Verestelenítés

2018.05.30.

Van (volt) egy „vállalkozó” a szakma környékén, akit bűnözőnek nem nevezhetünk, mert mehetünk megint a bíróságra, és kérhetünk tőle bocsánatot, de mindannyian tudjuk, hogy a tevékenysége még véletlenül se volt korrekt üzleti viselkedésnek minősíthető.

Befészkelte magát sok évvel ezelőtt a reptérre, egy akolba terelte az onnan dolgozó hiénákat, és kinevezte magát a reptéri taxizás hűbérurának. Amikor az alviláginak tűnő módszerek már nem voltak EU-kompatibilisek, némi keveréssel-kavarással elintézte, hogy a reptér pályázatot írjon ki, és hogy az a pályázat pont olyan legyen, amit ő, egy friss új céggel, sok-sok hazugsággal, be nem tartott ígérettel és persze ugyanazzal a taxisállománnyal meg tud nyerni.

    Láss csodát: meg is nyerte. Senkit nem zavart a nyilvánvaló hazugsághegy, a reptér akkori alkalmazottai szerint minden a legnagyobb rendben volt.

    Aztán jött a pofára esés, mert a széljárás változott, és kikerültek a pixisből. A Zóna Taxi ahogy jött, eltűnt, Színespityuval együtt.
Nem sajnáltuk.

    Eltelt öt-hat év. Eindult egy Green Taxinak nevezett társaság, amelynek a vezetésében felettébb ismerős nevek bukkantak fel. Rákérdeztünk. Bősz tiltakozás volt a válasz: nekik aztán semmi közük ahhoz a gengszterhez, örülnek, hogy megúszták börtön nélkül az előző üzletelést. Hittünk nekik. (Na jó, csak nyilvánosan.)

    Telt múlt az idő, és vevő jelentkezett több megvásárolhatónak tűnő fuvarszervezőre. Itt már pontosan tudtuk, hogy Színes és körei vannak a háttérben. Az első próbálkozást vissza lehetett verni, a tulajdonos meggyőzhető volt, hogy egy ilyen üzletből még senki nem tudott jól kijönni.

    De Veresék kitartóak voltak, és rátaláltak egy klasszikus fuvarszervezőtulaj-gyerekre. Olyanra, aki készen kapta a meleg málét, de már unta a sok retek taxist. Pontosan tudta, mit csinál, hisz ebben a milliőben nőtt fel, lovagolt sok taxis térdén kisgyerekként, a mi tagdíjunkból kapta, később vette ki magának a zsebpénzét.

    Horváth Csaba történelmi bűnt követett el a szakma ellen. Eladta Színeséknek az egykor patinás cégekből kreált Rádió Buda Tele5Budapest Taxi holdingot. Volt az a pénz ami egyébként nem is lehetett olyan sok.

    Tehát Színes és barátai visszatértek a pályára, és ott folytatták, ahol hét évvel előbb abbahagyták. Mindig a rövidebb út, véletlenül se a szabályos, a törvényes. Kiskapuk mindenhol vannak, és különben is: az ügyvédeknek is élnie kell valamiből.

    Tudtuk, hogy a végcél a reptér. Minden egyes lépés előre eltervezve vitt efelé (villanyautók, fekete mercik, tarifaemelés akadályozása,). Fuvarszervezőink amúgy sem a szociális érzékenységükről híresek, de Pityuéknál a taxis csak statisztikai adat volt, egy hülye, aki hordja be a lóvét, és biztosítja a „nagy és patinás cég“ imázst, hisz ha bejön a reptér, annak kiszolgálására már megvan a reptéri sereg, akikről pontosan tudjuk, hogy oda szerződnek, ahol a reptér van, nem érdekes, milyen a logó a kocsin.

    Néhány dologban sikerült nehezíteni Pityuék helyzetén. A fekete mercik repkedését ha ideig óráig is, de meg lehetett állítani, a taxisok pedig lassan, de biztosan szivárogtak elfele, hisz Pityunk ahhoz volt szokva, hogy nincs hova mennie a droidnak, de városi cégnél ez nem egészen így van. A befektetők, akiket a buliba belerángatott, lassan elkezdtek gondolkozni, hogy ez így mégsem egy aranybánya. A lényeg: pár hónapja csiripelik a verebek, hogy eladó a Budapest Taxi.

    Mivel a céget kb megfelezték kemény munkával, kiszállni csak buktával lehetett. Ezt a kérők is tudták, ők se ma jöttek le a falvédőről. Az első el is maradt, mert nem volt hajlandó annyit adni, amennyiért a befektetők kiszálltak volna.

    És itt jön a képbe a Főtaxi vezetése, akik tudták, hogy ezt a döntést nem piaci alapon kell meghozni. Figyelembe vették a „verestelenítés“ értékét is. Jól tették, köszönjük.

 

Most egy időre legalább ez nem nyomja az amúgy is ezer sebből vérző szakma vállát. Tudjuk, hogy nem örökre szabadultunk meg tőle, tudjuk, hogy bármikor újra beférkőzhet valahová, de most örüljünk egy kicsit.






Zóna Taxi krónika avagy egy újszülöttnek, minden vicc új :-)