Észrevettem, hogy szemben, a Rudas László utcai lámpától is közeledik egy főtaxis. Jó, hogy nem látta rendőr. Kézifékkel fordultam meg a kőrúton és szinte füstölve álltam meg a főtaxis előtt. A lány, szinte unott képpel beszáll hátra.
De hogyan! Középre ült, a két ülés közé, és az egyik lábát valahogy mintha maga alá húzta volna. Szóval bevackolta magát hozzám. Budára kellett vinni, az Avar utcát mondta be címnek. - Odamegyünk - mondta -, ott felvesszük egy barátnőmet, de lehet, hogy egy kicsit vár kell rá, mert most öltözik.
Oké - gondoltam, ehhez már nincs közöm, csak fizessenek. Azért a visszapillantót beállítottam. Gyönyörű szőke lány, úgy huszonnyolc éves.
Gyorsan az Avar utcába értünk, valóban várni kellett. De ez életem legizgalmasabb várakozása volt. Még ma is bánom, hogy már kissé esteledett, ősz volt, és elmúlt mar hét óra.
Szóval vártunk, és - először azt hittem, rosszul látok - az elegáns nagykabát és a még elegánsabb, bézsszínű ruha teljesen felcsúszva, bugyi meg sehol. Ez nem lehet igaz!
Gyöngyözni kezdett a homlokom. És a barátnő csak nem jött. Huszonnégy éves voltam. Úgy állt a répám, mint a cövek,őt azonban mindez egy cseppet sem zavarta. Végre megérkezett a barátnő, szintén szőke, szintén gyönyörű. Befészkelte magát ő is hátra, és indultunk. A tükröt, sajnos, a vezetés miatt vissza kellett állítanom, de esküszöm, remegett a kezem. Címet nem mondtak, inkább kérdeztek. Mari - ő volt az első utas - kedvesen előrehajolt:
- Szórakozni szeretnénk. Nem tudsz egy jó helyet?
Nekem abban az időben a Volga Szálló volt a törzshelyem.
- Menjetek a Volgába. Elegáns, diszkrét hely, ritkán van razzia.
Hogy ezt miért mondtam? Talán mert az volt az érzésem, hogy ezek kurvák? Nemigen tudtam mást elképzelni, tetszett nekik az ötlet, elindultunk az Avar utcából a Volga Szállóhoz.
Az első lámpánál merevedtem le teljesen. Csak úgy félszegen hátrapülantok, hát a két lány lelkesen simogatja egymást a hátsó ülésen. Még csókolóznak is. Ha nem dudálnak rám, talán még most is ott szobrozunk a lámpánál.
- Úristen! Mibe kerültem? Megőrülök. De jó lenne egy kicsit belekotorászni a dologba - gondoltam.
Persze ők jól látták, hogy megőrjítenek. Olyannyira, Mari még meg is kérdezte: - Ugye, nem zavarunk?
- Ugyan már - válaszoltam. - Semmiség. Csak ne zavartassátok magatokat, mindennapos dolgok ezek...
-Még ma se értem, hogyan érkeztünk meg a címre. Mint létezik, hogy nem törtük össze magunkat... Én is végig mereven bámultam azt a kibaszott tükröt. Valószínűleg az egész ország rám vigyázott, vagy esetleg Isten keze vezette az autót, nekem ugyanis nem sok közöm volt a kormányhoz.
Megérkeztünk. Addigra valahol legbelül már eldöntöttem, hogy ez a két áru nem mehet el így. Nem hagyhatnak itt, miközben szétdurran a répám.
- Korán van még, lányok a mulatozáshoz - próbálkoztam, - Ilyenkor még csak a drínk van nyitva, felesleges a pénzt elkótyavetyélni. Maradjunk egy kicsit az autóban, csinálok egy kis muzsikát, még a fényorgonát is bekapcsolom.

Újabb meglepetés ért. Ismét Mari volt a szóvivő:
- Rendben van, maradunk a bár nyitásáig, de, ugye, bejössz velünk? Olyan kellemetlen kísérő nélkül menni.
Ekkor esett le a tantusz. Ezek nem kurvák, hanem minimum biszexuálisak, akik szórakozni szeretnének.
Megállapodtunk, hogy majd bemegyek velük. Hogy ne teljen feleslegesen az idő, a két lány tovább gyűrte egymást. Simogatások, csókok. Én reszkető kézzel megpróbáltam cigarettára gyújtani. Még ma is bánom. Ugyanis lemaradtam egy jelenetről. Mire újra hátranéztem, már franciaállásban „dolgoztak" az ülésen. Hogy vették fel ezt a pózt egy pillanat alatt...? Mindenesetre már nyalták-falták egymást.
Vert a szívem, mint az istennyila. Ilyen az én kocsimban! A legszívesebben kiálltam volna az autó tetejére és üvöltöztem volna, hogy idenézzetek, emberek!
Azért ilyenbe nem mindenki esik bele. Óriási sikerélmeny.
Már nem titkoltam, hogy őket nézem. Egyszerűen hátrafordultam. Lehet, hogy ezek sohasem hordanak bugyit? Sokáig, persze, én sem bírtam tétlenül szemlélni a történteket. Le a cipzárt, elő a répát! Veszélybe is került a műszerfal.
Hátranyúltam, simogatgattám őket. Kis cici, miegymás...
Azért udvariasnak akartam látszani, megkérdeztem tőlük: - Ugye, lányok, nem baj, ha egy kicsit én is tunkolgatok?
Megnyugtattak, hogy csináljam csak nyugodtan, nekik is jólesik.
Közben kijött a főajtónálló. Régi haver, a Tamás. Gyanútlan volt, csak észrevette a kocsimat és csodálkozott, hogy nem megyek be. Ahogy közeledett az autóhoz, úgy bizonytalanodott el. Látta, hogy valami nem stimmel.
Mire bekopogott, már tökéletesen felmérte a helyzetet és szinte reszketve könyörgött nekem, hogy vegyem be őt is a buliba. Nem túlzok, ott térdelt a kocsi előtt. Mindez este kilenckor, a Volga Szálló parkolójában. Szóval, nem a világ végén.
A lányokat senki és semmi nem zavarta. Óriási szeretkezésben voltak és szerencsére rám is maradt energiájuk. Valahogy azért előbb-utóbb tíz óra lett. Tamást közben szólította a portacsengő, őrjöngve távozott. Kiszálltam a kocsiból, hogy rendbe tegyem magam, mikor mondják a lányok, hogy ez igen kellemes volt, szimpatikus vagyok nekik, mit szólnék hozzá, ha valahol, kényelmesebb körülmények között folytatnánk a dolgot, hármasban.
- Állok a rendelkezésetekre! - mondtam.
Rohantam a Tamáshoz kulcsért. A szerencsétlen mondta, hogy majd ő is feljön a szobába, de befutott neki egy csoport és nem tudott a vendégektől szabadulni.
Álló répával, karikás szemmel cipelte a bőröndöket.
Mi viszont felmentünk a szobába. Mit meséljek? A retikülökből előkerültek mindenféle elemes és elem nélküli segédeszközök, és már kényelmesebb formában folytatták amit az autóban elkezdtek. Tudtam, beszállhatok, nem vagyok eltiltva, mégis megijedtem. A kocsiban valahogy más volt a dolog. Ez így egy furcsa, pszichikai megterheléssel párosult. Talán, mert a taxiban én voltam otthon, ez a közeg ellenben idegen. Valahogy beijedtem. Egy órán keresztül potenciális zavaraim voltak.
Ma már tudom az okát. Nagyon megilletődtem. Hazudik az a férfi, aki nem ismeri el, hogy titokban mindig is szeretne kipróbálni egy ilyen programot. Én is így voltam vele. Most adódott, és egy kicsit meghökkentett. Nem voltam rá felkészülve. „Mit csináljak? Hogy kell ehhez hozzákezdeni?"
Azért ne aggódjon senki, végül is kellemesen eltöltöttünk néhány órát, és hármunk kapcsolata később még több mint egy évig tartott. Marival pedig még ma is találkozgatunk...

• FÓRUM - Mikor ébren vannak a patkányok
  

• Mesél a pesti taxi
• Régiségek
• Misibácsi meséi