2005.11.27.
Tudás Fája
A Sugár út kiépítését az 1870-es években kezdte meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Bár fontos volt, hogy a Belvárost új, kényelmes út kösse össze a Ligettel, pénzügyi nehézségek miatt a telkek eladása nem haladt kellőképpen. Az 1873-ban meghozott döntés, hogy itt építik fel a Dalműszínházat (az Operaház korábbi elnevezése), ezért a terület további sorsa szempontjából is lényeges volt.
A belügyminiszter még abban az évben meghívásos pályázatot írt ki az Operaház megépítésére. A résztvevőknek (Steindl Imre, Szkalnitzky Antal, Linzbauer István, Ybl Miklós, a bécsi Ferdinand Fellner és a német Ludwig Bohnstedt) Ybl Miklós programterve alapján kellett elkészíteniük terveiket. A pályázatot Ybl Miklós nyerte meg, de az épület végleges formája ekkor még nem alakult ki, számos tömeg és homlokzat-variáns előzte meg az 1876-ban elkészült neoreneszánsz stílusú végső tervet.
A budapesti Operaház a nem sokkal korábban megnyílt párizsi és bécsi és operaházak típusát követi. Egyetlen domború tető foglalja egységes
|
tömegbe a színpad- és a nézőteret, ehhez a tömeghez csatlakozik az előcsarnok és a hátsó színpad, külön tetőzettel fedve. Az előcsarnokot magába foglaló előépítmény nagy hangsúlyt kap, kiemelve reprezentatív funkcióját.
Az építkezés 1875 őszén indult meg, annak ellenére, hogy a végleges terv még nem készült el. Podmaniczky Frigyes, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke ragaszkodott ahhoz, hogy magyar iparosokat és művészeket foglalkoztassanak az Operaház építkezésén. A kőművesmunkákat Hofhauser Lajos, az asztalos- és ácsmunkákat Neuschloss Károly és fia, a lakaktosmunkát Jungfer Gyula, az öntöttvas elemeket az Oetl- és a Schlick gyár szállították.
A pesti Operaház építésének idején a bécsi Ring Theater 1881. december 8-án leégett, ezért a gépészeti berendezések tervét átdolgozták. Az Operaház tervezési programjában eredetileg is szerepelt, hogy: “a víztartó medencéknek padláson való elhelyezése minden körülmények között kívántatik”. (Ehhez a “zápor berendezés”-hez hasonló permetező tűzoltó rendszert ábrázol a Vigadó 1847-es újjáépítésének III. díjas pályaterve, G. Louis hamburgi építész munkája). A színpadi berendezések működtetésére a bécsi Asphaleia-társaság vízhidraulikával működő színpadgépezetét választották, amit a Schlick-gyár kivitelezett. Lényege az volt, hogy fa helyett vasszerkezeteket alkalmaztak és kézi erő helyett vízhidraulikával mozgatták. Ez volt az Asphaleia-szabadalom első alkalmazása a világon, Prágát (Deutsches Theater), Chicagot (Operaház), Londont (Drury Lane Theatre) megelőzve.
Jelentős művészek közreműködtek az Operaház épületének díszítésében is. Than Mór, Székely Bertalan és Lotz Károly freskói láthatóak az előcsarnokban, a lépcsőházakban, illetve a nézőtéren. Az épület főhomlokzatán, a háromívű aláhajtót közrefogó két fülkében: Liszt Ferenc és Erkel Ferenc szobra található, ezek Stróbl Alajos munkái. A főhomlokzat második emeleti teraszán álló 8 láb magas szobrok a korban leginkább tisztelt zeneszerzőket ábrázolták: Guido D’Arezzo, Pergolesi, Orlando di Lasso, Palestrina, Jacopo Peri, Weber, Rossini, Lully, Gluck, Meyerbeer, Mozart, Cherubini, Beethoven, Haydn, Wagner
A Magyar Királyi Operaház 1884. szeptember 27-én díszelőadással nyitotta meg kapuit. 1912-ben Medgyaszay István tervei alapján újították fel, majd a legutóbbi – teljes – rekonstrukció a százéves jubileumra, 1984-re készült el.