Ez legjobb esetben is csak önirónia.

Leírtad, hogy miért jó apának lenni, miközben a kérdés az volt, hogy miért jó magyarnak lenni. Ha úgy gondolod, hogy a 6:3-tól, akkor írd azt! Nem tudom, mondjál valamit, kik vagyunk, mit csinálunk mi itt, mire lehetünk büszkék!

Szurkolj Libanonnak, bazzeg! Szerinted engem érdekel? Ha neked ettől jobb... Csináljad! Én csak kielemeztelek. Pszichológiailag. Egyszerűen szarul érzed magad a bőrödben. Ennyi. Vigasztaljon, hogy nem vagy egyedül.

Ezek egyéni sikerek. Átmenetileg persze dagad tőlük a nemzeti büszkeség, de hosszú távon... Csogu, jó magyarnak lenni? Mondd el, hogy miért jó! Mondd el, hogy miért érzed jól magad ebben az országban, ebben a társadalomban! Mert 6:3-ra elvertük egyszer az angolokat?

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy magyarnak lenni nem egy nagy flash. Ha visszanézzük az elmúlt mondjuk 100 évet, akkor az nem feltétlenül egy sikertörténet. Márpedig ahhoz, hogy nemzeti identitásunk megfelelően erős lehessen, szükségünk lenne közös sikerekre, felemelő, büszkeségre okot adó élményekre, de ilyet nem igazán tudunk mondani. Két bebukott háború, megalázó békediktátumok, levert forradalom, velejéig korrumpálódott, panellakásokkal és trabantokkal elkurvított társadalom, amely aztán sikeresen elkúrta a rendszerváltoztatást, és mindezek megkoronázásaként megtagadta saját nemzettársait is. Maradtunk, akik voltunk, egy szutyok gyarmat, egy csicska, csatlós ország. Ha már tökmindegy idehozta a focit, ez a csapat szarul játszik, tiszta gáz a szektorukban ülni. A helyzeteket kihagyjuk, öngólokat lövünk, a játékosaink eladják a meccseket. És ahogy ilyenkor az lenni szokott, marad a vélt, vagy valós ellenfél ekézése, a törés-zúzás, üvöltözés, tömegbunyó. Valójában nem az ellenfél megsemmisítése a cél, hanem annak a közösségi élménynek az átélése, vagy megélése, amelyet nemzeti hovatartozásunkban nem lelünk. Sikerre sincs szükség; egy ellenfél, egy ellenség, vagy legalább is a képe elég a valahova tartozás illúziójához. Simán meghatározhatjuk magunkat csupán a valakivel szembenállás alapján is; mi vagyunk azok, akik utáljuk a cigányokat, a zsidókat, az arabokat, a négereket, a buzikat, a komcsikat, a liberálisokat, a nacionalistákat, a fasisztákat, a fideszeseket, az emeszpéseket, a határontúliakat, a Fradit, a Dózsát, a bankokat, a multikat, stb. Mindenki tetszőlegesen választhat magának akár több ellenségképet is, és akkor egyre több emberrel alkothat közösséget. De ez a közösség nem alkot, így sikeres sem lehet, azaz az identitásválságot kiváltó ok nem fog megszűnni. Úgyhogy ez nem több egy közepesre sikerült önkielégítésnél. Elmegy, de nem az igazi. A bűntudatról már nem is beszélve.

Jó, hát így könnyű emberkedni! :-D

Ennyi. :-D

De a bírónak is lehet autója... :-D

Simán. Egyenjogúság van. :-)

Nem. Én úgy látom, hogy két álláspont van. Az egyik az, hogy nincs az az ok... A másik, hogy márpedig lehet az az ok és az a személy, akivel szemben ez indokolható. Hogy helyes, azt szerintem senki nem állítja.