Felhasználó hozzászólásai
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2018.02.28 09:42
Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva
2018. február 28., szerda 05:50, frissítve: szerda 07:30
Soros György
Fotó: Thomas Peter / AFP
A képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki – ezt a rövid és tömör, ám annál világosabb utasítást adta kedden politikusainak a Fidesz pártközpontja. A lapunk birtokába jutott ukáz újabb bizonyítéka annak: a csúfos hódmezővásárhelyi kudarc után a kormánypárt kénytelen igen gyorsan áthangolni az eddig főként a 87 éves milliárdos ellen való uszításra épülő kommunikációját.
Ez pedig igencsak jókora fordulat ahhoz képest, hogy nemrég még a párt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs arról küldött sorvezetőt a képviselőknek: a „Soros zsebében” lévő ellenzéki politikusokat emlegessék, ha a kormány által tavaly szép csendben befogadott 1300 menekültről kapnak kérdést.
Aki kedden reggel végignézte a kormánypárti sajtót, már annak is feltűnhetett: szinte varázsütésre elillant belőle Soros György neve. Csak régebbi, még a vasárnapi hódmezővásárhelyi választás előtt született cikkekben vagy egy-két külföldi, főleg amerikai hírben bukkant fel a név, de már szó sem volt Soros-szervezetekről.
Az ATV.hu is arról értesült, hogy a „sorosozásból” várhatóan visszavesz a Fidesz.
Egy nap alatt elfelejtette a kormánypropaganda Soros Györgyöt
Ugyanis ez helyi szinten nem elég erős üzenet önmagában még akkor sem, ha a legelkötelezettebb Fidesz-szavazók körében fenn lehet vele a „magas hőfokot” tartani. A száznyolcvan fokos irányváltást már előkészítette, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Echo Tv-n futó Sajtóklub című műsorban több kormánypárti újságíró is arról beszélt, túl sokat sorosozik a Fidesz. – Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, aki egyébként korábban élen járt annak sulykolásában, hogy az országra a legnagyobb veszélyt az amerikai–magyar származású milliárdos jelenti. Bár úgy vélte, ez „jópofa”, de „a magyar társadalom ennél intelligensebb”. Hasonló álláspontot képviselt Bayer Zsolt kormánypárti publicista is, aki szerint „csak Sorossal és migránssal nem fogjuk tudni elmagyarázni még a sajátjainknak se, hogy igazából miről van szó”.
Korábban egyébként még a kormányközeli Magyar Idők is arról kérdezte Gulyás Gergelyt, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy Soros megállításánál van-e „árnyaltabb” üzenete a kormánypártoknak a szavazók számára. Gulyás erre úgy válaszolt: a tét a polgári Magyarország, amely egyszerre jelenti a békés fejlődés és építkezés folytatását, valamint a biztonság fenntartását az európai bevándorlási válság közepette.
Ám attól függetlenül, hogy a Fidesz mostantól helyi jelöltjeik esetén igyekszik nem csak a lejáratásra építeni, úgy tűnik, a párt azért nem fog teljesen felhagyni Soros György emlegetésével. Például még kedd délután is arról adtak ki közleményt az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban: „Karácsony Gergely Soros György embere, aki ha tehetné, a migránsokat is a magyar emberekkel tartatná el.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.28.
Téma: Hogy mik vannak...!?
Hozzáadva: 2018.02.28 08:38
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2018.02.28 08:30
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2018.02.28 08:19
„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb”
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2018.02.28 08:17
Határozottan az látszik, hogy egyre jobban rohad a narancs. Most már a saját emberei is Orbánt támadják!
„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb” – mondta az Echo Televízió Sajtóklub című műsorában hétfőn este Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője.
Miközben Orbán Viktor egy nappal a hódmezővásárhelyi vereség után még egy lapáttal rátett: saját hibáikkal való szembenézés helyett az „ellenfeleikkel” való szembenézést, továbbá kétszer-háromszor nagyobb erőbedobást ígért, hogy nehogy „bevándorló ország legyen Magyarországból”, számára ugyanis a választás tétje ezt, Bencsik már tegnap délután szembement a kormányzati kommunikációval és Orbánnal.
Konkrétan egy Facebook-bejegyzésben fejtette ugyanis ki legújabb nézeteit a Békemenet egyik főszervezője, ebben pedig azt írta Hódmezővásárhely választási eredménye után, hogy:
“…Szinte biztos, hogy ahol technikailag megoldható, ott egy közös
jelölt lesz ellenzéki oldalon, mert a társadalom ezt feltehetően máshol
is jutalmazni fogja. Úgy tetszik, az összefogást tető alá hozó MSZP-t is
ezért jutalmazzák, ezért emelkedett meg népszerűsége egy hosszú
hanyatlás után. Vagyis létrejön egy ŐK és MI felállás. Ez merőben más
helyzet. Ebben a felállásban mi most veszélyes helyzetbe kerültünk.
Ebben a felállásban már nem fontos, ki Soros embere és ki nem. Itt már csak egy dolog számít, mikor jár jobban a választó?
Mit nyer, ha ŐK győznek és mit nyer, ha MI? Mit veszít, ha Ők győznek és mit veszít, ha MI?
Mi volt a bűne a jobboldalnak, ami miatt nyolc év tartós népszerűsége
elolvadni látszik? Vagy csak egyszerűen meguntak bennünket, mert nyolc
év túl sok? Nem kéne sietve mindezt kikutatni és kielemezni?…
Most
nem lesz második forduló. Most nem lesz módja azt mondani a Nagy
Ijedtség után Orbán Viktornak, hogy Mindenki Hozzon Még Egy Embert. …”
Forrás: Facebook / BalraMagyar
Téma: Mi lesz ebből? A taxisok nem kérnek az általános tarifaemelésből
Hozzáadva: 2018.02.28 07:24
Aki látta a TV2-őn, linkelje mán be :-)
Téma: Mi lesz ebből? A taxisok nem kérnek az általános tarifaemelésből
Hozzáadva: 2018.02.27 18:35
A válasz egyel lejjebb található :-)













