Állatmentő taxisok?

2018.11.04.

Sziasztok! Új tagja vagyok a csoportnak és azért jöttem, mert lenne egy ötletem. Sok bejegyzést olvastam már, és soknál láttam, hogy a gazdi nélkül maradt jószágok, sokszor azért nem találnak új gazdira, mert nagy a távolság. Úgy gondoltam, hogy vállalnám heti egy Kutyus, vagy Cicus elszállítását az új Gazdihoz Bp. 100Km-es körzetében. Pontos konstrukción még nem gondolkodtam, és szeretném ha Ez a csoport felvenné velem a kapcsolatot, hogy ezt közösen kiötleteljük. Köszönöm a figyelmet!
Ui.: A jármű jellegén nem ér viccelődni, kutyusok, cicusok óra nélkül utazhatnak

A képen a következők lehetnek: autó, éjszaka és túra/szabadtéri

Hosszú az út és rögös amit ki kell járni azért, hogy se az ideiglenes gazdit, sem a befogadót ne terhelje költség, ugyanakkor én/mi (több kollégát megpróbálnék ebbe bevonni) se haljak éhen az ilyen felajánlásoktól. Sajnos ebben az Országban be kell látnunk, hogy csak mi a Polgárai valamilyen módon összefogva tudunk bizonyos dolgokon változtatni. Én nem politizálni jöttem ide, és nem is kívánok részt venni benne, de hiszem, és bízom abban, hogy vannak hasonló gondolkodású polgárok, kollégák, akik komolyan átgondolva és pénzt belefektetve ezt a problémát megoldjuk. Mégegyszer hangsúlyozom, nem az ideiglenes befogadót, és nem az örökbefogadókat akarjuk úgymond lehúzni, ebbe mi taxisok fektetünk pénzt, és kb. annyit is kapnánk vissza belőle. Én még Pestszenterzsébetre születtem! 32 éves koromig ott nevelkedtem, éltem, jártam bölcsödébe, óvodába, iskolába. Megéltem ezt-azt, és láttam dolgokat, szeretnék tenni valamit ami egy kicsit példa értékű lenne az emberek számára. 33 éves vagyok, most a város másik végén élek, bevsülettel teszem a dolgomat, aminek az életemet elköteleztem, az előítéletek ellenére. Voltak nekünk is volt, és van is nem kevés háziállatkánk, akikről ha nem is boztos mindig az ő kényük és kedvük szerint, de megpróbálunk felelősségteljesen gondoskodni. Nem profitért, lehúzásért jöttem, hanem azért mert lenne egy ötletem, és az hogy erre utolsó adataim szerint 273-an reagáltatok, nagyon jól esik, de hajlandóak vagytok e többet tenni az ügy érdekében, hogy ne csak a közeli taxis ismerőseim tudjanak erről a megmozdulásomról, hanem több számomra ismeretlen kollégához is eljusson, akik látnak ebben fantáziát.


Közösségi kapcsolatok

 
 
 
 
 
 
 

Dugófigyelő

2019.01.16.
www.utv.hu

Utoljára feltöltött képek

Linkcsere

4Dimenzió Fixshuttle
Taxi 314
Szentendre
Rókalyuk
Tokio 170
Rádió Taxi
Szeged
Új Taxi
Tatabánya
 
Eurotravel   TAXI 3000   
Sziget taxi TaxiCentrum
Pannon Volán
Taxi, Pécs
MB Vip Service
taxi.lap.hu