- Jó ötlet. Honnan került elő?

- Onnan, amit mindenki tudott, hogy délután háromtól hatig a város belső részein nem lehetett taxit kapni. Mert a kollégákat a hazatérők kivitték a külvárosokba, és onnan üresen bejönni, az kész leégés volt. Ugrott az előírt guruló teljesítmény. A két legfrekventáltabb helyről, a Híradó mozitól és az Emkétől csak kifelé mentek. A hazajárók olyanokat mondtak, hogy Hidegkút, Lőrinc, Kispest, Zugló, meg amikor felépültek az új lakótelepek, akkor bejött már Újpalota, Újpest, Lőrincen a KISZ-lakótelep. Pont a fordítottja, mint reggelente, amikor befelé jönnek. És a guruló miatt gyakran nem mertem üresen visszajönni. Ha kivittek,
mondjuk Kispestre, hiába tudtam, hogy bent a városban millió az utas, szépen megálltam az állomáson, elővettem a könyvem, és olvastam. Sok vita volt ebből, hőbörögtünk is, mindent megpróbáltunk, hogy lazítsanak ebből a gurulóból. Nagyon nem ment. Ebből következett, hogy ha kiszállt a külvárosi utasom, elvergődtem az első drosztig, és ott vártam.
Ha szerencsém volt, tíz percet, ha nem, akkor két-két és fél órát is. Ha az órába meg is termeltem az előírásos pénzt a vállalatnak, zsebre ez nagyon rossz volt. Emiatt jöttem rá, hogy jobban járok - amikor 2-3 szabadnapom is összejött -, ha délutánonként kimegyek a kocsimmal.
Otthon elintézgettem a dolgomat, kettőkor szépen beültem, kigurultam az Emkéhez, és félreálltam húsz-harminc méterre. Odasompolyogtam az utashoz, és megkérdeztem, hogy privát kocsi jó lesz-e? Ritkán utasítottak el, esetleg megkérdezték, hogy mennyiért visszük el őket. Hát, amennyi szokott lenni. Ha azt válaszolta, hogy nem tudja, akkor megmondtuk kerek-perec, hogy ez az út a kockással pl. 32 forint lenne. Jó, nem jó? És mind azt mondták, hogy jó. Azért beszélek többes számban, mert a svarcolóknak legalább 90 százaléka szabadnapos taxis volt, aki a sajátjával járt lopósnak, vagyis ellopta a taxisok elől az utast.

- Milyen költségeid voltak erre az üzletre?

- Mondjuk, ha 32 volt, akkor negyvenet odaadtak. Ebből a rezsim a benzin volt. Három forint volt literje. Ha visszajöttem három kilométert, legfeljebb elment egy ötven a benzinre. Óriási! A Hűvösvölgyből legfeljebb 10 forintot rábenzineztem, és a Moszkva térnél már megint volt utasom.
Volt, hogy onnan elvittem valakit a Hűvösvölgybe, és mire visszajöttem, egy utas sem fogyott el. Pedig ez azért idő volt, és egyetlen taxi nem jött. Előfordult, hogy egy állomásról 3-4 utast is el lehetett vinni.

- Mennyi pénzt lehetett megcsinálni egy ilyen átlagos szabadnapon?

- Amikor olyan 800 forint körüli volt a napi leadó, akkor négy, legfeljebb öt óra alatt 300-350 forintot. Ez azt jelentette, hogy egész héten nem kellett cigarettapénzt hozni otthonról, sőt arra jöttem rá, hogy kajára sem hoztam. Az már számított a családnak, hogy a rezsimet megoldottam. Eljöttem teli tankkal, dolgoztam, hazamenet megint megtankoltam, és maradt olyan 300 forintom. És annak a vásárlóértéke jó volt. Most furcsán hangzik a 300, de akkor ez nem volt rossz pénz.

- Mennyire volt ez kockázatos vállalkozás?

- Onnan kezdeném, hogy becsületes volt-e. Ha azt mondtam, hogy a korábbi példánál maradjak, hogy a kockás 32 forint lenne, és az utas erre harmincat ígért, akkor nekem az megfelelt. Ő is jól járt, sőt jobban, mert olcsóbb voltam, és azért akart taxival menni, mert fáradt volt, sok volt a csomagja, esetleg sietni akart. Nekem is megérte az előbbi rezsi szerint. Jó, rá jött még a kocsihasználat, amit abban a pillanatban nem éreztem, de ha valaki hosszan csinálta, akkor le kellett csípni az új kocsira valót.
Több kilométer volt benne, és taxizással jobban is kopik az autó. Mégis megérte, és az utast sem csaptam be. Nem volt ez olyan erkölcstelen, mint azt annak idején állították. Sokkal kisebb luftballon volt, mint amekkorára felfújták.

- Mekkorára fújták?

- A frekventált helyeken majdnem mindig volt rendőr. És a Főtaxinál voltak - úgymond - társadalmi ellenőrök. Ezek szabadnapos kollégák voltak, és azzal töltötték a szabadnapjukat, hogy a forgalmas taxiállomásra beálltak, és nézték, lopják-e a fuvarokat a maszekok, tehát a svarcosok.
Azt hiszem, ez sokkal erkölcstelenebb volt, mint amit mi csináltunk.

- Mivel lehetett rávenni a kollégákat, hogy a szabadnapjukat ezzel töltsék?

- Roppant egyszerű. Abban az időben nagyon sokat számított a piros szín, és ezek mind törtettek a párttagság, vagy a munkásőrség felé. És aki egyszer oda belépett, az örült, ha valami ilyet csinálhatott. Ilyen demagóg szövegek mentek, hogy „ti ezért vagytok, és ez vállalati érdek, mert a svarcos elviszi a fuvart”. Szóval nem volt nehéz rávenni őket.

- Ők nem vették észre, hogy a svarcosok a vállalat által hagyott űrt töltik be?

- Észrevették, de akkor az volt a fő cél, hogy hogyan lehet megbuktatni kétszer egy-egy svarcost, hogy baja legyen belőle. Úgy, hogy el lehessen vetetni a rendszámát, el lehessen kobozni az autót.

- Egy bukás nem volt elég ehhez?

- Nem. Az elsőnél csak pénzbüntetés volt, másodszor levették a rendszámot, harmadszor elkobozták az autót. Én nem ismertem olyan kollégát, aki megbukott, csak hallottam, hogy volt akit elkaptak és megbüntették, de pontos összegekről nincs tudomásom.

- Volt valami aktív eszközöd arra, hogy kivédd a megbukást?

- Úgy kellett viselkedni, mintha a legtermészetesebben lennék ott. Akár egy, a drosztnál álló utasok közül. Amikor kiszúrtam, hogy kit vinnék el, akkor odamentem. Nem közvetlenül mellé, hanem egy-két emberrel odébb. És közben körülnéztem. Ha volt ott vállalati vagy társadalmi ellenőr, esetleg civil ruhás rendőr, az egyértelmű volt, mert forgott a feje, mint a szélkakas. Ha ilyet láttunk, már álltunk is odébb, kihagytuk az állomást. Úgy is észre lehetett venni, hogy többször elmentünk üresen a droszt előtt, és szemügyre vettük az ott állókat. Ha öt-hat méterrel arrébb nagyon támasztotta valaki a falat, akkor tudtuk, hogy ott nem szabad.

- Nem fordult elő, hogy egy másik svarcos támaszkodott a falnál?

- Ismertük egymást, civil nem nagyon játszott bele. Tudod, ha most visszalapoznánk a régi újságokat, amikben a lopósokról írtak, azt látnád, hogy soha nem az volt a problémája az újságíróknak, hogy sokat fizettek, vagy kerülővel vitte őt a taxis, csak az, hogy ez megengedhetetlen, mert illegális, és ellopja a fuvart a cégek elől. Pedig nem volt kocsijuk a drosztnál. Szerintem, ha az újságírónak taxi kellett, és elment a lopóssal, akkor tartania kellett volna a száját, hiszen ő is igénybe vette ezt a szolgáltatást.

- És tényleg nem volt ez drágább a hivatalos tarifánál?

- Talán az utolsó időben, amikor még nem volt legális maszek taxi, de már megjelent egy-két nyugati márkájú lopós autó. Az pedig miért ne kért volna többet? Már bocsánat, de nem mindegy, hogy egy, mondjuk meg őszintén, elég ramaty állapotban lévő Főtaxi (mert azok a kocsik akkoriban igen ramatyok voltak műszakilag és esztétikailag) számol 50 forintot egy fuvarra az utasnak, vagy valaki beülhet egy Mazdába vagy Opelba, és ugyanazért az útért kérnek tőle 70 forintot. Szerintem ez nem túlzott követelés.
Persze rá lehet húzni a jogtalan haszonszerzést, csak azt nem nézték meg, hogy miért kértek többet.

- A szabadnapjaidat ebben az időben eleve úgy szervezted, hogy kijárhass svarcolni?

- Na azért nem mindenáron. Nem is lehetett volna, mert ha hét végére esett, akkor a családdal maradtam. De hét közben, amikor ugye a gyerek iskolában, az asszony dolgozott, hát önmagát adta a helyzet. Bár ezekből a szabadnapokból is elvitt mindig a társadalmi munka, amikor is az a pénz, amit az órába csináltam, az a vállalaté volt, és a jatt az enyém. Egyébként az ilyen napokra is kellett a tervet hozni, ezért ha a társadalmi munkában nem volt jó a gazdaságosságom, az rontotta az egész havi béremet. Az örökös stressz, amikor azon jár az ember agya, hogy jaj, el ne guruljam magam, nem lesz meg a leadóm, a zsebemben sincs semmi, még a szabadnapos munkára is kiterjedt. Lett is évekig tartó gyomorfekélyem, annak ellenére, hogy nagyon nyugodt természetű vagyok.

< vissza