Mongol kitérő után másodállású taxizás

2007.09.10.

TAXISKÖNYV XXXI.   Háromkirályok

JÓSKA: Mindenből ki lehet ásni valamit

Mongol kitérő után másodállású taxizás

 

- Meddig tartott ez az időszak?

- 1980-ig, amikor már javában taxiztam. De ennek hosszabb előzménye volt. Mert 1971-ben megnősültem, és 1972-ben, 1974-ben megszülettek a lányaink. Még '69 végén ismerkedtünk össze. Mindig sportoltam valamit, és a mozgásigényem a leszerelés után is megmaradt. Jártam a Gellértbe úszni, és ott ismerkedtünk meg. Megtanítottam bridzselni, amiről tudni kell, hogy hosszú játék. Pestimrén lakott, és nem lehetett rendesen befejezni a játékot, mert az utolsó busz tízkor indult hazafelé. Rá lehet fogni, hogy azért házasodtunk össze, hogy be lehessen fejezni egy robbert.
Amikor megismerkedtünk, Pestlőrincre járt közgazdasági szakközépbe. Érettségi után az Interagnál, majd egy külker vállalatnál dolgozott, és ahogy a helyét keresgette, elkerült egy kisszövetkezethez. Könyvelő-statisztikus munkával foglalkozott. Volt két kisebb testvére és egy elvált anyja. Fábiánsebestyénről, tehát az Alföldről költöztek Pestre. Nem lehet azt mondani, hogy a mennyországból lépett le a földre, mert ő is inkább lentről indult. Kezdőként kapott olyan ezer forint körüli pénzt.
Amikor az első lányunk megszületett, akkor kellett valami mellékmunka után néznem. Mert telente megszűnt a benzinből, kiküldetésből származó jövedelem, és a havi bérem olyan két, két és félezer körül volt. Ami a nyári öt-hatezerhez képest már akkoriban is alacsonynak számított. Az egymásba nyíló szobákon nem tudtam változtatni, de már a megélhetés miatt is nézelődni kellett más elfoglaltság után. Először ott a közelben a Köztisztasági Hivatalt kerestem, hogy télen kell-e hókotrókra másodállású gépkocsivezető. Kellett, és két telet a köztisztásoknál töltöttem. Locsolókocsikat adtak, amire hókotró lapátot szereltek, míg a hatalmi elit a billencs volt.

- Mitől volt más helyzetben, aki billencsre került?

- Mert homokot szállított, amire mindig szükség volt az építkezéseken. Egy kanyart leborítottak valahol, aztán a többiből szép óvatosan felszórogatták a hegyi utakat. Nálunk meg hó tolás és söprés volt. Ha volt hó, 20-25 forintos órabért adtak, ha nem volt, akkor olyan 10 körüli készenléti pénzt fizettek. A második télen, '73-'74-ben összesen ha három napot havazott, nem hozott normális pénzt. Ezután ajánlotta egy főtaxis barátom, hogy próbáljak ott másodállást szerezni. Ó volt az esküvői autósunk annak idején. Vállalta, hogy ajánlóm lesz, a másik ajánlóm a barátja volt. Kezességet vállaltak, hogy ha megfelelek a felvételi vizsgán, akkor utána normális sofőr leszek. Ami abból állt, hogy péntek-szombaton, ha vezetni akartam, mentem a forgalmi diszpécserhez, leadtam a kártyámat, és ahogy bejöttek a kocsik, szép sorrendben kiadta, amelyikre nem volt váltó. Elmentem, a jatt az enyém volt, a fizetés az minimális.

- Mit jelentett ez a minimális bér?

- Egy hónapban 5-600 forint vállalati fizetést kaptunk, tehát a jövedelmem döntően a jattból származott. Ennek pedig a jó kocsi volt a feltétele. Tulajdonképpen az a farkas törvény volt, hogy a diszpécser aszerint adott kocsit, hogy öt vagy tíz forintot tett oda az ember. A tízes akkoriban jó pénznek számított. Természetesen mezítláb, rádió nélkül dolgoztunk, a helyismeretet munka közben kellett elsajátítani. Volt ugyan vizsga, de az abból állt, hogyan jutok el a Hotel Ifjúságtól az Operához. Ezt 1975 márciusáig csináltam, mert közben körvonalazódott, hogy kimehetek két évre Mongóliába dolgozni.

- Milyen munkára?

- Geológus technikusként, tehát a szakmámban. A munka gravitációs észlelés, mágneses észlelés és elektromos mérésből állt. Két év családostól, ami olyan lehetőség, hogy nem hagyhatta ki az ember. Jóval magasabb fizetést jelentett, amiből elkölteni sem tudtál, akármivel is próbálkoztál.
Egyszerűen nem volt mire. Viszont vámkedvezménnyel vehettél gépkocsit. Hát kipakoltam a családot Mongóliába.
Előbb magamat, aztán a családot szeptemberben. A nyarat a Góbi sivatagban töltöttük, oda nem vittem őket. De utána, amikor jöttünk volna fel, már jöhettek.

- Hova jöttetek fel?

- Ulánbátorba, mert mi 400-500 kilométerrel délebbre dolgoztunk. Az egész kinti munkának volt egy nagy rizikója. Azt elfelejtettem elmondani, hogy még '74-ben volt egy májgyulladásom a terepi munka kapcsán. Az orvosok szerint majdnem rámentem. Amikor kint dolgoztunk, úgy lehetett spórolni, hogy olcsó szállás után néztünk. Ez úgy ment, hogy kivettünk egy elhagyott szobát hatan-nyolcan, betettünk vaságyakat, matracokat. Tisztálkodás lavórból.

- A kajátokat hogyan oldottátok meg a terepen?

- Rendszertelenül ettem. A segédmunkások általában főztek, komolyan vették azt, hogy napközben is kell enni. Mi fiatalemberek inkább arra hajtottunk, hogy hamar végezzünk, mert a Balaton környékén mértünk, és minél előbb befejeztük, annál gyorsabban kerülhettünk le a tóhoz.
Ebédet nem vittünk ki, és biztos, hogy a kérdőjeles tisztaság meg a rendszertelen evés együtt gyengítette le az ellenálló képességemet. Most negyvenévesen már adok arra, hogy reggelizzek, mielőtt elindulok otthonról. Akkor kihagytuk, rohanjunk, addig dolgozzunk, míg meleg nem lesz. És ehhez esténként jött az alkohol, ahogy kell. Kártyáztunk, az egy sörből kettő-három lett, mellé a rövid. Híre volt a Geofizikának, Sümegen is kirámolták a kocsmát. Hát ezután eltiltottak az alkoholtól, és így is kérdéses volt, kibírom-e. Nem is nagyon akartak kiengedni. De ott az elit kiküldöttek életét éltük, mindamellett, hogy terepen dolgoztunk. Elég jó pénzt is adtak.

- Milyen jövedelmet jelentett ez neked?

- Jócskán tízezer forint fölötti pénzek jöttek ki, mert a kiküldetési díjam felett kaptam 20 százalékot a feleségem és 10-10 százalékot a gyerekek után. Elég nehezen lapozok vissza az emlékekben, de a Tugrik árfolyama valami 3,30 körül mozgott, és 3500 Tugrikra jött ki a pénzem. Plusz itthon 1600 a lakásfenntartásra. És nem utolsósorban, amit kint összegyűjthettem, mert akkor kevéssé figyeltek a plusz pénzekre. Főleg szőrmeáru.

- Mennyit lehetett ebből felélni?

- Ennek talán a felét, de inkább csak ezer Tugriknyit.
Mert az expedíciónak volt magyar szakácsa, és ahol többen voltunk egy konyhán, ott jobban jöttünk ki. Meg amikor terepen voltunk, akkor a húsbeszerzés megoldódott azzal, hogy vadásztunk. Engedélyezve ugyan nem volt, de a mongolok elnézték, ha húsra vadásztál. Ilyen antilopfélét lőttünk, és a magunk szükségleteire engedték.
A fegyverek pedig örökletesek voltak, a hazajövök mindig továbbhagyományozták az újaknak. Volt második világháborús Mausertől kispuskáig mindenféle. Sörétest pedig szabadon árultak az áruházakban. Kispuskalőszert ugyanott adtak, golyósat pedig az oroszoktól lehetett beszerezni. Elég komoly kontingens katonájuk állomásozik ott.
Szép volt ez azért is, mert ott volt először önálló lakásunk. Nagy, kétszoba összkomfortos lakás, a nemzetközi expedíció számára épített házban. Mindenféle náció, cseh, orosz, NDK-s, lengyel lakott ott a magyarokon kívül. Komoly társasági életet lehetett élni.

- Hogyan tudtatok gazdálkodni a megmaradt pénzből?

- Amikor 1977 áprilisában hazajöttünk, akkor megmaradt olyan százezer forint körüli pénz, és annyi valuta, hogy vehettem egy Lada 1500-ast. Tíz százalék vámot kellett fizetni, mert két évig kint dolgoztam. Soron kívül megkaptam, és annyi volt a korlátozás, hogy öt évig nem lehetett eladni.

- Mihez fogtál 1977-ben, amikor visszajöttetek?

- Visszaköltöztünk anyámhoz a Budafoki útra, és rájártam a lakásosztály nyakára, mert régóta bent volt a lakás igényünk. Kérdezték, érdekel-e bennünket minőségi csere.
Ha leadjuk a kétszobás tanácsit, és anyámmal együtt költözünk, kaphatunk egy háromszobás, 68 négyzetméteres szövetkezetit. Egyből elfogadtuk ezt a '79-es ajánlatot, és májusban költöztünk ide a tizedikre.
A munkában meg arra kellett rájöjjek, hogy jó, nagyon szép, otthon vagyok az állásomban, de abból nem lehet megélni. Visszaléptem a taposómalomba, és elkezdtem taxizni.


                     

< vissza