Néha irodáknak is

2007.03.10.

TAXISKÖNYV XIV.   Háromkirályok

Polgári ötkilós.
AZ ÉN TAXIM EGYSZEMÉLYES UTAZÁSI IRODA
Néha irodáknak is


- De amikor nincs ilyen incidens, akkor még más is van a programban?

- Akkor megyünk Szántódpusztára. Illetve előbb megmutatom Szántódot, mert szinte mindig szóba jön, hogy visszajönnének ide üdülni a családdal. Elmondom, hogy ebben az utcában biztos szállást tudok szerezni, ha március-áprilisig küldenek egy levelet. Utána a puszta, ahol megnézzük az érdekességeket, mesélek, lehet lovagolni, kocsizni. Ez általában késő délután van. Ott még kellemeset lehet szórakozni, mert ugye én általában ősszel és tavasszal csinálom ezt, hiszen nyáron nem vagyok jelen. Tavasszal viszont millió kiscsikó, pár naposak. Hát odajöhetnek, ahova egyébként idegen embernek tilos bemenni. Mindig gondoskodom róla, hogy kapjanak egy marék kockacukrot, amivel etethetnek. Végigmegy a cirkusz. Utána átmegyünk Kőröshegyre egy parasztpincébe, ihatnak, ameddig akarnak. Volt társaság, akikkel hajnali négykor indultunk haza Pestre.
Elég kemény dolog. Engem úgy megvisel, hogy egy kilót biztosan leadok.

- Szerepel a kínálatodban a szokásos Bugac, Hortobágy is?

- Azt egyáltalán nem csinálom. Ha nekem azt mondják hogy puszta, akkor menjen, nézze meg. Velem nem fogja megnézni. Én mégiscsak egy taxis vagyok. Utazom vele legkevesebb száz kilométert, ha Bugacra megyek, és mit tudok nekik mutatni? Ha szerencsém van, és ott egy csoport, akkor megmutathatom ezt az álromantikus, mocsok cirkuszi mutatványt. Cirkusznak egyébként ügyes, de semmi esetre sem magyaros, és nem eredeti betyárkodás. Hogy mást ne mondjak, tudod-e mi a története a pusztai ötösnek?

- Egy elképzelés festményre került, és a kép alapján kreálták ezt az ötlovas felállást.

- Épp erről van szó, mert komolytalan, egy osztrák festő ilyennek képzelte, és nálunk megcsinálták. Látványos, csak semmi köze a magyar pusztához.

- Egyébként ezt Szántódpusztán is bemutatták.

- Hogyne, a Sárkány Évával, aki most is ott van. De nem kell, felesleges.

- Az országjárást is óradíjra vállalod?

- Nem, bár átszámítható arra is. Nagyon egyszerű az ára. Kettő és háromszáz márka autónként egy Balaton program. A Dunakanyart százötven-kétszáz márkáért szoktam elvállalni, aszerint, hogy kinézésre mit lehet kérni tőle. Az ebédet nekem is a kedves vendég fizeti. Viszont a bort, a múzeumi belépőt és minden más felmerülő költséget én állok. Durván takarja azt, amit a ketyegő mutatna, és még plusz 15-20 százalék. Azért amit beszélek, meg azért, mert én tudom, hogy hova kell menni. Az az érdekes, hogy a Luxhoz képest minden programom 30 százalékkal olcsóbb. És egyet biztosan tudok, az én Dunakanyar-túrám jobb, mint bárki másé. Úgy kell elindulni ebben a szakmában, hogy a guide az én vagyok. A többi szakmabeli pedig... hát igen, hallottam még egy emberről, de az a közelembe se jöhet.

- Dolgozol utazási irodákkal is, vagy csak a saját egyszemélyesednek?

- Teljesen ötletszerűen, de dolgoztatott a Danubius és volt már nagy országjárásom a Pegazus Tours számára is.
Egyhetes program a Maxi Magazin - ez egy NSZK-beli Nők Lapja - turisztikai rovatvezetőjével. Később ez az "újság nemcsak példányokat küldött, hanem ajánlott utasoknak is. Általában egy-két napos dolgok derülnek ki, mert hozzánk vagy üdülni jön a német, vagy három napra. Ha ez öt nap lenne, kicsit lazábban csinálhatnám az országjárást. Egyébként úgy dukálna, hogy legyen benne egy Eger is. De csütörtök estétől hétfő reggelig nem fér bele több.

- Ezek az utasok az irodák szabvány túráival jönnek ide, vagy inkább szóló vendégek?

- A pár napra jövők többnyire irodákkal szervezett utak résztvevői, de a 70 százalékuk itt szervezi a programját, mert csak az utat vette meg. Na most ezek kik? Egyrészt baráti társaságok, akik évente több alkalommal is mászkálnak a világban. Főleg azért, hogy a lányokat megismerjék.
A másik részük olyan házaspár, amelyik valami miatt nem tudott igazán szabadságra menni. Na, akkor elugrunk néhány napra Magyarországra anyukám, mert ott még úgysem voltunk.
És persze, ha egy üzletember nem küldhet egy láda bort a partnerének, mert az már kevésnek tűnik, akkor meghívja őt egy hosszú hétvégére, mondjuk Magyarországra. Végül a klubok, brancsok útjainak szervezői. Mondjuk a hamburgi hentesek klubja ideküld egy ügyintézőt, aki az egész programot végigcsinálja, mielőtt a hentesei két busszal nekiindulnának. És ehhez a próbaúthoz kell egy pali, aki valamit ajánl.

- Ilyenkor az ügyintézőnek mutatod a lehetséges programokat?

- Vagy így, vagy csak elmondom az Angebotot. Jártam úgy, hogy egy emberke végigcsinálta az egész programot, és utána írt, legyek szíves Hegyeshalomban várni tíz nap múlva.
Odamegyek, megjön a busz, kérdem, mi van? Hát ő eldöntötte, hogy nem keres másik guideot, jó leszek én. Jó, végigcsináltam az egészet busszal.

- Bepottyannak hozzád ezek a lányokat kóstolgató társaságok is?

- Sok közülük.

- Mit tudsz nekik segíteni?

- Praktikusan semmit. Illetve egyet tudok tenni, hívok az éjszakás kollégák közül valakit. Közlöm a csatornán, hogy hol és mikor találkozunk. Átadom. Öcsi, tiéd a pálya. Vannak tettestársak az éjszakára ráállítva. Én annyira nem értek hozzá, hogy ha én leszólítok valakit, mert olyan lánynak érzem, biztosan kiderül róla, hogy három gyermek erkölcsös anyukája és a férjének szerető hitvese.
Jobb, ha nem nyúlok ebbe bele, mert mindig ferdén sikerült.


                     

< vissza