Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Hajnali látkép, a hősök terén!
Az éjszakások már gyülekeznek.




Újabb csörtére készülnek a taxisok az uberesek ellen

2016. 04. 25.

A taxisok azt tervezik, hogy mostantól minden kedden ellepik a várost és megbénítják a forgalmat, amíg a hivatalok nem kezdenek valamit az Uberrel.

Mivel a kormány nem tartotta be a taxisoknak tett ígéretét, megismétlődik a januári taxistüntetés: ezentúl minden kedden sárga autók lepik majd el a belvárost, egészen addig, ameddig az illetékes hivatalok nem szankcionálják az Uber-szolgáltatás működését.

Nem volt elég sikeres a januári taxisblokád, amikor taxisok egy nagy csoportja négy napra elfoglalta a belváros egyik legforgalmasabb területét, a Deák tér, a Bajcsy-Zsilinszky és Andrássy út kereszteződését. A civilek hőbörögtek, míg a taxisok az Uber-szolgáltatás mielőbbi felszámolását követelték, vagy legalábbis azt, hogy ők is olyan feltételek és szabályozások között dolgozzanak, mint a taxisok.

Nem volt sikeres a januári demonstráció

A blokádot akkor négy nap után oszlatták fel, a Hősök terére vonulva, mivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium akkor megígérte nekik, hogy a jövőben jobban fogják szankcionálni az Uber-szolgáltatást. Gottlieb Géza, a januári tüntetés koordinátora azonban a HVG-nek elmondta, az ígéret üres lózung volt, mert néhány Uber jármű rendszámának levételén kívül semmi érdemleges változás nem történt.

A taxisok ezért úgy döntöttek, ezentúl minden kedden kivonulnak, így bénítva meg a város forgalmát, egészen addig, míg a fejlesztési tárca meg nem valósítja az ígéretét. Az uberesek szerint egyébként ők gyorsabban és hatékonyabban dolgoznak, mint a taxisok, ezért természetes, hogy mindig lesznek nézeteltéréseik.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke lapunknak elmondta, cégéből valószínűleg sokan részt vesznek holnap a tüntetésen. A City Taxinál dolgozók túlnyomórészt egyéni vállalkozók, akik fel akarnak lépni az illegális tevékenységek ellen.

Előre is elnézést kérnek a forgalomkorlátozásért

„Nem tiltjuk, hogy dolgozóink közül bárki is részt vegyen a tüntetésen, de nem is kötelezünk rá senkit. A januári taxisblokád óta az engedély nélküli tevékenységek nemhogy megszűntek volna, de azóta tovább növekedtek” – utalt az elnök az Uber-szolgáltatásra, valamint a taxishiénákra.

A cég vezetője szerint a történtekért nem csak a kormány felelős, hanem az összes további olyan szerv, akiknek szabályozniuk kellene az engedély nélküli sofőrszolgálatokat, beleértve a NAV-ot és a fogyasztóvédelmet is.

„Ismét fontos leszögeznem, hogy a taxisoknak nem az a céljuk, hogy ezek a szolgáltatások megszűnjenek, hanem az, hogy a különböző személyi fuvarcégekre is ugyanazok a kötelezettségek vonatkozzanak, mint a taxisokra. Az esetleges fennakadásért előre is elnézést kérek a lakosságtól minden taxis nevében.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte hányan fognak részt venni a tüntetésen, Tamás Miklós azt válaszolta, hogy az ideális az volna, ha 1000-1200 sárga autó lepné el holnap a belvárost, de szerinte, ha már 2-300 taxis kivonul, az elég jelentős lesz ahhoz, hogy az illetékesek felülvizsgálják a jelenlegi szabályozásokat. A cég elnöke továbbá elmondta, hogy 50-80 City Taxisról biztosan tud, akik kint lesznek a keddi demonstráción.

Ha ezt sokat feszegeted, a versenyelőny kiegyenlítése érdekében, egy perc alatt fogják eltörölni a fix tarifát!!!

Különben nem az uber ellen megyünk.  Az illegális fuvarozók ellen.  vagyis a rendőrséget kérjük fel, hogy tegye a dolgát, és tartassa be a törvényeket mindenkivel.

Event in Budapest

Tátra utca 20/b,Budapest

Thursday 28 April 2016, 17:00 till Thursday 28 April 2016, 19:00

Organized by : A Városért Egyesület

A Városért Egyesület egy szakmai, pártpolitikától független közösségi szerveződés, melynek célja a Budapesttel kapcsolatos közéleti témák megvitatása.

Sign-in / Sign-up

Submit an event
Activities Budapest / Description

A Városért Egyesület szeretettel hívja az érdeklődőket következő, „TAXI kontra UBER: Világok harca?" című kerekasztal-beszélgetésére, és az azt követő kötetlen eszmecserére, amelyen szívesen látjuk a megjelenteket egy pohár limonádéra vagy fröccsre.

Mindnyájan emlékezünk azokra a képekre, amelyek 2016 januárjában járták be a sajtót, amikor a budapesti taxisok nagyjából száz taxival egy-egy sávra korlátozták a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát, hogy ezzel tiltakozzanak az Uber ellen. Áprilisi találkozónkon egyrészt szeretnénk eszmét cserélni a konkrét esetről. Megvalósítható-e egy Budapest méretű városban hogy sokszínű legyen a személyfuvarozás? Hogyan kell változni a hagyományos taxiszolgáltatásnak és hogyan kell az alternatív szolgáltatásokat szabályozni, hogy végeredményben az utasok járjanak jól? A konkrét témán túl azonban arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a mobilkommunikáció hatására hogyan alakul át általában a szolgáltatások piaca? Továbbá: milyen gazdasági hatásokkal számolhatunk például a munkaerőpiac tekintetében?

Program:

17:00: Bevezető

17:10: Kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:

• Berkovics Dalma, a OuiShare magyarországi képviselője

• Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara személyszállítási osztályának elnöke

• Kalmár Péter, a Yummber alapító-tulajdonosa

• Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke

• Pap Szilárd István, a kettosmerce.blog.hu szerkesztője

Moderál:

• Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés tagja, az Egyesület elnöke

18:30: A közönség kérdései, hozzászólásai

18:40: Válaszok és összegzés

Sajnáljuk, hogy megkeresésünkre az Uber képviselőjétől azt a választ kaptuk, hogy "az Uber nem kíván részt venni a rendezvényen". Reméljük, hogy ennek ellenére sok szempontból tudjuk körüljárni a témát.

Regisztrációra az avarosert.egyesulet@gmail.com címen van lehetőség.

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2016.04.24 21:58

Rohadtul nincs igazatok!

Ha tiltanák, akkor én biztos kimennék, és aztán rúgjanak ki, ha akarnak.  De így, hogy támogatják, csak (érthető okokból ...  amit mindenki tud) nem szeretnék a híradóban viszontlátni a felségjeleiket, szerintem ez teljesen tolerálható kérés.


Ráadásul joguk van hozzá.  A felségjelek az ő tulajdonukban vannak.  Joguk van meghatározni hol engedik megjelenni. 


Tehát inkább legyünk sokan letakart felségjelekkel, mint kevesen, faszagyerekként "ide lőjetek vazze"

Senkinek nem érdemes ezért kirúgatnia magát, ha van törvényes megoldás.

Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D

Hozzáadva: 2016.04.24 19:12

 Zseniális: Jancsó Miklós 17 éves filmjelenete tökéletesen megjósolta Orbán Várba költözését. Még az illegálisan épített erkélyhez való falbontást is: "Figyelj, megveszem a várat, mondtam már? - De hát von ott egy új kiállítás... -Kidobatok onnan minden szart, kiveretem a falakat... a Parlamenttel szaroznak, azt nem tudom megvenni. -De hát az nagy is nem? - Hát, nagy az udvartartás is tudod." Orbán tökéletesen játsza a Jancsó filmből az újgazdag Kapát, míg Bayer Zsolt az ideggyenge Pepét.

Hidvéghy Márton

Erre jó az 'NT' szám a kocsik oldalán.
Már akinek ugye egyáltalán van.

22. §
(2) Személygépkocsis személyszállító szolgáltatás kizárólag
a) szálláshely-hasznosítási, idegenforgalmi, turisztikai, sport, kulturális vagy oktatási, rendezvény szervezési
tevékenységhez (a továbbiakban együtt: főszolgáltatás), vagy
b) autóbusszal végzett vagy vasúti, vízi, légi utas-szállításhoz
közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásként, vagy külön díj megállapítása nélkül a főszolgáltatás részeként
– a főszolgáltatást nyújtó, az utasok vagy megbízottjuk által adott előzetes megrendelés alapján – végezhető.

Tehát ezt is tessenek kedden hangoztatni amikor az ujságíró azt mondja, hogy de hiszen van engedélyük.
Igen, van.
Csak nem TAXIZÁSRA!!

Úgy látom, sikerült megint a legjobb időpontot eltalálnunk! :-))