Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Nézzünk nagy melleket

Hozzáadva: 2011.10.11 06:34

[b]Nagy bajban van a budapesti taxitársaság Felszámolási eljárást indítottak a Taxi-2000 Zrt. ellen – tudta meg a Gazdaság.hu. A 15 éve alapított társaság fontos szereplője a hazai taxis piacnak, tevékenysége mögött egy komplett vállalkozáscsoport áll.[/b] A Taxi 2000 tevékenységét több társaságba osztották szét, mindegyik főtevékenysége a taxis személyszállítás. Ezek egyike a Taxi-2000 Zrt., amely felszámolását a napokban rendelte el a bíróság. A társaság tavaly 168 millió forint árbevételt ért el, 57 millió forint adózás előtti veszteséget termelve. Egy évvel korábban a forgalma csak egy hajszállal volt magasabb a 2010-es értéknél, 169 millió, akkor viszont szerény nyereséggel zárta az évet. A társaság saját tőkéje tavaly mínuszba fordult, -54,5 millió forint lett, kötelezettségállománya 147 millió forintot tett ki, ami a forgalom csaknem 90 százalékát jelenti. A cég honlapja szerint a társaság cégneve "Taxi-2000", s amikor a portál ennek pontosítását kérte, akkor azt a választ kapta, hogy több vállalatból áll, s ez az összefoglaló nevük. A társaságokat Szenczi-Szabó János fogja össze tulajdonosként. Miután a tulajdonost nem sikerült elérni, az sem derült ki, hogy milyen ismérvek szerint bontották szét a tevékenységet a különböző cégekre. Szenczi-Szabó az Opten céginformációs szolgáltató szerint 4 cégben tulajdonos közvetlenül, egyben pedig közvetetten. A társaságok székhelyei megegyeznek. A Prémium Taxi-2000000 Kft. adószámát idén felfüggesztették az Opten adatai szerint, tavaly végrehajtás indult ellene. A társaság 2,5 millió forint nettó árbevétel mellett 9,4 millió forint veszteséget produkált. A tavaly alapított Top Taxi 2000000 Kft. 11 milliós forgalom mellett 10 milliós mínuszt ért el. A szintén 2010-ben gründolt Minitaxi Kft. 98 ezer forint veszteséget hozott, árbevétel nélkül. A negyedik, Taxi-2000 Kft. ellen idén kétszer indult végrehajtás, minimális forgalom mellett 2,5 milliós veszteséggel zárt. 2011. október 10., hétfő 11:21 (NAPI)

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2011.10.10 18:58

Droszt...

Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D

Hozzáadva: 2011.10.10 18:57

Szegény Bajó assziszi, hogy csak itt nálunk vannak hülye miniszterek... Nem Baó fiam... hülyék a zsidók között is vannak... nem kis számban:-)))

Téma: Plus Taxi

Hozzáadva: 2011.10.10 16:18

[b]Vége a taxis trükknek Évekig palira vette az utasait a Taxi Plus, a cég azonban elnyerte méltó büntetését. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hónapok óta vizsgálta a társaságot, amiért a kocsikon feltüntetett árnál jóval drágábban szállítja az utasokat.[/b] Ezzel megtévesztette őket, és hátrányos helyzetbe hozta a többi taxis céget is, amelyek joggal emelték fel a hangjukat. A GVH végül kétmillió forint bírságot szabott ki a Taxi Plusra, valamint kötelezte, hogy az összes autóról távolítsák el a félrevezető feliratokat. – A Taxi Plus ezzel a magatartással előkelő helyre küzdötte fel magát a társaságok között, persze így nem volt nehéz. Ez egy lufi, amely kipukkant, így az utasok már inkább a jól megszokott társaságukat hívják, mert nem kíváncsiak a becsapásra – mondta Bősz Péter, a City Taxi kereskedelmi vezetője, aki elégedett a GVH döntésével, ám a bírság mértékét nem érti. Mint a Blikk megírta, a Taxi Plusnak piacvezető cégként mindössze 40 milliós éves bevétele volt 2010-ben, míg a ranglétrán jóval hátrébb lévő társaságoknak is a többszöröse. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, az autókon feltüntetett 150 forintos viteldíj helyett a sofőrök 175 forintért szállítják az utasokat. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Taxi Plus tulajdonosát is, aki maga is sofőrként kezdte pályafutását, ő azonban nem kívánt nyilatkozni. Blikk-információ
Nem olvassa... tudom... nekem mondta:-)))

Téma: Nézzünk nagy melleket

Hozzáadva: 2011.10.10 06:32

Téma: Nézzünk nagy melleket

Hozzáadva: 2011.10.09 10:45

Téma: Barcelonában a legjobb taxizni

Hozzáadva: 2011.10.09 10:43

[b]Európai taxiteszt Barcelona, München és Köln az élen[/b] Taxik az élhelyezett Barcelonában Tizenhat európai ország 22 nagyvárosában tesztelte a taxikat az ADAC, a nagy német autóklub. Meglepő eredményekkel: Barcelona került az első helyre, Amszterdam, Róma az utolsók közé. A fő tapasztalat: a legtöbb magán a taxis személyén múlik. Az átfogó vizsgálatot igen gondosan készítették elő és mindenütt egységes szempontok alapján folytatták le. A tesztelők mind nappal, mind éjjel fuvaroztatták magukat, először megadott, hosszabb útvonalon – például a repülőtérről a központi pályaudvarra – másodszor rövid, két kilométeresen. Az ellenőrök pontozták a vezetési módot, a közlekedési szabályok megtartását, a taxis udvariasságát, segítőkészségét, a kocsi felszereltségét, tisztaságát, a taxaméter működését – s persze azt, hogy a legrövidebb úton viszik-e őket a célhoz, vagy szükségtelenül megkocsikáztatják. Mint kiderült, a legtöbb a taxis személyén, a munkájához való hozzáállásán múlik. Voltak, akik több, mint kétszer olyan hosszú utat választottak a megadott célhoz, mint amilyenre szükség lett volna – s persze ennek megfelelően kétszer annyit is számoltak fel. Akadtak taxisok, akik akár 40 km-el is gyorsabban autóztak a belvárosban, mint a megengedett, nemkülönben olyanok, akik vidáman áthajtottak a piroson. Pontokat vontak le vezetőktől, akik káromkodtak, amikor az utas közölte, hogy csak rövid útra kívánja igénybe venni kocsijukat… Mínuszt jelentett az is, ha a taxis (mint az esetek felében) csak igen hiányosan értett angolul s ha nem volt lehetőség a számla hitelkártyával való kiegyenlítésére – ami külföldiek esetében elvárható követelmény. A végső mérleg nem éppen biztató képet mutatott az európai városok taxi-kultúrájáról. „Nagyon jó” minősítést egyik város sem kapott. Heten kaptak „jót”, az első helyen Barcelona végzett, Milánó, Köln, München, Berlin és Párizs előtt. Prága és Bécs a lista alsó harmadába került (Budapest nem szerepelt a tesztben) míg Ljubljana zárta a sort: a szlovén főváros volt az egyetlen, amelynek taxi-szolgáltatását „nagyon hiányosnak” minősítették. Az okok: két taxis is volt, akik rövidebb útra egyáltalán nem kívánták elvinni az utast, míg a 10 próbaút közül háromban a szükségesnél jóval nagyobb távolságot tettek meg a kocsival, így a díjat akár meg is háromszorozták. Egyébként az Európa-szerte megtett 220 próbaút közül csak 138 esetben vitték az ADAC tesztelőit a legrövidebb úton a célhoz. A német autóklub tapasztalatai alapján az európai taxis-előírások összehangolását javasolta. Egységes alapon kellene rendezni a kocsik vezetőinek képzését és következetesen ki kellene szűrni azok közül a csalókat. Világos előírásokra lenne szükség a díjszabásoknál és a helyi taxis- szervezeteknek rendszeresen ellenőrizniük kellene, megtartják a tagjaik az előírásokat. Szükség lenne minden nagyvárosban központi panasz-irodára, ahol gyorsan és hatásosan intézik az ügyeket.