Taxis, rendőr, két jó barát.

2010.12.09.

totalcar
Húsz-harminc évvel ezelőtt nem lehetett mindenkinek Zsigulija, mert a Zsiguli drága volt, meg sokat kellett rá várni. De akinek nem jutott, az se maradt ki az élményből – vagy a jard vitte be, vagy ült néha taxiban. Mind Zsiguli volt.

Rendőr Lada – Taxis Zsiga

* Csikós Zsolt
2010. december 9., csütörtök 00:02 | 6 órája frissítve

 

Az akkori, Ladán kezdő taxisok beszélgetéseiből kiderül – a Főtaxinál, ahol komoly szervizháttér volt (Lógarázs, ki emlékszik rá?) –, ezek a kocsik nemegyszer másfélszer annyit tudtak futni, mint a civil autók. Pedig aki látta a Dögkeselyűt Cserhalmival, tudja, hogyan használták ezeket az autókat annak idején. És az a film nem volt túlzás, legalábbis autóilag biztosan nem. Gyilkolás volt az kérem, nem autózás…

 

Persze nagyon vegyes volt a kopás, mert a Lógarázs is úgy működött, mint minden nagy szervezet a szocializmusban. A taxis fél-magánelszámolású ember volt, adva volt neki egy norma tíz és fél literes nyári, tizenegy literes téli fogyasztással, ebből ügyeskedett. Ha alá tudott menni, jattolt a szerelőknek, jattolt a gumisoknak, volt jól beállított motorja, tiszta légszűrője, feszes lánca, tapadós gumija. Minél kevesebbet kajált az autója, annál többet tudott visszaforgatni, még annál kevesebbet kajált és megbízhatóbb lett, s a végén megkereste a tizenöt-húszezer forintot, két és félszeresét az átlagkeresetnek. Ha csak úgy jól csinálta, mert ennél sokkal többet is lehetett. Erről majd később.

De ezért nemcsak a szakiknak, hanem a portásnak is kellett adni egy bélást ki- és behajtáskor, meg a menetlevélért is járt egy másik bélás – így ment ez. Mivel a tipikus taxis akkoriban 10-12 órát dolgozott, s ezalatt lenyomott háromszáz kilométert és tizenöt-huszonöt fuvart, ezért gyilkolva is lettek az autók. Megnézném, hogy ma mikor megy bele ennyi egy átlagos taxiba… Városban tipikus tempó volt a száz kilcsi, néha több is, csak úgy lehetett hozni a szintet. Aki nem tartotta karban a gépét (értsd: nem volt jóban a szerelőkkel), annak zörgött, csikorgott, a motorgenerál már nyolcvanezernél is elkelt, de akadt taxi 1200-es, ami kétszázezren túl sem ette az olajat.

Hogyan taxiztunk régen?

Kíváncsi lennék én arra az eredeti főtaxis műszerre, milyen belül. Ahogy tudom, nem egy és nem kettő mókolt volt közülük, például le lehetett stoppolni ötven forintnál, amikor az ember kirakta az utast a Kossuth téren, aztán azzal a kezdőösszeggel átgurulni a Penta Szállóhoz, kivinni a svéd utast a reptérre, aki meg örömmel kifizette a 120 forintot is a fuvarért. Még nagyobb trükk volt, de csak nagyon kevesen tudták megcsinálni, ha sikerült átfordítani az órát. Ehhez a taxióra alján levő, összes, kis ablakban levő számnak (mennyi a teljes futás, az utassal futás, hányszor lett elindítva az óra, ilyenek) újra kellett indulnia, ami brutális autózásmennyiséget jelentett, itt havi nagyon bő tízezer kilométerről beszélünk.

Két kilót is meg lehetett keresni egy hónap alatt, miközben az ország nagy része öt-hatezer forintot vitt haza a gyárból… Ez persze nem ment állandóan, de ha valaki rákészült, és egy hónapig alig aludt, összejöhetett. Volt idő, amikor elég ritka volt a Főtaxinál az elszámoltatás, aztán amikor sejteni kezdték fent, mi zajlik odalenn, váratlanul megsűrítették az ellenőrzéseket. Na, olyankor volt rettegés rendesen, kisfőnök, középfőnök, taxis, mindenki repült, három évet lehetett kapni egy bukásért. A Markóban, persze. Amikor bevezették a hó végi ellenőrzős rendszert, mindig volt egy nap, amikor egy szál főtaxis autót nem lehetett látni Budapesten. Érdekes világ volt az, ment az ügyeskedés, fogytak az autók. Emlékszem, a szomszéd házban kamasz koromban volt egy taxis srác, mindig éjjel járt haza, hajnalban meg már ott se volt, néha dumálgattam vele, elképesztő dolgokat mesélt, elképesztő pénzeket keresett.

A taxiképünk erősen átrajzolódott a fejünkben, hiszen 1984-től a magántaxisok előretörése miatt felhígult a korábban húsz éven át színtisztán kereklámpásokból álló autópark. Megjelentek a Wartburgok, faros Skodák, 1500-ös Zsigák, kockák, Sierrák a drosztokon, később pedig az állólámpás, majd fekvőlámpás Mercik borították el az utcákat.

De amikor Németh Szabolcs fehér 1300-asa bezúg a képbe, valami kattan a fejemben. Ha a korábban tesztelt hat veterán Zsiguli megpillantása, vezetése afféle élmény volt, mint elővenni egy rég nem látott, Orwo és Forte képekkel teli, családi albumot, ez itt egyenesen egy színes, sztereó, szélesvásznú film. Ami ennyire a mindennapjaink része volt egy időben, és amit ennyire nem lehetett látni már vagy tizenöt éve, az üt. Óriásit. Mélyről, egészen a tudatalattiból.

A cikk, csak kivonata a totalcar  írásának. Ha kedvenc zsigulink teljes története érdekel, akkor katt tovább>