Az embereknek nincs pénzük

2006.06.03.

Csogu vásárol
Ma, a reggeli órákban nagy tervekkel ébredtem. Autót mosatok, gumit szereltetek, majd bevásárolok és egy kellemes délutánt töltök el a családommal. Hogy ebből mi valósult meg?...

Kifejezetten optimista hangulatban ébredtem ma reggel. Éjszaka jól ment a meló, kellemesek voltak az utasaim, szereztem a Tüzesre két jó gumit előre, vagyis minden feltétel adott volt arra, hogy egy kellemes nap elé nézzek. A szokásos reggeli szertartás után (fiam agyát helyre billenteni, a lányomtól visszaszerezni a brifkóm, az asszonynak megmagyarázni hogy miként került már megint a ruhám „csak úgy levágva” a fotelba, miközben én azt reggel szépen összehajtogatva eltettem), előálltam a nagy terveimmel a mai napra. Mivel a lányomnak és a feleségemnek nem kedvenc időtöltése a szervizbe rohangálás, így ők megköszönték a lehetőséget, de nem szándékoztak elkísérni. Nem úgy a fiam, ő kifejezetten velem akart jönni. Hagy jöjjön - bólintottam rá -, hagy lásson világot a gyerek, és legalább megtanulja, miként kell ezeket a dolgokat elintézni. Meg különben is milyen jól néz ki az, amikor az apa a fiával megy ilyen férfias dolgokat elintézni. Mivel a feleségem látta, hogy ma mindenre kapható vagyok, így rám bízta a bevásárlást is. Figyelmeztetett, hogy ünnep jön, így kicsit többet kell vásárolni, és már most készüljek fel arra, hogy nagy lesz a sor és a tolongás, amit köztudottan nem nagyon tudok tolerálni. Kis buta, ő nem tudja, hogy az ország elszegényedett, az embereknek nincs pénzük. De sebaj, meghagytam ebben a hitében.
Kézen fogva léptünk ki a fiammal a házból és én büszkén néztem rá, amint szedte mellettem a pici lábait. Bepattantunk a kocsiba és irány a mosó. Mikor elindultam észrevettem, hogy igen csak szűkében vagyok a benzinnel, így az első utunk inkább a benzinkútra vezetett. Nekem szokásom úgy tankolni, hogy a kedvenc kutamra megyek, csak annyit mondok, hogy mennyiért akarok benzint és a fiúk már nyomják is bele a paripába. Most ez nem így volt, hanem egy idegen kúton álltam meg. Ilyenkor a következő szokott történni. A kutas meglátja, hogy egy taxi érkezett és innentől már számára nem is létezem, hiszen a taxis nem egy jattos ügyfél a benzinkúton. No nem baj, majd akkor megoldom magam. Itt ért az első meglepetés. Ti tudtátok hogy már 293 forint a 95-ös benzin? Én nem. Leragadtam valahol 272 forintnál, így ez kicsit mellbevágott, és elég keserűen nézegettem a tarifatáblázatomat, miközben löktem a nyálat a Tüzesbe. Na sebaj, ezt a szép napot akkor sem ronthatja el egy ilyen felfedezés. Belépve a shopba azt láttam, hogy 6 ügyfél várakozik a pénztárnál. Cirka 20 perc alatt sorra is kerültem, miközben aggódva pillantgattam a kocsi felé, hogy a fiamnak milyen kreatív ötletei támadnak, míg én ebben az elszegényedett országban kivárom a sorom. Volt, aki 8500-ért kis plüss állatkát vett, volt, aki 2 telefont töltött fel egyszerre, na nem 3000-ért darabját, mert azon nincs plusz kedvezmény, de volt, aki csak simán teletankolta az autóját, és amikor fizetett nem akarta a kártyáját leolvasni a gép. Sebaj, fizetett készpénzbe, hiszen nincs is ennél természetesebb dolog. Végre én is sorra kerültem és boldogan fizettem ki a majd 17 liter üzemanyagot egy 5 ezrest hátrahagyva. Nem számít, ma semmi sem számít, mert ma ez egy ilyen nap. Irány a gumis. Az első gumisnál közölték, hogy 2 órát kell várni, mert itt kérem előjegyzés van (szombaton is), és ez alapján dolgoznak. Ez biztos egy gazdag környék (Palota), és a gazdagok tuti így indulnak neki a hétvégének. No nem baj, hiszen taxis vagyok, van még egy-két ötletem. A második helyen sem volt ez másként, csak ott még parkolni is alig tudtam (Vágány utca). Itt találkoztam egy kollégával, aki szöget szeretett volna a gumijából a mesterekkel kioperáltatni, de eddig ő sem járt sikerrel. Ő a Róna utcában próbálkozott előtte, de ott 3-4 órás várakozással biztatták. No nem baj, akkor legalább mosatok a mellette lévő mosóban, csak haladjunk, mert eddig semmit sem intéztem. Úgy látszik a mosónál családi hétvégét hirdettek, mert 11-kor fullon volt, és mindenhol gyerekek rohangáltak. Már csak az ugrálós légvár hiányzott ahhoz, hogy majális hangulata legyen a dolognak. Tovább.


Ekkor már apróbb ráncokat véltem felfedezni az arcomon, és már nem annyira lelkesen válaszolgattam a fiamnak a percenkénti 10 kérdésére. Volt egy titkos adu a tarsolyomba. Újpest, Fóti út, egy eldugott szerelőműhely, ahol gumis is van. Tűz oda. Már amikor megálltam gyanús volt a dolog és ez később beigazolódni is látszott. Csak a szerelő volt ott és ő eléggé meglepődött a kérdésemen, hogy a gumist keresem. A Gumis?- kérdezte. A Gumis csak kedden lesz, hiszen elutazott az ünnepekre horgászni – mondta ezt olyan hangsúllyal, mintha épp arra a kérdésemre válaszolna, hogy milyen országban is vagyok. Én tudatlan. Persze, hiszen hol lenne egy gumis ilyenkor? Horgászni vitte a családját.
Jó, a gumis ötlet elnapolva estére. Jön a mosatás, mert nem vettem le a szabadjelzőm és már kezdtem érezni, hogy ez a nap mégsem az én napom lesz, így már csak az hiányozna, hogy összefussak egy etikással, aki egy fényévre letilt az autóm higiéniás állapota miatt. A negyedik mosó meglátogatása után a fiam új szót tanult, amit remélem, még egy pár évig nem fog alkalmazni. Nincs az embereknek pénzük. Ez a mondat kezdett lüktetni az agyamban.

Irány a bevásárlás, az majd megnyugtat. Megy apa, a fiával és szépen megtanítja, mit, hol, és hogy kell venni. A Tescohoz érve 5 percig köröztem, amíg kisebb közelharc árán sikerült leparkolnom. Majd becserkésztünk a gyerekkel egy bevásárlókocsit, beelőzve 2 nyugdíjast, akik meglepő fürgeségről tettek tanúbizonyságot. Elővettem a bevásárló cetlit, miközben stratégiát építettem fel magamban, hogy milyen sorrendben szerezzük be a szükséges árút. Az embereknek nincs pénzük, hasított újra az agyamba a sokszor hallott mondat, amint beléptem a Tesco területére. Az emberek az ügyfélszolgálatnál kígyózó sorokban várták, hogy a frissen vásármányozott DVD-kel, TV-kel és különböző elektronikai berendezésekkel sorra kerüljenek és érvényesítsék a garanciajegyüket. Ügyesen bejutottunk, majd kikerülve a magában árválkodó akciós pultot, ami tele volt mindenféle élelmiszerrel, a hentest céloztuk meg. A választék megdöbbentett, szó szerint. Nem volt semmi. Egy-két maradék és kint a mirelites ládában pislogott még pár zöldes-sárgás húsféleség. Elő a B tervet, inkább a zöldségesnél kezdünk. Újkrumpli, ez volt otthon a kívánságlista legelején. Rendben, hiszen jól kerestem éjszaka, hagy élvezze ennek a gyümölcsét a család is. Drága-drága, de ha már egy taxis sem engedheti meg magának, akkor ebben az elszegényedett országban senki. Nem volt. Nagy nehezen még a táblát megtaláltam, ahol eredetileg tartózkodott, de semmi több. Itt már kicsit kezdtem pesszimistán kitekinteni a fejemből, majd miután sikerült a fiam orrából kiszednem a zellerzöldet, amivel a többi vásárlót ijesztgette, elindultam kígyóuborkát keresni. Szerintem ma mindenki újkrumplit eszik Újpesten, kígyóuborkával. Ezt kell hinnem, mert egy darab sem volt, de még a helyét sem találtam. Rajtam nem fognak ki. Elő a C terv és irány a piac.


Lassan dél és a piac kettőig van nyitva. Ilyenkor már biztos lezajlott a nagy roham és én majd szép kényelmesen bevásárolhatok. Már majdnem feladtam, amikor végre hátul sikerült találnom a piacnál egy parkolóhelyet. Valamiről én nem tudok, erre gondoltam amint körbepillantottam a piacon. Szerintem nem 3 napos ünnep következik, hanem legalább 30. Egymást csókolgató és vidáman mulatozó zöldségeseket találtam és kifosztott árusítóhelyeket. Jön a D terv. Feleségemnek telefon, röviden vázolva az eddigieket, többször megemlítve, hogy egy elszegényedett országban élünk. Változtatva az ebédet illetően újabb rohamra indultunk, az akkor már eléggé nyűgös fiammal.

Újkrumpli: Egy helyen találtam, ami persze drágább volt, mint képzeltem, de ez már pucolva volt. Itt egy újabb sokszor hallott mondat jutott eszembe. Az emberek nem tudják már a luxust megfizetni. Ehhez képest 4 kg újkrumplit (pucolva) vett előttem egy kisbabával rendelkező elszegényedett honfitársam. A régi olcsóbb krumpli a kutyának sem kellett.

 

 

Kígyóuborka: Plusz pénz felajánlásával sikerült rávennem egy zöldségest, hogy a raktár mélyéről kerítsen olyan állapotban lévő ubit, ami még egy taxisnak jó. Legnagyobb örömömre 10 perc várakozás után jött is az emberem. Majd egy 2 gyermekes kismamával megosztoztunk rajta, mert annyira szépen kérte. Ő is kifizette a felárat, az abszolút nem luxusnak számító árúért.





Hús: Erre esélyem sem volt. A polcokon látszottak még nyomokban, hogy itt valamikor eladásra szánt termék volt elhelyezve, de semmi több. Gyors telefon haza, és jöhetett az E terv. Rántott párizsi lesz ma. Na az volt. Dögivel. Hiába na. A karaj, a comb meg ezek, nem luxus, úgy látszik a párizsi az annak számít, mert tele volt a polc.




Az utolsó telefonálásnál még olyan kérés érkezett, hogy vegyek banánt és valami Fornettis okosságot, hogy azért a nasikkal bearanyozzuk a napot.

Legalább ezekkel nem lesz gondom, hiszen ez már csak luxus, amire egy elszegényedett, a luxust nélkülözni kényszerülő országban nincs pénzük az embereknek.

10 perc futkosás után felhívtam az asszonyt, és közöltem, aranyozza be neki a napját, hogy kinyitja az ablakot, mert a levegő még ingyen van, így azt talán még nem veszik meg előlünk.

Tele brifkóval, félig üres szatyrokkal végül is hazafelé vettük az irányt, miközben a mosatásra még tettem egy gyenge kísérletet, természetesen eredménytelenül.

Már nem emlékszem kitől is hallottam azt, hogy nem lehet emelni a tarifáinkon, mert akkor már nem fogja tudni ez a csóró nép megfizetni a taxit, de remélem mostanában nem fogja ezt senki sem hangoztatni előttem, mert van rá válaszom, amit azért a fiam előtt nem mondanék…épp elég sok új szót tanult ma. De minden jó, ha vége jó, most készült el az ebéd, így jó étvágyat nekem.















Ui: Most 2 napig majd pizza és Mc Donnalds lesz, de időben indulunk, vagy rendelünk, mert mindig sokat kell várni…hiába, ez egy szegény ország.