Üldözés az Árpád hídon!!!

2008.01.19.

Taxis a hibás, amiért nem ivott
Egyesek úgy érzik, hogy a taxis az egy légypiszok, amit csak úgy el…illetve az útról le lehet söpörni, főleg pár üveg sör után ez kötelező, amennyiben valaki diplomás, akkor büntetés nélkül megúszható.

Az Árpád híd mostanában különösen szálka a taxisok, Főtaxisok szemében, hiszen pár hete hunyt el az egyik kollégájuk egy ittas vezető által okozott baleset után. Ezekután nem meglepő, hogy a ma hajnali segélykérésre a szokottnál is többen indultak meg. Történt ugyanis, hogy az egyik taxis utasával az Árpád hídon haladt Budáról – Pest irányába a középső sávban. Kolléga elmondása szerint olyan 70 Km/h-ás sebességgel. Már messziről feltűnt neki a közeledő „1000 éves” kis Peugeot, hiszen a belső sávban érkezett, imbolyogva, az utat alig tartva, cirka 130-as halálos tempóban. Még talán az is bevillant a kollégának, hogy egy újabb fiatal diszkós ámokfutó, de mire lehúzódhatott volna a külső sávba, már mellé is ért a másik személygépkocsi, aminek a sofőrje kicsit rosszul mérte fel a távolságot és megelőzve a kollégát, úgy sorolt vissza a középső sávba, hogy érintőlegesen meghúzta a taxi első lökhárítóját.

A civil sofőr későbbi állításával ellentétes az a tény, hogy azonnal visszafogta a sebességet, de végül is nem állt meg, sőt, a Váci útra levágódva megpróbált elhajtani. Kollégánk ekkor már leadta a segélykérést az URH-ba, majd kihasználva a bizonytalankodó sofőr sebességvesztését, egy hirtelen kormánymozdulattal elévágott, így megállásra kényszerítette. Közben a hajnalban hazafelé tartók csak azt látták, hogy mindenfelől dudáló, elakadásjelzőt használó taxisok érkeznek és szinte megszállták a Váci út ezen szakaszát. Ez már a mi derék rendőreinknek is feltűnt és intézkedést foganatosítottak.

A balesetet szenvedett kolléga is csak most tudta felmérni, hogy milyen kár keletkezett gépjárművében, és megnyugodva konstatálta, hogy egy nagyobb polírozás gyógyír lehet a nemkívánatos találkozásra.

Az ellenfél autójában egy 30 év körüli házaspár utazott, akik váltig állították, hogy az ő autójuk bizony nem találkozott a taxival, és ezért nem álltak meg. Az úriember vezetett, az asszonyka dirigált. A hölgy, mint azt a helyszínen lévők megtudhatták, egy 2 diplomás pedagógus, aki nagyon felháborodott a történteken.



SZEMÉT TAXIS, EZ MIATTA VAN!!!


A rendőrök próbálták tartani a rendet és feltették az ilyenkor szokásos kérdést:
- Mi légyen? Betétlap – KP – Vagy rendőrségi intézkedés?

Mindenki legnagyobb meglepetésére a rendőri intézkedést választották a diplomás ámokfutók. Az igazi meglepetés viszont ezután következett. A szonda elszíneződött miután a pedagógus asszonyka férje megfújta.

Innentől már beindult a gépezet. Rendőreink az úriembert be a meseautóba és irány a Szabolcs utca. Ekkor kezdett el sivalkodni a hölgyemény, hogy ez mind a szemét taxis miatt van.

Reményeink szerint nem veszik el a jogosítványát. Igen, jól olvastátok, NEM veszik el, mert ha elveszik, akkor félő, hogy idővel egy átmulatott éjszaka után ez a házaspár az utasaink közé fog tartozni, és egy ilyen pedagógustól mentsen meg minket, s GYERMEKEINKET a JÓISTEN!!!