Név
Becenév Zozo
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Taxisofőr és parkolóőr verekedett Ferihegyen Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett az a parkolóőr és taxisofőr, akik még csütörtökön este verekedtek össze a Ferihegyi repülőtéren. Az esetről szombaton számolt be a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI). Alig fél percre állt meg az a taxisofőr, aki nem találva más megállóhelyet, a repülőtér minibuszainak fenntartott parkolóban várakozott csütörtök este. A sofőr tilosban állt meg, az utasok kiszállását követően távozni készült, ám a terminál egyik parkolóőre nem engedte. A sofőr több alkalommal próbálta autójának vezetői oldali ajtaját becsukni azzal a szándékkal, hogy autójával elálljon, ám a parkolóőr ezt megakadályozta. A repülőtér területén működő, az RRI nyomozói által figyelt kamerákon is jól látható, ahogy a sofőr és a parkoló őr között heves szóváltás történik, majd azt követően verekedésbe fullad a párbeszéd. A dulakodás során a parkoló őr egy ott elhelyezett, műanyag bójával is megütötte a sofőrt. A csetepaténak egy arra járó busz sofőrje is megpróbált véget vetni, ám sikertelen próbálkozását követően tovább hajtott, végül egy utas választotta szét a feleket. A két személy nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Az RRI az esetet kiemelten kezeli, hiszen egy ilyen atrocitás mind a repülőtér, mind az utasok védelme tekintetében kockázatos. A rendőrség garázdaság vétség megalapozott gyanújával indított eljárást, és várja a szentanúk jelentkezését.

Téma: ADOK-VESZEK! Üzleti céllal fizetős!!! bocs:-)

Hozzáadva: 2010.06.11 13:06

Mivel 440-470 MHz-es, ezért csak a Taxi4-hez jó.

Téma: HAJRÁ FRADI!!!

Hozzáadva: 2010.06.11 13:03

Téma: Taxisok Egyesülete

Hozzáadva: 2010.05.06 19:49

A nyugtához csak annyit, hogy próbálj meg bármelyik üzletbe reklamálni nyugta nélkül, elhajtanak a francba!!!

Téma: ADOK-VESZEK! Üzleti céllal fizetős!!! bocs:-)

Hozzáadva: 2010.05.04 21:25

Nem is egy, hanem több??? Bebekbe 25 forint/db. új.

Téma: Mennyit vesz ki az üzemanyag áremelés a zsebünkből?

Hozzáadva: 2010.05.03 15:51

A Mol szerdán bruttó négy forinttal megemeli a benzin nagykereskedelmi listaárát, miközben a gázolaj nyolc forinttal drágul.

Téma: Max Taxi

Hozzáadva: 2010.05.01 08:24

Szia csogu! Ennyire naiv nem lehetsz vagy mégis??? Jól megetet:DDDD Olyan, hogy KGB 91 óta nincs...... http://hu.wikipedia.org/wiki/KGB A KGB (oroszul Комитет Государственной Безопасности, rövidítve КГБ, magyar átírásban Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi, magyarul Állambiztonsági Bizottság) a Szovjetunió állambiztonsági feladatokat ellátó szerve volt 1954 és 1991 között. Formálisan a Minisztertanács alárendeltségébe tartozott, vezetője miniszteri rangban volt, ténylegesen azonban a pártállami rendszer logikájának megfelelően a Szovjetunió Kommunista Pártja irányította. Utódszervezete az FSZB (Федеральная служба безопасности Российской Федерации, Federalnaja szluzsba bezopasznosztyi Rosszijszkoj federacii, magyarul Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Szövetségi Szolgálata).

Téma: MINDIG ÚJPEST,CSAK AZ ÚJPEST

Hozzáadva: 2010.04.30 10:45

Kívánságod teljesült:))))

Téma: ADOK-VESZEK! Üzleti céllal fizetős!!! bocs:-)

Hozzáadva: 2010.04.27 18:53

Ha nem találsz, akkor DND Elnök utca 1.