Taxi rendelet Szakmai véleményezése

2012.06.15.

Pásztor Gábor tiltakozó levele
Több mint egy évvel ezelőtt a Budapesten működő érdekképviseletek megkeresték a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a taxi szabályozás tekintetében lépéseket sürgessen a hatóságtól.

A megkeresés alapja az volt, hogy egy túlkínálati piacon a vállalkozások egy „FIX” áras hatósági árszabályozásban látták a megoldást.

21 éve cégvezetőként tevékenykedve engedjék meg számomra, hogy kifejtsem a taxi szakma problémájának gyökerét és annak tisztességes megoldására elfogadható javaslataimat.

Elsőként le kell szögezni, hogy egy túlkínálati piac a Taxi ma Budapesten. Ez pontosan azt jelenti, hogy nincs ennyi taxi gépkocsira szüksége a városnak, mármint a fogyasztóknak.
Ennek megoldása nem okoz jelentős rendeletalkotást, mert a Taxiállomás rendelet életbe lépését követően bármikor megtehette volna a Fővárosi Önkormányzat, hogy szabályozza a létszámot.
A meglévő taxiállomások és a kialakult munkaszokásoknak megfelelően többször javasoltuk, hogy a józan ésszel is párosíthatóan emelje be a rendeletbe a rendelet alkotó, hogy a kiadható engedélyek száma, a taximegállóhelyek számának három (3) szorosa.
Ennek rendeletbe emelésével azonnal korlátozható lenne alétszám, amely a drosztférőhelyek jelenlegi számával számolva 4.000 lenne.
Példaként minden esetben azt szoktam felhozni, hogy a piacon a 100 zöldségértékesítő asztalt nem lehet kiadni 150 paraszt asszonynak mert abból nagyon nagy balhé kerekedik.

Itt is feltehetjük azon furcsa kérdést, ha holnap valaki a meglévő taxiengedélyeken kívül megjelenne, hogy kér 1500 taxira engedélyt akkor a drosztkezelő Kft illetve a BKK minden további nélkül azt kiadná számára.
Hogy is van ez mire is ad engedélyt a BKK ? Taxiállomás használatra ugye ! Ha nem tud a taxival megállni a vállalkozó mert niincs hely mit tegyen ? Körözzön folyamatosan és szennyezze a levegőt 450 forintos üzemanyagból.
Jelenleg semmi nem köti meg a BKK kezét, hogy annyi engedélyt adjon ki amennyit csak akar, és a legérdekesebb, hogy a beterjeszteni kívánt rendelet tervezet sem köti meg a kezét ebben a tekintetben !!



Az okfejtésem elején említett „túlkínálatiság” megoldására első lépcső a létszámcsökkentés és ebben a teljes szakmánk is egyet ért.

Tegyük fel a kérdést hogyan lehet a létszámon csökkenteni ?

Mennyi is a jelenlegi létszám ? Cca: 6.000 gépkocsi.
Ha a fentebbi drosztférőhelyes létszámszabályozást (korlátozás) vezetnék be úgy a létszám közel 30%-al csökkenne.
Persze nem azonnal, hanem folyamatosan, amíg a meglévő engedélyek száma vissza nem esne a rendeletileg meghatározott szintre.


Ha matematikailag közelítjük a kérdést akkor az aláábi okfejtést érdemes etalonnak tekinteni.

Egy taxira jutó árbevétel: x
6000 taxira jutó árbevétel: 6000x

Ha a droszt férőhelyekhez kötött szabályozás érvényesülne és cca: 1-3 év alatt 4500-ra redukálódna a létszám.

Így 4500 taxi osztozna a 6000x-en azaz 6000x/4500 = 1,33

Matematikailag taxinként cca 33,3 %-al azaz 1/3-ad –al nőne a taxinkénti árbevétel.


Ekkora mértékű árbevétel növekedés „halványan” de gazdaságossá tenné a vállalkozásokat.


A rendelet alkotó megpróbálja a gépkocsi paraméterekkel is visszaszorítani a létszámot, ami teljesen helyes, csak egy dolgot hagy figyelmen kívül. A jelenlegi piacon lévő taxi vállalkozói állomány is gazdálkodik, azaz amikor beszerezte lízingel terhelt gépkocsiját 1-2-3-4-5 évvel ezelőtt nem mondta neki senki, hogy rendelet alkotók fogják Őt tönkre tenni.

Javasolt megoldás szerintem a teljes szakmánk részéről, hogy a piacra lépőknek és a gépkocsi cserét eszközlő vállalkozásoknak azonnal míg a jelenleg is piacon lévőknek 3-5 év türelmi időt kell biztosítani a követelmények teljesítésére.


Itt kívánom felhívni a Tisztelt rendelet alkotó figyelmét, hogy ha és amennyiben ezen szövegtartalommal kerül elfogadásra a rendelet, akkor közel 60-75 % lemorzsolódással lehet számolni a jelenlegi létszámszintről, ami fogyasztók kiszolgálásának rovásához fog vezetni. Reméljük a rendelet alkotók tisztában vannak azzal, hogy a taxi vállalkozók részéről mekkora mértékű ellenállásba ütköznek ilyen, mindent lerombolni kívánó rendelet alkotással.


Most egy pár szót hagy ejtsek a taxi társaságokat (fuvarszervezőket) érintő szabályozások részleteiről.

Egyszer és végérvényesen ki kell jelenteni amit a fogyasztók a fogyasztói szokásaikkal is nap mint nap alátámasztanak:

AZ A REND AMI A TAXITÁRSASÁGOKNÁL MA FENNÁLL AZ NEKÜNK TAXI CÉGVEZETŐKNEK ÉS MUNKATÁRSAINKNAK KÖSZÖNHETŐ ÉS NEM ÖNÖKNEK TISZTELT POLITIKUSOK.

Felszólítom Önöket, hogy a közel 20-30 éve tartó munkánkat ne tegyék tönkre, nem ezért öltünk bele annyi energiát és tőkét, hogy Önök akiket Mi VÁLASZTOTTUNK MEG KÉPVISELŐNEK tönkre tegyék.

Tisztában vannak Önök azzal, hogy egy-egy cég mekkora anyagi ráfordítással építette fel „Brandjét” ?
Tiszteletben kellene tartani a KKV szektor ezen rétegét és nem eltiporni, hanem inkább Orbán Miniszter Elnök Úr szavaival élve felemelni és támogatni kellene.


Tudják Önök mennyi IPA-t fizetett meg csak az általam vezetet cég 10 éves működése során a Fővárosi Önkormányzatnak ? Elárulom, több mint 42 Mft-t

Miért gondolják Önök, hogy egy liberalizált piacból „Brand-ek „ eltörlésével lehet csak előre lépni ?

Nem gondolják azt, hogy anyagi felelősség is terheli Önöket, ha meg kívánnak szüntetni több 100 millió forint értékű Taxi cégeket.

Az általam vezetet cég csak a jelenlegi szabadjelző megtervezésére és annak legyártatására több mint 25 Mft-ot költött !!!!


Kezdjük inkább a legelején. Jelenleg Önök miért NEM ELLENŐRZIK A TAXIKAT BUDAPESTEN ???
Ha ezt tennék rend lenne higyjék el nekem. Pontosan olyan mint a magyar autós társadalom, meg lehetet regulázni a gyorshajtókat a közigazgatási bírsággal. Ugye - Ugye ??

Fogadják el azt a megállapítást tőlem, hogy a Fővárosban működő taxicégeknél szinte teljes rend van, csak az Önök által ellenőrizendő „mezitlábas” taxisoknál van az igazi nagy probléma, amelyért egyedül ÖNÖK A FELELŐSEK TISZTELT POLITIKUSOK !

A fogyasztók ezt alá is támasztják minden esetben , a fővárosi taxifuvarok 90 %-a taxicégeknél történő telefonon érkező rendelés. Ez is azt igazolja, hogy mi jól és tisztességesen teszzük a dolgunkat csak ÖNÖK FELEJTIK EL ELLENŐRIZNI A TAXI CÉGHEZ NEM TARTOZÓ TAXIKAT SZÁNDÉKOSAN.



Modellezzük le ismét a benyújtani kívánt tervezetet. Minden taxi egyforma lesz még a szabadjelző berendezésük is. Mennyivel is jobban be fognak olvadni ezek a „mezitlábas” gengszterek a tisztességes taxicéges taxik összességébe !!!
Miért és kinek jó ez ???
Nem az lenne az ésszerűbb amit indián barátom mondogatott „előbb irtsuk ki az almából a kukacut mielőtt azt megennénk”

Még azzal a gondolattal is egyet kell hogy értsünk, hogy egységes legyen a taxik fényezési színe, de nem ilyen kacifántos színkombinációban amit Önök a tervezetben kitaláltak. Mi ez ha nem abszolút szakmaiatlan javaslat.
Egyre melegedő világunkban FEKETE taxi színt javasolni ? Kinek a fejében született meg ez a sületlenség ?
Szakmánk 4 féle színt tart elfogadhatónak: Fehér, Ezüst, esetleg a New Yorki taxi sárga vagy a német csontszín.
Természetesen egyszínű autónként és nem össze vissza, ahogy az Önök javasolják.

A szabadjelző tekintetében egységes szakmánk álláspontja: NEM !!! A taxicégek identitásának megtartása miatt elengedhetetlen, hogy a szín megkötésén felül semmi más korlátozás ne szülessen.

Ebben a téma részben kívánom megjegyezni, hogy a BKV szintén a tömegközlekedés része és mégis tele van mindenféle reklámokkal ! Hogy is van ez kérem, miért is akarják ezt az apró pénzt is elüldözni tőlünk.

Továbbá a taxi társaságok „térinformatikai” fuvarkiadási kötelezettségek bevezetésének témájában meg kívánom jegyezni, hogy Magyarországon ilyen software nem áll rendelkezésre, illetve navigációs térkép software sem érhető el. Egyébként a taxi társaságok ésszerű területi pozíció alapján forgalmaznak már jelenleg is, és ehhez nem szükséges kötelezettségként cégenként 100 milliós beruházást kötelezően előírni ezen gazdasági VÁLSÁG-al terhelt időszakban.
Higgyék el nekem a piac ha igényli mindenki be fogja azt vezetni.
Tudják kérem itt a kapitalista alapelvek működnek azaz a piac szabályoz.
Példaként említhetem Önöknek a bank POS terminált. Egyik vezető taxitársaság elkezdte bevezetni 2009-ben és lássunk csodát alig telt el 3 év és szinte minden taxitársaságnál jelentős mértékben fellelhető a gépkocsikban és NEM KELLETT AZ ÖNÖK RENDELET ALKOTÁSA hozzá.

A gépkocsik méreteit tekintve egy részletesebb egyeztetést tartunk kívánatosnak, mert a megadott paraméterek sok esetben ellehetetlenítik a jelenlegi működő vállalkozásokat.


Tisztelettelt kérem Önöket, hogy hallgassák meg szakmánk átfogó véleményét, és ne akarjanak „fából vaskarikát” csinálni, mert a káosz nem lehet az Önök célja.
A káosz alatt az elégedetlenkedő taxisok következményként keletkező tiltakozó magatartását is értem.




A teljes szakmánk azt követeli Önöktől:

1. Azonnal hozzanak létre egy teljes jogkörrel működő ellenőri központot, amely a taxi szolgáltatást teljes körűen ellenőrzi a továbbiakban a nap 24 órájában.

2. Azonnal módosítsák a jelenlegi rendeletet a kiadható taxi engedélyek tekintetében, úgy hogy az a taxi drosztok számához kösse azt. (3-as szorzó alkalmazásával)

3. Azonnal (2013 01.01 hatállyal) szigorítsák 10 évesre a taxi vállalkozó állomány gépkocsi alkalmassági határát.

4. Szín és méret megkötések kizárólag lépcsőzetes bevezetését javasoljuk. Gépkocsi csere esetén de legkésőbb…. Év január 1. napjával megfogalmazással….. Ennek mértéke 2-5 évben elfogadható a szakma részéről


Matematika értelmezése a követeléseknek:


Az 1. bevezetése cca: 3-5 % létszámcsökkenést okoz belátható rövid időn belül.
Marad 95 % azaz 6000 x 0,95 = 5700 Taxi

A 3. pont bevezetése szintén közel 4-5 % csökkenést jelentene szinte azonnal
6000 taxi 5%-a = 300 Taxi Így az 1. ponttal együttesen = 5.400 Taxi maradna

A 2. pont bevezetése várhatóan 1-3 év alatt mérsékli a létszámot az elvárt szintre tehát a 4500 Taxira.


Összefoglalva TILTAKOZUNK és ha kell demonstratív eszközökkel is meg fogjuk gátolni, hogy egy 30éve működő magánberuházásokból működő szakmát Önök rendeletileg egyik évről a másikra MEGSEMMISÍTSENEK !

A teljes szakmánk nevében kérjük Önöket, hogy hiánytalanul vegyék figyelembe az általunk elfogadhatónak jelzett szigorítások mértékét és bevezetésére tett javaslatainkat.


Ezen anyagot az ügy jelentősségére tekintettel megküldjük az alábbi politikai szereplőknek és a teljes magyar sajtó számára elérhetővé tesszük.

Kapják:
- Orbán Viktor Miniszter Elnök Úr
- Áder János Köztársasági Elnök Úr
- Kubatov Gábor FIDESZ pártigazgató
- MSZP parlamenti frakció vezető
- LMP parlamenti frakció vezető
- És minden fővárosi képviselő egyesével név szerint.


Pásztor Gábor

Budapest, 2012, június 11.


 

 

 

 


 

 

 

 

 

  •