Zaccmester taxiba száll. 4. rész, avagy a PÁV

2006.03.21.

folytatásos életrajzi rémregény
Kedves és kitartó Olvasó!
Beléptem a kapun, aminek láttán az életben nem jönne rá a tájékozatlan szemlélő, hogy itt nem a kuka mellett alvó hajléktalanokat fog találni, hanem egyenesen egy komoly intézményt.

Egy belső udvar következett, amely árasztotta magából a szocreált, ráadásul mindenhol feliratot lehetett látni, miszerint az üvegtető alatt nem szabad dohányozni. Biztosan ezzel akarnak rábírni esős évszak idején minden elvetemült vizsgázót, hogy beérjék az épületben történő szívással… ;)
Jelentkezni ugyebár a már ismert ügyfélszolgálati irodában ajánlott, ezért balra fel a lépcsőn, aztán… Aztán sorbanállás! Már megint. :(

Bejutottam, köszöntem:
– Kézcsókom, fél 8-ra van idézésem!
– Papírja?

Ok, köszönésre még mindig nincsenek berendezkedve, de hát ez az általános hivatali előírás az unióban. ;)
A papírok böngészése, aktám előkeresése, majd a már nálam megszokott szokatlan esemény:
– Elnézést, az nem én vagyok!
– Hogy-hogy, nem maga az XY (ez a ritkán használt polgári nevem helye)?
– De igen, csupán az anyám neve, a születési dátumom, valamint a lakhelyem nem stimmel!
– Húha! – jött csípőből a frappáns reakció, majd tüdőgyulladást feltételező lázas aktalapozgatásba kezdett ügyfélszolgálatosunk.
– Megvan, kettő van magából!
– Hááát, az én nevem elég ritka, simán elférünk 8 oldalon a budapesti telefonkönyvben.
– Bizony, megnézné az adatokat?
Megnéztem, én voltam. Hölgyünk ezek után rátűzött egy bazi nagy papírt a dossziémra a következő kóddal:
KETTŐ VAN BELŐLE!
Komolyan mondom, ennél a pillanatnál dobtam el kis híján az agyamat, de szerencsére még bevillant – mint nyári éjszakán intim bokorhasználatkor a rendőr zseblámpája –, hogy még vizsgáznom is kellene a maradék agyammal! :D
Miután átirányítódtam a szomszéd helyiségbe a sebzett önérzetemmel egyetemben, oda belépve a következő élőkép fogadott:
BKV egyenruhások, egyetemista kinézetű fiatalok hátizsákkal, valamint a megpróbáltatástól valószínűleg rettegő férjek-barátok, akik párjuk mellett pislogtak izzadó homlokuk alatt.
A hölgyek persze könyvet és újságot olvasva unták kockára magukat bátor kedvesük oldalán. :D
Kerestem magamnak egy olyan széket, aminek nem volt lejőve a támlája (1 volt ilyen a 3 üresből), aztán vártam. Éppen elkezdtem a wapot böngészgetni a telefonon, amikor valaki bekiáltotta a nevemet az ajtón. Mire felébredtem volna, addigra felugrott egy lelkes versenyző én vagyok felkiáltással, és kiviharzott. Mivel nem kullogott vissza, ezért reménykedtem benne, hogy ő volt a névrokonom, és valóban őt szólították. :)
Visszamerültem a telefonbuzerálás világába, átolvasva minden érdektelen hírt oda-vissza kétszer… Aztán szólítottak!
– Jelen!
– Maga XY?
– Igen, én.
– Az anyja neve XX?
– Igen!
– Akkor jöjjön utánam – dörrent rám a drága, aki annyira kedves volt, mint kaktusz egy baráti öleléskor. :(
Futólépésben követtem az alagsorba, miközben bánatosan láttam, ahogy lobogtatja előttem a mappámat a „KETTŐ VAN BELŐLE!” megkülönböztető jelzéssel.
– Itt várjon! – vetette oda a légópincébe belépve, ahol már két sorstárs ácsorgott.
Lehet, hogy leültek volna, ha nem óvodai padokkal lett volna kétoldalt kirakva az alagsor…
Én is állva vártam inkább, mert nem volt kedvem törökülésben maradni a roggyant térdemmel. :(
Kb. 10 perc hatásszünet után elhangzott a szívélyes invitálás:
– Jöjjenek!



Belépve a talán 15 nm-es helyiségbe, megláttuk a négy boxot.
Olyan volt, mint egy számítógépes kütyükkel telepakolt játékterem. A boxban a forgószék előtt egy pult, amin volt egy rakás gomb, felette egy pultban lévő monitor, felette pedig függőlegesen egy másik monitor.
Ja, a földön pedig 2 pedál!

 

 

A gombok valahogy így voltak elrendezve:


Fejből rajzoltam, KP-nek ne vegyétek, lehet még van kettő!!! De valami ilyesmi…
Szóval a kiképzőnk röviden tájékoztatott minket, hogy vegyük fel a tartozék fejhallgatót, állítsuk be a hangerejét, majd a többit a géptől minden feladat előtt megtudjuk. Megmutatta még az érintőceruzát, amellyel az alsó monitor böködését fogja a program elvárni nem csekély intenzitással.
Ok, füles fel, hangerő csutka, majd dülledt szemmel koncentrálás, ha valamit hallani akarok. Sikerült! Miután elmúlt a fülcsengésem a megszólaló hangtól, máris indult a program. Az első feladatra tisztán emlékszem:
A felső monitoron egy igen-igen kurta farkú malactól vett minta után beállított ideig felvillantanak egy fotót, oszt jegyezzük meg, amit rajta látunk. Majd az alsó monitoron jön 3 kérdés, mindegyikre 3 lehetséges válasszal.
Dobtam is hátast már a bemelegítő képtől …. mert mit is mutattak?
Elmondom: tippem szerint egy 60-70-es években, valami bajor kisvárosban készülhetett utcaképet, amelyen a legmodernebb jármű egy csotrogány állapotban leledző bogárhátú volt irdatlan csomagokkal megpakolva! :D
Kb. 3 sec múlva eltűnik az idill, és érkeznek az alsó monitoron a kérdések (kb. ilyenek):
1. Volt másik közlekedő jármű a képen? Válaszok: igen – nem – parkolt
2. Volt kerékpáros? Válaszok: igen – nem – tolta a kerékpárt
3. Volt jelzőtábla a képen? igen – nem – jelzőlámpa volt
Megválaszolgattam, mehetett élesben.
Hasonlóan fantáziadús képek, sosem látott járművek, rettentően zavarbaejtő kérdések, amikre aztán józanul sosem gondolnál. ;)
Mindez 3 körön át! A másodikban kb. 1 sec alatt kellett megjegyezni, hogy a zsúfolt kereszteződésben hányan ültek a képen mellesleg látott motoron…
Mostantól már kuszán mesélem a feladatokat, mert a kezdeti sokk után már csak a fejem bősz kapkodására volt időm, nem pedig memorizálni! :(
A feladatok egyike szerint ennek az ábrának a verziói (azt hiszem 4?) voltak láthatóak a monitoromon.


Alul megjelent egy másik ilyesmi, nekem pedig minél gyorsabban ki kellett választani, hogy azonos-e a fent láthatókkal, avagy sem. Kegyetlenül tovarobogott a kocka, ha sokat molyol az ember. Mindezt a kocka alakú nyomógombokkal! Tehát a sötét kocka gomb nem, a világos igen. Csodás volt. Rettenetesen sokáig kellett ütni a gombokat. :(
Másik:
Megjelent a monitoron a vezérlőpultod rajzolt változata. Még a pedálok is rajta! Ez a kedvencem! :D
Mondta a repedtfazék hanggal megáldott szerkezet, hogy mély hang esetén nyomjam le a sötét kocka gombot, magas hang esetén nyomjam le a világosat. A karikákban olyan színek fognak felvillanni, amilyen gombok előttem találhatóak (persze ugyanabban a karikában nem ugyanolyan szín, váltogatja a drága!), akkor pedig a megfelelő színűt legyek kedves megnyomni. Az alsó két téglalap a képen a pedálokat jelzi, amelyiket besatírozza, azt nyomjam le hirtelen. Mit mondjak, nem volt egy laza piknik! Valami vírust bekaphatott a fémhulladék, mert nekem vagy 20 percig tűnt, amíg szivatott! :(((
Ütöttem, vertem, nyomkodtam, de néha olyan tempóban, hogy Liszt Fecó beszedhetett volna bármennyi gyorsítót, akkor sem tudott volna ilyen nekibuzdulással zongorázni. ;)
Frankón annyira megkönnyebbültem a feladat végén, mint ahogy Csogu tehette egy tányér paradicsomleves, két tál kocsonya, valamint 8 korsó sör után! :D

 



Voltak ám remek kérdéses feladatok is!

Valami ilyesmik: feleljen az alábbi kérdésekre a legjellemzőbbnek talált válasszal!

  • Ön könnyen ideges lesz? (itt már az voltam) -igen-néha igen-nem jellemző-nem
  • Ön milyen gépkocsi-vezető a többiekhez képest? -sokkal jobb-jobb-átlagos-rosszabb
  • Elviseli, ha kritikával illetik? -nehezen viselem-csak ha építő-elviselem-örülök neki
  • Büntette már meg rendőr? -igen, sokszor-igen, 1-2 alkalommal-sikerült elkerülnöm-nem
  • Volt már felelős balesete? -igen, sokszor-igen, 1-2 alkalommal-nem

Ezekből aztán volt millió! Komolyan mondom, már valami ilyesmin sem lepődtem volna meg:

  • Szokta ön hordani a felesége bugyiját?

-mindig-csakis ünnepnapokon-kizárólag piros tangát-nem, mert nem fér el a batyu :D
Higgyétek el, ennél a pontnál már ezen sem lepődne meg a vizsgázó… ;)
Egyszer aztán megjelenik a felirat: a program véget ért, a következőhöz várjon a kezelőre.
Már mögöttem is termett a hölgyemény, kezében egy kormánynak tűnő tárggyal, amit elém csatlakoztatott a kütyüre.
– Szimulációs program jön – közölte. – A felső monitoron látja az utat, az Önt jelző karikát pedig próbálja az úton tartani minél pontosabban és gyorsabb tempóban. A jobb oldali pedállal adagolja a gázt, fékezni nem kell. A pedál felengedésével arányosan lassul. Lehetőség van a gyakorlásra, majd ha a program úgy dönt, hogy elég volt, akkor elindíthatja az egyik gombbal.
Na jó, lássuk a macit, vetettem magam lelkesen a feladatra! Aztán ezzel a lendülettel landoltam képletesen a pofámon, amikor megláttam a csúcsszimulátort!

Képzeljetek el a szemben lévő monitoron egy nagyjából 4 centis fekete függőleges csíkot, aminek a legalján ficánkolt egy kb. 2 centis drazsé alakú fehér folt. Na, az a folt voltam én! A fekete csík útnak való csúfolását az jelképezte, hogy néha fentről lefelé láthattunk a képen kettő posványzöld nyilat egymáson. Rendkívül nagy fantáziával kell rendelkeznünk ahhoz, hogy ezekben ráismerjünk a fenyőfára… Az útnak kijelölt csík még gondatlanságból elkövetett csúfolásként sem hatott útnak, inkább úgy vonaglott, mint fekete kígyó a breaktánc-verseny döntőjében, amikor belógatta farkát az elektromos csatlakozóba!:( Kormányunk pedig a két véglet között forgott vagy 5 teljes kört mindenféle ellenállás nélkül, ráadásul a személyes drazsénk pedig pontosan ott állt meg, ahol éppen a kormányt hagytuk-tartottuk.
Magyarul ennek a szimulációnak pont annyi köze volt a valósághoz, mint a részeg taxis meséjének, aki nagy hangon állítja, hogy szeretne dupla tagdíjat fizetni, mert marhául megy a szekér! :D
Belefogtam a gyakorlásba… Csík vonaglott a képernyő szélei között, én pedig tekertem a kormányt, hogy ki ne essen belőle a drazsém. Erre közölte velem a kütyü, hogy próbáljam meg gyorsabban… Na jó, elkezdtem nyomni neki, közben pedig őrült módra tekertem a kormányt, hogy néha a csíkban is legyek. Gondoltam, a videójátékban sem gond, ha néha beleérek a padkába, úgyhogy hajrá! Mehet élesben! :)
Természetesen ez is 3 részből állt, mindegyik hosszú percekig tartott…
Az első blokkban én adagoltam a sebességet a pedállal, a másodikban a gép, a harmadikban megint én.
Katasztrófa! Főleg a második aktus, amikor begyorsította magát a dög, én pedig olyan tempóban kellett néha koppanásig tekerjem a kormányt, mint részeg tengerész egy hordó rum után, ha szlalompályának bandzsította a kikötőt!
Izzadtan dőltem hátra, az egyébként sem túlsúlyos testemből leadva további értékes kilókat. :(
Gondoltam is magamban – Na, ha most kimegyek, és süt a nap, akkor ellenfényben tutira nem fogok látszani…
VÉGE!
Odalépve hozzám asszisztensünk kimondta a bűvös szót!
Közölte velem, hogy menjek fel a jobb sarokban lévő váróba, ahol keresni fog a pszichológus, aki folytatja a vizsgálatot. Próbáltam még kifaggatni az eredményről, amivel ki is zökkentettem picit, mert mosolyogva mondta, hogy majd a doktornő felhomályosít!
Rendben, akkor állunk elébe! ;)



Mára ennyi elég szerintem, nagyon hosszú lettem. Legközelebb azzal folytatom, hogy tényleg hülye lennék a pszichiáter szerint is? ;D
Még valami: amennyiben kérdésetek merülne fel a vesszőfutásommal kapcsolatban, kérdezzetek! Én pedig megpróbálok a nyitott kérdésekre válaszolni a folytatásban. ;)

2006-03-19

Zaccmester

tovább>

 

 

 

 

U.i.: egy hete felhívott egy gyermekkori barátom, most megpróbálom szó szerint idézni egy mondatát: „én úgy t.kön rúglak, ha nem írsz egy könyvet!”. Ki tudja? ;)
Úgyhogy közlemény következik: Zaccmester írásainak egészében, vagy részleteiben való közléséhez – a Hallotaxi.hu kivételével – írásbeli hozzájárulásom szükséges! Kapcsolatfelvétel a Hallotaxi szerkesztőin keresztül történik. Ugyanide várom tőkeerős kiadók jelentkezését, akik előszerződést kötnének önéletrajzi írásom kiadására. Semmi pánik, számításaim szerint kijövök kb. 300 oldalból, 10 kötetben! :D