BOD PÉTER ÁKOS:
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt megjelentek! Ha Önök nem látják szükségességét a szakértői körnek, akkor engedjék meg, hogy meg­kezdjük az érdemi vitát, hiszen javaslatról volt szó.
Annak a kifejtése előtt ejtsünk egy pár szót az ide vezető helyzetről és a feltételekről. Előrebocsátom, hogy nekünk természetesen van felhatalmazásunk az Érdekegyeztetési Tanács ügyrendje szerint, de - ez mind a három félre vonat­kozik - csak az jön el, akinek felhatalmazása van, tehát feltételezzük, hogy Önöknek is megvan a felhatalmazásuk. Az is világos, hogy az ÉT nyilvános, tehát örülünk, hogy a nyilvánosság előtt tárgyalhatunk, bár én mint gyakorló képviselő - és azt gondolom, Palotás János képviselőtársam egyetért ezzel - na­gyon jól tudom, hogy a nyilvános ülések - különösen, ha a Rádió, Televízió ott van - némileg arra késztetik a résztvevőket, hogy szerepeljenek, a kamerának beszéljenek és ne a jelenlévőknek. Remélem, hogy mi valóban tudunk tárgy­szerűen dolgozni. Ezért én most nem is reagálnék olyan kérdésekre, hogy mi a kormány felelőssége. Hiszen a felelősségről a mai helyzetben olyan sokat lehet­ne beszélni, és a felelőtlenség tobzódásáról is lehetne beszélni, azonban én va­lóban számokat, tényeket szeretnék előhozni, hogy elindulhasson a szakmai vita.
Én azzal kezdeném - nem akarok túl messzire visszamenni ennek a gaz­dasági évnek a történetében -, hogy volt már egy benzináremelés július 16-án -egy 20 %-os, ha jól emlékszem -, ami az inflációval való lépéstartást célozta, hiszen sajnálatos módon inflációs világban élünk; aminek az ára nem megy föl az infláció ütemének megfelelően, az relatíve egyre olcsóbbá válik. Márpedig nincs oka annak, hogy az energiahordozók árában rejtett szubvenció legyen.
Au­gusztus l-jén döntött a kormány arról is, hogy a fogyasztói energiák más körét - távhőt, villamos áramot stb-t (a nagyfogyasztókra kiterjedően más energiaté­teleket is) - kénytelen megemelni, most a lakosok kapják meg a számlát erre vonatkozólag.
A kormány tagjai is, személyesen magam is, több előadásban, beszédben, megnyilvánulásban utaltunk arra a választási időszak előtt is, annak során magam is miskolci beszédemben, ami nagy publicitást kapott, elég vilá­gosan elmondtam, hogy az energiahelyzet súlyos, az országban súlyos, és súlyos persze a világban. Utalnék itt az Öböl-válságra, ami mindenkinek a könyökén jön ki, de ez azon a tényen nem változtat, hogy korábban ismeretlen magasságba szökött fel az olajár, és utalni kell sajnos arra, hogy a megszokott kereskedelmi partnereink - elsősorban a Szovjetunió - szállítási képessége csökkent, és itt ta­lán fölösleges is politikai motívumokat keresni. Aki ismeri a szovjet - és álta­lában a kelet-európai - gazdaságok helyzetét, nagyon jól tudja, hogy nem szállí­tásikészség-, hanem -képesség-csökkenésről van szó. Ezért a magyar kormány és az érintett vállalatok tárgyalásokat kezdtek a Szovjetunióval, annak külön­böző vezetési szintjeivel, vállalataival - bár meg kell mondani, hogy nagyon nehéz kompetens tárgyalópartnert találni külföldön is. Tárgyaltunk a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, hiszen az minden bizonytalanság ellenére, sajnos, igen biztos, hogy ha január l-jén lejárnak a szerződéses keretek, áttérünk kemény­valutás elszámolásra, dollárban kell fizetni, ez akkora fizetési terhet jelent az országra, amelyet a mostani pénzügyi tartalékokkal átvészelni igen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen a pénzügyi szervezetek - Világbank, Valutaalap, nyugat­európai szervezetek - támogatása nélkül. Az is világos, hogy a bankok ezt a tá­mogatást csak olyan gazdaságpolitikához adják meg, amelyet ésszerűnek, köz­gazdaságilag racionálisnak tartanak. És a közgazdasági ésszerűségbe beletarto­zik az, hogyha a világon fölmegy az energiaár, a magyar gazdaságnak is követnie kell.
Egyébként hadd idézzek néhány számot - mert az is fölmerült, hogy a magyar energiaár indokolatlanul magas, hiszen jön az olcsó szovjet olaj -, azt látni kell, hogy ebben az évben az első félévben, még a Németh-kormány alatt, sor került egy 200 000 tonna körüli beszerzésre (208 000 tonna), aminek az akkori ára, ha jól emlékszem 25 dollár/hordó körül volt. A harmadik negyedévben is kellett venni 243 000 tonnát, annak az ára ennél kevesebb volt, hiszen a nyáron volt egy alacsonyabb olajár. A negyedik negyedévben, tehát ami előtt most állunk, a dolláros beszerzés mindenképpen meghaladja a várható rubelbeszerzést, hiszen a szovjetek csökkentették a kvótát. Ha betartják ezt az eldöntött összeget, leszerződött összeget - én nagyon remélem és feltételezem, most nem tartják be -, az esetben is a beszerzés nagyobb része dollárért fog megtörténni. Egyébként az eddigi árak, árszámítások szerint jóval 30 dol­lár/hordó fölött lesz a beszerzési ár, ennek megfelelően a mi számításaink is körülbelül erre irányultak, hiszen - most ugróm egyet - az október 26-án beje­lentett áremelés mögött az a közgazdasági kalkuláció áll, hogy 29 dollár/hordó áron szerezzük be.
Ez azonban csak az ár, és van egy másik, amiről nem szívesen beszélt senki felelős kormányzati tényező: ez a készlethelyzet. Magyar­ország csővezetéken kapja értelemszerűen az olajat, és a szovjet készség hol akadozott, hol leállt egy napra, több napra, ennek a kiszámíthatósága nagyon alacsony szintű volt, és míg Nyugat-Európában, ahol van tengeri kikötője a legtöbb országnak, és egyesített rendszere, 108-109 napi olajkészlete van tan­kokban, földalatti tárolókban, a magyar olajkészlet sosem volt ilyen magas, az elmúlt hetekben ez a készletszint lecsökkent 4-5 napra. Ennek megfelelően egy olyan országban, ahol jelentős turizmus van például - 25 millió turista fordult meg az országban, elég komoly összegben vásároltak, bevásárlóturizmus is van, és egyébként is a magyar gazdaság enerigaigényes -, ez olyan kockázati tényező volt, ami az egész gazdaság megbénulásával járhatott volna. És tessék arra gondolni, Kelet-Európában van jó néhány olyan ország, amelynek az életét a benzinkorlátozás, üzemanyagkorlátozás, elektromosáram-korlátozás megbénítja.
Ezt nem azért mondom, hogy örüljünk a mi helyzetünknek, csupán arra utalok, hogy reális veszélyek vannak a térségnek ebben a régiójában. Ez volt az a történelmi helyzet - ha szabad így mondanom -, amelyik a kormányzatot hosszas számítás után, elemzés után az október 26-i ár bejelentésére kénysze­rítette. El kell mondanom - most itt mindenki benzinről, gázolajról beszél -, en­nek a döntésnek november 1-jei hatállyal nagyon jelentős közgazdasági hatása van, hiszen itt a kőolaj termelői árát, az elszámolási árát 90%-kal, a kokszok, brikettek árát, termelői árát 10-25%-kal, a fűtőolajak árát, ismét csak termelői árát, a nem lakossági célú földgáz árát 80-90%-kal, a villamos energia árát 29%-kal kénytelen megemelni a kormány.
Ez a magyar gazdaságot nagyon nehéz helyzetbe hozza, különösen az iparnak az energiaigényes ágazatait. Ennek a csomagnak a lakosságra közvetlenül egy hatása van, ez a bizonyos 66%-os átlagos benzin-gázolaj áremelés, amelyet - mondom még egyszer - 29 dol­lár/barreles számítás támasztott alá, valamint az az adóbevétel - hiszen nem kétséges, és sosem tagadta senki, minden országban jelentős adóbevétel van ezeken a cikkeken -, amelynek igen sok helye van a magyar gazdaság mostani pénzügyi állapotában.
Egyébként rögtön el is mondom - ha számokkal nem untatom Önöket -, hogy a lakossági ártámogatás igen jelentős. Igen jelentős, hiszen a távhőszolgáltatáson ez évben 7 milliárd forint költségvetési támogatás van, a szilárd energiahordozókon, a szénen, briketten, tűzifán 13 milliárd, a villamos energián, földgázon stb., úgyhogy mindent összeadva körülbelül 36 milliárd a nyílt és különböző kalkulációk miatt nehezebben elszámolható, de létező dotáció, amelyhez a mostani áremelés miatt - hiszen a beszerzési költsé­gek nőnek, a fogyasztási ár nem nő - további számítások szerint 2,5 milliárd támogatásnövekedés társul az év hátralévő részében. Nos, ezek az előzmények, és javaslatról volt szó, a mi javaslatunk, amit már kifejtettünk a válság kitörése napjától kezdve rendszeresen az az, hogy nincs közgazdasági indoka a fogyasztói ár visszaállításának, és a különböző" felvásárlási hisztériák, amik sajnálatos módon kialakultak más területen - hát hiszen én mint a kereskedelemért is felelős miniszter jól tudom, hogy cukor, liszt..., minden más területen megindul ilyenkor a felvásárlás, ennek megfelelően csökkentett áron, visszaállított áron nem lehetne szavatolni az ellátást..., tudomásul véve, hogy a külföldhöz képest mérhetetlenül olcsóbb volna a benzinár, és fölvásárlási tünetek jelentkeznének. Ezért a mi javaslatunk nem az. A mi javaslatunk az - és ezt elmondtuk elég világosan -, hogy piaci ár mellett kell megmaradnunk, de ha a lakosság széles körének, és különösen bizonyos rétegeknek a teherbíró képessége korlátozott, arra figyelemmel kell lenni. Egyébként az eredeti bejelentésnek része volt egy kompenzációs számítás. Hiszen nagyon jól tudtuk, hogy vannak például ható­ságilag kötött árak, szállítások, szolgáltatások, ahol nem lehet tovább hárítani, nincs kire tovább hárítani - nem lehet technikailag - a terheket, ezért október 26-i hatállyal a kormány ugyanezzel a döntéssel azt is eldöntötte, hogy a vasút­nál teljes körű energiaár-kompenzációra kerül sor - mintegy 420 millió forint költségvetési támogatást jelent ez az év hátralévő rés/ében -, a távolsági közle­kedésben, a budapesti helyközi közlekedésben, a vidéki helyi közlekedésben, busz-, villamosban, hiszen tarifa-változtatásról nincsen szó, ennek megfelelően a költségvetés állja ezeket a terheket.
A postánál és a vízműveknél 80%-os kom­penzációról döntött a kormány, tehát ezeknek a szervczetcknek valahogy az energiafelhasználás racionalizálásával kell megtakarítaniuk egy részét a terhek -nek.
A mentőknél, tűzoltóknál, a mozgáskorlátozottaknál, a rendőrségnél, az orvosi ügyeleti szolgálatnál szintén teljes kompenzációi írt elő ez a kormány­döntés, és azt hiszem, hogy perceken belül elkészül az a rendelet - itt a rendelet kiadásáról van szó -, ami a gépjármű-átalány emelését is előírja, hiszen itt a körzeti orvosi ügyelet szolgáltatásnál nem lehel azt vállalni, hogy emiatt egy szolgáltatás megbénuljon vagy ellehetetlenüljön. Ennek megfelelően ez a kompenzációs kör, amelyet a bejelentéssel együtt dolgoztunk ki, azt garantálja, hogy alapszolgáltatások nem válnak lehetetlenné, a lakosság széles körét, gyakorlatilag mindenkit érintő szolgáltatásoknak fönn tudjuk tartani a működő­képességét.
Ez természetesen valamelyest növeli a költségvetés hiányait, és iga­zából nem áll összhangban azzal a hosszabb távra megfogalmazott gazda­ságpolitikai elgondolással, mely mindenki előtt, gondolom, ismert, és nyilván mindenki osztja - legalábbis, ha végiggondolja a dolgokat -, nevezetesen, hogy a szolgáltatásokat, termékeket árukon kell megfizetni a fogyasztónak, hiszen más megoldás nincs; illetve van, a költségvetésen keresztüli újraelosztás, amely azonban a jól ismert mai helyzethez vezet el, pontosabban a több évtizede folyó gazdálkodást tartósítaná, ez pedig csődöt mondott.
Egyébként csak utalok arra, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetnek az egyik gyökere pontosan az 1973-as olajválságban keletkezett, amikor az akkori kormányzat egy hasonló állapotban, hasonló helyzetben nem vállalta azt, hogy áron fizettesse meg azt, aminek az ára nő, hanem azt mondta, hogy Hegyeshalomnál megáll a begyűrűzés, majd utána különböző költségvetési megoldásokkal szétterítette, mert hiszen a kormány pénzt nem csinálhat, a korábbi kormány sem tudott - illetve tud - pénzt csinálni fizikai értelemben: infláció formájában szétteríti a költségeket.
Ez azonban inkább a múlt, visszatérnék a jelenre, és azt szeretném zárás­képpen közölni, hogy tehát az a javaslatunk - amiről tegnap tájékoztattuk ugyanebben az épületben az érintetteket -, a piaci ár egy olyan kategória, amelyik minden kormány jószándékától függetlenül van, előbb-utóbb - azt sze­retném, ha minél előbb - bekövetkezne az árliberalizálás, ez elő van készítve, hiszen ez része a kormányzati elgondolásoknak, és január l-jével mindenképpen bekövetkezik, mert megszűnik az a fajta sajátosság, amelyik a viszonylag olcsón kapott szovjet olajhoz fűződött - hozzáteszem, amiért nekünk viszonylag olcsón kellett termékeket adnunk -, tehát az a viszonylagos olcsóság mindig is csak va­lamilyen közgazdasági, hát hogy is mondjam, nem trükk volt, de bizonytalanság forrása.
Ezért a konkrét javaslatunk az, a piaci ár marad - remélhetőleg nem kö­vetkezik be a világgazdaságban a következő egy-két hétben, hónapban olyan esemény, ami a most kialakított árakat irreálissá tenné. Mivel azonban a la­kosság teherbíró képessége valóban véges, a szakmáké véges, és itt szociálpo­litikai szempontok is vannak, ezért olyan javaslatot dolgoztunk ki, és fogunk -ha sor kerül majd a részletes vitára - előterjeszteni, amelyik korlátozott mér­tékben kedvezményes vásárlást tesz lehetővé a magyar lakosok számára. Termé­szetszerűleg viszonylag kisebb mennyiséget lehet a normál polgárra, így kell mondani, hogy úr-autósra számítani, aki egy hónapban mondjuk kétszer-három­szor tankol, és megint mást, aki abból él hivatásszerűen, tehát a személyszállító kisiparosokra és az áruszállítókra, valamint hát az állami vállalatokra, amelyek szintén szállítanak eszközt.
Ez olyan kedvezmény, olyan kompenzáció, amelyik csak a magyar polgárokra terjed ki, és ennek megfelelően a hazánkba látogató és örömmel látott turisták - remélem ezután is jönnek még körünkbe -természetszerűleg világpiaci áron fizetik meg. És természetszerűleg mindenhol hozzájárulnak az állam adóbevételeihez is, hiszen ezekből az adóbevételekből kell útalap formájában az utakat, rendőrök bére formájában a közlekedésbiz­tonságot, környezetvédelmet és minden egyéb árukiadást fedezni.
És még egyet, a mi esetünkben ez sajnos szükséges - Ausztria esetében nem szükséges - tar­talékokat kell képezni. A tartalékok felvásárlása költséggel jár, a tartalékoknak a földben tartása költséggel jár, ez drágítja az ország energiaszámláját, növeli, azonban hatalmas mértékben egyszerűsíti a helyzetet és a biztonságot. Hiszen most nem csupán az a gond, hogy kevés a készlet, hanem az, hogy emiatt az ország a lehető legdrágábban vásárol, mert azonnal kell venni, nincs idő taktikai vásárlásra. Előttem van az a kimutatás, amit most kaptam munkatársaimtól, ok­tóber 6-án, 7-én érkezett be az a hajó, az első hajó, amelynek a szállítmá­nyozására kormánydöntés alapján intézkedés történt. 39,6 dollár/hordónkénti áron érkezett be. Most van az Adria-csővezetéken éppen szállítási fázisban az a második hajórakomány, ahol 40 dollár/barrel fölött volt a vételi ár. A harmadik, negyedik, ötödik hajó útban van. Ezek 40 dollár fölötti árak, mert abban az idő­szakban, amikor meg kellett vennünk, az volt a világpiaci ár. Sajnos hozzá kell tennem, az Adria-vezeték szállításán is van költség, ez kb. 7,4 dollár szállítási költség.
Utolsó mondat a kilátásokról. Pénteken záráskor a világpiaci ára szerint 36 dolláron állt hordónként az olaj, a hétfői nyitást nem tudjuk, feltételezem, hogy nőni fog az ár, hiszen ismét feszültség van az Öböl térségében, ezenkívül aláaknázták a finomítókat, elképzelhető, hogy nőni fog. A múlt heti mozgás azt mutatta, hogy 26 dollárról 36 dollárra emelkedett fel a világpiaci ár, tehát ezek a sajtótájékoztatások, melyek az áresésről szóltak, igazak voltak azon a napon, sajnálatos módon a világgazdaságban növekedés is van. A konkrét javaslatról is nyilván lehet tárgyalni, azonban azt gondolom, túl sok számot és tényt kaptak, tehát illene itt talán megállni, és kérdem a pénzügyminiszter urat, hogy akar-e ehhez még hozzátenni, vagy elégséges egy szuszra ennyi tájékoztatás.

ORBÁN ISTVÁN:
Mielőtt átadnám a szót a munkavállalóknak, szeretnék emlékeztetni, hogy az első napirendi pont vitájában vagyunk benne. Az első na­pirendi pont éppen azt célozza, hogy most már a javaslatok vitája folyjék, mind­annyiunkat, mindhárom oldalt a részletes helyzetelemzés mellőzésére szeretném megkérni.
NAGY SÁNDOR: Egy részben ügyrendinek is tekinthető kérdésem lenne, tekintettel arra, hogy az első napirendi pontnak a címe és a tartalma is azt a célt szolgálja, hogy 29-én reggel legkésőbb helyreállítható legyen a normális rend az országban, és tekintettel arra, hogy az is nyilvánvaló az elmúlt két nap ese­ményei és tárgyalásai alapján, hogy most első lépésként csak ároldalról történhet meg ez az induló lépés. Az a kérdésem lényege, hogy a kormány részéről van-e olyan szándék, hogy a világpiaci árhoz való igazodás szándékát nem megsértve, de költségvetési pozíciójavulás nélkül oldja meg czl a problémát. Magyarul, a mi javaslatainknak nem az a lényege, hogy a magyar ár eltérjen a világpiaci ár­tól, hanem a kialakult konfliktusban az a döntő mozzanat, hogy elviselhetet­lennek tartjuk az egyúttali költségvetési pozíciójavulást. Magyarul az itt a kér­dés, hogy költségvetési oldalról kezelhető-e az ügy, mert ha erre nem tudunk választ kapni, akkor végig egyébként ilyen eufémisztikus szakmai vitává fog fa­julni az egész dolog, holott mindenki tudja, hogy a kérdésnek ez a lényege.

PALOTÁS JÁNOS:
Igyekszem az elnök úr javaslatát figyelembe venni, mert szeretnénk, ha holnap, 29-én reggel normális élet lenne az országban. Sike­rült ezalatt a három-négy nap alatt vásárolnunk 40 dollár körüli barrelenkénti áron, amikor ez az ár volt érvényes, de azt a kérdést azért egyszer én is fel sze­retném tenni, hogy az alatt a pár nap alatt, amikor 26 dollár volt, azalatt is vásá­roltunk-e.
Szeretném azt is megfogalmazni, hogy tartózkodjunk az olyan megjegy­zésektől, hogy piaci ár az, amit a kormány bevezetett, és a piaci ártól való eltérést jelenti-e, ha erről tárgyalunk. Tudniillik a tárgyalófelek többsége - azt hiszem - azt vitatja, hogy ez piaci ár-e. Azt hiszem, hogy Nagy Sándor úr hozzászólása is ezt erősítette meg.
A mi állításunk és számításaink szerint a kor­mány egyidőben két lépést hozott meg az üzemanyagár-emeléssel. Egyrészt Nagy Sándor úr utalt rá, hogy egyrészt jelentős költségvetésipozíció-javítást célzott meg és végzett el. Ezt teheti megítélésünk szerint egy kormány a dönté­sében abban az esetben, ha a kérdés csak így merül föl, és úgy, hogy van egy költségvetési bevétel többletigénye, ezt deklarálja, bemutatja, hogy miért van erre szükség, hol merült föl ez a többlet, amivel most a költségvetésnek több­letként kell számolnia, és bemutatja, hogy az a legcélszerűbb megoldás, ha ezt a költségvetési többletet, pozíciójavítást ma, mondjuk az üzemanyagokra terheli, mert az üzemanyagoknál könnyebben vagy jobban viseli el a gazdaság, mintha azt valamilyen más területen, esetleg az ártámogatás megvonásában tette volna.
Ez az eszköz azonban meggyőződésünk szerint nem áll számára rendelkezésre abban az esetben, abban a közgazdasági környezetben, amikor ezzel egyidőben valóban és vitathatatlanul a világpiacon olajárnövekedés, olajárrobbanás is bekövetkezett. Nem vitatjuk, hogy a magyar társadalomnak és gazdaságnak, meg a magyar költségvetésnek is nincs energiája arra, nincs fedezete, hogy ezt az árrobbanást ellentételezze, illetve nincs hatása a magyar kormánynak arra, hogy az Öböl-válság rendeződjön, hogy az árak visszaszoruljanak elviselhető szintre. Ezért tetszik nekünk, vagy nem, van rá igazán fedezetünk vagy sem, valószínűleg a tárgyalás során bele kell mennünk - sőt azt hiszem, mi belemegyünk abba -, hogy a korrekten kiszámított, árrobbanásból következő termelőiár-növekedést tudomásul vegyük. Azt hiszem, az alapvető közgazdasági tételt a tiltakozásban résztvevők első percben megfogalmazták. Azonban nem kaptak tájékoztatást arról, hogy ennek a hatása a mi számításaink szerint csak egy 30-35%-os áremelés lett volna. Ezen túlmenően a költségvetésipozíció­javítás egy további 30-35%-os árnövekedést eredményezett. Megítélésünk sze­rint ennek együttes bevezetésére nemcsak azért nincs mód, mert a társada­lomban erre nincs fizetőképesség, hanem azért sem, mert ez így nem kezelhető, nem mutatható be, és ez így jelentősen eltér a világpiaci ármozgásoktól, annak a szabályaitól.
Azt is tudni kell, hogy sokkal inkább az a gyakorlat, hogy konk­rétan van meghatározva az üzemanyagárakban, hogy mekkora abban a költségvetési adótartalom a nyugat-európai gazdaságokban; nem százalékosan, és ha mozog a világpiaci ár, akkor az üzemanyagárak mozognak - valószínűleg erre nekünk át kell térni, de ez - gondolom - a második napirendi pont, mondjuk ezt majd 1991. január l-jén -, akkor ez a termelői árak mozgását jelenti, és rajta a költségvetés egy időben adott pozíciót nem kell, hogy javítson. Ezért javaslata a munkaadó oldalnak nem is konkrét ár, hanem az, hogy nem az árat kell mint árat csökkentenie a kormánynak, hanem azt kell felvállalnia, hogy mondjon le az ezzel az áremeléssel bekövetkező költségvetési adótöbblet-bevételi pozí­ciójáról, tehát ezt vonja ki belőle. Ebben az esetben látjuk mi úgy, hogy olyan áremelés történik, amelyet egyébként egyedüli tényként deklarált a kormányzat, tehát semmi más nem történt, mint hogy nincs fedezete a támogatások növelésére, és ezért az olajárrobbanás következtében begyűrűző árakat érvényesítenie kell. Mi ezt a menetet, amit ő meghirdetett és hangoztatott, el tudjuk fogadni, de nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy visszalépjünk attól a javaslattól, amely szerint ezt az időpontot nem lehet költségvetési adótöbblet­bevételre használni.
Hogy konkrétum is legyen, azért ehhez számok tartoznak, amivel természetesen lehet vitatkozni. A mi számaink szerint ez mintegy átlagosan 12 forint körüli árcsökkentést eredményezne valamennyi üzemanyag­formában. Úgy hiszem, hogy ez a tiltakozásban résztvevők számára is elfogad­ható lenne, de nem történne más, mint az ő tiltakozásukban szereplő kérésnek a teljesítése, tehát hogy csak olyan áremelésre kerüljön sor, ami számunkra meg a társadalom számára kezelhető. Ez az ár, ami itt kialakul, mint árcentrum, meg­haladja az 1,20 DM árat, ami a mi információnk szerint megfelel a nyugat­európai árszintnek. Az üzemanyag-felhasználás és -beszerzés területén működő legnagyobb felhasználónak sokkal inkább az angol vagy a nyugatnémet ár meg­határozó. Nem hiszem, bár az infrastruktúrában sem megalapozott az a kor­mányzati állítás, hogy az így kialakított árnál felvásárlási lázra kerülne sor, hiszen nem hiszem, hogy van olyan közgazdász az asztalnál, aki egy 35-40%-os üzemanyagár-emelésnél hirtelen és drasztikus felvásárlási igényt prognoszti­zálna a felhasználók oldaláról, mintha ekkora keresleti tartalékok lennének az országban. Az sem megalapozott, saját importjukból adódóan, hogy az így kial­kudott 1,20 DM körüli világpiaci ár esetén kiszivattyúzható lenne az úgynevezett olcsó üzemanyag a magyar gazdaságból. A konkrét javaslat az, és erre szeret­nénk választ kapni, hogy hajlandó-e a kormány elfogadni, hogy az általa beje­lentett árnövekedésben a költségvetést javító pozíciójáról lemond.

RABÁR FERENC:
Igyekszem nagyon tárgyszerű lenni, és röviden vála­szolni ezekre a kérdésekre.
Nagy Sándor úr kérdésére, hogy tudniillik a világ­piaci árakhoz alkalmazkodó piaci ár mellett kíván-e a kormány a költségvetés­ben ebből nagyobb tartalékot, nem tartalékokat képezni, hanem azt más célokra fordítani, az a válaszom, hogy nem kíván, a költségvetéshez pusztán akkora összeget kell biztosítani, amekkora éppen ennek az áremelésnek következtében keletkező kompenzációs igényeknek eleget tud tenni. Palotás úr kérésére vagy kérdését, amely lényegében ugyanez volt, az a válasz, hogy az általa említett, most már számszerűen említett 12 %-os, vagy 12 Ft-os érték, amely a fogyasztási adónak a terhére történne, már a tegnap esti nyilatkozatunkban szerepel - abban a nyilatkozatban, amely a kétnapos tárgyalásnak eredményeként tegnap este kia­datott -, tehát ilyen szempontból nyitott kapukat dönget. Amit viszont meg kell vizsgálni, az a mérték vagy az a kör, amely a készletektől függően ezt lehetsé­gessé teszi. Úgy gondoljuk, hogy ha ebben meg tudunk egyezni, és minél előbb áttérünk a számításokra, akkor megelégedéssel állhat fel itt mindenki.
NAGY SÁNDOR: Jól értem, hogy a 12 Ft-os különbség, amiről mi itt most beszélünk, ami ugye egy igen tetemes bevételi különbséget tesz, vagy igen tete­mes többletet hoz a bevételek oldaláról, ez megfelel annak a többletkiadásnak, ami a költségvetés saját intézményei megnövekedett termelői árú üzemanyag-fo­gyasztásának ellentételezésére szolgál?
Jól értjük?

Tovább >

Megjegyzés:
A dokumentumokat, Szakonyi Péter:
BLOKÁD Avagy kocsisor Kelettől Nyugatig c. könyvéből vettük.
Ezúton is köszönet neki, és munkatársainak a munkáért!

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók