugt; kiadásának megakadályozása, a papírszalag kifűzésével, vág megakasztásával súlyos vétség, szankciója l hét nem megváltható letiltás!

A tarifa kijelzést letakarni TILOS, szankciója: SZERZŐDÉ BONTÁS!



V. A fellebbezés

Az EB által hozott határozatok ellen írásbeli fellebbezésnek van helye, melyet 6 naptári napon belül a Vezetőséghez kell benyújtani. A Vezetőség a fellebbezés benyújtását követő elnökségi ülésen az érintett kolléga jelenlétében, az EB elnökét, valamint a fellebbezést benyújtó kollégát meghallgatva tárgyalja az ügyet. A fellebbezési tárgyaláson az EB elnöke csupán ismerteti az EB által lefolytatott vizsgálatot és az EB határozatát, a Vezetőséget a döntéshozatalban semmilyen módon nem befolyásolhatja.

VI. A különböző vétségek elévülésének ideje

A különböző súlyú vétségek esetére meghatározott elévülési idők az alábbiak:
•    Könnyű vétségek elévülési ideje, l év
•    Súlyos vétségek elévülési ideje, 2 év
•    Eegsúlyosabb vétségek, illetve a különböző vétségek ismétlődése esetén alkalmazott Utolsó figyelmeztetés elévülési ideje, 3 év.
Budapest, 2004. március 13.





1. sz. melléklet


TARIFA ALKALMAZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

Tarifák használata, abban az esetben, ha a diszpécser másként nem rendelkezik.

1-es- utcai tarifa.
Szállodák, panziók, éttermek és egyéb vendéglátó egységek esetében, ha a diszpécserutasítást ad a tarifa alkalmazására, 5 személy vagy több esetében

2-es- telefonos tarifa.
- telefonos megrendelések esetén, ahol a diszpécser nem határoz meg más tarifát.

3-as- korrekciós tarifa
-transzferek esetén használható, hogy a megadott összeget ne lépje túl a taxióra.

4-es- kedvezményes tarifa
kedvezmény kártyák, akciós utalványok, (mindkét társaság átadott hívásainál is.)

5-ös- csekkes tarifa
-csekkes - szerződéses partnerek esetén, valamint aranykártya felmutatásakor, Citibankos arcképes belépő felmutatásakor minden esetben, Westel belépőkártya esetén (mindkét társaság ül. a Taxi4 átadott hívásainál is),

6-os- vidéki tarifa
-kizárólag Budapest közigazgatási határán kívül (zöld tábla) használható.


Vidéki fuvar esetén a 6-os tarifa az alábbiak szerint használatos:
• Budapesttől, folyamatosan távolodva vidékre megyünk, és ott végzünk, a határtáblától a 6-es tarifát, használjuk, visszautat nem számolunk,
• vidékről, ha folyamatosan közeledve Budapestre irányul a fuvar, a kiállás ingyenes, határtábláig 6-os tarifa, majd a határtáblától az aktuális tarifa.
Az összes többi esetben a közigazgatási határon kívül az 5-ös tarifát kell alkalmazni, a végzés helyétől a közigazgatási határig a legrövidebb út figyelembevételével (5-ös tarifával) kell a visszautat - saccolás alapján - a fuvardíjhoz hozzáadni. Ez alól kivétel a vidékről-vidékre történő fuvarozás, mert ebben az esetben a diszpécser tájékoztatja a kollégát, hogy az utas kint marad. Ilyenkor a közigazgatási táblától az 5-ös tarifával kell a címre kiállni, a fuvart ezzel a tarifával kell teljesíteni, a végcélnál pedig az előző pontban leírtak alapján a közigazgatási határig visszaszámolni.

Repülőtéri transzferek:

A transzfer díjak 2004. február 23-tól, az alábbiak szerint módosulnak:

• Budáról 3990.- Ft
• Pestről 3490.- Ft

A plusz 500.- Ft a korábbi körzetesítésnek megfelelően alkalmazhatók.

• Kivéve a Budataxi -Országgyűlés Hivatala, ahol a régi (Pestről 3000.-Ft, Budáról 3500.- Ft-os) transzferek maradnak érvényben.

• a repteres transzfer 5 vagy több utas esetében nem érvényes!

A Tele5 Taxi és Budataxi felségjelekkel a fentiek betartása kötelező!



l.sz. kiegészítés: A hibapont-rendszer

A Buda Kft-nél alkalmazott hibapont-rendszer működtetésének célja a gördülékeny URH forgalmazás biztosítása.
Fentiek értelmében a diszpécser az alábbi esetekben köteles hibapontot beírni:

• belekapás,
• címvisszaadás,
• cím visszakérdezése,
• időegyeztetés,
• tarifára rákérdezés,
• rosszpontok számára rákérdezés.
• diszpécser munkájának akadályozása

Belekapiisnak nevezzük, amikor a diszpécser által feldobott címre jelentkező, és azt megkapó kolléga a cím visszaigazolása helyett azt bármilyen okból, vagy indoklás nélkül visszaadja, illetve nem igazol vissza.

Cimvisszaudás. amikor a kapott cím visszaigazolása után adja vissza a kolléga a címet.
A korábban - 3/3, 5/5, vagy 8/10 perces időintervallummal - felvett és később visszaadott címet, a címet visszaadó kolléga csak abban az esetben kaphatja meg ismét, ha nincs más jelentkező 5 percen belül. Az 5 - 8/10 -15 stb. percen túli időintervallummal felvett és később visszaadott címet a kolléga akkor kaphatja meg ismét, ha nincs más jelentkező 3 percen belül.
Az idöszűkítéssel felvett címek visszaadásával és újbóli felvételével kapcsolatos szabályok megegyeznek a normál időintervallummal felvett és visszaadott címekéivel. A felvett időintervallumhoz képesti késői címvisszaadás esetén a címről késés szabályai szerint kell eljárni.
Előrendelést az előrendelés ideje előtt visszaadó kolléga a címet csak abban az esetben kaphatja meg ismét, ha nincs más jelentkező az előrendelés idejére.
Abban az esetben, ha az előrendelés visszaadása után sem a címet visszaadó kolléga, sem más jelentkező nem tud az előrendelés idejére megérkezni, úgy az EB. előrendelésről késés vétsége miatt vonja felelősségre a címet, visszaadó kollégát, és az összes körülmény figyelembe vételével egyedileg dönt.

Cím visszakérdezésnek minősül a felvett címmel kapcsolatos bármilyen elhangzott információra való visszakérdezés a visszaigazolás után.
Kivétel: ügyintézés, bonyolult cím (ha a kolléga előre jelzi, hogy visszakérdez)

Időegyeztetés, amikor valamely kolléga a felvett címmel kapcsolatos bármilyen, időre vonatkozó kérdést intéz a diszpécserhez, (mennyi időm van még?, mennyi idő telt el a cím felvétele óta?, mikorra szólt az előrendelés?, stb.)

Tarifára rákérdezés esetén is hibapont jár. A Buda Kft-nél a kedvezmények alkalmazásával kapcsolatos alapszabály, hogy a kedvezményes tarifa alkalmazása akkor kötelező, ha a diszpécser a cím elhangzásakor erre utaló megjegyzést fiiz a címhez, illetve ha az utas a kedvezményes tarifára való jogosultságát a megfelelő csekk, vagy kedvezményes kártya felmutatásával igazolja. (Mondja, vagy mutatja elv) (A csekk felmutatása a kártya felmutatásával egyenértékű) Mindezek hiányában az utas nem jogosult kedvezmény igénybe vételére.

A hibapontok számára rákérdezés - tekintve, hogy a második hibapont beírásakor a diszpécser köteles felhívni a kolléga figyelmét a figyelmes, körültekintő munkavégzésre - felesleges, a diszpécser munkáját indokolatlanul akadályozó cselekedet. Ezért is hibapont jár.

Diszpécser munkájának akadályozása - címkiadás után a kolléga keresgélése a csatonián

Összefoglalva: a kollégák által felvett (visszaigazolt) címmel kapcsolatban - a szabályos reklamálást kivéve - a diszpécser bárminemű indokolatlan igénybe vétele esetén hibapont jár.

Az a kolléga, aki az első rosszpont beírásától számított 24 órán belül a harmadik rosszpontját megkapja, a harmadik pont beírásától számított 24 órás nem megváltható letiltásba kerül.
A hibapont-rendszer felfüggesztéséről a közlekedési, időjárási, vagy egyéb rendkívüli körülmények figyelembe vételével a diszpécser, a Vezetőség, vagy az EB tagja dönthet.
Nem függeszthető fel a rosszpont-rendszer olyan területen, ahol a kiadandó címek 3 vagy 5 perces időintervallummal történő feldobása esetén több jelentkező is van.

A hibapont-rendszer bevezetésének időpontja: 2004 október 1.