- Volt például egy utastámadás Budaörsön, ami arról híres, hogy itt van a szomszédban. Mondott nekem a fiú egy vi­déket, és amikor bemondta, az utas neve eléggé jellegzetes volt. Kérdeztem is, hány utasa van kolléga? Három. Még mondtam, hogy nem túl veszélytelen. Alig írtam be, amikor beszólt, hogy megszúrták a templomnál. Utána kitépték a kezéből a mikrofont, de úgy, hogy kiszakadt a készülékből.
Azt tudnod kell, hogy az URH pultok fémborításúak vol­tak, íratlan jel volt, ha kettőt ráütöttünk, akkor a másik két csatorna, mert háromszög alakban voltunk, nyomta a gom­bot, de meg nem szólalt. Adásban volt a központi rádió, de amit a saját csatornámon forgalmaztam, azt a másik két csa­tornán is hallani lehetett. Már kopogtam is, mindenki te­nyereit a gombra. Mondtam, hogy Budaörsön, a templom környékén támadás ért egy kollégát, aki arra jár, menjen. No, mentek is Sasadról, Őrmezőről, a XI. belső részéről. Aki hallotta. Utassal, anélkül.
A szolgálatban lévő vezető diszpécser, ha azt vesszük, egy jó káder, mert önkéntes rendőr, meg pártakárki, szóval min­denféle számomra felesleges igazolvánnyal rendelkezett, üvöltözni kezdett velem. Azonnal benaplózlak, letiltalak, mert ilyenkor ellenőr kell, meg kocsi, sofőr, helyszínelés. Tu­dod, mire ezt elmondja, addigra esetleg nyolcvannyolc halált hal a kolléga. Mondtam, nem ez kell, egy gépkocsivezető másképp rendezi el ezt, mint aki kitalálta ezt a marhaságot. Erre bepörgött, hogy kiküldi az összes ellenőrt, és aki szabad­jelzővel rohan, azt leveteti a rádiós kocsikról, meg fegyelmit adat nekik. Gondoltam, csinálsz, amit akarsz. Hát hallom, hívja telefonon, még csak nem is rádión, nehogy a kollégák is hallják, az ellenőri csoportot, hogy aki él és számít, az menjen ki. Én megint kopogtam. Mindhárom csatornán szóltam, az első három kolléga maradjon a támadókra, a többi hátra arc, és a Budapesti út-Mátyás király sarokhoz legközelebbi kollé­ga szóljon. Erre megszólal valaki a saját csatornámon, hogy én vagyok a saroknál. Addigra annyian kimentek, hogy nem is fértek a balhéhoz. Cigányok voltak a támadók, elrendezték őket. Sokszor nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel torolták meg, hogy a kolléga kezét megszúrták. Az első három ottma­radt, egy embernek egy a párja, háromnak három alapon. Én meg mondom, mindenki arccal a saroknak. Aki beljebb van még, az orral kifelé, aki már kint van, az orral a városnak. Az első kolléga tompított reflektorral, az összes többi helyzetjel­zővel. Szóljatok, ha indulásra készen vagytok. Visszaszól, hogy mehetünk. Elindulnak szép lassan, ha elágazáshoz vagy kereszteződéshez érnek, szóljon be, más forgalmazásra nem vagyok hajlandó. Most már csak ketten kommuniká­lunk. Mindenki maradjon vételen, aki más csatornán van, az menjen a többi után. Hallom a kollégát, hogy találtam egy trafóházat. Azt jobbra kell kerülni, és utána menjen el azon az úton, ami nincs murvával felszórva. Megy tovább, hát itt megint elágazást látok. Mondom, ha jobb oldalon szőlő, balra meg egy fenyőfa, akkor jó az irány. Szól, hogy az is megvan, megy arra. Most mit lát kolléga? Egy kerek víkendházat. Jó, az a Mozdony utca, onnan szépen el kell indulni felfele, lesz egy kis öblösödés, ahol egy kis gazt kap középre az út. Mind­két irányból kerülhető, a jobb oldali az igazi. Meredeknek tű­nik, de az az igazi. Jó, túl vannak rajta, újabb kereszteződés, menjen el az akácos oldalon. Még kétszáz méter, és akkor egy nagyon fontos objektumot talál. Mondja, hohó, megvan! Ez a törökbálinti úti kereszt. Hát, mondom, most van a csapat a közigazgatási határon belül. Mostantól nem érdekel, ki merre megy, fel lehet kapcsolni a tompítotatt.

Mennek ki az ellenőrök, és látják, hogy egy kígyózó sza­badjelzős sor megy ki a budaörsi víkendtelkek között a hegyre, a Farkasrét felé. Nem tudják, hogyan kerültek oda, mert már a farkinca is fent jár.

 

 

- Pontosan. Be is lettem naplózva, másfél oldalt írt rólam, de levenni nem tudott a szolgálatból, mert az éjszakában vol­tunk, kit ültessen a csatornámra. Másnap a magnószalagot kijátszottak a kazettára, és bevitte szegény Gyuri bácsihoz.
Rám néz, mit csinált már megint lelkem? Mondom, Gyuri bá­csi, én a legnagyobb jószándékkal jártam el, csak az érdekel, hogy van a megszúrt kolléga. Megkérdezte telefonon, sze­rencsére ideget nem talált, csak hámot és húst.

Behívott egy ellenőrt, mondja, melyik ellenőri kocsiban van magnó. Megmondták. Odaadta a kazettát, és mondta az ellenőrnek, hogy azon az úton, amit hall, menjen fel. Mi bementünk a lehallgató szobába, ahol ugyanolyan forgalomirányító berendezés van, mint a diszpécsereké, de min­den drosztra, és az összes frekvenciára be lehetett lépni hallgatózni. Hát vártunk, míg meghalljuk az ellenőrt. Egyszercsak megszólal, hogy én innen nem megyek tovább. Ez a bizonyos „jobb oldali, ami meredeknek tűnik, de az az igazi". Mondja erre a Gyuri bácsi, hogy kolléga, itt ötven ta­xi végigment az éjjel. Én akkor sem megyek, van ez vagy negyvenöt fok, túl meredek. Jó, írja meg a jegyzőkönyvet, és jöjjön vissza. Jön is halálsápadtan, visszahozta a kazettát. Leül a Gyuri bácsi, látom ahogy mosolyog a szája szélén, de komolyra veszi. Mondja, az ellenőr nem ment tovább, maga végigküldött egy csapat taxit, hogy csinálta? Mon­dom, Gyuri bácsi az éjszaka volt, most meg nappal. Az el­lenőr látta, hova kellene felmenni, a taxisok nem látták. Ki­véve az elsőt, de amögött ott volt a többi, úgyse mehetett vissza. Nem véletlenül szóltam az elején, hogy csak az első tompítottal. Nem láttak túl az első kocsin. Ez az egyik. A másik meg az, hogy ezen én már végigmentem taxival, és tudtam, egy kis virtussal járható. Az ellenőr kollégában nem volt virtus. Nekem pedig az volt a dolgom, hogy egy csomó kellemetlenségtől megmentsem ezeket a taxisokat. Végül azzal zárult, hogy behívta a főnököt, mondta neki, örüljön, hogy ilyen diszpécsere van. Ezt nem büntetni kell, mert azt csinálja, amit sofőr fejjel is tenne.
Ebből a látásmódból más afférom is adódott, mert a for­galomirányítás egyfajta elefántcsonttorony volt. Ott a gép­kocsivezető csak addig volt jó ember, amíg dolgozott, amíg nem kért, csak bevételt hozott. Amikor valami igénye, kéré­se lett, abban a pillanatban már nem ember volt, hanem gengszter. Már jóval később, magántaxisként fogalmaztam meg, hogy ha alkalmasnak tartanak arra, hogy a legna­gyobb értéket szállítsam, ha felelős lehetek azért az embe­rért, aki a kocsimba ül, akkor miért nem bíznak meg ben­nem egy húszforintos adat beírása erejéig. Miért tartanak helyből csalónak? Hadd fussak neki, hadd bizonyítsam be. Ha nem bizonyítom, hogy csalok, akkor ne tartsanak an­nak. Ez a felfogás állandó gondot okozott diszpécserként, és egyszercsak azt mondtam, én nem büntetésből vagyok itt, tudjátok mit, szevasztok. Visszamentem a forgalomba.

 

 

- Hogyne, akitől elvették a jogosítványt, de lakás­építésre, vásárlásra aláírt szerződése volt, azt nem küld­hették el. Lettek így irattárosok, gumiraktárosok, ha érettsé­giztek, akkor forgalomirányítók. Talán én voltam az első, aki nem büntetésből jött ide. Azzal a feltétellel vállaltam, ha másodállásban továbbra is taxizhatok. Olyan kompro­misszum született, hogy más csatornán forgalmazok, má­son taxizok, ráadásul nem is ott, ahonnan bementem. Így ment egészen addig, míg a hármas csatornán a kollégák elég durván összevesztek az éppen szolgálatban levő disz­pécserrel. Elég sok okuk volt rá, mert cselédként kezelte őket, de olyan hangnemben akarták helyretenni a lányt, hogy szegény sírógörcsöt kapott. Berohant a főnöknőm, és mondta, hogy cseréljetek helyet. Hát eléggé meglepett, de utasítás, be kell tartani.

Persze, ahogy új hang a csatornán, rögtön megkérdezték kód nélkül (az a bizonyos kódadó nélküli adás), hogy ki vagy. Na most az URH-adásban nem tegeződhettünk. Szi­gorú magázás ment, ezért mondtam, én nem vagyok ki, magas a tűrési küszöböm ezért nem fogok kiakadni, mint az elődöm. Viszont még egy kódnélküli adás, és leállítom a forgalmazást. Veszek vidéket, küldök mentést, eseményt is jelentek, de címet nem adok. Megint egy hang, csak hang, kód nélkül, na, próbáljuk ki. Jó, negyedóra indul. Hát úgy megírattak, de úgy, hogy mindenki csak elment vidékre, az egész csatornát oda vitték. Tudtam, hogy se ilyen sofőr, se ilyen utas nincs ennyi, de elhangzott a forgalmazásban, ír­nom kellett. Tudod, ha ki akart tolni valaki a diszpécserrel, akkor csak a vidéket játszották vissza a magnón, és meg­nézték, minden vidéki bejelentkezést beírt-e. Muszáj volt beírnom. Letelt a negyedóra, kérdeztem, hajlandók-e dol­gozni az ismert feltételek szerint. Mire jött az adás: és ha nem? Akkor újabb negyedóra indul. Kész, megint írattak. Azt hittem, ínhüvelygyulladás lesz belőle. Megírtam a má­sodik negyedórát, de címük még mindig nem volt.
Egyszercsak, megszólal valaki rendesen, kóddal, hogy fiúk, úgy látszik, a hölgy komolyan gondolja, amit mon­dott. Rámondom, hogy teljesen komolyan. Erre megint egy kód nélküli kérdés, mi lesz a prémiummal? Mondom, va­gyok én olyan jó a másik két csatornán, hogy az itteni telje­sítményem ne hiányozzon a prémiumhoz. Egyébként har­madik negyedóra indul. Erre megszólal az egyikük, újra kóddal, hogy de kemény. Mire a másik: mint a vídia. Rajtam is maradt. Így már az első 45 percben megkaptam a becene­vemet. Kitöltöttem a harmadik negyedórát is írással, és utá­na kezdhettem rendesen forgalmazni.

Mivel úgy adtam a címeket, hogy nem kerületeket mond­tam, hanem városrészt, és környékre kerestem a szabad ko­csikat, tehát gépkocsivezető fejjel gondolkodva, elkezdtek a fejükhöz kapni, hogy talán nem lesz vészes a számukra a forgalmazásom. Letelt a két óra, kérdezték, ki jön a követ­kező kettőre. Mondtam, hogy nem tudom kollégák, mert nincs még itt a spanom. Hát ezt a szót csak taxis használja. Ebből kapiskálták, hogy esetleg a forgalomból vagyok, vagy legalább onnan származtam el. Megszólalt egyszerre nyolc droszt, meg tíz benti telefon. A város különböző pontjairól érdeklődtek a kollégák az éppen bent lévő ked­vesnél, ismerősnél, feleségnél, hogy ki ez a nő. Röhögött az egész műszak, de nem mondták meg, hogy egy régi taxis vagyok, és a kettes az anyacsatornám, ahol mindenki ismer.

Dupla szabadnapom jött, és utána egy fizetett ünnep. Er­re a három napra kigyógyultam az utcára, autóval. Mígnem az egyik benti leányzó, nagy tréfamester, elküldött közös fuvarba a hármas csatornán dolgozó kollégákkal. Tündéri dolog volt, mert elkezdtek nekem panaszkodni rólam. Nem mondtam nekik, hogy Taxi 14 címen diszpécser is vagyok, csupán a 4231 voltam nekik. Végighallgattam a rádión a pa­naszáradatot, lehetőleg nem szólaltam meg, nehogy felismerjen valamelyik nagyfülű. Remekül szórakoztam.

Aztán eljött a termelési tanácskozások ideje, és a főnö­köm elküldött az oroszlánbarlangba. Abba az üzemegység­be, ahol a zsiványabbja volt. Bemutattak engem a nevem­mel rendesen. Végighallgattam a szövegeket, köztük azt is, hogy a Taxi 14 milyen kíméletlen. Én csak jegyezgettem, mígnem vállalkoznék a válaszadásra. Felálltam, és már amikor megszólaltam, többen felszisszentek. Azzal kezd­tem, hogy egy lényeges dolog elmaradt a nevem mögül. Az, hogy én vagyok a 14-es kezelő. Csupa röhögés, és akkor már válaszolhattam, nyert ügyem volt, elvettem az élét a dolognak.

Ráadásul két-három héttel ezután volt ez a bizonyos tá­madás Budaörsön, amikor felvittem őket a hegyre. Onnan kezdve már egy csatornával sem volt gondom. Egyszerűen megnyertem őket. Főleg, amikor már tudták, hogy közülük való vagyok. Akár a Könyves Kálmán körúti oroszlánbarlangba is bemehettem kávézni, mert még ott sem tettek rám egyetlen rossz megjegyzést sem. Pedig volt olyan kolléga, aki a megismerkedésünkkor elmondta, hogy kellemes csa­lódás volt velem találkoznia. Mert rájött, hogy én vagyok a Taxi 14, és - előre elnézést a magnetofontól -, eddig azt hit­te, hogy ilyen kemény hangja csak egy tenyeres-talpas pa­rasztpicsának lehet. Megdöbbentem, úristen, mennyire nyílt, mennyire őszinte ez a srác. Ritka az ilyen ember. Mondtam, köszönöm kolléga, ezt bóknak vettem.

És amikor már újra csak a forgalomban dolgoztam, ad­digra már ott tartottam, hogy mindenütt volt egy-két srác, aki besegített. Esett az eső, ne menj ki addig sem, amíg el­jutsz a mosóig. Elvitték, kibelsőztették az autómat, mert sá­ros lett. Visszahozták, itt a kulcs. És hiába ennyire összetar­tó banda, mert gyerekes, intrikus, kenyéririgységtől megosztott társaság is egyben. De ezzel nem tudunk mit csinálni, vele jár.