Így taxizunk mi... (anno 1996)

2005.10.16.

„Jó nevű ciprusi üzletember vagyok, gyakran utazom Budapestre. Jelen levelemmel a budapesti taxis állapotok ellen emelek panaszt. Budapesten történt meg velem, hogy azonos távolságra az egyik alkalommal 300, a másik alkalommal pedig 1950 forintot számítottak fel viteldíjként. A világ civilizált országaiban a taxitarifákat rendeletek, illetve jogszabályok szabályozzák. Ezek védik a fogyasztók érdekeit” – egyebek mellett ez áll abban a levélben, amelyet egy nicosiai kereskedelmi cég főnöke írt Gyarmati Andrásnak, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgatójának.



A panaszos persze semmi újat nem mondhatott az FVF vezetőjének, hiszen százával érkeznek ehhez hasonló levelek és bejelentések hozzá és kollégáihoz. Hogy nem alaptalanok e fogyasztói panaszok, bemutatja a társhatóságok – az adóhivatal, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Közlekedési Főfelügyelet és az Országos Mérésügyi Hivatal – bevonásával végzett idei négy vizsgálat, amelyek során az ellenőrök „álruhában” taxiztak a főváros utcáin. A mind a négy évszakban elvégzett próbautazásokon 91 – 18 társasághoz tartozó és 73 „független” – taxis kocsijába ültek be. Az eredmény: 92 rendbeli szabálysértés, amit 44-en „hoztak össze”, tehát egyesek többszörösen is megszegték a szabályokat. Voltak, akik az árak ellenőrzését akadályozták, nem adtak számlát vagy nyugtát, nem használták a taxamétert, avagy használták, de az órát „feltuningolták”, a mérőeszköz hitelességét bizonyító zárat feltörték. Akadtak olyan észrevételek is, amelyek a vizsgált járművek esztétikai és műszaki állapotát kifogásolták, s büntetendő hiányosságnak tekintették azt is, ha a fuvarozó egyebek mellett nem tudta felmutatni taxisengedélyét, járműve forgalmiját, műszakivizsga-papírját. Az ellenőrzés lehangoló eredményei alapján az FVF egyebek mellett azt javasolta a Pénzügyminisztériumnak (PM), hogy a taxiszolgáltatást a szabadáras körből sorolják át a maximált vagy hatósági áras kategóriába, mivel itt nem érvényesül az ármegállapításról szóló 1990. 87. törvényben foglalt feltétel. Nevezetesen, hogy „a díjban a szerződő felek egymás méltányos érdekeit tiszteletben tartva és kölcsönösen együttműködve állapodnak meg”. A PM azonban, arra való hivatkozással, hogy a taxizás a lakosság fogyasztásában mindössze 0,2 százalékkal részesedik, feleslegesnek tartja az árak hatósági szabályozását. A fogyasztóvédők azt is javasolták, hogy szigorúbb szankciókat lehessen alkalmazni a

 

 

 

 

 

 

Hiéna: (Hyaena Briss.), a ragadozó emlősök Hyaenidoe családjának egyetlen neme, mely középen áll a macska- és kutya-félék között. Fő ismertető jegye az, hogy első lábai mindig hosszabbak a hátsóknál s ezért háta lejtős; fajai mindannyian éjjeli ragadozók, de amennyire szerét tehetik, döggel táplálkoznak s a nem elég mélyen eltemetett emberi holttesteket a sirból kivájják. Hazájuk Dél- és Kelet-Ázsia, leggyakoribbak azonban Afrikában. Három élő faj ismeretes; Pettyes hiéna (H. crocuta Zimm), zömök, erőteljes testü; törzse rövid, háta sörényes; szine világosbarna, sötét foltokkal tarkázott; hazája Dél- és Kelet-Afrika. Csikos hiéna (H. striata Zimm), szőre szürkeszinü, számos fekete csikkal vonalazott; tarkójától farktövéig a hátán végig sörény emelkedik, melyet, ha dühös, vagy megriad, felborzol; hazája Ázsia déli része és Észak-Afrika. Barna hiéna (H. brunnea Thunb.), hátának sörénye hosszabb, mint az előbbieké, alapján fehéresszürke, csúcsa felé mindinkább barnul és barnább, mint többi szőre. Hazája Dél-Afrika. Megjegyzendő még, hogy kövült hiénák a pliocenből és diluviumból ismeretesek s egyik óriási faj, a barlangi hiéna (H. spelaea Goldf.), hazai barlangjainkban is elég gyakori.

jogszabálysértők ellen, valamint szükségesnek tartják a társhatóságokkal együtt végzett gyakoribb ellenőrzéseket is. A Fővárosi Önkormányzat illetékeseinek is fő a fejük, miként tehetnének rendet az egész városra rossz fényt vető taxis hiénák között. Kéthelyi József, a Főpolgármesteri Hivatal tanácsosa a HVG kérdésére elmondta: szorosan meg van kötve a kezük, hiszen 1993-ban az Alkotmánybíróság törvénytelennek és versenyellenesnek ítélte próbálkozásukat, hogy korlátozzák a kiadható taxis iparengedélyek számát. Így tehát hiába tartják az igények szempontjából túlzott létszámúnak a 8-10 ezer fős fővárosi taxistársadalmat, nem tudnak mit tenni. Mint ahogy nem hatáskörük az ármegállapítás – arról külön törvény rendelkezik – és a jelenleg létező, áttekinthetetlen, épp ezért visszaélésekre módot adó nyolcféle tarifa megszüntetése sem. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy legalább kifüstölik a drosztokon ma uralkodó maffiákat, amelyeket többségében társaságokhoz nem tartozó, rádióval nem rendelkező „mezítlábas” taxisok finanszíroznak. A tervezett módszer az lesz – magyarázza Kéthelyi József –, hogy feláll egy szervezet, amely a jelenlegi 700-800 droszthelyet 2500-ra bővíti, s ezekre kötelező lesz megvenni az évi 12 500 forintos helyhasználati díjat. E díj befizetése lesz egyébként az egyik alapfeltétele a taxisengedély kiadásának és megújításának. A drosztokról ma kiszorított, társaságba tömörült taxisok szerint ez csupán költségnövelő tényező lesz, hiszen ők úgyis URH-n kapják a megrendelést, s csupán néhány olyan forgalmas droszt van – pályaudvarok, szállodák, repülőterek mellett –, amelyre beállnának, ha egyáltalán lehetne. A Főpolgármesteri Hivatal tanácsosa szerint viszont a taxisok ma a legképtelenebb helyeken ácsorogva várják a fuvart, vagy pedig kénytelenek megfizetni a drága belvárosi parkolási díjat, míg az új drosztok „ingyenes” várakozóhelyként szolgálnának. Mivel azonban a kurrens, nagyobb forgalommal kecsegtető helyek száma véges, a létrehozandó drosztkezelő szervezetnek alighanem szüksége lesz rendfenntartó erőkre is. Az egyelőre meglehetősen kilátástalan harcban, hogy rend legyen a farkastörvények uralta fővárosi taxis piacon, csak az nyújt némi reménysugárt, hogy a társaságba tömörült személyszállítók hosszú távon megbízhatóbbnak bizonyultak, mint „mezítlábas” társaik. Tarifáik áttekinthetőek: zömében 50 forint alapdíjat, 89 forint kilométerenkénti útdíjat és percenként 20 forint várakozási díjat számolnak fel az utasoknak. Tevékenységüket a társaságok maguk is ellenőrzik, s utasaik is tudják, hová forduljanak, ha panaszuk van a kapott szolgáltatásra.