Név
Becenév hobbytaxis
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Én is bekültem. Én heti 5 napot, napi 10 órát dolgozk, általában 200 címet veszek fel az rtn-él havonta, és ezres alapdíjat, négszázas kilóméterdíjat, és 100-as pecdíjat javasoltam, mert ebből a tarifából tudnék nyereségesen működni. Küldtem egy számítást is, amiben egy 5 és félmilliós kocsit 4 éves üzemeltetésre állítottam be, a havi bérre a minimál járulék kétszeresére kalkulált 131 ezret. Egy átlag fuvarra 3 rugót kalkuláltam, ja és sajnos áfát, mert így már áfakörös lesz az ember. Még kértem, hogy az eszközbeszerzés és az üzemanyag áfa visszaigényelhető legyen.
Egyfelől ez még nem jogerős ítélet, úgyhogy tök fölösleges kéjelegned. Ráadásul egyelőre csak is a Veres Pista jóindulatán múlik, hogy tudunk dolgozni, mert szegény górét ütik vágják mindenhol, aminek miisszuk a levét, és ha a Veres nem segít, akkor lehúzhattyuk a rolót. Ez a nagy helyzet, és ha van benned gerinc, akkor előbb bemész tájékozódni, kérdezni, azt csak utána kárörvedezel.
Nekem nincs batyúm, és most cseréltem kocsit, nem akarom széthajtani, nyugodtan szeretek melózni. Remléem, hogy az új főnökség végre elkezd egyre több jó helyen üresen álló drosztot elfoglalni.
Szerintem meg van meló, bár tavaly jobb volt a tél, de hát most szinte tavasz van, mindenki gyalogol még éjszaka is, meg a buszmegállóban szobrozik. Biztosan nagy a jólét. Én nem tudom neked milyen gondjaid voltak a csekkváltással, én hétfőn 11kor voltam bent 86 ezerér váltani, és igaz hogy kellett várnom 20 percet, de addig bementem a cucóhoz egy kicsit dumálni. Megdumáltuk, hogy jó lenne a tévésdrosztot kicsit kibővíteni, mert éjjel messzire odaér az ember, mikor jött a zónás főnök, aki egy tök jó fej fazon volt, aszthiszem Veres Lajos, és hozott vagy 3 milliót a Palinak, de mikor üzleteltek kijöttem, hogy átszámolják nyugodtan, aztán utána mindenkit aki sorban állt kifizettek tisztességgel. A március meg még jobb lesz, mert mondta a Pali, hogy megint nagy dobásra számíthat mindenki.
Na te meg aztán... Ha ennyire szar itt miért nem húzol el a francba. Mert máshol nem lehetne ekkora pofád.
Te nem is vagy rádiós. Egy rosszindulatú szarkeverő vagy. Ha rádiós lennél örülnél, hogy van végre meló, fizetik a csekket, dolgoznál és örülnél, hogy jobban élsz. Ha normális ember lennél, akkor az írásmód és a megfogalmazás alapján képes lennél különbséget tenni a góré és köztem. Nekem ha bajom van bemegyek és elmondom. Meghallgatnak, és látom, hogy mindenki azon igyekszik, hogy egyre jobb legyen nekünk kint az utcán.
Én eddig csak olvasója voltam a topiknak, de már hányok a sok szemétségtől, ami itt folyik. Undorító amit műveltek. Csogu is mehetne a főtaxis topikba észt osztani. Évek óta nincs az rtnél, mégis itt keveri a szart folyamatosan. Pedig csak köszönettel tartozik a górénak, aki rajta is önzetlenül segített a bajban. Ottó meg elmehetne már a büdös pi...ba a taxisújságjával. Kit érdekel ez a szennylap. Góré tarts ki, vagyunk még jó néhányan, akik sose hagynánk, hogy tönkretegyenek. Te értünk, mi érted. Ez a lényeg. Köszönöm a tévés melót és kívánom, hogy még sok ilyet sikerüljön szerezned, mert nekem ebből van pénzem a többi nem érdekel.