Név TE
Becenév forest95
Honlap hallotaxi.hu
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

"De addig amíg mindent a vállalkozónak magának kell előteremteni, addig az első pontjától az utolsó pontjáig csak korlátoz abban a jogomban, hogy szabadon irányíthassam a vállalkozásomat." És ráadásul mindezt olyan rövid idő alatt, amihez nem kell nagy matematikusnak lenni, hogy ki tudjuk számolni, hogy teljességgel lehetetlen!!!!!!!!!!!!!!!
Akkor leírom ide még egyszer érthetően és megpróbálom az indulataimat kordában tartani. Bár ez mr hawkennek jobban megy, mint nekem. Irigylem is érte! Szóval: nem a fix tarifát kell perelni, mert arról tudjuk (még én is, pedig itt mindenki szerint agyatlan köcsög vagyok), hogy arra szükség van. Bár a mértékének a megállapítása eléggé kérdéses, semmilyen konkrét számítással és hatástanulmánnyal nincs alátámasztva! A rendelet több más pontja lenne a per tárgya, amik viszont nagyon nincsenek rendben. A TGFSZ bemehet tárgyalni a Városházára, Tomajer és Apuka akár le is térdelhet a Tarlós elé és szép kerekre formált ajkakkal "bocsánatot" is kérhet a Pista bácsitól, ha az öregnek az az álláspontja, hogy nem akar változtatni. Ezt már állítólag ki is jelentette! Ebben az esetben viszont nem marad más hátra, mint a pereskedés és a legvégsőkig elmenni, akár az Alkotmány Bíróságig, ha lehet, hogy ne kerüljön bevezetésre a rendelet. Ilyen formában NE! Vegyenek ki belőle minden a vállalkozói jogokat sértő pontot, változtassanak meg mindent úgy, hogy a mai magyar valóságnak és gazdasági helyzetnek megfelelő legyen, aztán felőlem akár kőbe is véshetik. Még egyszer: a rendelet egyetlen elfogadható és ésszerű pontja a fix. Bár a mértéke vitatható! Az összes többi nem elfogadható. A másik. Folyamatosan azt írja nazoli, Apuka, tomajer és még mit tudom én kicsoda, hogy kisírták a tuttit a Városházán, majd valakik bementek és mindent tönkretettek. Na de kik voltak azok??? Mert amíg ilyen rébuszokban beszélgetünk, hogy valakik, addig ez a dolog sajnos úgy néz ki, hogy azok a valakik maguk a fent említett urak voltak, hiszen róluk tudjuk, hogy bejártak tárgyalni. Folyamatosan azt olvashatjuk, hogy ennyit tudtunk elérni és nem többet és ebbe sajnos bele kell törődni. Ezek szerint hajlandóság sincs a megváltoztatás kiharcolására? Akkor minek mennek be ma vagy holnap a Városházára? Pogácsázni? mr hawken és én nagyjából egy dologról beszélünk, pedig nem ismerjük egymást, teljesen más formában űzzük ezt az ipart. De valami miatt mégis ugyanazok lennének az érdekeink. A gondolkodásunk azonos. Ha így vezetik be szeptember elsején a rendeletet és utána kezdünk el rohangálni módosítások miatt, akkor lesz egy csomó szerencsétlen taxis, akiknek meg kell felelniük a következő műszaki vizsgán a feltételeknek és ki kell fizetniük egy csomó pénzt, hitelekbe kell verniük magukat és a családjukat. Ha sikerül utána módisítgatni, nekik ki fogja megtéríteni azt a kárt amit elszenvedtek???? Nem kármentesíteni kell, hanem megelőzni a kárt! Ezért kell a rendelet nem elfogadható részeit egy perrel megtámadni! Nem könyörögni kell a Városházán alamizsnáért, hanem perelni keményen, hogy érezze a Városháza az ellenállást. Miért tarjuk magunkat alsóbb rendű vállalkozónak (már aki vállalkozó!), mint bármelyik másik vállalkozó? Ugyanolyan vállalkozói jogok illetnek meg minket, mint bármelyik másik vállalkozót és ha ezekben a jogokban korlátozni akarnak egy rendelettel, akkor igen kutya kötelessége mindenkinek kiállni a jogaiért, ha kell pereskedni, hogy ne tapossanak el és ne tegyenek tönkre. Egyetlen épeszű vállalkozónak sem lehet az érdeke az, hogy olyan beruházásokat akarjon a vállalkozásában eszközölni, aminek a megtérülése a hatóság által kitalált áron nem hogy kétséges, hanem egyenesen lehetetlen. Ez a rendelet egyetlen esetben lehet kifogásolhatatlan a mostani formájában: ha a Városháza mindenkinek aki taxizni akar a segge alá tesz egy mindenben megfelelő autót az összes kötelező infrastruktúrával felszerelve és minimum nettó 200-250.000Ft fizetéssel felvesz minden jelentkezőt alkalmazásba. De addig amíg mindent a vállalkozónak magának kell előteremteni, addig az első pontjától az utolsó pontjáig csak korlátoz abban a jogomban, hogy szabadon irányíthassam a vállalkozásomat. Nem tudom most érthető voltam-e és elég higgadt tudtam-e maradni. Ha nem akkor majd egy kicsit később megpróbálom még egyszer.
Sorolhatnám még pl azokat a taxisokat is akiknek munkaszerződésük van taxis egyéni vállalkozóként 8+1-s taxijukra és emellett valamelyik fuvarszervező irodával is szerződésben vannak, mert így is taxikáznak. Ők vegyenek a 8+1-s mellé mèg egy másik taxit is maguknak, vagy a TGFSZ kártalanítja őket peren kívüli megállapodással az elvesztett szerződésük miatt? Lehet, hogy hülye f@sz vagyok, de én egy kicsit tovább gondolkodom a 280ft-os fix tarifánál! Egy kicsit nagyobb a kár amit okoztatok, mint a nyereség!
Zsolti! Nem a -25 literes csomagtartóm érint hátrányosan! Hanem minden más pontja a rendeletnek. Tényleg nem érted Te sem vahy direkt nem akarod érteni? A -25 literes csomagtartó miatt lehet venni majd 2015-ben másik autót, de addig egyszer feleslegesen le kell fóliáztatni, aztán eladáskor le kell szedetni a fóliát és esetlegesen fényezni ott ahol a fólia miatt feljött a fényezés. Azonkívül ott van még persze a kifizetetlen hitel! Aztán a megkötött reklámszerződés ami pl az autóm két oldalán látható és havi több tízezer forintot jelent, ezután nem lehet, tehát korlátoznak a vállalkozói jogaimban. Aztán ott van még pl sok vállalkozó taxisnak a privát munkaszerződése egy akármilyen másik vállakozással, ami meghatározza neki, hogy milyen színü autóval kell elvégeznie a munkát. Nekik mi lesz az ilyen szerződéseikkel? Ki fogja kártalanítani a vállalkozói jogaikban sérült vállalkozó taxisokat? Talán a TGFSZ vagy az OTSZ vagy a BKIK? Rendben van nem perelek a rendelet ellen. Akkor viszont perelem a TGFSZ-t és személyesen Téged, a rendelet által ért anyagi kár miatt. És ha véletlenül nyerek, akkor majd a többi károsult taxis is perelni fog Téged. Fel tudjátok egyáltalán fogni, hogy mekkora anyagi kárt okoztatok ezzel a rendelettel nagyon sok taxisnak, azon kívül, hogy autót kell cserélnie? Miután tevékenyen részt vállaltatok a rendelet megszületésében, a gatyátokból ki lehetne perelni bármelyikőtöket! Nektek érdekvédőként a taxisok érdekeit kellene néznetek és nem hajbókolva melegszarig benyalni a politikai hatalomnak és fületek farkatok behúzva mindent aláírni amit elétek tolnak. Addig örüljetek amíg a per a rendelet egyes pontjai és a bevezetés ellen szól ès nem érint személyesen benneteket TGFSZ vezetőket.
Ja és hozzáteszem ugyanaz a TGFSZ, OTSZ és BKIK fogja véleményezni akik a nyakunkra zúdították a bp-i rendeletet! Úgy hogy ne reménykedj semmi jóban!
Elég nagy baj, hogy nem izgat a bp-i rendelet. Ha ez a rendelet minden ellenállás nélkül átmegy és bevezetik szeptember elsején, akkor ez jelzésértékű lesz az országos törvény megalkotóinak! És az már törvény lesz! Nem rendelet!
Köszi! És állítólag már több, mint százan vannak. Innentől már csak matematika, hogy fejenként mennyibe kerül. De azért majd pontosan utána járok.
Ne Te, a Tomajer! :) Kicsit sértve érzem magam, hogy még senki nem firtatta az elmém állapotát, senki nem küldött el a p.....csába és senki nem hülyézett le! Szóval senki nem foglalkozik velem! Pedig az egómnak nagyon kéne egy pár negatív dicsérő szó az elmém állapotáról és néhány útmutatás, hogy merre induljak a melegebb éghajlat felé! Annyira hiányzik!
Így jó lesz? Megnyugodtál? Nem venném a szívemre, ha valamilyen lelki eredetű betegségben szenvednél!