Alonso világbajnok, Schumacher szenzációsan búcsúzott

2006.10.23.

Felipe Massa megnyerte a Brazil Nagydíjat 
Felipe Massa könnyedén megnyerte hazai versenyét, a vasárnapi Brazil Nagydíjat, amelyen 2. helyezésének köszönhetően Fernando Alonso is bebiztosította második világbajnoki címét. A búcsúzó Michael Schumacher egy defekt miatt visszaesett az utolsó helyre, de szenzációs versenyzéssel feltornázta magát a negyedikre.

Páratlanul izgalmas és drámai versennyel ért véget a 2006-os Forma-1-es szezon Sao Paulóban, ahol Felipe Massa győzelmével örömmámorba kergette a brazil közönséget, Fernando Alonso megvédte világbajnoki címét, Michael Schumacher pedig pályafutásához méltó búcsút vett a sportágtól.
A pole pozícióból induló, tökéletesen vezető Massa diadala egy pillanatig sem forgott kétségben, így Ayrton Senna 1993-as sikere óta először újra brazil győztest ünnepelhetett az interlagosi nézősereg, a 25 éves pilóta pedig Giancarlo Fisichellát felülmúlva megszerezte a bajnokság harmadik helyét.

A Ferrari braziljától tisztes távolban a szintén hibátlan teljesítményt nyújtó Fernando Alonsónak sikerült maga mögött tartania Jenson Button Hondáját, és második helyével bebiztosította második világbajnoki címét utolsó renault-s versenyén. A francia gyár a konstruktőri trófeát is hazavihette.



A nap leghősiesebb teljesítménye azonban minden bizonnyal Michael Schumacher nevéhez fűződik. A másfél évtizedes, példátlanul eredményes pályafutását vasárnap lezáró német a 10. rajtkockából rajtolva először felkapaszkodott a negyedik helyre, Giancarlo Fisichella előzése közben azonban defektet kapott, és visszacsúszott az utolsó pozícióba.

A Ferrari legendája a reménytelen helyzetből végül egészen a negyedik helyig küzdötte fel magát a valószerűtlenül gyors Ferrarival többek között olyan manőverek segítségével, mint Kimi Räikkönen látványos kifékezése a futam hajrájában.

Vasárnap délután a Ferrarinak, illetve Bridgestone abroncsainak kedvezett az időjárás, hiszen a Sao Pauló-i nap 45 fokosra melegítette az aszfaltot a rajt idejére. A start pillanatai a mezőny elején kevés izgalmat tartogattak, Massa gond nélkül megtartotta első helyét, a legtöbb szempár a középmezőnyre és Schumacherre tapadt.

A német először a két BMW-t utasította maga mögé, kihasználva, hogy a szokás szerint vadul vezető Robert Kubica az egyik kanyarban kiszorította saját csapattársát, Nick Heidfeldet. (Néhány másodperccel előbb a lengyel ifjonc Schumachert is csaknem a fűre tessékelte.)

Schumacher kisvártatva öccsét, a toyotás Ralfot, valamint egykori csapattársa, Rubens Barrichello Hondáját is kikerülte, s már Alonso hátvédjét, Fisichellát támadta, mikor Nico Rosberg balesete miatt beküldték a Safety Cart.

A fiatal német a célegyenesre rávezető gyors balos törésben vesztette el uralmát Williams-e felett, s vágódott keményen a gumifalnak. Az autó csúnyán összetört, de Rosberg sértetlenül szállt ki belőle. Az eset előzménye, hogy a rajt utáni kavarodásban hátulról megtorpedózta a másik Williams-t vezető Mark Webbert, és elvesztette első szárnyát, ám ennek ellenére jelentős sebességgel érkezett az ominózus kanyarba.

A mezőnyt a hetedik kör elején indították újra, s Schumacher piócaként tapadt Fisichella Renault-jára. A 8. kör végén támadási pozícióba került, s a következő kör elején meg is előzte az olaszt, ám az első kanyar féktávján Fisichella első szárnyával - valószínűleg - véletlenül hozzáért a Ferrari bal hátsó kerekéhez, s ezzel defektet okozott.

Schumachernek egy teljes kört kellett megtennie a boxig, ahol új kerek mellet a verseny kétharmadáig elegendő benzint is kapott. Mire visszatért a pályára, a versenyt vezető Felipe Massához képest egy teljes kör, az utolsó előtti helyen autózó Tiago Monteiro mögött pedig fél perces hátrányba került.

Massa a megerőltetés legkisebb jele nélkül építgette előnyét az ezúttal megközelíthetetlen Ferrarival, az első etap végére mintegy tíz másodperccel leszakította a második helyen autózó Kimi Räikkönent, akit Alonso, Fisichella, Barrichello és Button követett. A felsorolásból nem véletlenül hiányoznak a biztató rajtpozícióból induló Toyota pilótái: a 12. körre Jarno Trulli és Ralf Schumacher is a garázsba parkolta a törékeny TF106B-t.

A kerékcserék első hulláma során a később kiálló Alonsónak sikerült Räikkönen elé visszatérnie a pályára, mi több, az utolsó McLaren-es versenyét teljesítő finn Buttont is megkapta a nyakába. A brit a 29. körben a célegyenes végén kifékezte Räikkönent, s Alonso nyomába eredt, a címvédő azonban már nagy falatnak bizonyult számára.

Schumacher a tankolások után a 9. helyen autózott, miután Ferrarijával sorra kerülgette a gyengébb csapatok autóit. A 41. körben Robert Kubicával találta szemben magát, akit kétszer is meg kellett előznie, először ugyanis hibázott, s a lengyel visszavette pozícióját. Miután féltávnál az egy kiállásos taktikával játszó Pedro de la Rosa is meglátogatta szerelőit, Schumacher Barrichellót üldözve hetedik volt.

Szinte repülő Ferrarijával körönként másfél másodperccel közelített a brazil Hondájához, akit hiába figyelmeztett csapata, hogy az idén már versenyeznie kell Schumacherrel, nem sokat tehetett, amikor a második kiállás után, az 51. körben a német megtámadta, s előzés közben még integetett is a neki.

Az élen nem változott a helyzet: Massa fél perccel vezetett Alonso előtt, akit Button és Räikkönen követett. Mögöttük már Fisichella, és a tovább támadó Schumacher haladt. A szintén felturbózott motorral közlekedő olasz azonban szívósan védekezett, így a helycserére csak a 63. körben került sor, amikor nyomás alatt elfékezte magát az 1-es kanyarban.

Schumacher ferraris utódját, Räikkönent is pillanatok alatt utolérte, ám a Nick Heidfeld kicsúszása miatti sárga zászló miatt a célegyenes végén először még nem előzhetett. Amikor viszont a 67. körben szabad volt az út, a finn kivédte a támadást - igaz, kétszer is irányt változtatva az első kanyar előtt.

A 68. körben Räikkönen ismét behúzódott a pálya közepére, ám igencsak meglepődhetett, Schumacher ugyanis ahelyett, hogy az előző esethez hasonlóan külső íven maradt volna, bebújt a McLaren és a boxutca fala közötti szűk résbe. A két autó a Senna S-ben szinte összeért, Schumacher azonban feljött a negyedik helyre.

Button megelőzésére már nem maradt ideje, így az angol dobogóval zárta a szezont, s a Renault-Ferrari páros pilótái mögött megszerezte a tabella ötödik pozícióját is. A futottak még kategóriából ismét Takuma Sato eredménye érdemel említést: a japán megint egyértelműen verte a Red Bullokat, Toro Rossókat és Spykereket, s volt olyan kör, amikor a leggyorsabb volt a pályán.

Massa közben zavartalanul nyert Alonso előtt, aki 25 évesen második világbajnoki címét köszönte meg elérzékenyülve renault-s kollégáinak, akikkel utoljára dolgozott együtt.