Négy éves a TAXI4

2007.04.05.

Állófogadás a Lurdy Házban
Negyedik születésnapját ünnepelte a TAXI4. A budapesti taxitársaságok között e kor nem tekinthető kiemelkedőnek, mégis odafigyel rájuk az egész világ. Tele van plakátolva az ország, erről szól tévé rádió, és bármilyen hihetetlen, az alkalomra még egy film is készült:-)

Pásztor Gábor a társaság tulajdonosa eddig is megragadott minden alkalmat, hogy bizonyítsa, ez a cég, nem egy a sok közül. Klasszikus taxitársaságként alakultak, a régi „bevált” hagyományos üzemmódot előnyben részesítő kollégák örömére. Egységes típusú, és arculatú autóparkkal, alkalmazottként foglalkoztatott gépkocsivezetőkkel.
Amikor a cég fejlődése elérte azt a határt, ahol a Budapesten fellelhető ilyen módon dolgozni vágyó taxisokkal már nem tudták kiszolgálni a megrendelőiket, nyitottak a vállalkozó taxisok felé. Most a létszámnak körülbelül a felét alkalmazottak, a másik felét vállalkozók teszik ki.
Ez az arány és létszám már lehetővé teszi, hogy magas színvonalon tudjanak szolgáltatni.

 

Az ünnepséget látványos körülmények között, a Lurdy ház mozijában tartották meg, melyre meghívták a szakma összes prominensét, és természetesen azon cégek vezetőit, képviselőit, akik közreműködtek a cég felvirágoztatásában.
Az esemény fényét emelte, hogy a „tiszteletükre” készült TAXI4 c. film premier előtti vetítése is a program része volt.
A vendégek számolatlanul vihették, a Taxi4-es relikviákat, filmplakátot, tollat, akciós törzsutaskártyát.
Természetesen minden vendég kapott egy nagy adag popcornt, egy üdítővel, hogy tökéletes legyen az élmény.
A vetítés előtt, Pásztor Gábor hatalmas ováció közepette elfújta a születésnapi tortán a gyertyákat.
A film is igen figyelemreméltó alkotás volt.
Vetítés után minden vendéget, egy pohár pezsgővel kínáltak, és az előtér átalakult, egy állófogadás helyszínévé. Rengeteg jobbnál jobb szendvics, és a szülinapi torta várta az éhes szájakat.
Miután a mozi büféje, szerencsére ülőhelyekkel is rendelkezik, ráadásul dohányzó, a vendégek kényelembe helyezték magukat, és nem is nagyon akartak hazamenni.

KÉPGALÉRIA

 

 

 



tomajer@hallotaxi.hu