Név TE
Becenév forest95
Honlap hallotaxi.hu
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Jó reggelt kollégám!
Helló! Én eddig nem írtam ide soha csak olvastam, de erre most válaszolok. Tagdíjfizetésnél voltam bent a Horváthnál emiatt és elmondtam az én véleményemet az éjszakai taxizásról és a drosztokról. Hogy szerintem a drosztok mennyire ölik meg az éjszakai taxizást. Bent volt még az irodában a Farkas András is (374). Persze meggyőzni nem tudtam őket de valamire való érvvel sem tudták alátámasztani saját igazukat. Aztán kb egy órás beszélgetés után arra jutottunk, hogy valamilyen kompromisszumos megoldás lesz az ügyben. Sőt ezzel kapcsolatban egy konkrét lehetőség is elhangzott (most nem írom le, hogy mi mert nem biztos, hogy jó). Úgy váltunk el egymástól, hogy a következő etikai gyűlésen ezt is beírják majd az általánosba és beolvassák majd. Felálltunk és kezetfogtunk!!! Azóta két hét telt el, egy sor a megállapodásunkkal ellentétes általános született (pedig tudom, mert láttam, hogy rengeteg papíron kidolgozott kompromisszumos megoldást kapott a Horváth!!!) és amit megbeszéltünk és kezet adtunk rá az még mindig nem! Na ennyit a Horváth Pál és még néhány körülötte dolgozó ember szavahihetőségéről. Tisztelet a kivételnek. Akinek nem inge nem veszi magára! Nem számít, hogy hány ember és mióta dolgozik tisztességesen, vállalkozóként, csak az számít, hogy a nyugdíjjas, kényelmes, nappalos taxisok és a droidok ki legyenek szolgálva, a szájukba tegyék a sültgalambot, sőt ha lehet meg is rágják azt, mert így a kényelmes nekik. Ez az egész teljesen elvtelenül lett kitalálva. Egy páran, akik mindig mindent feltétel nélkül elhisznek, mert egy önálló gondolatuk nem volt még soha, kaptak egy csomó címet ajándékba, azért mert kajálnak minden dumát, azoktól akik meg szertnének normálisan, tisztességesen dolgozni, elvettek szinte mindent. Mi nem vagyunk jó taxisok, mert nem azért élünk, hogy taxizhassunk, hanem azért taxizunk, hogy élhessünk. Ha így egyenként mondjuk el a véleményünket, semmi változás nem lesz. Egyszerre kéne sok embernek, mert akkor talán elhiszik, hogy nekünk is lehet igazunk.