Na Vazze!

2010.07.02.

Nyílt levél, Bojár Iván Andrásnak
Avagy én vagyok én, te vagy te, ki a „HÜJVE” én vagy te?
Esetleg, hogyan bizonyítsam be, hogy fontos munkám van.

MCCCXCII

Mikor olvastam e cikkeket, akkor ez a kis gyerekjáték jutott az eszembe.
Nem pontosan ezzel a szöveggel, mert a „HÜJVE” helyén a szamár szó állott.
A hülyét sem véletlenül írtam „jv”-vel, mert az nem az a szó amire gondolsz elsőre, hanem egy rövidítés. Mégpedig a Helyes, Ügyes, Jóra Való Ember szavak kezdőbetűiből összeállított mozaikszó.

Na ennyit bevezetőnek.

Szóval olvastam a cikket, és rá kellett jönnöm, hogy az órám, mármint a taxiórám valahogy nem mér rendesen.
Igen, nem mér rendesen, mert egy „0” valahogy lemarad a fizetendő összeg végéről.

Miért mondom ezt?
Azért mert B.I.A. megválaszolta ezt a következő kérdésre:
„A költségek hogyan érintenék a taxisokat?
Az autók elöregedésével szakaszosan három-öt év alatt kellene kialakulnia a fekete alapszínű, oszlopain és tetején narancs-sárgával felmatricázott autóparknak. A matricázás költsége egy taxis egy-két napi forgalmának felel meg.”


Szóval, hogy is van ez vaze?
Tehát, a matricázás ára egy-két napi forgalmamnak felel meg.
Akkor nézzünk engem, mint egy együgyű taxist, aki nem szokott nagyon „nagypályázni”. Azt nem mondom, hogy néha nem csúszom meg egy-egy címről, mert ez bárkivel előfordul, de szerencsére, akkor éppen nem mérnek meg. Én meg vagyok olyan pofátlan, hogy nem szólok be, hogy késtem.
Vagyis dolgozgatom szerényen, amíg nem vesz rajtam erőt a fáradtság, és nem megyek el pihenni sokak örömére.
De, ahogy nézegetem a napi bevételeimet, vagyis a forgalmamat, hát az bizony nem sűrűn haladja meg a 15 forintot. Inkább alatta van, de a számolgatás könnyebbsége végett vegyük 15 forintnak.
Tehát ebből az összegből legalább 2 forint az üzemanyag ára. (Mert 5-6 litert azért venni kell egy napra a paciknak, hogy vigyék azt a szekeret.)
Vagyis már csak 13 forint maradt a dorbézolásra.
Ebből gyorsan elköltök cirka 6 forintot a szenvedélyeimre, mert nekem azok is vannak.
Ezek nem a félkarú rablók, hanem a kétkarúak. APEH járulékok, tagdíj, drosztdíj, kötelező biztosítás, iparűzési adó, stb. stb. (Lehet, ha csak fél karúak lennének, akkor kevesebbet vennének el.)
Szóval, ha ezen szenvedélyeimnek élve mindenhol megtettem a tétjeimet, akkor már nem igen maradt több pénzem 7 forintnál.
Ja, és ne feledjem el, hogy a munkaerőm fenntartása érdekében magamra is kell valamit áldoznom. Reggeli, ebéd, vacsora helyett valamit bekapok — no nem azt amire most gondolsz —, hanem egy qurvára egészségtelen hamburget, vagy valami hasonlót.
Ez legyen 1 forint naponta.
Az ELMŰ felé már nem költök, mert régen kikapcsolták a villanyt. Így elestek egy potenciális áramfogyasztótól. HA-HA-HA.
Így összesen maradt 6 forint. Ha ezt veszem két napra, akkor összes 12 forint, azaz 12 ezer forint.
Most tehát várom annak a fóliázónak a jelentkezését, aki 12 ezer forintért befóliázza a kocsimat. Ha volna ilyen, akkor gondolom, mindenki hozzá menne fóliáztatni.
Kedves ismeretlen fóliázónak is ajánlom egyes taxisok jelmondatát, hogy:
„— Jobb a sűrű fóliázás fillérekért, mint a ritka fóliázás forintokért!”

De ahogy egy másik cikkben olvastam D.Z. válaszát a következő kérdésre:
„Mennyibe kerülne az átfestés, és ki állná?
– Nagyságrendileg 200 ezer forintba. A rém-álomváltozatban a taxis vállalkozóknak kéne ezt kifizetniük, de azt gondolom, hogy ha a főváros kitalálja, hogy legyen egységes a taxik külseje is – bár megjegyzem: a buszoké sem teljesen az –, akkor kompenzációt fizethetnének ezért.”


Szóval akkor, hogy van ez?
200 forint a matricázás ára? Mégsem 12 forint?
A qurva életbe, ez legalább 17 napi bevétel, ami bizony nem egy-kettő nap.
Vagy, ami valószínűbb, hogy a taxiórám évek óta nem a rendes viteldíjat mutatja.
Mindig lehagy róla egy „0”-t a végéről.

De tudod mit, vaze!
Támogatom az ötletedet, ha a sorok között az van, hogy megszüntetjük az ingyenes kiállást, az ingyenes várakozást, és főleg azt, hogy egy telefonos rendelésnél sokkal olcsóbb a tarifa, mint az utcán leintve.
Vagyis, ahogy mondod a kérdésre:
„Egységes taxihívószám is lesz?
– Ezt az élet szabályozza. Idővel a közösségi közlekedés elemévé válik a taxi. A telefonos hívások nem fognak megszűnni, de a jelentőségük csökken, mert az utcán is kockázat nélkül leinthetünk majd egy autót.”


Vagyis, lesz egy fix tarifa a kilométer díjra. Rendelésnél ehhez hozzá jön a kiállási díj, ami egy maximált összeg, akkor veled vagyok haver, s támogatlak.
Ehhez nem kell más mint, ahogy mondod:
„Mikorra léphet mindez életbe?
– Ehhez politikai akarat is kell, jogszabályokat kell módosítani.”


Szóval csak hajrá politikai akarat, ahogy most szokás.

Ha pedig nincs komoly politikai akarat, akkor kérlek szépen ne az enyémmel verd azt a csalánt megint, hanem a magadéval, mert a képről ítélve talán neked is van olyan.

Üdv. MCCCXCII