A hitelképteleneknek a fogyasztói csoportok feltételei – legalábbis első látásra – eszményinek tűnhetnek
Másfél évtizedes zavartalan működés után sorra marasztalja el a versenyhivatal a vásárlói klubok szervezésével foglalkozó cégeket. A hatósági szigor megkésettnek tűnik: a zsugorodó kereslet miatt a legnagyobb cégek mára profilt váltottak. A piacon maradók a BAR-listásokban és az egyéb hitelképtelenekben bíznak.
Négypárti parlament alakulhat
Gyurcsány Ferenc (MSZP) a Batthyány örökmécseshez hívta a szocialista párt híveit, míg a Fidesz elnöke a Budai várba. Mindkét párt mozgósításba és koalíciós puhatolódzásba kezdett.
Traffipaxra számíthatnak az autósok a fővárosban az alábbi helyeken:
Traffipaxra számíthatnak az autósok a fővárosban az alábbi helyeken:
200 Euróért
2006. április 05. -én szerdán éjjel közúti ellenőrzés során bukott le az a 26 éves taxis, aki a gyanú szerint megrendelésre fejenként 200 Euróért szállította a határsértőket úticélukhoz.
Az első fordulóban az urna elé járulók két szavazócédulát kapnak
Nyolcmillió-hetvenhatezer szavazásra jogosult adhatja le voksát holnap az országgyűlési választások első fordulójában. Röviden összefoglaltuk, hol és hogyan.
Egy 1998-ban született rendeletet „ástak” elő az osztrákok, és ez alapján büntetik azokat a magyar taxisokat, akik egyedül lépik át az országhatárt.
Honnan tudom, hogy füvezik a gyerek?
Azt mondják, a fű amolyan könnyű, ártalmatlan drog. Jobb esetben így van. Rosszabb esetben azonban nem árt, ha a szülő tudja, hogy mit csinál a kicsi fia vagy lánya.
Traffipaxra számíthatnak az autósok a fővárosban az alábbi helyeken:
Életfogytiglant is kaphat a taxis gyilkosa
Akár életfogytiglant is kaphat a tatabányai taxisgyilkosság elkövetője. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken emelt vádat az ügyben.